Forgács Iván NŐURALOM

A mai orosz film a XXII. Moszkvai Filmfesztiválon


70 KByte

- Jó napot, Olga vagyok. Minden rendben? Jól utazott? Van már valami hivatalos program? ...vagy esetleg találkozhatunk? - Hát nem is tudom... Nem, azt hiszem, még semmi, úgyhogy... végül is, találkozhatunk... - Rendben, akkor háromnegyed óra múlva ott vagyok. Tizenharmadik emelet? Jó, viszlát. - Viszlát.

Egy ideig még tétován vakarom a fejem a telefonkagylóval. Bámulom az Inturiszt szálló tizenharmadik emeleti szobájának ablakából Moszkva világvárosi panorámáját. Még semmit se érzek, semmit se látok, és sehogy se tudok rájönni, ki ez az Olga. Aztán valahogy lassan idén is minden a helyére kerül. A telefonkagyló is, az utazótáska is, amelyből előbukkan a mindenütt jelenlevő, mindent magába fogadó válltáska, a házak elnyerik ismert körvonalaikat, teljesen világossá válik, hogyan kell kezelni a liftet, majd önmagam számára is meglepő rutinnal esek túl az akkreditációs kártya megszerzésének procedúráján. És most, hogy 10 napig megint biztosan tudom, ki vagyok (vendég a XXII. Moszkvai Filmfesztiválon), valami derengeni kezd Olgáról is. Igen, volt egy kedves, törékeny szőke hallgatóm, aki szülei kiküldetése miatt Pesten tanul, de moszkvai, és megbeszéltük, hogy a fesztivál alatt (amiről tőlem hallott először) majd keressük egymást. Ő lesz az. Milyen hamar megtalált. Kicsit késik ugyan, de másodszor már nem kell az órára nézni. Határozott kopogás, tanáros ajtónyitás. Kint egy molett, életvidám szemüveges hölgy. - Jó napot, Olga vagyok. Andrzej itt lakik? - Andrzej? Nem... nem. - Nem? Úristen. Elnézést.

S ezzel elviharzik. Most már végképp nem tudom, ki ő, de arra azonnal rájövök, hogy a diáklányomat Natasának hívják. Milyen jó, hogy nem rám vadászik. De ki hív megint telefonon? - Halló, jó napot, Olga vagyok. Én... nem is tudom, szóval... borzasztóan szégyellem magam, és... nagyon örülnék, ha meghívhatnám egy kávéra. - Elfogadom a meghívást. Nagyon jó a kávé. Olga feltár néhány érdekes mozzanatot ősi mesterségének mai szociális hátteréről, udvariasan megkérdi, miért vagyok itt, bevallja, hogy mostanában nem igazán figyeli, mi megy a mozikban, még egyszer elnézést kér, és elindul dolgozni. Mi pedig, ha már annyira szeretjük az orosz kultúrát és a mozgó képeket, késő este maradjunk a tévénél. Néhány gombnyomás, és még éjfél előtt visszatér az életöröm, felizzik minden szellemi-érzéki kíváncsiság. Az új sztár, a romantikusan vagány kis Zemfira adja meg az álom lüktetését új klipjével: - Kérlek, ne halj meg, mert akkor én se élhetek. Élj csak tovább, ahogy tudsz, mert akkor úgy én is élhetek. Akarsz édes narancsokat? Akarsz hosszú altatódalokat? Ha akarod, megölöm a szomszédokat, akiktől nem tudsz aludni...

- Itt nőuralom van. Észrevette? - somolyog rám a sajtóközpontban kijevi kollégám, Alekszandr Rutkovszkij. Vagy Olekszandr? Neki mindegy. - Erőltetik ezt az ukrán izét, pedig a legtöbben a nyelvet sem ismerik. Hagyjuk. Ez a nődolog sokkal érdekesebb. Figyelje csak meg! Mindent nők szerveznek. Itt vannak például ezek az információs programok és kerekasztal-viták a Dom kinóban. - Nem tudom, mire gondol. Én az új orosz filmek miatt jöttem ide. - Hát ez az! Miért érzi ezt? Mitől olyan biztos benne, hogy itt a helye? Valóban a filmek vonzzák? Nem hiszem. Egyszerűen néhány nő hatalma alatt áll. Az ő bűvkörük sugározza maga felé a dolgok létét és fontosságát. - Ugyan, hagyjon már! A mai orosz filmben tényleg van megint valami izgalmas. Szokatlanul sok a sajátos formai próbálkozás, mintha visszataláltak volna egy "orosz útra", és mindeközben egyre több az élvezetes közönségfilm. - De kedves barátom! Most is csak Irina Rubanova bevezetőjét mondja vissza az orosz program katalógusából.

Hát, istenem. Lehet. Lehet, hogy csupán néhány nő teszi kíváncsivá az embert. A varázspálca birtokosa a Dom kino (nevezzük most Filmesek házának) gyönyörűséges nagyasszonya, Irina Kurgyina. Nincs olyan testrésze, ruhadarabja, gesztusa, amelyben ne a nőiség rejtélyét tapogathatná a szem. És ha egy idős hölgy ilyen szép, ott mi baj lehet a filmművészettel? Kurgyina minden üresjáratát kitölti. S közben még olcsó szállást is tud szerezni a hipnotikus Moszkva-élvezetbe zuhant vendégeknek a szociális gondoskodásra szorult filmesek impozáns zöldövezeti otthonában. A kortárs baltikumi és FÁK program felelőse Jelena Sztyisova. Az Iszkussztvo kino szerkesztőnője a klasszikus orosz irodalom szellemi kifinomultságával sminkeli vonásait, szemében csábító erejű visszafogottsággal, a semmibe vetett hitre buzdítva bujkál a kiábrándultság. Letisztult hangú hercegnő, aki olykor mégis Kollontaj szárnyaló forradalmiságával szereti helyére tenni a dolgokat. Igazi szexepilje azonban leginkább az a vonzó teatralitás, amellyel az esztétikum mélyrétegei felé mutogat. Igen, művészet van, mert volt - hirdeti mellette egy másik tüneményes jelenség, Neja Zorkaja. Aki nem hiszi, az most végre nézze meg egy feledésbe merült nagy egyéniség, Borisz Barnet 8 filmjét. Zorkaja kihívó ingerültséggel hisztizik, hol odaadása, hol megvetése jeleként, anyai szenvedélyességgel kislányos grimaszokat vág - és Barnet életművének új hívei lesznek. Különösen a háború alatt készült munkái keltenek feltűnést azzal a korszakot jellemző szokatlan szabadossággal, amelyről eddig inkább csak olvasni lehetett (Szlavnij malij, 'Egy derék legény', 1942; Odnazsdi nocsju, 'Egyszer egy éjszakán', 1944). Zorkaja elégedett az eredménnyel, önérzetes derű ül ki az arcára, büszkén hunyorgat, segítőkész, egyszóval, végtelenül aranyos. Nem így az Eurázsia vitaklub beszélgetéseinek felelőse, Irina Pavlova. A pétervári kritikusnő a csillapíthatatlanul agresszív, szókimondó elégedetlenséget képviseli. Őszintesége valahol kibírhatatlanul közönséges, de mikor Szokurov és German utolsó filmjét is lerántja a mennyekből, sokakat megnyugtat. Mindenféle sznobizmussal is hadakozó következetessége komoly súlyt ad a dolgoknak, majd szigorú megjegyzései közben egyre többször villan meg rámenős mosolya, amely azt is világossá teszi, mennyire melegszívű, szentimentális lélek. Igen, ezeknek a nőknek nem lehet ellenállni. Mozgósító, hogy máig őriznek valamit a hatvanas évek szellemiségének hatása alatt felnőtt (sesztyigyeszjatnyik) nemzedékeik valóságérzékeny, igazságkereső művészetszeretetéből. S ha még az ő kisugárzásuk se lenne elég, ott a magyar segéderő, Geréb Anna, aki számonkérő megszállottságával űzi-hajtja az embert a vetítőtermekbe.

A filmeket azonban egyelőre még mindig inkább férfiak csinálják. Annál feltűnőbb, hogy újabban nőkről. Illetve talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy bármiről, bárkiről szóljanak is a történetek, valahogy nők köré szerveződnek, tőlük kapnak tartást, hitelességet, értelmet. Lehet, hogy most is csak egy kollegina, Tatyjana Moszkvina gondolatait ismétlem, bár az orosz filmek szocsi fesztiválja után ő is elsősorban komponálásra használva emelte ki ezt a mozzanatot, hogy legyen mire felfűznie epésen ironikus megjegyzéseit az utolsó év produkcióinak tartalmatlanságáról (Moszkovszkije novosztyi, 2000, 24. szám). Akárhogy is, létező jelenségről van szó. Kezdjük az egyértelmű eseteknél, amikor valóban nők a főhősök. Már itt fölmerülhet egy kérdés: mért éppen a kommersz filmgyártás rukkol elő már-már erőszakoltnak tűnő gyakorisággal ilyen történetekkel? Mert ösztönösen ráérzett, mit is vár ma a társadalom jelentős része egy pozitív hőstől. Nem kevesebbet, mint hogy varázsolja barátságosan szerves folyamattá a rendszerváltást. Keverje össze a múlt és a jelen értékeit, s teremtsen végre egy emberséges jövőt. És kiderül, hogy az egykori szovjet polgárság öntudatos alsószintű vezetői, tisztviselői, közalkalmazottai kiválóan alkalmasak a feladatra, főleg, ha ismert női sztárok alakjában léphetnek színre. Még akkor is, ha a rendezők semmiben sem segítik őket. Egy jeles mester, Eldar Rjazanov például meglepő igénytelenséggel készít(h)ette el új zenés vígjátékát. Az alapképlet azonban a Vén gebékben (Sztarije kljacsi) is hatásosan működik. A négy sztár: Ljudmila Gurcsenko, Irina Kupcsenko, Szvetlana Krjucskova, Lija Ahedzsakova. Hősnőik egykori foglalkozása: szakszervezeti aktivista, tanárnő, vasutas, laboratórium-vezető. Mai tevékenységük: padlómosás, piaci kereskedés, újságárusítás - munkanélküliség. Történetük: összefognak, hogy móresre tanítsák barátnőjük kisemmizőit. Sikerül. Az 'új orosz' maffiózók megalázó leckét kapnak egy múlttisztelő, humánus üzleti élet jogi és erkölcsi követelményrendszeréből. Valerij Ahadov kellemes hangulatú filmjében (A nőket nem ajánlatos megsérteni, Zsenscsin obizsaty nye rekomendujetszja) Vera Glagoleva matematika-tanárnője magányos hősként cselekedhet. Váratlanul örököl egy hajózási társaságot. A társtulajdonosok játékszernek tekintik, de ő néhány hónap alatt példamutató keménységgel gatyába ráz mindent. Nem önös anyagi érdekek miatt, hanem mert ezt a feladatot is komolyan veszi. Aztán visszamegy az iskolába. Ennél már csak az természetesebb, amikor ezek között a figurák között ismét felbukkan Vera Aljontova, a Moszkva nem hisz a könnyeknek szovjet gyárigazgatónője. Igaz, őt rendezője, Vlagyimir Menysov nem engedi átlépni napjaink zavaros világába. Be kell érnie azzal, hogy az Andropov-korszak felidézésével kicsit átértékelje múltját és önmagát. Ám az Istenek irigysége (Zaviszty bogov) éppen felszínesnek tűnő korrajzával mond élvezetesen sokat a nyolcvanas évek elejéről. Aljontova ezúttal a központi tévé hírszerkesztőségének megbecsült munkatársa. Most is jól érzi magát. Nem karrierista, nem megalkuvó, nem besúgó, nem tudatlanul engedelmes pártmunkás. Mindennel tisztában van, egészében mégis felhőtlenül tudja szeretni a közeget, ahol él. Finoman ironizált hétköznapjait figyelve a témában érintett néző szívéről leeshet egy kő, majd megfogalmazódhat benne egy régóta érlelődő kérdés: Miért ne szerethetné? Miben zavarják a szovjet hatalmi mechanizmusok? Semmiben - legalábbis amíg bele nem szeret egy francia újságíróba. Egy boldognak tűnő családanya számára ez mindenképpen megrázó élmény lenne, de a korábban súlytalannak tűnő politikai akadékoskodások végletekig kiélezett konfliktushalmazt csinálnak belőle. A jókedvű szerkesztőnő így mind dacosabb, tisztánlátóbb és engedetlenebb lesz, de a lázadásig azért még mindig nem kell eljutnia. Aljontova remekül hitelesíti a folyamatot, ráadásul a szerelmi beteljesülések pillanataiban érett testét is gátlástalanul feltárja. Észveszejtően gyönyörű.

A férfiakkal valami nagy baj van. Végzik ugyan a dolgukat, ölik egymást, szenvednek, bölcselkednek, mégsem véletlen, hogy a nők sokszor már puszta jelenlétükkel is háttérbe tudják szorítani őket. II. Miklós esetében ez még rendben is volna (Romanovok: egy uralkodó család, Romanovi: vencenosznaja szemja). Hiába akarja új színekben feltüntetni Gleb Panfilov (ami az egykori forradalmian újhullámos A tűzön nincs átkelés után kicsit eltúlzott gesztus a rendezőtől), a família hölgytagjai mellett még szürkébb, mint a történelemkönyvekben. De mitől olyan erőtlen Ivan Bunyin? Alekszej Ucsityel elemelkedően stilizált filmet csinált a Nobel-díjas huszadik századi író emigráns éveiről, egy markáns rendezőegyéniségre, Andrej Szmirnovra bízva a főszerepet, de a túlkomponáltság határán táncoló műgond is egyedül a nőknek kedvez. Bunyin feleségének és szerelmeinek szépsége talányos művészi aurát teremt, amelyben viszont ő tehetetlenül vergődik, és egyre visszataszítóbban szenveleg. Csak a cím segíthet rajta: Felesége naplója (Dnyevnyik jego zseni) Hasonló elsiklás történik Alekszandr Zeldovics Moszkvájában is, ami itt kifejezetten szerencsés: a jelenkort esztétizáló filmben szívesebben figyeljük Ingeborga Drapkunajte, Tatyjana Drubics és Natalja Koljakanova csehovi rétegeket sugalló tekintetét, mint a bűn cselekvéskényszerében őrlődő férfi hősök háromszögezését és pusztulását. A szigorúan leíró elbeszélésnél azonban nincs hova menekülni. Menysov új filmje sem lehet igazán sikeres, mert Aljontovának ezúttal nem jut egy olyan nagyformátumú különc, mint az egykori Alekszej Batalov, hanem csupán egy pedánsan szabadszellemű, a nézőt semmire se tüzelő újságíró. Mégis, mi ez az egész? Lehet, hogy a férfiaknak az a bajuk, hogy jobban érzik szerepeik közhelyességét? Ahol a nők még mindent ki tudnak tölteni valamivel (naivitással, feminizmussal, végső esetben érzéki szépséggel), ott ők már unottan mozognak. Ezúttal a művészi világteremtést végzik a felesleges ember tudatával. Azt hiszik, bármire képesek, de aztán mégse tudnak annyit hazudni, amennyit szellemileg egy helyben mozgó koruk megkövetel tőlük. Nem tudják kitalálni, miért kéne azonosulni a cárokkal, mit lehet kezdeni egy értelmiségi pózokból összegyúrt, arisztokratikus Bunyinnal a második világháború idején, hogyan érezzék hősnek magukat a maffialétben, miképp legyenek sematikussá koptatott felismeréseikkel hitelesen vonzóak a nők számára. Ezt erősítik meg a ritka kivételek is. Makszim Szuhanov például egy figyelmeztető értékű, meleg mosollyal fogadtatja el bérgyilkos szupermenjének cinikus profizmusát Alekszandr Atanyeszjan hatásos akciófilmjében (24 óra, 24 csasza), és ugyanígy lesz méltó partnere Vera Glagolevának A nőket nem ajánlatos megsérteniben: meddő viták helyett kisfiús szófogadással gyönyörködik mindig is imádott egykori matektanárnője pattogásában. A legeredetibb férfi hős persze változatlanul ifj.Szergej Bodrov Danyila Bagrovja, akit Alekszej Balabanov író-rendező néhány év után újabb hajmeresztő kalandokba sodor. A Testvér 2 (Brat 2) főszereplője Amerikából is győztesen, immár egyértelműen egy széles fiatal réteg emblematikus mesefigurájaként tér haza. Minden helyzetet könnyen kiismer, mindenre káprázatos gyorsasággal és helyesen reagál, mert semmiről nem tud semmit, és semmiről se töpreng. Kedves oroszos bambasággal bámul a világba, de egy percig sem kesereg, ha az erőszakra kényszeríti, hanem szerez valamilyen fegyvert, és szépen lelövöldözi ellenfeleit Mellette nem is jutnak igazi szerephez a nők. Még a híres rock-sztár, Irina Szaltikova sem tehet többet, mint hogy éjjel-nappal pislogó odaadással várja a kor adekvát álomhősének telefonhívását.

Az orosz nőfigurák mellett leginkább még a volt tagköztársaságok alkotói tudnak termékenyen mozogni a rendelkezésükre álló léttérben. A fiatal lett Aigars Grauba nem riadva vissza a retró kliséitől, a populáris hatások korlátaitól, el tudott végre készíteni egy kellően sokrétegű filmet országa 1940-es szovjet megszállásáról. A Szörnyű nyár jól érzékelteti egy kis nemzet teljes súlytalanságát a valóban meghatározó világpolitikai erők között, ezzel együtt fontos kritikai hangsúlyokkal illeti a lett vezetés szerepét. A film erőssége mégis az, hogy Grauba kicsit saját nemzedékének képére festi tragikus sorsú ifjú hőseit. A komolytalanság pózait, a technika kultuszát, a konfliktuskerülő pragmatikus gondolkodást kedvelik, és aztán már későn eszmélnek. A kazah filmesek változatlan elkötelezettséggel művelik felzárkóztató újhullámukat. Talán legeredetibb rendezőjük, a dokumentarista stílust groteszk felhangokkal meghonosító Szerik Aprimov különös költőiség felé mozdul el Három testvér című új alkotásában. Egy szovjet katonai támaszpont körül vegetáló vidék tárgyaiból néhány kamasz és egy vasutas legendáinak segítségével dokumentarista mesevilágot teremt, kivételes érzékenységgel ábrázolva, hogy a boldogság a legsivárabb körülmények között is mindig átélhető valósággá artikulálódik. Csendes letisztultsága ellenére ritka megrázó élményt okozott az azerbajdzsán Hotelszoba is. Hőse egy elvei mellett minden politikai nyomás ellenére kitartó tudós, aki első külföldi előadására készülve végiggondolja életét, és rádöbben, hogy későn kapta meg a lehetőséget, tanításainak már semmi hatása nem lehet, a mai világ minden formális nyitottsága ellenére teljesen idegen a számára. Az embert életének az a szakasza határozza meg, amikor igazi, tétre menő harcba szállt belső kiteljesedéséért. Ezt a fűtöttséget nem lehet visszahozni, hiába próbálkozunk áthangolódásokkal, a lét szép lassan halállá csendesül...

A hetvenes-nyolcvanas évek nagy orosz sztárja, Oleg Jankovszkij pipára gyújt. Már nem tud mosolyogni a szemöldökével, de így is régi charme-jával derül fel az arca, mikor megtudja, hogy Enyedi Ildikó alkotása, Az én XX. századom, melynek férfi főszerepét játszotta, bekerült a legjobb 12 magyar film közé. Érdeklődik, mi van Ildikóval, felidézünk néhány régi közös élményt, aztán mesél magáról néhány dolgot. Külső felkérésre filmet rendez Nagyezsda Ptuskina Amíg a haldoklás tartott (Poka ona umirala) című nagysikerű darabjából. Reméli, meg tudja majd őrizni az eredeti mű egyszerű, mélyen szentimentális szépségét. A női főszerep kolosszális. Színpadon Ija Szavvina és Inna Csurikova is zseniális benne. Ő Jekatyerina Vasziljevát kérte fel, akinek ez egy nagy visszatérési lehetőség. A filmből tévé- és moziváltozat is készül majd Milyen boldogtalanok és milyen boldogok vagyunk címmel. - Jól esett eltöprengeni arról, hogyan alakul ki a családi melegség.

Az egyik utolsó napon aztán a pesti diáklány, Natasa is előkerül. Bejuttatom a Dom kinóba. Jó érzékkel választott időpontot: Pavel Lungin mutatja be új filmjét, az Esküvőt (Szvagyba). Én lenyűgözve figyelem, hogyan tud a Taxi-blues alkotója realisztikus életképekből ismét egy könnyekig megható létértelmezést kínáló szociális tablóig eljutni. Rádásul ezúttal a vidéki orosz életet ábrázolja, nem riadva vissza a kusturicás képi telítettségtől. Rapszodikus hatású ez a számunkra ismeretlen keménységű, szélsőségek közt sodródó világ. Natasa nincs elragadtatva. - Mindig csak ugyanaz. A durvaság, a durvaság, a durvaság... Segíthetek valamiben? A barátommal szívesen kivisszük a repülőtérre. (...) Próbálom lebeszélni, de udvariassága nem tűr ellentmondást. Két nap múlva a Zsiguli hajszálpontosan a megbeszélt időpontban érkezik a Puskin térre, húsz perc alatt kiszáguld Seremetyevóra, ahonnan már nincs visszaút. Csak hazaút.

Vén gebék (2000)
Vén gebék
(2000)
26 KByte
Istenek irigysége (2000)
Istenek irigysége
(2000)
32 KByte
Romanovok: egy uralkodó család (2000)
Romanovok:
egy uralkodó család
(2000)
51 KByte
Romanovok: egy uralkodó család (2000)
Romanovok:
egy uralkodó család
(2000)
47 KByte
Felesége naplója (2000)
Felesége naplója
(2000)
27 KByte
Moszkva (2000)
Moszkva
(2000)
33 KByte
24 óra (2000)
24 óra
(2000)
22 KByte
Testvér 2 (2000)
Testvér 2
(2000)
42 KByte
Szörnyű nyár (2000)
Szörnyű nyár
(2000)
52 KByte
Esküvő (2000)
Esküvő
(2000)
62 KByte
Esküvő (2000)
Esküvő
(2000)
30 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap