Nemes Gyula: Vávra és Němec Budapesten

Beszélgetés cseh filmkészítőkkel

Roman Vávra: Rozshegyező (1998)
Roman Vávra:
Rozshegyező
(1998)
131 KByte

A cseh filmhéten mutatták be Roman Vávra Rozshegyező című filmjét. Első játékfilmje előtt a rendező dokumentumfilmekkel öregbítette a Vávra nevet, bár Otakar Vávrának csupán névrokona. Ám ő sem ismeretlen nálunk: Egyszer volt, hol nem volt című filmje az 1996-os Mediawave-en a zsüri különdíját kapta. A filmhéten itt járt a rendező, akit elkísért Richard Němec, a film producere is.

A Vávra név ismerősen cseng egy magyar fülnek is.

Roman Vávra: Nem akad olyan cseh filmes, akire ne hatott volna Otakar Vávra, aki a cseh film összes eddigi generációját tanította. Egyben ő a cseh film keresztmetszete is: a cseh filmtörténetírások szinte az ő nevével kezdődnek és máig megmaradt aktív alkotónak.

Richard Němec: Ráadásul az összes rezsim alatt készített filmeket, a fasizmus és a kommunizmus alatt is, most is új tervet készít elő, és közben dokumentumfilmeket forgat. Életműve felöleli Csehszlovákia egész történelmét.

Roman Vávra: Na jó, de a császár idejében nem forgatott... Ha már itt tartunk, az én apámat is Otakar Vávrának hívják.

...aki nem filmrendező, hanem konstruktőr...

Roman Vávra: Milyen jól informált, jó lesz vele vigyázni... Vávrának egyébként tényleg van egy fia, aki a dokumentumfilmes katedrán végzett, de aztán soha nem volt képes egyetlen filmet se létrehozni.

A Rozshegyező egyszerre folytatója a formani és menzeli hagyományoknak. Úgy tűnik, minél több pénz lett rá, annál inkább ment el a menzeli, költőibb, stilizáltabb irány felé.

Roman Vávra: Ez nem volt szándékos: ha kötődik is a film valamilyen hagyományhoz, az a hatvanas évek filmjének egésze, amin én felnőttem.

Richard Němec: A cseh filmritikusoknak is valami kényszerük van arra, hogy minden évben felavassanak két új Formant.

Roman Vávra: Otakar Vávra fiaként régebbi hagyományokhoz kötődöm... Az első epizód minimalizmusát, szikárságát persze az anyagi körülmények is meghatározták, de végülis mindhárom rész nagyon kevés pénzből készült.

Richard Němec: Az első epizódnál gyakorlatilag csak laborra és benzinre volt pénz, a nyersanyag egy reklámból maradt meg...

Roman Vávra: ...amit persze nem mi csináltunk...

Richard Němec:...mi nem csinálunk reklámot...

Roman Vávra:...legalábbis te...

Richard Němec: Komolyan? A második résznél már valamivel jobbak voltak a körülmények, a harmadik pedig már teljesen professzionális volt, még rendes stábunk is volt. Viszont olyan színészünk volt ott, mint Iva Janžurová, aki mellett nem tehettük meg, hogy csak úgy halogassuk a forgatást, ahogy addig tettük. Így sok tapasztalatot szerezhettünk a különböző forgatási módok átélésével. Például más-más operatőrrel dolgoztunk, az elsőt egy főiskolás társunkkal, akinek ez volt az első komolyabb munkája, ezért azt csinálhattunk vele, amit csak akartunk, és még fizetnünk se kellett neki, a harmadikat pedig már egy profi operatőrrel és kilenc világosítóval, ugyanis kivétel nélkül az összes kép világítva volt. Ez az operatőr, Miro Gábor fényképezte a filmhéten látható Gombdilit is.

Roman Vávra: Amit még soha nem mondtam el, hogy eredetileg Stěpan Kučerát kértem fel operatőrnek, Jan Kučera és Chytilová fiát. Csakhogy a mamája éppen a szintén most vetített Csapdák című filmet készítette elő, torkon ragadott engem, a falhoz nyomott és elmondta nekem, hogy a fiával szeretne forgatni. (Kučera aztán még leforgatta A félkegyelmű visszatérését is.)

Richard Němec: Persze a stábtagok változtatását nem szabad úgy felfogni, hogy némelyek rosszak lennének...

Roman Vávra:...hanem hogy mindannyian rosszak...

Richard Němec:...de mi vagyunk a legrosszabbak.

Hogyan született meg a Rozshegyező ötlete? - kérdezte Surányi Vera a vetítés utáni közönségtalálkozón.

Roman Vávra: Egyszercsak azt mondták, forgatni kell egy tévéjátékot a műteremben. Erre igen megijedtem, mivel én soha nem akartam forgatni. Mondtam nekik, hogy nem szeretem a műtermet és a videót, és mivel akkor éppen egyedül voltam az évfolyamban, megengedték, hogy azt csináljak, amit akarok. Aztán el is feledkeztem a dologról, de eljött a tanév vége, és a tanszékvezető azzal köszönt rám, hogy holnap kell leadnom a forgatókönyvet. Kétségbeesetten érkeztem meg este a kollégiumba, ahol éppen kelt fel a szobatársam, aki forgatókönyvíró, és éjszaka szokott dolgozni. Mivel a kamera júniusra volt diszponálva, a téma adott volt. Így aztán reggelre meg is született a filmterv. Ha máskorra lett volna kamera, egészen más filmet forgattunk volna.

Richard Němec: Maga a szinopszis is a minimális anyagi körülményekre íródott: magunk elé képzeltünk egy júniusi rétet két színinövendékkel. Nekünk cseheknek még Balatonunk sincs, a rét jelenti számunkra a tengert és a végtelen horizontot. Ezért is választottuk a szélesvászont. Ugyan anyagilag nagyon sok nehézséget okozott a drága technika, de nagyon örülök, hogy nem 16-ra dolgoztunk, mert akkor az egész film úgy nézett volna ki, mint egy tévés közvetítés. A Kodak támogatta a film forgalmazását, és amikor megkérdezték, milyen nyersanyagra forgattuk a filmet, hogy kiírhassák, felsoroltam mind a hetet, ők meg csak kapkodták a fejüket.

Hogyan lett a vizsgafilmből egészestés film?

Roman Vávra: Amikor elkészültünk az első epizóddal, és további pénzért kilincseltünk, a későbbi társproducer, Čestimir Kopecký kidobott minket, a tévében is leégtünk, de a bemutatón odajött hozzánk Kopecký, aki a legnagyobb cseh filmproducer, elnézést kért, és azt mondta, csináljunk, amit akarunk, ő kifizeti. Aztán teltek-múltak az évszakok, de még mindig nem találtunk ki semmit. Szerencsére a forgatókönyvírónknak - mint Csehországban általában - rendezői ambíciói is voltak, úgyhogy megszületett a második epizód ötlete.

Richard Němec: Mi is forgatókönyvíróknak indultunk... A második epizód forgatására szintén csak egy hetünk volt, és egész végig esett az eső. A szalmakazal elrohadt és bűzlött, újat kellett rendelnünk a saját pénzünkön. Decemberben fejeztük be, úgyhogy a gyerekek elég nehezen játszották el a nyarat, bár minden lehetséges eszközt bevetettünk az ügy érdekében. Az egyes részeket egy-egy év elteltével vettük föl, így az egész film az utómunkával együtt négy és fél év alatt készült el.

Vannak a Rozshegyezőnek önéletrajzi alapjai?

Roman Vávra: Persze, Prágában születtem ugyan, de vidéken nőttem fel. Voltam nyári brigádban, ahol alkalmam volt megismerkedni a toklásszal. A második epizód még autentikusabb: azon a helyszínen vettük föl, ahol gyerekkoromban bunkert építettünk, és ahol első erotikus élményeimet szereztem. Nehéz is volt mai gyerekekkel leforgatni a filmet, mert a mi korabeli pajzán rajzainkon úgy röhögtek, hogy le kellett állítani a forgatást.

Ezért játszódik ez az epizód a hetvenes években?

Roman Vávra: Pontosan, ugyanis nem akartunk vulgárisak lenni. A mai gyerekek már a Hustlert nézegetik.

Richard Němec: Persze sokat vitatkoztunk ezen, de igazából ez egy időfeletti film. Ezek a szituációk és kellékek máig megtalálhatók a cseh vidéken. Inkább csak ebből a korszakból inspirálódtunk.

Miért nem az életkori szakaszoknak megfelelően következnek egymás után az epizódok?

Richard Němec: Ezen sokat töprengtünk, de őszintébbnek és logikusabbnak találtuk, ha a sorrend a rendezői fejlődést tükrözi.

Roman Vávra: Ráadásul az évszakok is így stimmelnek. Az utolsó epizódot hóeséssel szerettük volna zárni.

Richard Němec: Alig változtattunk később az egyes részeken is - az elsőben például a külföldi nézők kedvéért visszaraktunk egy snittet, ahol elmagyarázza a fiú, mi is az a toklász.

Iva Janžurová nálunk is ismert, elsősorban a Szekérrel Bécsbe című film főszerepéről. Azóta mintha eltűnt volna.

Roman Vávra: A kilencvenes években már nem játszott, legutoljára Tyc filmjében, a Zsilettpengékben szerepelt. Mi senki mást nem tudtunk elképzelni Jindřiška szerepére, amit először nem vállalt. Mondtuk neki, hogy akkor ezt az epizódot nem készítjük el, inkább új forgatókönyvet írunk. A film elkészültével aztán megkapta az Arany Oroszlánt, azaz az év legjobb női szerepéért járó díjat. Idén pedig az Ene bene című filmben szerepelt, mely most nyerte el a cseh filmszemlén a legjobb elsőfilm díját. A partnerét a Kotva áruház mozgólépcsőjén fedeztem fel. Kiderült róla, hogy bábszínházi rendező, és volt néhány aprócska filmszerepe is a hatvanas években.

Melyek a cseh fiatal film lehetséges anyagi forrásai?

Richard Němec: Az egyetlen lehetőség számunkra a Mozgóképfejlesztési Állami Alapítvány, azon kívül az egyes filmgyártó cégek csak nagyon szerény összeggel tudnak beszállni a produkciókba. A rendszerváltás zűrzavarában nagyon sok szponzor és pénzmosó jelent meg a filmgyártásban, de ma már hitelt sem adnak a bankok, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy egy tízmillió fős országban nem lehet akkora nézettség, hogy egy film különösen nyereséges legyen.

Mennyire nyitott az alapítvány a független filmesek felé?

Richard Němec: Elvileg nem perdöntő, hogy valakinek filmes diplomája legyen, de ha most végiggondolom, Vláčil óta az egyetlen diploma nélküli játékfilmrendező Kryštof Hanzlík.

Második játékfilmed készíted elő. Miért a dokumentumfilmes katedrát végezted el?

Roman Vávra: Tulajdonképpen azért mentem a dokumentumfilmes szakra, mert eredetileg közgazdászatot tanultam, de bejárogattam a FAMU óráira is. Aztán szólt a titkárnő, hogy formális szempontokból kényelmesebb lenne, ha jelentkeznék, aztán ha nem vesznek fel, hivatalosan is bejárhatnék. A rendszerváltás után azonban akkora volt a felfordulás, hogy fel is vettek. Így aztán párhuzamosan végeztem mindkét iskolát, ám egyszer csak meglepett a hír, hogy vizsgafilmet kell forgatnom, holott én sose akartam filmet csinálni, még fotózni se fotóztam. Ez nyilván szörnyen hangzik, hiszen nagy a túljelentkezés, és olyan embereket is kiszórnak a felvételin, akik már dolgoznak a tévében vagy a filmgyárban. A dokumentumfilm a rendszerváltás idején érdekesebb műfajnak tűnt, ugyanakkor ezen a szakon nem kellett kész filmet létrehozni, legalábbis egy darabig. Másrészt azért mentem ide, mert megláttam a szak faliújságján egy feliratot, hogy Svěráknak üzenete érkezett. A játékfilmnek látszólag hatalmas presztízse van, ezért többen jelentkeznek játékfilmes szakra, de a jelentkezők fele kétségbeesett pszichopata, akinek egyetlen vágya, hogy benne legyen a fényképe az újságban. A rendszerváltás után már nem választották szét olyan szigorúan a kétféle oktatást, és mivel a dokumentumfilmes szakon mindig kevesebb a jelentkező, sokan ezt választják. Ráadásul itt jobb, nyitottabb, szabadabb is az oktatás, és ezt nem lokálpatriotizmusból mondom. Például ugye elég különös, hogy a diplomafilmem egy egészestés játékfilm. Sokoldalúbb a munka, kötelező operatőrködni, a dokumentumfilmjeimet mindig magam fényképezem, lehet 35-ön vágni, szemben a játékfilmesekkel, akiknek nem adnak kamerát, mert még összetörik.

Richard Němec: Át kell élnie és tudatosítani kell a rendezőnek a filmkészítés szerepköreit, hogy később dolgozni tudjon a munkatársaival.

Roman Vávra: Ami a technikai résznél fontosabb, hogy a játékfilmek a dokumentumfilmet utánozzák, azaz olyan dokumentumfilmek, amiket nem lehet megcsinálni. Egy őrült szürreális álmai is valóságosak, csak azokat nem képes a dokumentumfilm rögzíteni. A dokumentumfilmezés törékenyebb, érzékibb és olcsóbb, a játékfilmezés előiskolája.

Richard Němec: A fiatal játékfilmrendezők nagy része a dokumentumfilmes katedrán végzett: Jan Svěrák, Vladimír Michálek (Elfeledett fény, Meg kell ölni Sekalt), Filip Renč (Rekviem egy lányért, Színek háborúja), Petr Václav (Marian), Vávra; Jan Hřebejk (Kuckók, Segítsünk egymáson) és Petr Zelenka (Happy end, Gombdili) pedig a forgatókönyvíró szakon. Az egyetlen ismert fiatal rendező, aki a játékfilmes szakon végzett, Saša Gedeon (Indián nyár, A félkegyelmű visszatér). És ott van még Pavel Marek, aki viszont a nyolcvanas években már elkészítette legjobb filmjeit, mint független filmes. A nyolcvanas években nem ez volt a helyzet, a legjelentősebb alkotók, mint Zdeněk Tyc és TomᚠVorel, játékfilmesnek is indultak, de ma már gyakorlatilag a dokumentumfilmesek készítik a játékfilmeket.

Ősszel újabb játékfilmet forgatsz...

Roman Vávra: A Rozshegyezőnek köszönhetően másfél éve felkért a cseh tévé egyik producere egy mesefilm elkészítésére. Miloš Macourek gyerekíró, a leghíresebb cseh forgatókönyvírók egyike, Lipský és Vorlíček filmjeinek szerzője írta, majd Ondrej Sulajjal, Martin Sulík forgatókönyvírójával folytattuk. Janžurová mellett Boleslav Polívka, Eva Holubová játszik majd benne, és szeretném felkérni TomᚠHanákot és Michal Steindlert is. Szeretem a váratlan dolgokat: a szakma nyilván egy nagy generációs vallomást vár tőlem, és izgat a mese imaginatív és poétikus világa. A formani hagyományok ellenében...

Roman Vávra: Rozshegyező (1998)
Roman Vávra:
Rozshegyező
(1998)
71 KByte
Roman Vávra: Rozshegyező (1998)
Roman Vávra:
Rozshegyező
(1998)
51 KByte
Vera Chytilova: Csapdák (1998)
Vera Chytilova:
Csapdák
(1998)
70 KByte
Petr Zelenka: Gombdili (1997)
Petr Zelenka:
Gombdili
(1997)
74 KByte
Saša Gedeon: A félkegyelmű visszatér (1999)
Saša Gedeon:
A félkegyelmű visszatér
(1999)
71 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap