| Ozsda Erika | A lencse nem csal, ... mert nem érez |
 Martin Szipál 48 KByte |
Szipál Márton fotóművész 1924-ben született Debrecenben. 56-ban Amerikába ment. Hollywoodi műterme ajtaján nemes egyszerűséggel csak a MARTIN felirat díszelgett. 40 évig nem csak a filmsztárok és sztárjelöltek fotósa volt, hanem ismert tárgy- és divatfényképész is. Fényűzően élt, óriási partikat adott, jó kocsikat tartott. Amit keresett, mind felélte. Évtizedek óta tanítja, hogyan kell fényképezni, habár ő sohasem tanulta. Öt felesége volt. Az egyre növekvő megélhetési költségek és utolsó felesége halála miatt döntött úgy, hogy hazatelepül. 76 éves, rendkívül fiatalos, szellemes, tele van életkedvvel. Rengeteg története van. Állandóan viccelődik, de a legjobb, mikor nyerítve nevet. És mindig nevet. Szipál Martin: Mindig zabos vagyok, amikor mondják nekem, hogy művész úr. Tanítottam világítást a Gundelban, ahol úgy mutatkoztam be, hogy Szipál Martin fényképész-kisiparos-mester, vidékről. Megtapsoltak. Mindig azt mondom, hogy aki a legjobb a szakmájában, azt lehet elnevezni művésznek. De azt nem lehet köbcentivel vagy méterrel mérni! Volt egy műsor a televízióban, ahol egy órát vitatkoztak fényképészek, hogy ki művész, ki nem művész. Megkérdezték, hogy "Szipál úr, maga művésznek érzi magát? Mondtam, "én óriási művész vagyok, egy óriási életművész, hogy ebből a vacak szakmából egész életemben ilyen jól megéltem". Van egy Dali képem - aláírva. Az egy fénykép, amire Dali pillangókat festett. Most melyik a művész, aki a fényképet csinálta, vagy Dali, aki a pillangókat ráfestette? Láttam én már olyan festményt, amin a ráma gyönyörű volt, művész volt, aki azt csinálta. A festmény borzalmas volt. Mindig egyedül dolgozol? Mindig. Úgy szeretek. Egyszer valaki megnézte a képeimet és megkérdezte, hogy ki csinálja ennek a palinak a világítását, ki csinálja a sminkjét, és hány asszisztenssel dolgozik ? Mondták neki, hogy hülye vagy!? Ő csinálja a make-up-ot meg a világítást is. Mindenkit kizavar, és mindent egyedül csinál. Soha nem felejtem el, mikor egy fiatal fényképész odajött hozzám és megkérdezte tőlem, hogy te tudsz sztárokat és színészeket fényképezni? Azt hittem, hogy szájba verem. Akkor még fiatal voltam, de azóta is állandóan gondolok rá, ha színészeket fényképezek. Tudniillik, ha a színész jobban néz ki a képen, mint az életben vagy a filmjein, akkor nem ismerik meg. Neki úgy kell kinéznie, mint a filmekben. Különben nem jó a kép. Te! Ezek a színészek olyan idegesek! Persze mindenki az, és ezért nehéz valakit úgy lefényképezni, hogy abszolút nyitott legyen. Ezt meg csak úgy tudják elérni, ha megjátsszák magukat. Mindenki, aki bejön a stúdióba, megjátssza magát. Volt egy jellegzetes Szipál beállítás, a fejet egy kicsit hátra és oldalra kellett billenteni... Na, most az a helyzet, hogy egy bizonyos szögből mindenki aránylag jól néz ki. Van három-négy póz, ami mindenkinek jól áll. A sztárok mitől félnek, mitől idegesek ? Ezek általában ideges emberek. Szerintem, aki nem ideges, az nem is tud játszani, mert az idegesség egyetlen gyógymódja, ha az ember megjátssza magát. A színészek gyerekkoruk óta megjátsszák magukat. Én is