|
Oscar-díjas Holland Filmek Fesztiválja, 2000. március 24-április 8.
67 KByte |
Az idei Oscar-díj átadással csaknem egy időben vette kezdetét Magyarországon az Oscar-díjas Holland Filmek Fesztiválja. A Holland Nagykövetség és a Budapest Film Rt. rendezvénysorozatának keretében a főváros, valamint Debrecen, Szeged, Miskolc és Győr filmínyencei láthatták azokat az alkotásokat, melyeket az elmúlt években a legjobb külföldi filmnek járó szobrocskával díjazott az Amerikai Filmakadémia. Az elmúlt tizenöt év során három alkalommal is részesültek ebben az elismerésben holland filmesek: 1986-ban a Merénylet, 1996-ban az Antónia, 1998-ban a Karakter című filmekkel hallatták hírüket a világban. A bennünk élő múlt misztériumának jegyében születtek ezek az alkotások. A 20. századi európai történelemben gyökerező egyéni sorsot jelenít meg mindhárom, de mindegyikben más arcot ölt a múlt: a Merényletben labirintus, áthatolhatatlan falú, az Antóniában az élet folytonossága, a Karakterben ösztönző erő, az ambíciók forrása. De mindenütt: a jelent átszövő, eltéphetetlen kötelék. A múltba pillantó filmek nem ritkán patetikus ábrázolásmódjával ellentétben itt kemény, fegyelmezett tempójú képekben jelenik meg a több évtizedet felölelő eseménysor. A flashback nem lazítja föl, nem is lágyítja a matéria erős képeit, melyeket ösztönösen elraktároz a nézői emlékezet. Sajnálatos, hogy a rendezvény a friss Oscar-díjas Amerikai szépség vetítéseinek árnyékában zajlott, így fordulhatott elő, hogy Szegeden a megnyitót követően alig tucatnyi néző váltott jegyet egy-egy előadásra. A Belvárosi moziban rendezett megnyitó díszvendége Willeke van Ammelrooy, az Antónia címszereplője volt. A színésznő bevezetőül elmondta, hogy a film az átváltozás egészen különleges lehetőségét kínálta számára, hiszen negyventől kilencven éves korig jeleníthette meg egy asszonysors öt évtizedét. Groteszk elemekkel átszőtt, rendhagyó családregény az Antónia. Nőági vonalat, de nem hagyományos nősorsokat követ nyomon: a "mater familias" világában a konvenciók elutasítása, a megalkuvás nélküliség, a szabad akarat a legfőbb mozgatók. "Ideje meghalni" - határozza el élete utolsó napján Antónia, mintha legalábbis pusztán egyéni döntés függvénye lenne a halál. De miért is ne, hiszen az volt számára az élet is abban a hegyi faluban, ahová Danielle lányával a második világháború után visszatér, s ahol története a néző számára elkezdődik. Furcsa, elrajzolt figurák, a francia és olasz kisváros-filmek alakjaival rokon karakterek lakják ezt a helyet. Így Kampóujj, a vén bölcs, kinek rozzant kunyhója majd a tudás temploma lesz Antónia unokája számára; a kerékpáron száguldozó, habókos káplán, ki az egyház kötelekéből szabadulva, örömében alsóneműre vetkőzve lármázza fel a környéket; a lapátfogú, kövér vénlány s a hórihorgas férfi - a falu leendő, egyetlen boldog házaspárja; és Bas gazda, a kéjsóvár özvegyember. Lét, elmúlás, erkölcs, vallás és nemiség társadalmi normákon kívüli, merészen bizarr tükre ez a világ - gondolatisága és képalkotása helyenként félreérthetetlenül egy nagy elődre, az Andalúziai kutyára (1928) utal. Balkonjáról magányos nő vonyítja éjszakánként a teliholdat, míg a földszinti lakásban fiatalember tépelődik: felmenjen-e hozzá. A jelenet, akárcsak az "eredetiben", az elfojtott ösztönök szimbolikus ábrázolása. Olykor szürrealisztikus látomások - Danielle szemtelen képzeletének szüleményei - másítják meg a valóság képeit: templomi szertartásán vígan ül fel koporsójában a holt, a temetői síremlék kőangyala súlyos szárnyával csapja fejbe a plébánost. Képmutatást, manírt és álerkölcsöt nem tűrő világ ez, értékrendje zavarba ejtően puritán. Az egyetlen törvény a lét vállalása, a továbbörökítés, az anyaság. "Elmegyünk a városba" - határoz a
családfő, amikor kamaszlánya bejelenti, hogy gyermekre
vágyik. Az apajelölt tehát a városban szerezhető be,
ismerős révén. Egyszeri használat után eldobható. Antónia
világában a férfi jószerével csak a megtermékenyítés és
az örömszerzés eszköze, személytelen báb, vagy a nemi
erőszak megtestesítője, akit a nő könnyen harcképtelenné
tehet - vasvillával a kézben. Szánalmas figura a férfi, a
képzőművészeti iskolában, ahová Danielle jár, meztelenül
gubbaszt egy festőállványokkal körülbástyázott hokedlin.
