|
Az első román-magyar közös filmszemle Sepsiszentgyörgyön 2000. október 12-16. között
Pepe és Fifi 26 KByte |
Nem kis bátorság kell ahhoz, hogy valaki "alulról jövő kezdeményezésként" - azaz nem politikai töltetű, államközi egyezmény által szentesített munkaterv szerint - összehozzon két szomszédos, kelet-európai ország között egy - rendszeresnek álmodott - filmszakmai találkozót filmekkel, filmcsinálókkal, forgalmazókkal, kritikusokkal, s egyéb szakmabeliekkel. Pláne ha az első találkozó színhelyeként kijelölt romániai kisváros 750 kilométerre van például Magyarország fővárosától, ami adott körülmények között azt jelenti, hogy 12-15 órányi autózásra - mert az autóút egyharmada vagy minősíthetetlen állapotban van, vagy preindusztriális technikával éppen építik. A város egyetlen nagyméretű mozija amúgy, a szemlén kívül, diszkóként működik, legelegánsabb éttermének toalettje vetekszik egy külvárosi magyar kocsmáéval, s környezetszennyezésben - tapasztalataink szerint is - Románia a kelet-európai listavezető ... Talán ismeretes, hogy az 1997-ben - hosszú évtizedek után - felelevenített, nemzeti kulturális hét Bukarestben és Budapesten minden - maximális! - szubjektív jó szándék ellenére a kulturális közéletben súlytalan és visszhangtalan maradt. Illetve pontosabban: a magyar programokat Bukarestben valódi érdeklődéssel, telt házakkal tisztelte meg a román, meg a magyar értelmiség és a szakma (pedig a szervezők a valóban nagyszerű magyar filmes programnak egy kis, bezárás előtt álló bulvár-mozit jelöltek ki), a budapestieket viszont alig-alig látogatta az itteni értelmiség, legfeljebb az itt tanuló romániai fiatalok töltötték meg úgy-ahogy a termeket. (Igaz, tanú a szerző - talán egyetlen látogatóként - , hogy a Bukarest az ezredfordulón című nyilvános fotókiállítást szó szerint hét lakat alatt tartották az Izsó utcai Román Kulturális Intézetben.) Egyszóval: van mit átgondolni, újrakezdeni, megformálni, megtanulni stb ... Valószínűleg úgy kell(ett volna) csinálni, ahogy ezt most Kántor László, (egy éve) a Budapest Filmstúdió vezetője, amúgy Budapesten élő, kolozsvári születésű filmrendező-operatőr. Alapfeltételként persze kell egy igen erős érzelmi kötődés a szomszédos országhoz, azután pedig egy - hasonló okokból szintén erős kötődésű - csapat (mondjuk: Csáky Attila, Kulcsár Zsuzsa és a többiek). Miután kitalálták, hogy egyáltalán legyen, hogy hol és mikor legyen, már csak addig (?!) kellett talpalni, amíg pénzt szereztek hozzá, s addig gürcölni, amíg összejön az egész. Az Európába igyekvő, s a szomszédokba karoló politikai akarat is szükséges volt ahhoz, hogy mind a magyar, mind a román kulturális és külügyi kormányzat, mindkét legfelső szakmai, pénzosztó szervezet, mindkét filmarchívum, valamint filmes cégek s a helyi városi és megyei önkormányzat biztosítsa a financiális feltételeket, a szakmát pedig sikerüljön a fent említett nehézségek (távolság, útviszonyok, civilizációs aggályok) ellenére összetrombitálni. Ha valaki nem tudná: Sepsiszentgyörgy Kovászna megye székhelye, hetvenezer ember - 70 %-ban székelyek és magyarok - lakta kisváros Székelyföldön, nem messze Kököstől, Bodoktól, Bikszádtól, a Szent Anna-tótól, Tusnádfürdőtől, Korondtól, Csíkszeredától. Nevezetességei: a híres Mikó-kollégium, a XV. századi gótikus erődtemplom, a Koós Károly tervezte Székely Múzeum, a Gábor Áron- és a Bartók Béla-emlékek, -nyomok. Az utcákon, a boltokban szinte csak magyar szót hallani, az utcanevek, a köztéri feliratok, a helyi tévéadás kétnyelvű, a boltok árukészlete (háztartási, kozmetikai cikkek, élelmiszerek, italok) szinte kizárólag magyarországi származású. A filmszemle rendezői hívták meg koncertezni a Kispál és a Borz együttest, de a szemlével szándékosan egy időben szervezett a városi vezetés egy Neoton koncertet a városi sportstadionban, bemutatkozott még a Muzsikás együttes, rendeztek fotókiállítást a színházban, valamint román-magyar üzletember-találkozót, s sátrakban csíki sörnapokat parázson sütött kolbászkákkal a Sugás áruház előtti utcán. Magyar részről a szemlét - Várhegyi Attila helyett - Kántor László stúdióvezető nyitotta meg, de végig jelen volt a politikai-szakmai vezetés köréből Tóth Erzsébet, Vári Attila, Csapodi Miklósné, a producerek közül Muhi András, Ozorai András, Koltai Péter, Durst György, Czabán György, a forgalmazóktól Port Ferenc (Budapest Film) és Bőhm András (MOKÉP Rt.), a filmkészítők közül Mészáros Márta, Deák Krisztina, Pálos György, Papp Gábor Zsigmond, Buzás Mihály, Kékesi Attila - Salamon András helyett Dudás Zoltán -, (maga helyett meleg, baráti hangú levelet küldött Jancsó Miklós), a filmkritikusok részéről Létay Vera, Muhi Klára, itt volt Németh Beatrix a Duna TV-től, Kovács György az ORTT-től (összesen kb. 80 magyarországi vendég), fiatalok a Filmtettcímű kolozsvári magyar filmes szaklaptól, folytattak délelőttönként (unalomig ismert, befejezhetetlen) szakmai vitákat támogatásról, gyártásról, forgalmazásról. Román részről a Román Filmközpont igazgatója, Stere Gulea filmrendező képviselte a szakmát és Kelemen Hunor államtitkár a kulturális kormányzatot, a politikát, többen jöttek gyártó, forgalmazó cégektől, a román filmlaboratóriumból, Demeter János a megyei és Albert János polgármester a városi önkormányzatot képviselte (kb. negyven fő a román szakmát és a helyieket). Bemutatásra került az idei Magyar Filmszemle valamint a közelmúlt néhány játék-, kísérleti, valamint dokumentumfilmes alkotása (Jadviga párnája, Kisvilma, Rosszfiúk, A kis utazás, Glamour, Anyád! a szúnyogok ..., A mi szerelmünk, Kelj fel Jancsi, valamint az Akasztottak, Tanítványok, A Morel fiú, Aranymadár, Rozika nem fél, uristen@menny.hu, Jonuc és a koldusmaffia, "Hintát kötök az életemből", Szerelem első hallásra, Esterházy-vacsora.) A közönséget leginkább a Kisvilma foglalkoztatta, egyedül Mészáros Mártát ostromolták a vetítés után kérdésekkel, s még az utcai ismerkedések során is az "utolsó Vilma" volt hallható leggyakrabban a helybeliek szájából. Többször is elhangzott a néhány nap alatt, hogy az utóbbi években gyakorlatilag nem készülnek román filmek. Így hát az elmúlt évtized terméséből válogattak a szervezők. Például a budapesti Örökmozgóban, a Magyar Nemzeti Filmarchívum mozijában is bemutatott, velencei Ezüst oroszlán-díjas Hotel de Lux rendezőjétől, Dan Pitától az 1994-ben készült Pepe és Fifi-t. Szintén Budapesten, az Örökmozgó Forgács Iván szerkesztette Movieast sorozatában láthatta, aki akarta A tizenegyedik parancsolat (O unprezece porunca, 1990), a Hitvesi ágy ( , 1992), a Hányinger (Aceasta lehamita, 1993) és a Köhögés s nyilallás (Tusea si junghiul, 1994) című Mircea Daneliuc-filmeket, itt most a Csigák szenátorá-t (1994) mutatták be. Stere Guleától ugyancsak az Örökmozgó mutatta be Magyarországon A róka minidig is vadász volt (Vulpe vanator, 1993) című, az 1989-es temesvári eseményeket visszaidéző játékfilmjét, itt most a Stare de fapt (Tényállás) című, 1995-ben készült, mintegy az előbbit folytató filmjét láthattuk. Budapesten évekkel ezelőtt az Európa Filmhéten sikerrel vetítették Nicolae Margineanu Nézz előre haraggal című, 1993-ban készült, lendületes és indulatos filmjét, s most itt megnézhette, aki még nem látta. Szintén 1989-et idézi a Magyarországon mindeddig ismeretlen Bogdan-Christian Dragan új szatirikus játékfilmje, A sátor. Mind az öt alkotó fáradhatatlanul és változatlan intenzitással motoz az 1989-es események előzményeinél és következményeinél, s úgy tűnik, legfeljebb Daneliuc lépett egyetlen lépéssel arrébb. Szintén a budapesti Örökmozgóból Aszfalttangó (1996) című filmje alapján (talán?) ismert Nae Caranfiltől itt első nagyjátékfilmje, az E pericoloso sporgersi (Kihajolni veszélyes, 1993) került még bemutatásra. Őt és az itt szintén, Hosszú vonatút című filmjével bemutatkozó Sinisa Dragint sokkal inkább foglalkoztatják az olyan-amilyen körülményekbe beleágyazódott egyes emberek mindennapjai, nyomorúságos vágyai, illuzórikus lehetőségei: a véletlenek csapásain tévelygő sorsok. Caranfil melankolikusabban, kicsit cinikusan (és profibban), Dragin együttérzőbben és költőiebben (kicsit "független filmesebbül") mesél. A végére hagyom Lucian Pintilie legutóbbi, tavalyelőtt Velencében bemutatott, s a Filmvilágban Schubert Gusztáv tudósítása alapján már néhány mondatból ismerhető Terminus Paradis című filmjét. Ha valaki nem tudná (mert az Oxford Filmenciklopédia sem tudja, s ezt még kritikusai is elfelejtették szemére hányni!): Lucian Pintilie minden idők legnagyobb román filmrendezője, s egyike az egyetemes filmművészet legnagyobb élő alkotóinak. Örök identitáskereső, könyörtelen szóki- és igazmondó, és rettenetesen profi. A Terminus Paradis talán a legszomorúbb és legköltőibb filmje. A főhős, akárcsak A tölgy-ben, egy magas rangú káder - szintén önként - nagyon alacsony sorba zuhant gyermeke, aki áldozata is egyszerre szeretett és gyűlölt apjának, de szüntelenül, konok lázadó is - akárcsak A tölgy-ben. Vad, esztelen, már-már mámoros, önerejéből felülkerekedni, győzni akarás és szeretetvágy hajtja, ami végzetszerűen megy át rémületes pokoljárásba és ámokfutásba. A film közepétől érezzük, hogy ez csak szörnyű tragédiába torkolhat, a vége mégis olyan bölcs, költői és gyönyörű, mint egy mese. A szerelem itt is kapaszkodó, mint A tölgyben és a Túl késő-ben, de itt látszólag jeltelen, láthatatlan, mégis kizárólagos, elementáris és elpusztíthatatlan. A narráció ugyanolyan lendületes, lényegre törő, látványvilága ugyanolyan hihetetlenül erős, színész vezetése ugyanolyan zseniális, mint korábbi filmjeiben. A szemlén a főhőst alakító Costel Cascaval vett részt (aki pontosan olyan az életben, mint a vásznon: zárt arc, amely váratlanul nyílik ki). Bár a szemle célja nem volt versenyeztetés, mégis volt zsűri, díjakat is osztottak, még közönségdíjat is. A legjobb román játékfilm Pintilieé lett, a legjobb román kísérleti film A tűzoltók kórusa (r: Nicolae Margineanu), a legjobb magyar játékfilm a zsűri és a közönség szerint is a Rosszfiúk volt, a legjobb magyar kísérleti film az Aranymadár és a legjobb dokumentumfilm az Esterházy-vacsora. Mi volt végül is a szemle célja? Mind a szervezők szavaiból, mind az egész szemle
hangulatából, metakommunikációiból az derült ki, hogy: belső indíttatásból,
őszinte érdeklődésből és barátságból, valódi és rendszeres filmes
találkozókat szervezni a kelet-európai szomszédok között, hogy ismerkedjünk, hogy
fűzzük szorosabbra kapcsolatainkat.
| Csigák szenátora 28 KByte
| Tényállás 37 KByte
| Nézz előre haraggal 38 KByte
| A sátor (1996) 81 KByte
| Kihajolni veszélyes 24 KByte
| Hosszú vonatút (1998) 36 KByte
| Terminus Paradis (1998) 29 KByte
| A tűzoltók kórusa 22 KByte |