Sára Juli 50 KByte

Az egér először alszik el címmel, Máté Gábor, Schell Judit, Scherer Péter, Molnár Piroska és Hujber Ferenc főszereplésével első nagyjátékfilmjét forgatta le Sára Júlia. Az operatőr Grunwalsky Ferenc volt. A filmet a jövő évi Szemlén fogják bemutatni. Egy fiatal, huszonéves rendezőtől általában személyes hangvételű filmeket várunk, minimum fiatalokról szóló, napjainkban játszódó történetet, a Te munkáid azonban kilógnak a mai fiatal filmben elég markánsan megfigyelhető nemzedéki hullámból. Nyilván azért érzed ezt, mert a korábbi filmjeim közül az egyik az ötvenes, egy másik pedig a hatvanas években játszódott, ennek ellenére azokban is sok volt a személyes motívum. Ez a mostani a korszakot tekintve lényegében bármikor játszódhat. A generációk tekintetében pedig vegyes mozi: a főszereplő negyvenes évei közepén járó íróember, de rajta kívül nagyon sok fiatal színész is szerepel benne, s közülük van, akinek ez az első filmje. Ami pedig a témát illeti, úgy érzem, ebbe a filmbe tettem magamból, a saját személyes élményeimből a legtöbbet. Kicsit talán többet is annál, mint amennyit eredetileg szándékoztam. Néha már úgy érzem, annyira a sajátom, hogy az már túlzás. Ez a film a forgatás közben nagyon sokat változott, mert az élet írta, és fordítva: mondhatni egészen misztikus kölcsönhatás volt az életünk meg a film között. Persze nincsenek véletlenek. Én amúgy is nagyon fatalista vagyok, és úgy érzem, hogy a dolgok előre meg vannak írva. Hiszek a megérzésekben. Furcsa krízis-film ez, kudarcos szembesülés-történet. Ismerős helyzet, persze. Valaki az életútjának a felén betéved a sűrű, sötét erdőbe... és akkor nézzük csak meg, hogy mit is talál ott. Nagyon rövid idő leforgása alatt, nagyon intenzíven, nagyon sok dolog történik ebben a filmben. A főhősnek épp most jelent meg az első kötete, és úgy érzi, abszolút a csúcson van, minden ragyogó körülötte, isteni ebben a világban az élet... És akkor ez az egész egyetlen nap alatt megkérdőjeleződik. Véletlenek folytán kiderül, hogy iszonyú hazugságon alapul az élete, sőt, végérvényesen el is lett rontva. Nem mondhatnám, hogy optimista film... Ez a főszereplő tehát alapjában véve egy pojáca. Mitől lesz érdekes egy ilyen férfi, miért érdekes az ő pokoljárása? Valóban egy negyven fölötti, erősen megkérdőjelezhető tehetségű férfiről van szó. Sok ilyen emberrel találkoztam... jaj, most minden író ismerősöm magára ismer majd... (nevetve) szóval tényleg voltak az életemben ehhez hasonló találkozások, persze nem csak írókkal. Nem a foglalkozáson van itt a lényeg, hanem a hozzáálláson: hogy mennyit hazudhat egy ember bűntelenül. És ez az, ami úgymond művészembereknél nehezebben tettenérhető. Itt valahogy jobban lehet sunyítani. Ha valaki favágásban hazudik, arra valószínűleg rádől a fa. Rögtön. Számomra talán az a legfontosabb, hogy aki hazugságra építi az életét, előbb-utóbb pórul jár. Mert ledöntik a lábáról, kihúzzák alóla a talajt, egész egyszerűen összeomlik a világ, amit ő addig tökéletesen működőképesnek érzett. Valaki megpöcköli, és kész, vége, over, nincs tovább. Összeomlik negyven év szépen építgetett hazugsága. És akkor elég mondjuk egy nap ahhoz, hogy minden teljesen elbizonytalanodjék. A kérdés persze az, hogy egy ilyen helyzetből fel lehet-e állni, vagy pedig van egy pont, amin túl már halott a dolog. Ez még számomra is kérdés... nem ebben a filmben, mert itt nincs még egy nap, de az életben: hogy