nagyon jó színész vagyok, az egyik feleségem mondta is, hogy "te is mindig megjátszod magadat, de te nagyon jó vagy!!" A színészek szégyenlős emberek, de ha megjátsszák magukat, akkor úgy tudnak játszani, mint egy hős. Ha viszont otthon látogatod meg őket, akkor nagyon csendes, aranyos emberek. Te is tudod magadról, hogy ha ideges vagy, rögtön mosolyogsz és körbenézel. Abban a pillanatban megjátszod magad, és akkor már nem te vagy. Én néha csak odamegyek a kuncsafthoz, megfogom a vállát, belenézek a szemébe és megnyugszik. Nem tudom, hogy csinálom. Egész éltemben tanítottam fényképészetet, de ezt az egyet nem tudom megtanítani. Úgy próbálom megmagyarázni, hogy ha valakit lefényképezünk, arról két képet csinálunk egyszerre . Ezen mindig nevetnek a fényképészek, akiket tanítok, mert először azt hiszik, hogy össze van exponálva két kép. Én úgy értem azt, hogy két képet csinálok, hogy van egy kép, amit belülről érzékelsz, és egy másik, ahogy ez kívülről látszik. Ez két különböző dolog, mert van olyan kép, amin gyönyörű az arcod, de én látom, hogy szorongsz. Nekem az apám mindig azt mondta, takard el a száját és megtudod milyen a kép. Más talán észre sem veszi, azt mondja, jaj de szépen nevetsz, de ha eltakarod a szádat, akkor látszik a szemedben a szorongás. Városi emberek, intelligens emberek, azok mind idegesek. Aki bunkó, azt könnyű fényképezni. Azokon viszont látszik is, hogy bunkók. Van egy képem, amin egy fantasztikusan izmos, félpucér fekete pali úgy áll és úgy néz ki, édesanyám, mint egy hős! Félsz tőle! Az egész kép erőt sugároz, de ha jobban megnézed, azt kérdezed, hogy mi baja van ennek a képnek? Az, hogy ez a pali fél! A szeme mindent elárul. Mind a két szeme rád néz, és az egyik szemét egy izomgörcs megnyomja. Ez rossz kép, mert ez azt jelenti, hogy illető ideges. A lencse nem csal, az mindent megmutat. Ha Te nekem nagyon tetszel, akárhogy nézhetsz ki, én imádlak, szeretlek. Annyira tetszel nekem, hogy nem veszem észre, hogy ideges vagy, mert én érzek, a lencse pedig nem! Ha csak egy picit szorongasz, még én is azt hiszem, hogy jó vagy, megnyomom a gombot, de mikor fölnagyítják, látszik, hogy rossz a kép. A szemedben minden benne van. Azt szoktam mondani, hogy ha plasztikáznák a homlokodat, az nem bántana annyira, mint mikor mutatnak neked egy képet, amin látszik, hogy szorongsz. Sokszor nem is tudod, hogy miért nem szereted azt a képet, de nem is akarod megmutatni senkinek! Én azokat szeretem fényképezni, akivel semmiféle érzés nem köt össze, mert nagyon tárgyilagosnak kell lenni. Soha nem szerettem azt lefényképezni, akibe szerelmes voltam, vagy a feleségeimet. Az nagyon nehéz volt, hogy mindig jól nézzenek ki a képen ! (nyerít ) Hogy lett a bankárból fényképész? Bankár csak pár hónapig voltam Debrecenben, de nem szerettem ott dolgozni. Elmentem egy biztosítóba, de azt is untam. Apád megtanított téged bármire is? Apám Münchenben járt négy évig a világ legjobb művészeti iskolájába. Festeni, rajzolni tanultak, és miután elvégezte, utána lett fényképész. Nagyon okos pali volt. Először Sárospatakon nyitott üzletet. Én gyerekkoromban utáltam amit csinált. Nem volt jó fényképész? Az apám?! Most mutassak egy képet, amit 70 évvel ezelőtt csinált? Ez van ráírva : Szipál és Ábrahám udvari fényképész Debrecen, Ferenc József út 44. Se Pesten, se egész Európában senki ilyen képet nem csinált. Ez a kép 70 év óta nem fakult ki és nem sötétedett el! Gyerekkorodban meglested, ahogy fényképez, vagy egyáltalán nem érdekelt ? Én nem lestem el semmit. Hallottam!! Reggeltől-estig szidta az alkalmazottait, hogy mit hogy csináljanak, hogyan retusáljanak. Sráckoromban minden retusőrnőjébe szerelmes voltam, és ki nem állhattam az apámat, mert mikor megjelent, mindig kiabált velük. Állandóan azt hallottam, hogy egy szemöldököt hogyan kell megcsinálni, mivel mit kell csinálni, a fülemben volt minden! Nekem az apám a kirándulásokra is odaadta a Leicát, sőt a Rolley-t - ami a legjobb gép volt - , de én hozzá se nyúltam, utáltam! Nem akartam fényképész lenni, mert akkor csak a repülés érdekelt. Már gyerekkoromban modellversenyeket nyertem. Repülős tiszt lettem, aztán kimentem Oroszországba. 18 éves voltam, gyerek! Mit tudtam én, hogy a németek kikkel harcolnak vagy hogy kik az amerikaiak... Én csak repülni akartam. Oroszországban hadifogságba estem, és amikor visszajöttem, láttam, hogy mindenki nyomorog. Az apám viszont úgy élt Debrecenben, mint egy király! Gondoltam, akkor ez a fényképezés nem lehet egy rossz üzlet. Amikor üzletet akartam nyitni, apám egy fillért sem adott. Azt mondta, hogy először vagy tőle vagy mástól tanuljam meg a szakmát, és csak aztán csinálhatok stúdiót. Mondom: "adj egy filmet, kiretusálom". És ahogy hallottam gyerekkorom óta, megcsináltam. Gyönyörű lett. Apámnak leesett az álla. Kérdezte: "ki tanított téged?!" Mondom: "Te!! A te állandó szekálásod!" Megkérdeztem apámat, hogy fényképezzek-e színészeket. "Nehogy, azok bolondok és nincs pénzük! "Na, akkor csak azért is azt csinálom!" És kiírtam a kirakatba, hogy színészeket ingyen fényképezek. A Debreceni Csokonai Színházban reggeltől estig ott ültem a próbákon. Állati jó ruhatáram volt, mindegyik színész kölcsönkérte, abban játszottak. Zente Feritől Sós Imréig mindenki haver volt. Este mindig együtt voltunk, imádtam őket, de nem sok pénzt kerestem. Ezért elhatároztam, hogy olyan fényképész leszek, aki nagyon gazdag embereket is fényképez, nemcsak színészeket. Debrecenben az apám után nekem kreditem volt, mert mindenki azt hitte, hogy én egy zseni vagyok. Pedig az apám volt az. A filmeket te hívtad elő? Nekem kellett előhívnom, lenagyítanom, mindent én csináltam. Én a fekete-fehér képeimről voltam híres. Ha valaki nem jó filmet használ, nem jól világít meg mindent, és a hívás nem olyan, amilyennek lennie kell, akkor nagyon nehéz kék szemű, szőke hajú nőről képet csinálni. Az én képeimen egy kilométerről lehetett látni, hogy szőke, kék szemű. Ezért is ment nekem jól Debrecenben. Mégis elmentél külföldre. Akkor még nem. Előbb irtó hévvel megszerveztem a szövetkezetet, mert azt mondák, ha nem csinálom, akkor elvágják a nyakamat. "Elmész az összes barátodhoz, és megmondod nekik, hogy milyen szép stúdiójuk van. De mostantól már nem az övék." Minden fényképész haver volt, már mind várta, hogy ez be fog következni. Kérdezték, hogy "miért te intézed ezt?" "Mert engem kértek meg szépen.... " Utána feljöttem Pestre, először a Nyugatival szemben fényképeztem, aztán a központba tettek kereskedelmi osztályvezetőnek. Aztán jött a forradalom.... Meg a krumpli... Ezt honnan tudod? Nem akartam kimenni, jól éltem akkor. Állandóan buliztunk, de aztán megdumáltak. Éppen vittem haza egy zsák krumplit, amikor a haverom a lépcsőházban rábeszélt, hogy menjünk el. Nekem olyan természetem van, hogy soha nem harcolok, ezért is hívtak pipogyának. Én voltam a legnagyobb papucsférj az első házasságomban, de amikor elváltunk, azt mondta a feleségem, hogy egy cipőmadzagot nem tudott megkötni a belegyezésem nélkül. "Akkor miért hagytad, hogy mindenki papucsnak hívjon?!? " Bécsben mindent előről kellett kezdeni? Amikor kiérkeztem Bécsbe, egy hétre rá minden újságban címlap voltam. Münchenben - ott van a világ legnagyobb fotóüzlete - évente rendeztek egy versenyt, ahova 10 képet kellett küldeni. Elküldtem én is, és az összes képemet megvették. Minden bécsi magazinban benne volt, hogy a magyarok megint nyertek. Gondoltam, ha ez így kezdődik, akkor nem lesz rossz. De aztán nem így folytatódott. Bécsből merre mentél? Onnan nagyon hamar elmentem New Yorkba. Akkor nem is tetszett, most már imádom New Yorkot. Megérkeztem, fölhívtam a barátomat: " Gyerekek itt vagyok New Yorkban, de a külvárosban raktak le. Olyan koszos, piszkos itt minden. Bevihettek volna legalább a belvárosba vagy valami rendesebb helyre!" Én tulajdonképpen az iskolatársamhoz mentem ki, de fogalmam se volt, hol van Hollywood, meg Los Angeles. Egyik nap jön egy magyar öregasszony, mondom neki, hogy mi az én bajom, hogy a barátomat szeretném megtalálni, azt hittem New Yorkban van. Kérdezi, hogy miért nem adok föl egy hirdetést. Én nem adtam föl, de ő igen! Két hét múlva följön egy srác hozzám, mondja, hogy Tőkés Bandi barátomat 5 éve nem látta, de most az egyik kereszteződésben találkoztak, és átkiabálta neki, hogy "a Szipál itt van és hívjál fel este." Felhívta, megmondta a címemet, Bandi meg elküldte a jegyemet. Így kerültem át Los Angelesbe. Még itt Pesten Almási Laci barátom a forradalom előtt mondta nekem, hogy "menjünk Amerikába, és ott fényképezzünk gyerekeket. Mondom "Lacikám, mi akkor megyünk Amerikába, amikor a Holdra repülünk! Sose!" Aztán szerencsém volt, mert épp be akartuk csukni a boltot, mikor kaptam egy szerződést a California Girl Magazinnál. Első osztályon beutaztam az egész világot. Hong-Kong, Tokió, Róma, Párizs... oda-vissza. Tíz évig ezt csináltam. Már tudtam, hány órakor kell fényképezni a Colosseumban, mikor jók a fények. Nagyon kisegített az a tíz év. A képeket persze mind kiraktam a kirakatba. Kiket jó fényképezni? Ó, akinek sok pénze van! Ha-ha. De ez nem igaz, mert a legkedvesebb képeimért nem is kértem pénzt. Azokat jó fényképezni, akikkel kapcsolatot tudok teremteni, akinek ha azt mondom, hogy picit lejjebb a fejét, akkor nem ugyanúgy néz rám. Az baj, ha mondom neki, hogy még egy picit lejjebb a vállat, és ő meg se mozdul. Vannak emberek, akiket nem lehet irányítani. És ez nem csak a fényképészetre vonatkozik, azok az életben is ilyenek. Az a jó színész és a jó modell, akit lehet irányítani. Amikor kimentem Amerikába, csináltam egy képet és odaadtam egy fényképésznek. Az meg elővett egy centimétert, és lemérte az orrától a füléig. Én nevettem, hogy leméri kilóra?! De neki volt igaza. Azt hallottam, hogy a régi sztárok azért voltak olyan fantasztikusak, mert abszolút szimmetrikus volt az arcuk. Ők mindig egyformán néznek ki, és ez nagyon fontos a moziban. Biztos láttál svéd vagy német filmet, vagy olyat, ahol nem olyan nagy a moziipar. Ezekben a filmekben kell tíz perc, hogy megtudd, ki kicsoda, mert másképp néz ki kint, és másképp néz ki, amikor bejön. Ha amerikai filmet nézel - hiába öregedett meg Gregory Peck, hiába látod csak a fülét vagy a vállát, rögtön tudod, hogy kicsoda. A fotogén azt jelenti, hogy mindig ugyanúgy néz ki. Kik jártak nálad, a hollywoodi műtermedben? Margaux Heminway, Elvis Presley felesége, Priscilla, John Wayne, ZsaZsa Gabor, John Huston, Timothy Hutton, Olivia Hussey - Zefirelli Júliája, akiről azt mondták, hogy én tettem másodszorra híressé, mert csináltam róla egy óriási képet. Legalább 30 sztár fotója volt kitéve a kirakatban. Itthon sokat nem ismernek közülük, de ott óriási sztárok, mert Hollywood egy gyár. A cipőgyárban is csinálnak 10 dolláros, 50 és 200 dolláros cipőt. A mozigyár is csinál 50, 100 és 200 millió dolláros filmet. Igaz a történet Leslie Nielsen-nel? Persze. Ha találkoztunk, mindig röhögtünk rajta. Alig beszéltem még angolul, mikor a stúdiómat építettem. Az utca másik oldalán egy vaskereskedés volt, ahova bementem csavarokat meg ezt-azt venni. Ott állt egy jóképű fiatalember, és aranyosan mosolygott. Ott mindenki mindig mosolyog. Amerika a mosoly országa. Nem valódi a mosoly, de jól esik. Oda mentem hozzá, hogy hol lehet ezeket a csavarokat megtalálni. Ő kedvesen mutatja, hogy hol. Aztán egy hét múlva megint odamentem, ő megint ott állt, és megint segített. Mikor harmadszor mentem, akkor is ott volt. Mondja, hogy ne haragudjak, ő nagyon szívesen elmondja, hogy a kilincsek fönt vannak az emeleten, de ő nem dolgozik itt. Mondom, ó bocsánat, ne haragudjon. Egy fél év múlva mondják, hogy van egy új, fölmenő sztár, és kellene képeket csinálni róla. És behozzák Leslie Nielsent. Ránézek: "Te, Úristen! A vaskereskedő!" Úgy nevettünk… Felvitt a házába, megmutatta a kandallóját. Ő azért járt mindig a vaskereskedésbe, mert azt építette. Kicsi a világ. Szerinted annak az embernek, aki nem sztár, mindig a legjobb arcát kell mutatni? Amikor kimész az utcára, Te a lehető legjobban szeretnél kinézni vagy csak olyan közepesen? Akik nem fotogének, akiknek nincs jó fényképarcuk, azokból kiválasztok egy olyan szögletet, ahol az orruk egyenes, a szájuk egyenes, a szemük egyforma, és szimmetrikus lesz az arcuk. Ilyenkor gyönyörűek. Milyen érzés, ha téged fényképeznek? Először nem nagyon szerettem, de most már nem bánom. A fényképezés az igazság pillanata vagy van benne csalás? Tiszta csalás. (nyerít) Ugye, ha valaki fotógén, minden körülmények között ugyanúgy néz ki. Mint a mozisztárok. De ha valaki nem fotógén, attól még bizonyos szögből fantasztikus képet lehet róla csinálni. Ugyanis a kinézet úgy adódik össze, hogy az embernek van jó része, rossz része, és ha mozog, akkor egy olyan közepes dolog alakul ki. Én úgy fényképezek, ahogy valaki magát nézi a tükörben. Oldalt fordul egy picit, kicsit feljebb néz, megdönti a fejét ... ó, bár mindig így néznék ki ! Aztán kicsit lehajtja a fejét .... és borzalmas. Én is addig forgatom az illető arcát, míg a szája kiegyenesedik, a füle nem áll el ... és csúnya emberekről olyan szép képeket lehet csinálni. Meg kell látni a pillanatot, mikor úgy érzi magát, mint egy hős. Amikor fényképezek valakit, az illető hozzákészül, igaz? Még nem jó, de vár egy kicsit, aztán jól érzi magát. Megy föl a görbén, a tetejére ér, utána megy le. Legtöbbször azért panaszkodnak más fényképeszekre, mert a kuncsaft úgy érezte, ő most állati klassz, a fényképész pedig csak fókuszolt, fókuszolt... Mikor fényképészetet tanítok, úgy magyarázom el, hogy ez olyan, mint a szex. Azt se lehet félórával hamarabb elkezdeni, és nem lehet 15 percet várni rá. Látni kell az illető szemében, hogy most ! Az én képeimről mindenki tudta, hogy ki csinálta. Egy színésznő egyszer úgy lehordott! Megsértődött, mert New Yorkban két casting direktor nézte róla a képeimet, meg az aláírást: Martin Hollywood, és tíz percig csak a fotókról és rólam beszéltek. De fényképeztem árkatalógust is, és a tervező megkérdezte, hogy "ezt a Martin csinálta?" Ágyakról. Volt stílusom. Úgy világítottam, hogy rögtön tudták, hogy én vagyok. Ezt apámnak köszönhetem. Ő mondta mindig, hogy "ne hallgass senkire, csak úgy csináld, ahogy te akarod és akkor mindig egyforma lesz". Én mindig úgy akartam dolgozni, mint senki más. Így is mindenki lop mindenkitől. Minden képről van egy impressziód, nem? Azt feldolgozod magadban, aztán valamit kiadsz belőle. Van öt fényképész Amerikában, akinek a képeiről én is meg tudom mondani, hogy ki csinálta. Négy-öt ilyen van. Több nincs. Az jó volt, hogy ráismertek a képeidre? Nem volt jó! (nyerít) Mikor színészeknek dolgoztam, már nagyon rossz hírem volt. Valaki bejött és mondta, hogy "Martin, többet fizetek, csak ne írd alá a képet és ne tedd rá a pecsétet". Erre megkérdeztem, hogy "a boyfriended art direktor, direktor vagy producer?" "Honnan tudod?!" Az volt a hírem - nem akarok ezzel fölvágni -, hogy ha valakit lefényképezek, az se a moziban, se az életében nem fog úgy kinézni még egyszer. Egyrészt jó voltam, másrészt meg csaltam is egy kicsi. Lefaragtam az orrából, az arcából ... Úgy csináltam, hogy nem lehetett észrevenni, csak utána bárki fényképezte az illetőt, soha nem úgy nézett ki. Akkor te egyben plasztikai sebész is voltál? Ja ! A leghíresebb plasztikai sebész képem egy modellről készült. Oda volt a képért, azt hitte, hogy az az ő orra... Sokat lehet csalni. Itt van két kép John Hustonról. Két hónappal a halála előtt csináltam. Takard le a másik képen a szemét. Ezt később csináltad? Nem, ez ugyanaz a kép csak meg van rajzolva a szeme. Nézd meg, hogy néz ki itt a szeme. Mosolyog. Itt már nem. Ő is azt kérte, hogy ne írjam alá Mit csináltál a pénzeddel? Rögtön elköltöttem!! (nyerít) Az utolsó előtti bulimon 104 ember volt. A húgom megkérdezte, hogy "olyan sok pénzt kerestél, hol van?" Mondtam neki, "édesanyám, a keresetem kétharmadát arra költöttem, hogy mindenki azt higgye, fantasztikusan gazdag vagyok. Egész életemben Rolls-Royce-t vezettem, drága ruhákat vettem, Penthause-ban laktam. A pénzem kétharmadát erre költöttem, egyharmadából pedig szerényen megéltem. A siker látszatára költöttél? Természetesen. Én 250 dollárt kértem egy órára. Amerikában, ha orvostól vagy valakitől szaktanácsot kérsz, stopperrel mérik az időt. Én nem mértem, én csak dumáltam, de két óra kellett, hogy valakit lefényképezzek. Ha nem a Sunset-en van az üzletem, ha nem úgy öltözöm, ha nem olyan kocsikat vezetek, akkor nem kérhettem volna ennyit. Ugyanezért a munkáért a többi fényképész 35-40 dollárt kért. Azokkal jóban voltál? Engem úgy hívtak a 60-as 70-es és 80-as években, hogy Martin the King, Nem a kuncsaftok. A kollégák! Miért jöttél vissza, ha olyan jól ment? Múlt időben mondtad jól. Ment. Jó volt Amerikában, mert sok pénzt kerestem. Megnyertük a világháborút, és annak idején Amerikában kolbászból fonták a kerítést. Azt vettem, amit akartam. Aztán elvesztettük a koreai háborút, a vietnámi háborút... Amerikának az volt a híre, amikor kimentem, ezt nekem is mondták, hogy, ha nincs semmid, a feneked kinyalják, segítenek, ajándékot kapsz, de ha fönn vagy a toppon, akkor semmit nem adnak. Rólam azt terjesztették el, hogy én 4-5 ezer dollár alatt be sem engedek senkit az üzletbe. Ezt úgy tudtam meg, hogy voltak, akik azt mondták, hogy már két éve spórolnak, hogy el tudjanak jönni hozzám. Kérdem, "mire spórolt? 500 dollárt kérek két órára." "Mennyit?!" Most jobb itthon? Nekem jobb. Borzalmas dolog volt az utolsó 5 évben arra várni, hogy még 1500 dollár bejöjjön elsejéig. Mindenki mondta, hogy jön az elseje, mert Martin marha ideges. ( nyerít ) Nem voltam milliomos, soha nem tudtam, mennyi pénzem van a bankban, de a második disszidálás előtt már nagyon nehéz volt. Hazadisszidáltál? Ja! Hazajöttem egy évre és olyan jól éreztem magam!! Minden este buli volt, mindenhova vittek, rengeteg embert megismertem! Szerencsére sikerült túlesnem azon a 65 éven felüli válságon, amibe mindenki beleesik, hogy vége az életnek és nincs mit csinálni. Te láttad a naptáramat, én telt ház vagyok reggeltől estig. Ha bárkinek bármi baja van a családban, el kell intézni valamit, meg kell venni valamit, én rögtön vállalkozom rá. Imádok a földalattin menni, meg a buszon, megkapaszkodom a tetején és hátul himbálódzom, imádom! Ilyen korban az emberek nem élnek úgy, ahogyan én. Nincs sok dolguk, és nem történik velük ennyi minden. Biztos a jó Isten szeret engem vagy mi, mert az életben nekem minden bejött. Persze, mert nagyon vidám természeted van, és jó a hozzáállásod az élethez és az Istenhez is. Nem félek Tőle, mert állati klasszul el tudja rendezni a dolgokat. Miért rontaná el az én életemet ? Én bízom a jó Istenben. A zebrákat is olyan gyönyörűen megalkotta. Állandóan azt nézem, hogy az egy fekete zebra fehér csíkokkal vagy egy fehér zebra fekete csíkokkal. Ma is fotózol? Minden nap fényképeznem kell valakit. Főleg haverokat. Ha akarod téged is lefényképezlek. Most meg megkértek, hogy csináljak egy könyvet amatőröknek Hogy örülnénk neki. Tényleg nagy szükség van rá. Aztán kérték, csináljak egy könyvet profiknak is. A könyvekben mindig mindent úgy írnak le, hogy ne lehessen megérteni. Mutattak egy angol könyvet, ahol a kép mellé lerajzolták a világítást. Én rögtön tudtam, hogy az a kép sose nézne úgy ki, ha úgy csinálták volna, ahogy odarajzolták. A piszok, gazember fényképészek irigyek ! Nem akarják megmutatni, hogyan csinálják. Én szívesen tanítok, és nagyon egyszerűen magyarázok. Ha bárki megkér, hogy mutassak meg valamit, én őszintén elmondok mindent. Volt egy nagyon érdekes esetem. Két srácot tanítottam fotózni. A fehér kartonról visszavert fényt mutattam meg nekik. Mikor visszamentem, hogy megnézzem hogy haladnak, látom, hogy fekete háttérrel verik vissza a fényt. Akkor nem szóltam, aztán később elmesélték, hogy már két fényképésznél tanultak, és utána rájöttek, hogy mind a kettő pont az ellenkezőjét mondta mindenről, mint ahogy van. Kipróbálták nálam is. Az emberek nem akarnak tanítani, nem akarják, hogy bárki okosabb legyen náluk. Ezt azért utálom, mert visszafogják a világot. Úgy szoktam kezdeni a tanítást, hogy a sötét szobában leteszek egy szobrot vagy egy tárgyat, és a lámpát jobb oldalon eltolom, aztán bal oldalon, aztán hátul és fölül. A tárgy mindig másképp néz ki! Minden azon múlik, hogy milyen a fény, és milyen szögben kapja az illető. Ettől függ, hogy valaki jó néz ki, vagy rosszul. Én például a volt feleségeimmel mindig jóban voltam, haverok maradtunk, ezért megmondtam nekik, hol néznek ki a legjobban a lakásban, hova üljenek, ha jön az új srác, mert este ott a legjobb a fény. Te is bemégy a fürdőszobába, beállítod magad, és állati klasszul nézel ki, igaz? Bár mindig így néznék ki! Aztán bemégy a szobába, beállítod magad ugyanúgy, de most meg borzalmas vagy. Ez nem miattad van, és nem is a tükör miatt. A szobában nem olyan a fény, mint a fürdőszobában. Ott másképp kell beállítani a fejedet, hogy jól nézzél ki. Ebben a szobában is lehet olyan képet csinálni, mintha a tengerparton lennél. Tudnék rólad itt benn olyan képet csinálni, mintha napsütésben lennél. Fénnyel mindent meg lehet oldani. Annak idején a fényképészet - természetesen - nem volt olyan tökéletes, mint most, de arra nagyon jó volt, hogy alapul szolgált a festőknek. Sokan lenézik, ha valaki fényképről fest. Én nem, én állandóan dolgoztam festőknek. Te el tudod képzelni, hogy a Dali kint ült a sivatagban és ott festett?! Hiányzik a rendszeres munka? Ez egy nagyon érdekes pszichológiai probléma, ugyanis én egész életemben produkáltam magam. Erről nehéz volt leszokni, ezért is szaladgálok mindenkinek mindent elintézni. Bántja az embert, ha úgy érzi, ma nem csinált semmi érdemre való dolgot. Jó az egyedüllét? Megmondom őszintén, én nagyon féltem attól, hogy egyedül kell majd laknom, de rájöttem, hogy ha tudom, hogy ez ilyen jó, akkor sose nősültem volna meg. (nyerít )
|  38 KByte
|  32 KByte
|  32 KByte
|  Olivia Hussey 25 KByte
|  Priscilla Presley 55 KByte
|  Zsazsa Gabor 35 KByte
|  Charlene Tilton 52 KByte
|  Tommy Lee Jones 29 KByte
|  19 KByte
|  31 KByte
|  30 KByte
|  34 KByte
|  28 KByte
|  23 KByte
|  23 KByte
|  Martin Szipál - Eisenmann József fotója 51 KByte |