Pajkos iróniával ábrázolja az örömszerzés pillanatait is a
film: már-már karikatúra jelleget ölt a szeretkezések
fokozódó lendületű párhuzamos montázsa, vagy a jelenet,
melyben Antónia és Bas gazda külön pajtát eszkábál a
kertben szerelmi légyott céljára. Míg az Antónia című filmben
pusztán háttér a történelem, a Harry Mulish regényéből
készült Merényletben központi elem, emberi sorsot
meghatározó. 1945 januárjában az Amszterdam melletti
Harleemben a Steenwijk család háza előtt ölnek meg az
ellenállók egy náci kollaboránst. A németek bosszúból
felgyújtják a házat, lemészárolnak közel húsz embert, csak
a tizenkét éves Antont hagyják életben. Amikor a fiú
évtized múltával visszatér a tragédia színhelyére,
megelevenedik a múlt. Sötétség és fény, némaság és robaj,
agresszív dinamizmus és mozdulatlanság, brutalitás és
érzékenység - már-már konkrét súlyként nehezednek a
nézőre a képek. Szorításuk csak a német főparancsnokságon
játszódó nappali jelenetekben enyhül némiképp, de még jó
ideig várat magára a pillanat, amikor a fiút fizikailag
sértetlenül adják át nagybátyjának. A múlt eseményeinek évtizedeken át
tartó rekonstrukciója segít kijutni az útvesztőből:
szomszéddal, egykori ellenállókkal, a meggyilkolt kollaboráns
fiával való találkozás. E figurák mintegy a múltból
felbukkanva alakítják Anton sorsát, ő ezúttal is szemlélő
csupán, akár a hajdani kisfiú az ablaküveg mögött. S bár
egyre több mozaik segíti az eligazodást, rá kell jönnie,
hogy az elbeszélések nyomán csak az események mozaikképe
rakható ki, az egyéni motivációk s a felelősség titkát
rejtő felszín alatti tartomány sohasem tárható fel
maradéktalanul. A Merénylet alkotói passzivitásra ítélték a főhőst, a Karakter címszereplője ellenben egyéniség, európai self-made-man, aki törvénytelen gyermekként Rotterdam nyomornegyedéből küzdi fel magát ügyvéddé - a törvény világába. Karriertörténet, méghozzá vállaltan amerikai mintát követő film a Karakter, fókuszában a mindent maga mögé utasító érvényesülési vággyal, apa s fiú kibékíthetetlen konfliktusával, a Várossal, mely, mint Fritz Lang óta annyiszor, bűntér ezúttal is, a film noir konkrét-szimbolikus zsákutcáival és szürke esőfüggönyével. Mégis, a hollywoodi produktumokban megrajzoltnál lényegesen zordabb világ ez, humánumnak, érzelemnek esélyt sem adó. Jacob Katadreuffe ügyvédet apja,
Dreverhaven bírósági végrehajtó meggyilkolásával
vádolják, rendőrségi kihallgatás alkalmával peregnek vissza
a múlt eseményei. "Meg akartam vele mérkőzni és legyőzni őt" - jelenti ki Jacob, apjával való pereskedése idején. Ügyvéddé avatását követően aztán tettlegességig fajuló vitában csapnak a felszínre hosszú évek elfojtott indulatai. Jacob Katadreuffe, aki sohasem viselte a Dreverhaven nevet, a végrehajtó öngyilkossága után egy levelet talál, melyben "ellenfele" ráhagyja minden vagyonát. Különös íze van a szónak, mely az üzenet végén olvasható: "Apád". "Örök" téma, képi szuggeszció, a feloldás igénye. A holland filmesek a filmtörténeti tradíciók e nagy hármasát szem előtt tartva nyertek díjat Hollywoodban. |
Mike van Diem: Karakter (1997) 51 KByte | |
Fons Rademakers: Merénylet (1985) 63 KByte | |
Marleen Gorris: Antonia (1997) 70 KByte |