évtizedes hazugságok után lehet-e még újrakezdeni. Ahogy ez a férfi a történet folyamán viselkedik, abból vissza lehet következtetni, hogy milyen ember is lehet. Apró jelek ezek, egymás után derülnek ki: miként éli a magánéletét, milyen író, mit gondol saját magáról, és persze hogy a magáról alkotott képe hogyan omlik össze a történet folyamán. Mert ez a figura nagyon sokáig próbálja hitegetni magát, hogy nincs nagy gond, ő még tud szabadulni... aztán jól odabilincselik egy hűtőhöz, ahonnan nehéz elszabadulni... De még ez is menne, ha egy kicsit bátrabban viselkedne. A főhősnél sokkal erősebbek a női figurák, több erő és lendület van bennük - ahogy a mostani magyar filmekre általában is jellemző, hogy a női hőseik sokkal dominánsabbak, cselekvésképesebbek... Mert ez így is van. Nemcsak a filmekben, talán az életben is ez a helyzet. Megszűntek ugyanis azok az életszituációk, amelyekben a férfiak hagyományosan ki tudták mutatni a bátorságukat. Ebben a filmben a főszereplő egy olyan korban, amikor már lehetséges szabadon cselekedni, még az élet apró dolgaiban is gyáva. Vajon milyen lenne, ha egy komoly kihívással kerülne szembe? Aki már az apró-cseprő dolgokban is megfutamodik, az nem csoda, ha ilyen oblomovi tunyaságban éli az életét. Mégsincs benne annyi báj, mint Oblomovban... Kevés persze manapság az igazi megmérettetés, talán épp azért, mert ennyi kihívás közepette az emberek inkább nem is nagyon vágnak bele semmibe. Sokkal egyszerűbb a kellemes, langyos középutat választani. Ha a hétköznapjainkban nincsenek kihívások és meglepetések... Vagy vannak, de nem látjuk meg őket. Mert nyilván vannak, csak egyszerűbb, ha a homokba dugjuk a fejünket. Ha például a Schell Judit által játszott figurát nézem, ő ezerszer bátrabb a hétköznapokban is, mint ez a férfi. Vagy ott van Piroska, az igazságosztó: ő sem hirtelen ötlettől vezéreltetve rohanja le ezt a férfit, hanem az egy kifundált dolog. Egyszerűen megleckézteti. Sem a felesége, sem a szeretője nem illik ehhez a férfihez. Egyik sem működő kapcsolat, valószínűleg egy harmadikkal kellene élnie az életét, csak ezt a harmadikat a saját gyávaságából kifolyólag nem látta meg vagy elment mellette. Az eddigiek alapján úgy is tűnhetne, hogy a film komor önmarcangoló, realista dráma. Pedig szürreális, abszurd hangok és markáns fekete humor is van benne. Az első néhány jelenet után elszakadunk a reális helyzetektől. A férfi és a felsége elindulnak valahová, de lerobban az autójuk, és ettől a perctől kezdve mintha belerobbannának egy nem létező, nem valóságos helybe vagy helyzetbe. Mintha az álmaikba lépnének bele. Egyfajta rémálomba. A falu, ahová kerülnek, teljesen izolált hely. Persze leginkább csak tükör, amiben a férfi végre bizonyos helyzetekben meg tudja látni saját magát. Lelőnek egy lányt - senkit sem izgat. Vagy lehet, hogy izgat, de azt már nem tudjuk, mert a férfi nem látja. Ő is csak töredékeket lát a faluból, és elsősorban befelé kellene figyelnie, ahogy a nézőnek is. Fölébred-e az egér, vagy sem? Hiszen lehet, hogy ez az egész történet csak az egér álma. Mintha egy ponton a főszereplők tényleg átestek volna egy másik dimenzióba, az abszurd dimenziójába, ahol minden emblematikus, minden el van nagyolva, minden karikírozva van, bármi bármikor megtörténhet, és nem a logika szabályai szerint, illetve egy nagyon súlyos logika, az abszurd logikája szerint történnek a dolgok. Hogyan lehet megteremteni ezt a sajátos "mikroklímát", az abszurd világot? Az abszurd, mint műfaj kötött szabályokkal rendelkezik. Mindig valamiféle válsághelyzetet mutat meg vagy éppen kreál. Vagy egy rend széthullása vagy annak a helyzetnek a megmutatása, hogy ez így rossz - a bírálat, valamiféle társadalmi helyzetnek a megmutatása, persze karikírozva, ez elég erősen benne van. Elég kamara-jellegű történet ez, ennek persze anyagi okai is vannak. Motívumokat kellett kitalálni. Víz, erdő, környezet, díszlet: minden zöld ebben a filmben. Hozzá kell tennem, utálom a zöld színt, nem is akartam nyáron, külsőben forgatni, mert ha nagyon erősen zöld a háttér, akkor nehezen válnak el egymástól a helyszínek. Sokat gondolkodtunk azon, mit lehet ezzel csinálni látványban és színvilágban, mert nem szeretem a harsány színeket, inkább az az oroszos kékes-zöld szovkolor áll hozzám közel. És ekkor kitaláltam, hogy ha már zöld, akkor legyen minden zöld, a díszlettől a legapróbb tárgyakig és a jelmezekig. Ugyanakkor semmi se legyen díszletszerű. Karakterekben is ugyanilyen kényes egyensúlyra törekedtünk. Arra, hogy a tónus ne forduljon át olcsó poénkodásba. Amúgy az abszurd humor szerintem az egyik legnehezebb műfaj... Nem is nagyon vannak a magyar filmben hagyományai... Egyáltalán nincsenek hagyományai. Külföldön is csak egy-két hasonló dolgot láttam: az oroszoknál, vagy épp a cseheknél, franciáknál időnként. Egyértelműen a mrozeki és ionescoi világ lebegett a szemem előtt. Tudom, hogy az abszurd kényes dolog, mégis egyfolytában ezzel kísérletezem, már az Apa győzben is - annak a filmnek a humora is eléggé sajátos volt, abban is elég sok szürreális elem keveredett a naturálissal. Lehet, hogy ezen a filmen kevesebbet fognak nevetni, mint egy vígjátékon, de hát ez az abszurd műfaj kockázata az átlagos vígjátékkal szemben. Grunwalsky Ferenc fényképezte a filmet, Scherer Péter az egyik főszereplő, temetői, fekete humorral fested meg a drámát - nem félsz, hogy túl sok áthallás lesz a filmed és az utóbbi Jancsó-filmek között? Azért vannak a filmek között párhuzamok, mert az emberek között vannak áthallások. Szerintem teljesen természetes, ha hasonlóan gondolkodó emberek hasonlóan értelmezik a körülöttük lévő világot, egyszer csak együtt dolgoznak. Ha lesznek ezekben a filmekben egymással összecsengő dolgok, az a köztünk lévő hasonlóságból származik. Közben persze nagyon más a két film. Stílusában, színészvezetésében és fényképezésében is. Pepe (Scherer Péter) például egyáltalán nem hasonlít az eddigi Jancsó-filmekben játszott figuráira... Kifejezetten sok időt fordítottam arra, hogy semmilyen formában nem hasonlítson azokra a szerepeire. Eredetileg Kapával (Mucsi Zoltánnal) is szerettem volna dolgozni, őt végül azért is hagytam ki a történetből, nehogy ez a vonal erősödjön. A stílusra visszatérve: naturálisabb vonulat is jelen van az abszurd mellett. Időnként fejbe kólintanak jelenetek. Ha nem az abszurd, akkor ez a durvább, naturálisabb vonulat lenne a sajátom. Ez egy alapvetően, mélyen deprimált és szorongásos film, mégis szeretném, ha lennének benne abszurd, szürreális pillanatok. Amikor a forgatás előtt a stábtagok elolvasták, végig röhögtek - a kész filmben ezek a jelentek aztán sokkal keserűbbek és szomorúbbak lettek. Mindig ez történik velem: elhatározom, hogy most valami nagyon vidámat vagy vígjátékszerűt csinálok, aztán a végén ott zokog a vágó a montírozóasztalon...

Félválófél, 1999, Gáspár Sándor és Pap Vera 50 KByte