Csak pár éve történt, hogy egy tőkeerős csoport Prágába akarta telepíteni a fesztivált, mondván a fővárosban van a helye, de csak két évre sikerült. A próbálkozás érdektelenségbe fulladt. Karlovy Vary barátainak - elsősorban Jiři Bartoška elnöknek és Eva Zaoralová programigazgatónak - a szívóssága következtében mára nyoma sincs az átmeneti állapotnak. Karlovy Vary a térség legjelentősebb fesztiváljává nőtte ki magát. A forgalmazók ide jönnek felfedezni a legfrissebb kelet-európai filmeket, és itt nézhetik meg az összes előző évben készült cseh filmet. Az idei meglepetés - e tárgykörben - a Bosznia-Hercegovinában készült filmek történeti áttekintése volt. De szép számmal került a programba ázsiai film, amerikai független film és dokumentumfilm; ugyanis Karlovy Varyban második éve ismét megrendezik a dokumentumfilmek versenyét. A film világának egyik meghatározó amerikai művészeti hetilapja, a Variety filmkritikus gárdája is másodszor választotta ki az általa legjobbnak tartott európai filmeket "Európa 2000" címmel.

Idén meglepően sok magyar film is szerepelt: a versenyben a Jadviga párnája (Deák Krisztina), a Horizont szekcióban a Glamour (Gödrös Figyes), a dokumentumfilmek között a Szerelem első hallásra (Almási Tamás), az Angelos (Forgács Péter) valamint Kenyeres Gábor Zárás című rövidfilmje. Makk Károly hetvenötödik születésnapjára megkapta ajándékul Karlovy Vary városának díját. A Csehországban jól ismert és népszerű rendező öt játékfilmjét is levetítették.

"A férfi nem ellenségem, csak a férfi butaság és az erőszak" - jelentette ki Věra Chytilová az életmű-díj átvételét követő sajtótájékoztatón. Megjegyzése legutóbbi játékfilmjére, a Csapdákra vonatkozott, amelyben két férfi kedvét és képességét végérvényesen elveszik attól, hogy nőket erőszakoljanak. A rendező harci kedvén láthatólag nem enyhített az idő múlása. Ennek megfelelően filmjei mindig is szélsőséges indulatokat váltottak ki, de azt senki sem vitatta, hogy életműve immáron a filmtörténet részévé vált. Érződött ez a zsúfolt nagyteremben a díj átvételekor, amikor a többségében csehekből álló közönség percekig állva tapsolt, s ünnepelte a napszemüveges, fekete estélyi ruhában megjelent, visszafogottan mosolygó rendezőt.

Fesztivál idején ez a hangulat járja át a Monarchia korát idéző kis füdővárost, vagyis a film szeretete és az alkotók megbecsülése. Nem csak a "hivatásosok", az újságírók, forgalmazók, szakemberek ünneplik a filmet, hanem a Csehország minden tájáról idesereglő sok száz hátizsákos ifjú is, aki éjszaka a fesztiválközpont körüli parkokban alszik, nappal pedig megtölti a mozitermeket vagy hallgatja a Thermál szálló előtt éjjel-nappal játszó alternatív zenészeket.

Ki ne emlékezne nálunk a lengyel Jerży Stuhrra, a bálszervezőre? Negyedik játékfilmjét nevezte versenybe, a Nagy állatot (Duże zwierze). Krysztof Kieslowski szokatlanul egyszerű, mégis pukkadozóan kacagtató sztorija egy teve körül bonyolódik, amely egy átlagosan unalmas életű középkorú házaspár kertjében tűnik fel. Környezete döbbenetére kedvenc háziállatként tartja otthon, és a városka keskeny utcáin sétáltatja naponta. Annyi bizonyos, hogy abban a lengyel kisvárosban meglehetősen hadilábon állnak a másság elfogadásával. A házaspárt azonban még a "nagy állat" eltűnése sem téríti el a teve-szeretettől. A film a megbékélés jegyében díjakat osztó Ökumenikus zsűritől kapta meg elismerését.

A zsűri különdíját nyerte el a dél-koreai versenyfilm, a Mentacukorka (Bakha satang), melynek főszereplője nem tud sorsával megbékélni, és ezért a vonat alá veti magát. A halál beállta előtti másodpercekben visszaidézi életének sikertelen húsz évét, a végzet felé vezető utat. Néhány epizód megértéséhez azonban nem árt Korea történelmének alaposabb ismerete. Annyi bizonyos, hogy a frusztrált szerelem és az üzleti sikertelenség hosszú távon lélekromboló hatású. A rendező, Lee Chang-Dong hazájában ismert író és színházi rendező. Második játékfilmje fergeteges sikert aratott az otthoni közönség körében. A januári bemutató után azonnal a toplista élére került, ami nem kis dolog az évi negyven-ötven játékfilmet gyártó országban.

A zsüri a norvég versenyfilmnek, az Aberdeen egyik főszereplőjének, Ian Hartnak ítélte a legjobb színésznek járó díjat. A cím egy alkoholelvonó intézetéről nevezetes angol kisvárost idéz. Petter Moland filmjének középpontjában egy alkoholista apa és lánya kapcsolata áll. A morálisan mélyre csúszott apát az a felfedezés rántja ki válságából, hogy az ő megmentésén fáradozó lánya drogozik. Ettől kezdve kettőjük közül ő lesz a józan - a feladat nemesít. A rendező a történetet életrajzi elemekből szőtte, a motiváció ennek ellenére nincs kibontva, és nem tudjuk meg, hogyan és miért jutottak mindketten válságos helyzetbe. Az apa és a lánya közötti kapcsolatból pedig hiányzik egy kis bergmani érzékenység.

Az amerikai Frank Novak független filmek fórumában vetített filmje is a családi élet sötét mélyére merül. A jó háztartás (Good Houskeeping) szereplői amatőrök, a rendező foglalkozása műbútorasztalos. Karlovy Varyban az egyik főszereplő - civilben autószerelő - Bob Jay Mills képviselte a filmet. Már az alapszituáció is nevetésre ingerlő: egy amerikai kisvárosban egy kertes házban élő, non-stop partikat üzemeltető bohém házaspár halálosan összevész, és ezért falat húz a ház közepén. Ettől kezdve a pár két tagja a legváltozatosabb módon igyekszik pokollá tenni a másik életét, ki-ki saját baráti köre segítségével. A fékevesztett, spontán játék olyan magával ragadó, hogy a jólnevelt néző ravaszul már-már azon gondolkodik, vajon ő mivel képesztené el az ellenfelét, ha a filmbéli család tagja lenne. A filmre maguk a szereplők adták össze a pénzt, és a forgatás alatt láthatólag remekül szórakozik az egész társaság.

A díjat nyert filmek szekciójában vetítették a belga Frédéric Fonteyne Egy pornográf kaland (Une liaison pornographique) című filmjét, amiért Nathalie Baye a női főszereplő, Velencében elnyerte a legjobb női alakítás díját. A kétszereplős film az élet leglényegesebb kérdéseit veti fel: mennyire vállaljuk magunkat, mennyire vagyunk képesek nyíltan, őszintén, szerepektől mentesen viselkedni egy kapcsolatban. A sztori két mondatban összefoglalható: egy középkorú nő titkos szexuális fantáziáit szeretné végre megvalósítani, és ezért hirdetést ad fel. A felbukkanó férfival fél évig tart a kapcsolata. Ennyi. Még csak pornográf jelenetek sincsenek, mégis feszült figyelmet vált ki belőlünk a folyamat, ahogy az egymás testét már ismerő pár kapcsolata fokozatosan szerelemmé mélyül. Az utolsó tangó Párizsban egyszerűsített változata, de valahogy közelebbi, érzékenyebb, személyesebb ugyanakkor mélyen elgondolkodtató.

A Küzdő (Bojovnik), Amir Bar-Lev versenyben szereplő dokumentumfilmjének bemutatóját boldog családi, baráti egymásra találás követte a vetítőteremben. A film két főszereplőjének, két nyolcvanas éveiben járó cseh férfinak számos barátja, ismerőse töltötte meg a mozitermet. Egyikük Arnošt Lustig ismert cseh író, holocaust túlélő, a másik az Amerikában élő Jan Wiener, az angol hadsereg egykori repülőtisztje. Két különböző sors, kétfajta életfilozófia. Miközben a filmben bejárták életük sorsdöntő eseményeinek helyszíneit, egymást próbálták meggyőzni. Ki-ki a maga igazáról. Ellen lehet-e szegülni a sorsnak, törvényszerű volt-e az áldozattá válás, ki látott tisztábban, az-e, aki belépett a kommunista pártba, vagy az-e, aki elhagyta hazáját? Egyik sem engedett, makacsul ragaszkodtak saját nézőpontjukhoz. Az emlékek megidézése és értelmezése, az önigazolás erős vágya csaknem megkérdőjelezte barátságukat a forgatás során. A rendező jó érzékkel, ezt a konfliktust is filmezte. A felmerült kérdésekre pedig valószínűleg nincs egyértelmű válasz. A szereplők közös barátja, az ugyancsak Amerikában élő Ivan Passer rendező jelenléte és a filmért kapott oklevél végül is oldott hangulatot teremtett a moziban.

Nem szerepelt a fesztivál programjában Jan Hřebejk cseh rendező új filmje a Megosztva elbukunk, mégis szólnék róla néhány szót, mivel műsoron kívül sikerült megnéznem. Csehországban Hrebejket tartják az egyik legtehetségesebb rendezőnek a fiatalok nemzedékéből. Amikor Menzelt megkérdezték egy interjúban, hogy létezik-e a mai Csehországban olyan művészpáros, mint amilyen Hrabal és ő volt, azt válaszolta, hogy egy ilyen van, Petr Jarchovský és Jan Hřebejk. Hřebejk új filmjének Jarchovský a forgatókönyvírója, mint az előzőnek, a Kuckóknak is, amely az Örökmozgóban áprilisban rendezett cseh filmhéten láthattak, és amelyet több, mint egy millióan néztek meg Csehországban. A Divided We Fall a második világháború utolsó évében egy németek által megszállt cseh kisvárosban játszódik. A keserű vígjátékban a rendező senkit sem akar rosszabb vagy jobb színben feltüntetni. A passzív tisztviselő, a kollaboráns, a gyáva polgár, az okos feleség, a bujkáló üldözött mind a maga módján próbálja túlélni a háborút. Az 1967-ben született rendező Menzeltől és Hrabaltól tanult bölcsességgel, felülemelkedéssel és mégis belülről szemléli a szörnyű korszak szereplőit.