Geréb Anna Krasznogorszki tapasztalatok

Állami Orosz Dokumentumfilm-és Fotóarchívum


10 KByte

’Széphegy’ városában, Moszkvától alig 20 kilométerre található az Állami Orosz Dokumentumfilm-és Fotóarchívum - a háborúban idecsoportosított német hadifoglyok által épített - neoklasszicista épülettömbje. (1953-ig szanaszét tárolták az 1926-tól létező intézmény felbecsülhetetlen értékű dokumentumait.) A közhiedelemmel ellentétben ez az archívum soha nem volt "titkos", ami természetesen nem jelenti azt, hogy az annakidején nem létezőnek ítélt személyeket, illetve a meg-nem-történtnek nyilvánított eseményeket megörökítő képek mindig hozzáférhetők lettek volna. Ma már azonban ilyen zárt tárak nincsenek, bizonyosra vehető, hogy az általunk is keresett, 1956-ban Magyarországról elvitt felvételeket nem itt őrzik. (Nyilvánvalóan külön archívuma van a titkosszolgálatnak, külön a katonaságnak, hogy csak a legvalószínűbbeket említsem.)

A krasznogorszki archívumban jelen pillanatban 164 000 doboz mozgófilmet (ez körülbelül 28 000 különálló filmnek felel meg, melyek közül 1040 alkotás a forradalom előtti időkből való) és több mint 645 000 eredeti fotónegatívot (14 470-t a cári időkből), valamint 10 360 darab fotóalbumot őriznek. És ez még nem is minden, amit Oroszországban termeltek (külföldi film kevés van, azokat másutt raktározzák), mert a filmek közül itt csak kifejezetten a dokumentum-és híradóanyagokat tárolják, a népszerű-tudományos és más, nem játékfilm-féleséget miért, miért nem, az állami játékfilmarchívumban, a Goszfilmofondban gondozzák.

1992-től gyűjtik az eleve videóra készült mozgóképek BETA-kazettáját is, ám nagy lendülettel folyik a filmanyag átírása is. Ez utóbbinak a filmkímélés mellett a szolgáltatás felgyorsítása és olcsóbbá tétele az oka: a megrendelő ezentúl nem filmtekercseket kényszerül cipelni, megtekintőasztalon fűzögetni, tekergetni - ezt mellesleg minden "olvasó" eddig is ott helyben, szabadon, önállóan megtehette, miután megrendelte az őt érdeklő filmet -, hanem time code-os VHS kazettáról rendelheti meg a kívánt filmrészleteket.

Az oly sérülékeny, törékennyé vált eredeti celluloidszalagok restaurálásával és átmentésével természetesen külön műszaki csoport foglalkozik, magasan kvalifikált, a legújabb technikai-technológiai fejleményeket árgus szemmel figyelő belső mérnök-munkatárssal az élen, külön laborral és stúdióval. Tudom, hogy mindez közhely, még a kisebb méretű archívumokban is magától értetődő dolog, én mégis irigykedve vettem tudomásul. Itt van például az "ecetesedés" kérdése. Mielőtt bárki is salátabárra gondolna, közlöm: a régi, tűzveszélyes nitró-alapanyagú szalagot az ötvenes évek óta felváltó korszerűbb, az úgynevezett biztonsági anyagban feltartóztathatatlanul végbemenő kémiai folyamatról van szó, amelyet már szagról is meg lehet érezni. Azt mondják, az elkövetkezendő 30-50 év alatt minden ezüsthiányos filmszalag tönkre fog menni. A képek eltűnését szellőztetéssel, hűtéssel lassítani lehet, de megállítani nem. Mutattak egy lázmérőszerű műszert, amely a raktárhelyiség ecetkoncentrációját jelzi, az egyes filmdobozba pedig lakmuszpapír kerül, amely ha égszínkékről zöldre vált, a szalagot azonnal le kell másolni - míg látható rajta még valami.

A krasznogorszki kollégák úgy döntöttek: előremenekülnek. Igyekeznek Oroszországban az elsők között megszerezni és odatelepíteni a filmátmentés (digitális másolás) és adatrögzítés-keresés (adatbázis) legkorszerűbb módszereit. És elkezdtek számolni: az Archívumi Minisztérium alá tartozó intézmény a költségvetéstől annyit kap, ami alig fedezi a rezsit (áram és fűtés), valamint a fizetéseket. Mármint az orosz közalkalmazotti fizetéseket (havi 50-80 dollárnak megfelelő tételek). Minden egyebet nekik kell megkeresniük, amit viszont megkeresnek, azt mind magukra, a technikai fejlesztésekre fordíthatják.

Mondhatnánk, könnyű nekik, az orosz belső piac, a maga tucatnyi országos tévécsatornájával, önmagában is megtermeli a szükséges pénzt, ám ha számításba vesszük, hogy külföldön, különösen pedig nyugaton és Amerikában mennyire kurrens cikk az orosz történelmi közelmúlt mozgókép-anyaga - nyilván egymásra licitálva kínálják magukat a különböző "segítő’" cégek.

Nos, csak félig igaz a történet. A hazai társaságoktól nem kérhetnek lényegesen többet, mint amennyi a szolgáltatás tényleges költsége, hiszen, ha a belső szerkesztőségek nem kapnák sokkal olcsóbban az anyagokat, mint a külföldiek, akkor a saját műsorokhoz is előbb-utóbb külföldi áttételen keresztül vásárolnák vissza az illusztrációkat, vagyis a belső piac szerényebb hasznáról is le kéne mondania az archívumnak. (Van erre példa: az orosz animációs filmeket egy amerikai cégtől kérik az orosz televíziók is, ha vetíteni akarják, jóllehet, maguk a filmszalagok a Goszfilmofondban vannak.)

Marad a nyugati érdeklődés kiaknázása. Meg kell hagyni, jól ki is használják a lehetőségeket. Az "Abamédia" (ma már másképp hívják) nevű amerikai céggel kötöttek szerződést: 5 évre megvették minden filmdokumentum külföldi forgalmazásának jogát, cserébe viszont az Abamédia hozzásegíti őket ahhoz, hogy ez alatt az idő alatt az archívum felszerelkezzen technikával, és elkészítsék a gyűjtemény teljes elektronikus adatbázisát, mégpedig angolul és oroszul, az interneten ingyen tárva az adatokat a világ elé. (A fejlesztésbe besegít az Open Society Institute is.)

Krasznogorszk két legyet üt így egy csapásra: lesajnált, elmaradott archívumból néhány év alatt a filmfelújítás-raktározás, a tudományos kutatás, rendszerezés és a szolgáltatás technikájában, felszereltségében, kapacitásában világelső lehet (ilyen pontos katalógust például - még a leltári számokat is nyilvánosságra hozzák - még senki sem tett fel a világhálóra), plusz: az archívum megkétszerezheti szolgáltatásait, amikor az útiköltséget megspórolva, a tévés megrendelők távolról válogathatnak az anyagok között.

Amikor legutóbb, úgy 4-5 éve először jártam a krasznogorszki archívumban, az archivátorok egy szál árva computeren kóstolgatták a számítógépezést, és legfeljebb csak álmodoztak arról, hogy egyszer talán, valamikor a távoli jövőben komolyabb hasznát is vehetik. Ma már minden filmográfus szobájában, a vágóasztal mellett ott a számítógép is. Papírra már nem dolgoznak. 10 000 film adatai, rövid leírással máris lehívhatók, különböző szempontok szerint kereshetők, 2000 tétel angolul is. Minderre az anyagi fedezetet abból a haszonból kapják vissza, amit a filmek ideiglenes "eladásából" nyertek az amerikai cégtől. (Előtte természetesen minden jogi kérdést tisztáztak.)

Mi a Magyar Nemzeti Filmarchívumban lényegében ugyanezt csináljuk - elaprózva, s ezért igen kis nyereséggel: egy-egy külföldi produkcióhoz adunk el anyagokat. Összejöhet ebből komoly fejlesztésre alkalmas tőke? Ráadásul nekünk még az eladni valónk is csekélyebb, vagyis esély sincs arra, hogy valaha is "behozzuk magunkat", hacsak az állam nem vállalja magára ennek legnagyobb terhét. Erre azonban egyelőre hiába spekulálunk.

Talán jön hozzánk is egy tőkeerős amerikai cég, hogy egyben megvenné néhány évre a magyar filmek külföldi forgalmazási jogát annyiért, hogy belőle megalapozhassuk saját jövőnket.

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap