Ozsda Erika Nálam ez a helyzet

Pesty László
Pesty László
37 KByte

A Pesty Fekete Doboznak, a televíziós műhelynek, te voltál a tulajdonosa és főszerkesztője. Sok embert indítottatok el a pályán?

Igen. Tartottunk ingyenes vágó tanfolyamokat is. Nagyon sok operatőr, szerkesztő kezdte nálunk, akik közül sokakkal ma is együtt dolgozom. Volt egy kis keltető jellege a Pesty Fekete Doboznak. Többen a Filmgyárba kerültek, játékfilmeket, reklámfilmeket készítenek, mert nem érdekli őket a televíziózás.
Általában jó helyen van mindenki.

Jól láttam, hogy a Naphegy téren van egy Pesty-villa?

Pesty László: Jól. A Dezső utca sarkán áll.

Az egész ház a tiétek?

Igen. Most már igen.

És azelőtt?

Akkor is. Nem tudom, hogy feltűnt-e, de volt közben negyven év és azért ezzel voltak problémák.

A kérdés arra irányul, hogy milyen családból indultál és hogy jutottál el a villából a ...

...a csatornába, ha úgy tetszik. Értem. A villát apám apja építette még a 20-as években, aki annyi pénzt keresett, hogy meglehetős jólétben éltek akkor még az őseim. Aztán jött a háború és a villát el akarták venni tőlük, mint osztályidegenektől. A nagyapámat majdnem föl is akasztották. Hogy a házat végül is nem vették el, az annak köszönhető, hogy a nagyapa két tucat zsidó életét mentette meg. Elbújtatta őket. Ez egy kis magyar Schindler történet, és ugye, "aki egy életet megment, az a világot menti meg." A nagypolgári miliőt biztosító háttér valahogy megmaradt a család tulajdonában, persze különféle betelepítések és egyebek történtek a következő negyven évben. Ez az apai háttér. Anyám vonalán egészen más a helyzet, mert mi székelyek vagyunk. Ez az én életemben tudatos identitással párosul. Büszkén és bátran vállalom. Ennek vállalása mondjuk 90-től 94-ig volt bizarr, mert az akkori kormányzat alatt ez a szó és Erdély kicsit mást jelentett. Akkoriban én is elgondolkoztam, hogy hangoztassam-e ezt, de az én világlátásom inkább a szabadelvű gondolkodáshoz áll közel. Ma már nem foglalkozom politikával és egyáltalán nem érdekel, hogy ki mi, vagy hogy a származás, vallás vagy egyéb helyheztartozás milyen politikai felhangot jelent. Körülbelül 4 éve nem csináltam politikai anyagot.

Történt veled akkor valami meghatározó dolog ?

Nem. Meguntam a politikát. Az emberi történetek érdekelnek. A politika egyáltalán nem undorítóbb terület, mint a kultúra, vagy a gazdaság különféle szegmensei. Ez is csak egy a sok közül. Nem jobb és nem rosszabb, egyszerűen nem érdekel. Teljesen semleges vagyok. Szerintem két okból lehet tévéműsort csinálni. Az egyik a pénz, a másik, ha tényleg érdekli az embert. Egy független producernek, vagy egy független televíziós újságírónak, riporternek politikai műsort csinálni, hát ... nem egy kifizető dolog. Sem a külpol, sem a belpol, de ha ráadásul nem is érdekel, akkor végképp nincs semmi okod ilyesmivel foglalkozni. Nálam ez a helyzet.

Milyen iskolákba jártál?

Piarista Gimnáziumban érettségiztem. A felmenőim pedagógusok és természettudósok. Apám, anyám geológus. Előttem senki nem foglalkozott a médiával. Leérettségiztem, utána elmentem a Jogi Karra, ledoktoráltam és ezzel párhuzamosan elvégeztem az ELTÉ-n, a Bölcsész Karon illetve a TTK-n az akkor induló média szakot. Mi voltunk a próbaévfolyam, tehát mi voltunk az első diplomázók. Ez a két diplomám van.

Hogy kerültél a kamera közelébe?

Amikor egy hétfői nap beléptem a Jogi Karra, aznap délután én már tudtam, hogy nem nekem való a jogi pálya. Minden ELTÉ-s megkapja a különféle szakkörökről és művészeti csoportokról az értesítőket, én is ott olvastam a Vizuális Műhelyről, ami egy amatőr filmklub volt. Ma már úgy mondanák, hogy független filmklub. Na, oda mindjárt az első héten elzarándokoltam és azt lehet mondani, hogy döntöttem is: az egyetemet ugyan elvégzem, de joggal nem óhajtok foglalkozni. Itt van ez a remek kamera dolog, ez az, ami érdekel. A mozgókép. Elkezdtünk amatőr szinten egy kis szuper 8-as kamerával 3 perces tekercsekkel játszani. Dokumentum kísérleteket és experimentális dolgokat vettünk fel. Sok-sok év amatőrfilmezés és különböző amatőrfesztiválok után Sas Tamás, illetve Monori M. András meghívtak a Balázs Béla Stúdióba. A 80-as évek második felében, mikor nyeretlen kétévesként bekerültem a BBS-be, szembesülnöm kellett azzal, hogy itt filmművészeti diploma nélkül én másodrendű állampolgár vagyok. Akkor azok, akiknek diplomájuk volt, nyíltan hangoztatták, hogy ez a Stúdió nekik épült, és nem az ilyen jöttmenteknek, akik itten diploma nélkül, amatőr filmesként az ő pénzükre pályáznak. Mindezek ellenére Gödrös Frici, Mész András és Durst Gyuri nagyon alám nyúltak, és dolgozhattam náluk kezdetben asszisztens 4-ként, segéd operatőrként, és secund unitként. Később kisebb produkciókban kaptam munkát operatőrként is. Én legalul kezdtem a szakmát, parizer hordással. Mint minden normális filmgyári ember.

Emlékszel az első filmedre, hogy mit vettél fel először ?

Igen. Körülbelül egy perces videó kísérleti munka volt. Érdekes, hogy akkor még mindenki Szuper 8-ra nyomult, engem pedig már akkor a videó érdekelt, de hangsúlyozom, hogy nem mint dokumentum készítő eszköz, hanem mint avangárd, mint experimentális videó. A második fontos munkám egy barátomról szólt, aki azóta öngyilkos lett. Ő egy súlyosan mozgássérült fiú volt, akit a barátaimmal ápoltunk. Én 12 évet töltöttem vele. Róla csináltam egy ... hát ha azt mondom, hogy naturalista filmet, akkor még finom voltam. Azokat az életfunkciókat, melyek egy sérült életében hihetetlen nehézségeket okoznak, és most a legegyszerűbb vegetatív funkciókra gondolj, meglehetősen natúran dolgoztuk fel. A film rengeteg vitát váltott ki, sokan azt mondták, hogy felháborító és gusztustalan, mások szerint döbbenetes és megrázó. Mindegy ... ízlések és pofonok. A lényeg, hogy ennek a munkának köszönhettem a meghívást a BBS-be. Ez nagyon jó közeg volt, hiszen ott a másképp gondolkodók nagy számban csoportosultak. Ugyan a stúdiónak szervezetileg semmi köze nem volt a Fekete Doboz megalakulásához, de mint helyszínt, mint közeget, ahol az emberek egymásra találhattak, meg kell említeni. A Fekete Doboz teljes mértékben független volt a BBS-től. Két egyenrangú alkotó műhelyként léteztek, ennek ellenére a BBS helyet biztosított a Fekete Doboznak akkor, amikor annak senki nem akart helyet biztosítani. A BBS adta a helyet, a Soros Alapítvány a pénzt, a Pénzügykutató pedig vállalta a könyvelésünket. Ez a három "cég" akkor kockázatot vállalt ezzel.

Az eszközöket honnan kaptátok?

Eszközök? Haha! Jávor Pityesznek volt otthon egy VHS kamerája, én pedig az egyetemről ki tudtam lopni a Video 8-as kamerát. Ez a két kamera dolgozott. A kép minőségét, mármint a kép felbontását nem kell ugye ecseteljem, ... de végül is a dokumentumok megszülettek.

Ti csak dokumentáltátok az eseményeket, vagy amit fölvettetek, azt utána össze is vágtátok?

Ha a Fekete Doboz korszakról beszélünk, mindenki a politikai pikantériáját emeli ki, ami valóban lényeges, de én nem ezt tartom a legfontosabbnak. Én azt mondanám, hogy a Doboz médiatörténetileg volt fontos Magyarországon, mert ez volt az első videó-folyóirat. Bódy Gáborék csinálták az Infermentalt, de az nyugaton készült. A mienk magyar videó-folyóirat volt. Tudtommal ezelőtt ilyen nem létezett. Ez egy teljesen új mozgókép formátum vagy publikációs forma. Megszólalásig hasonlít a filmre vagy a televízióra, hiszen audiovizuális. Van kép, van hang, lehet nézni, lehet hallgatni, ugyanakkor hasonlít az írott sajtóra is, ugyanis periodikusan jelenik meg és sok példányban. Tehát valahol az írott sajtó és a televízió-mozi közötti köztes területen helyezkedik el, és mégis alapvetően különbözik mind a kettőtől. A Fekete Doboz alapkoncepciója az volt, hogy egy-egy kérdést kell nagyon alaposan górcső alá venni, és arról elemző munkákat készíteni. Az első gombnyomás 1988 tavaszán volt. Abban a pillanatban, amikor elkezdtünk dolgozni, el is sodortak minket az események, mert '88 tavaszán megindultak a politikai, illetve a környezetvédő tüntetések. Elkezdtek olyan szervezetek alakulni, amelyek léte addig elképzelhetetlen lett volna. Elindult egy olyan társadalmi aktivitás, amit valakinek dokumentálni kellett, hogy meglegyen tíz vagy száz év múlva. Nem tudtunk elemző munkákat készíteni, mert reggeltől estig ezek után az események után rohangáltunk, érezve annak a felelősségét, hogy ha mi nem dokumentáljuk, akkor más ezt nem fogja megcsinálni. A hivatalos média kulcsra zárta a kameraszekrényt, ha egy tv szerkesztőnek hasonló gondolat jutott az eszébe. Kiadtunk szerkesztett munkákat is 3-4 havonta. Ezekből a nyersanyagokból vágtunk 70 perces anyagokat és azt sokszorosítottuk.

Ezek hogyan jutottak el a nézőkhöz?

A gulyás kommunizmus - ahogy ezt a korszakot hívták - minden szarságával együtt, azért biztosított egy relatív életszínvonalat. Nagyon nagy számban volt magánemberek és intézmények birtokában VHS videó, és ha egy ország tele van VHS berendezésekkel, akkor ... ? Ha csinálsz egy anyagot, ami ugyan illegális, de sokszorosítod, mondjuk 300 példányban és gyorsan, konspiratíve szétszórod úgy, hogy ne tűnjön fel a hatalomnak, akkor ez olyan, mint egy vírus. Ha a hatalom későn kapcsol, mert már szétszórták az anyagot, akkor a vírus megállíthatatlan. Az emberek elkezdik másolni, a másolatokat is másolgatják, összeülnek 6-8-an vagy 100-an, megnézik, továbbadjákmondhatnám úgy is, hogy a 80-as években a hatalom tehetetlen volt a videóval szemben.

Pénzért árultátok a kazettákat?

Önköltségi árat kértünk, annyit, amennyi a sokszorosítás és a kazetta költsége volt, hogy minél gyorsabban tudjunk terjeszkedni. Néha meghívtak minket "munkás-művész" találkozókra - Jeles Andris az Állombrigád című filmjében hívták így ezeket a találkozókat -, ahol az emberekre döbbenetes hatást gyakorolt az, hogy a tv képernyőjén látnak valamit, aminek a hangvétele, ha nem is radikálisan ellenzéki, de teljesen független és szokatlan. Az, hogy egy stencilezett lapot az orrod elé tesznek, amin valami olyan gondolat van, mely ellentétes a fennálló szocializmussal, ez már természetes is volt a 80-as évek végén. De hasonló dolgokat látni a tévé képernyőjén, ez elemi hatást gyakorolt az emberekre. Egyszerűen megdöbbentek.

Megvannak még ezek a kazetták?

Megvan minden nagyon szépen rendszerezve, katalogizálva, jó minőségben. Egységes archívumot alkotnak, és a Zoltán utcában hozzáférhetőek az érdeklődők számára. Ez Elbert Mártának, Jávor Istvánnak, Upor Péternek és munkatársaiknak köszönhető.

A Fekete doboz az eredeti felállásban meddig létezett?

Az "ős" csapat 6 tagból állt és két és fél évig működött. 1990 októberében ketté vált a szerkesztőség, de hogy egész pontos legyek már korábban voltak kiválások. Maga a "Fekete Doboz" név Lányi András agyszüleménye. A szerkesztőségben dolgozott még Ember Judit filmrendező, akit nyilván nem kell bemutatnom, Elbert Márta, Jávor István és Vági Gábor szociológus, aki sajnos nagyon fiatalon meghalt. Velem együtt voltunk hatan, de néhányan már 90 nyarán kiváltak. Másként gondolkoztunk dolgokról, ezért voltak ellentétek és nézeteltérések.

Ezek szakmai vagy politikai nézetkülönbségek voltak?

Azt mondhatnám, hogy a szerkesztőségen belül soha nem voltak politikai nézeteltérések vagy morális problémák. Egyszerűen másképp képzeltük el a munkát. Módszertani vitáink voltak, amik aztán oda vezettek, hogy 90 őszére hárman maradtunk. Én akkor úgy gondoltam, hogy jobb, ha külön folytatjuk áldásos tevékenységünket, ennek eredményeképpen egy másik formációt hoztam létre, és több fiatal munkatársunk velem tartott. A többiek az eredeti csapatban maradtak és ily módon létrejött a Fekete Doboz Alapítvány, mely nagyon hasznos és jó munkákat csinál a mai napig. Én megalapítottam a Pesty Fekete Dobozt, - a Pesty előtag, ugye a megkülönböztethetőség végett került elé -, ez azonban négy évvel ezelőtt megszűnt. A Pesty Fekete Doboz mint cég, vagy ha úgy tetszik mint intézmény, tönkrement. Az a sorozat, ami most megy a tévében, az a Box Production nevű Kft-nek a Pesty Fekete Doboz című műsora. Ugyan a cég tönkrement, de a Pesty Fekete Doboz név védjegy, oltalom alatt áll.

Mi nem sikerült? Miért mentetek tönkre?

A 90-es évek elején én végtelenül naiv voltam, mert azt gondoltam, hogy hoppá, itt a rendszerváltás. És mi a rendszer váltás? Publikációs- és piaci szabadság és szabad piaci verseny. Az okosok persze tudták, hogy ez nem ilyen egyszerű, de én nem. Önkritikusan el kell ismernem, hogy óriásit tévedtem. Azt gondoltam, hogy ha vége a szocializmusnak, akkor beköszönt a szabadpiac. Az emberek termékeket állítanak elő. Ha jót, akkor megveszik, ha nem, akkor a nyakadon marad. Gondoltam, a mi termékünk nem rossz, mert érdekli az embereket, úgyhogy céges formában fel kell lépni a piacon. Produkciókat kell gyártanunk, oknyomozó dokumentumfilmeket, rövidebbeket és hosszabbakat, és aztán ezeket eladni. Keservesen kellett megtanulnom, hogy piacról itten szó nincsen. Hankiss Elemér meghirdette a televíziós nyitást, mely szerint független producer irodák sisere hada fogja körülvenni a televíziót, akik korrekt és egyenjogú státuszban, ár-és minőségi versenyben fogják gyártani a televízió műsorait. Most nem térnék ki arra, hogy ebből a Hankiss-ideából mi valósult meg, mindenki tudja, hogy nem sok. Létrejött bizonyos korlátozott piac, amit a személyes összeköttetések és a korrupció irányított. A zsebből zsebbe vándorló pénzek biztosították egyik másik producernek, hogy műsorokat gyárthat. Naiv voltam, rosszul mértem fel a "piacot" és elbuktam. Nem szégyellem. Hat évig kínlódtunk, mert nem tudtuk eladni, amit csináltunk. Elég sok dokumentumfilmet készítettünk és rengeteg olyan dokumentációt, ami a mai napig feldolgozatlan. 90-től 96-ig - és ez elég fontos hat éve a magyar társadalomnak, ha úgy tetszik ennek az évszázadnak ,- sok mindent megörökítettünk. Rengeteget kísérleteztünk a dokumentum műfajjal, kerestük a dokumentum és a fikció határmezsgyéjét. Sok száz óra anyagunk van. Nálunk megtalálható a 90-es évek pontos lenyomata. Készítettünk egy-két olyan filmet is, amelyek azért eljutottak a nézőkhöz. Például Szabó Albertről és a skin head mozgalmáról csináltunk anyagot, és egy évig gyártottunk egy állandó kábel adást. Ezt az ország 60 kábel fejállomásához juttattunk el heti rendszerességgel. Ebben volt külpolitika, belpolitika, divat, gazdaság, minden. A közszolgálati műfajt kicsit más aspektusból közelítettük meg, mint a hivatalos média.

Merre jártál a Dobozzal külföldön?

Még az eredeti, ős Fekete Dobozban én kezdtem el 89 nyarán külföldre járni. Úgy éreztem, hogy Magyarországon a 88-as év volt súlyos, ami az illegalitás és a rendszerváltás nagy csatáit illeti. Nagy csatákat az utcán és nagy csatákat a háttérben. Nem kellett politológiai zseninek lenni ahhoz, hogy az ember érezze, itt nagy változás lesz. A rendőrterror, ami '88-ban és a megelőző években az utcai tüntetések során tapasztalható volt, alábbhagyott. Az állampárt kezdte belátni, nincs olyan erős pozícióban, hogy lesöpörje az akkor formálódó ellenzék érveit. A változás benne volt a levegőben, és egy fiatal ember, aki szeret tűzközelben lenni, és mint dokumentumfilmes vagy mint kezdő televíziós szeretné ezt a társadalmi folyamatot még az elején megfogni - még akkor is, ha konspirálni kell, ha ez a dokumentációs munka kockázattal jár -, nos, egy ilyen fickó körülnéz a környező országokban is. Ott mi van? Vagy mi van Kubában?! Elkezdtünk ezekre a helyekre járni. Az első ilyen utunk az elhíresült prágai, Vencel téri esemény volt. Az SZDSZ és a FIDESZ akkori vezetőit kísértük el arra a bizonyos nagy tüntetésre, ahol a magyar ellenzék a magyar nép nevében bocsánatot kért a 68-as invázióért. Engem a társaimmal együtt letartóztattak, viszont ennek köszönhetjük, hogy a Híradóból az ország nyilvánossága értesült arról, hogy létezik a Fekete Doboz. Mi elmondhatjuk magunkról, hogy az idő tájt a csehszlovák rendőrök voltak a Doboz legjobb PR menedzserei.

Kubába is eljutottatok?

Igen, az ottani ellenzékkel is sikerült kontaktálnunk. Kuba vizuálisan is nagyon izgalmas, de ott a mai napig konspirálni kell, ha dolgozni akarsz.

Meddig kellett csípőből használni a kamerát?

Hát, figyelj a mai napig. Az idén tavasszal lent voltam a Jugoszláv háborúban. Érdekes körülmények között sikerült csak beosonni az országba, és ott is csípőből dolgoztunk.

Az "érdekes körülmény" mit takar?

Hát, hogy is mondjam nem akkreditációval léptem át a határt. Maradjunk ennyiben. Ezt nem mesélhetem el, mert bajba sodorhatnék olyan embereket, akik ebben a játszmában engem segítettek.

Magyarországon kell még csípőből dolgozni vagy már bárhol, bármit föl lehet venni?

Itthon is kell, de nem politikai, inkább bűnügyi okok miatt. Vannak olyan helyek és vannak olyan helyzetek, ahol és amikor nem szívesen látott tárgy a kamera, de a korrekt tényfeltárás vagy az invesztigatív televíziós újságírás megkövetelhet ilyen eszközt. Hangsúlyozom, hogy itt elsősorban kriminológiai ügyekre gondolok. Csináltam még egy éve is ilyet, abszolút rejtett kamerával. Egy akkora kamerával, mint a hüvelykujjam egyharmada !

Mennyire kerültél veszélyes helyzetbe, mikor becsempésztek Jugoszláviába? Egyáltalán háborúba kell menni?

Független újságíró vagyok, oda megyek, ahova akarok és azt a munkát csinálom, amelyiket akarom. Nem kényszerít senki, mert nem állok alkalmazásban egyetlen televíziónál sem. A háborúba azért mentünk, mert azt tapasztaltam, hogy a kollégák, akik legálisan, az európai jogszabályoknak és az újságírókat élesen szabályozó normáknak megfelelően próbáltak bemenni, azokat ez a nem is tudom, hogy minek nevezzem, félkommunista vagy félfasiszta rezsim, nem engedte be. Ha netán beengedte, akkor azt nem engedte, hogy amit leforgattak, azt távközlési műholdakon szabadon hazajuttassák és publikálják. Egy kicsit birizgálta a fantáziámat, hogy ezt hogyan lehetne kijátszani. Aztán a kollegáimmal kitaláltunk valamit. Az alapötlet az enyém volt, de a megvalósításban nagyon jó komputerszakemberek több hetes munkája feküdt. Arról van szól, hogy a digitális technika ma már olyan pici kamerákat gyárt, mint egy walkman. Ezek, ha nem is broadcast, de híradóban közölhető minőséget produkálnak. Ezen kívül adott egy laptop, amely azt az anyagot, amit ez a kamera forgat, egy az egyben, ugyanolyan jó minőségben befogadja, abból szerkesztett anyagot csinál. Képet és hangot is tudsz rajta vágni. Utána kódolni tudja, be tudja csomagolni kis információs csomagokba, és rá tudja tenni egy Internet szolgáltatónak a szerverére. Ez történt. Leforgattuk az anyagot hajnalban, éjszaka vagy kora reggel. Ezt délelőtt, abban a kis lakásban, ahol rejtőztünk, a laptopon megvágtam a kollégámmal. Déltájt beosontunk egy helyi Internetszolgáltatóhoz, amelyre nem terjedt ki a rezsim cenzúrája, mert csak a televíziós állomásokat figyelték, azokat a Szatelit kilövő berendezéseket, ahonnan hagyományosan a külföldi újságírók távközlési műholddal lövöldözték fel a forgatott anyagot. Arra, hogy Internet szolgáltatásokat is cenzúrázzanak, nem gondoltak. Az én kis laptopom felismerhetetlenül kódolt kis információs csomagokat csinált az egyperces tudósításból. Ezt fölpakoltuk az Internetszolgáltató szerverére és a barátaink, akiktől nagyon sok segítséget kaptunk - ők az Euroweb nevű cég munkatársai és szintén korszakalkotó kísérletnek tekintették, hogy ez sikerül-e vagy sem - elkezdték lehalászni a világhálóról ezeket a kódolt kis információ csomagokat. Délután 5-6 óra magasságában az összes csomagocskát lehalászták erről a Jugoszláv szerverről. 5 perc alatt összepakolták, kicsomagolták, az információt dekódolták, összerakták, és kiírták egy CD-re. A motoros futár rohant a Róna utcába és este a Tényekben lement a tudósítás, amit aznap reggel forgattunk. Azt gondolom, hogy nem is az a fontos, hogy valami korszakalkotó információ volt-e abban az egyperces tudósításban, vagy hogy szépek voltak-e a képek. A lényeg az, sikerült a rezsimet kijátszani, egyszerűen úgy, hogy volt egy ötletünk, amivel szemben ők tehetetlenek voltak.

Te érted, hogy Jugoszláviában mi miért történt?

Azt hiszem, igen. Mi Románián, Bulgárián, Macedónián, Albánián keresztül délre mentünk be Jugoszláviába és azt tudom mondani, hogy minden országban ugyanazt tapasztaltuk. Az emberek keresztbe- kasul, minden irányban gyűlölik egymást. A kis népek a kicsit nagyobb népeket, a nagyobbak meg a kisebbeket. Bármelyik faluért, bármelyik országrészért bármikor kitörhet háború. A lelkekben több évszázados megoldatlan sérelmek gyűlnek. Van, aki azt mondja, hogy azért gyűlöli a szomszéd népet, mert azok 44-ben, mire a másik azt mondja, én meg azért, mert amazok még 1822-ben Ott már mindenkinek megölték egyszer valamelyik felmenőjét, esetleg megerőszakolták, de minimum kifosztották, és ez megismétlődik 10-20 évente. Minden álláspont legitim, mindig mindenki tud mire hivatkozni.

Meglepődtél, mikor felkértek, hogy készíts egy új műsort az MTV1-nek?

Nagyon. Azelőtt ez soha nem fordult elő. Miután a Pesty Fekete Doboz tönkrement, volt egy elég súlyos évem, amikor nem csináltam semmit, így volt időm gondolkozni. Aztán a nulláról újra kezdtem építkezni. Két feltétellel vállaltam el ezt a munkát, az egyik, hogy szabadon dolgozhassak, a másik, hogy tessék szíves a költségeket kifizetni. Eddig mindkettő teljesült. Ma kéthetente látható a Pesty Fekete Doboz című műsorunk, amit nevezzük világmagazinnak. Nincs rá igazán jó magyar szó, az amerikaiak azt mondják, hogy "human touch". Ez azt jelenti, hogy a te műsorod emberi drámákat és sorsokat mutat be. Sokat forgatunk külföldön, de nem foglalkozunk se külpolitikával, se turisztikai információkkal. A középpontban mindig egy konkrét személy áll. Az lehet bűnöző, lehet hős, tanárnő vagy vonatrabló.

Hogy találod meg őket, honnan tudod, hogy léteznek?

Elég jelentős kutatást végzünk. Igyekszünk kihasználni a korszerű technikákat. A news roomban pontosan 225 televíziós csatorna látható. A szerkesztőink nézik ezeket az adásokat, állandóan lógnak az interneten, külföldi újságokat olvasnak. Mindenről tájékozódunk. Nagyon kemény a konkurencia, nehéz a témavadászat, mert van konkurens műsorunk. Az ilyen munkának a bizalmatlanság a legnagyobb akadálya. Azzal kell megküzdeni, hogy az újságírók korántsem olyan népszerű emberek a világban, mint ahogy azt magukról gondolják. Az alanyok nem tesznek különbséget bulvársajtó és komoly sajtó között, elhivatott szakember és hiéna között. Mivel több-kevesebb rossz tapasztalata mindegyik riportalanyomnak volt már újságíróval, ezért nem volt könnyű őket meggyőzni, hogy adjanak interjút és vezessenek be az életük olyan rejtett zugaiba, melyek ugyancsak az intimitás körébe tartoznak. Először telefonon, e-mailen, levélben felvesszük a kapcsolatot, majd odamegyünk hozzájuk, megmutatjuk magunkat. Tudniuk kell, hogy mi hogy gondolkozunk, milyen anyagot szeretnénk csinálni és egyáltalán eddig mit csináltunk, mit tettünk le az asztalra. A nyugati riportalanyok - náluk a média sokkal inkább benne van az emberek életében -, sokkal kreatívabbak. Nem kell elmagyarázni a dolgokat, ők tudják maguktól. Számos riportalanyomnak kész forgatási terve van, mikor megérkezünk. A kapcsolat elején nem kapcsoljuk be a kamerát, csak beszélgetünk, egészen addig, amíg nem érezzük, hogy befogadott minket. Ezt az időt nem lehet megtakarítani. Aki erre nem szán időt, az felületes, rossz anyagot fog csinálni, és soha nem juthat el a riportalany személyiségének a legmélyére. A riportalanynak is éreznie kell, hogy rászánod az idődet, és valóban érdekel az élete. Ha rohansz, akkor azt gondolja, hogy te is csak egy vagy a sok hiéna közül. Arra viszont mindig kínosan vigyázok, hogy lehetőleg ne legyen vélemény a műsorban. Megmutatjuk a pozitívumokat, a negatívumokat, és arra törekszünk, hogy az összkép egy kicsit bizarr, egy kicsit abszurd vagy furcsa legyen. Ne tudd azonnal eldönteni, csirkefogót vagy hőst látsz. Mondok egy példát. A 90-es évek közepén készítettem egy egyórás portréfilmet Morvai Ferencről, a kazánkirályról, aki akkor már a jobboldali politikai pártok környékén aktivizálta magát. Több mint egy évig követtem. Miután a film lement a tévében, izzottak a telefonvonalak. SzDSz közeli budapesti emberek hívtak föl, és gratuláltak, hogy végre valaki leleplezte ezt a széltolót. Mondták ők. Majd faxolt maga Morvai Ferenc is, aki megköszönte a munkámat és azt mondta, hogy ő még ilyen korrekt újságíróval nem találkozott, róla még ilyen korrekt anyagot nem forgattak. Erre az esetre azért vagyok büszke, mert én azóta is így próbálok dolgozni.

Léteznek még hősök?

Mindig vannak hősök. Mindig vannak olyan emberek, akik azt gondolják, hogy kockázat ide vagy oda: beszélniük kell. Azzal, hogy beszélnek és nyilvánosságra hoznak bizonyos információkat vagy az életük eseményeit, segítenek a társadalmat jobbá tenni. Ez most nagyon patetikusan és hülyén hangzik, de az az ember, aki az életével játszik, amikor interjút ad, hős. Azok a szicíliai emberek - ők az áldozatok hozzátartozói -, akik megtörték a hallgatás törvényét és kimentek az utcára demonstrálni a maffia ellen, akik tévé- és újságinterjúkat adtak, azok kardot rántottak a maffia ellen. Ez egy harc, ami az írott sajtóban és a tv képernyőjén zajlik. Ez befolyásolja a közvéleményt, a közvélemény pedig a törvényhozást. Ez láncreakció. A törvényhozás elkezdett olyan súlyosan maffiaellenes törvényeket hozni, amelyek 20 vagy 25 évvel ezelőtt elképzelhetetlenek lettek volna. Ezért nem szabad lebecsülni a nyilvánosság szerepét.

Két műsorod is a maffiáról szólt.

Igen, az első adás a vendettáról, a vérbosszúról mesélt, a harmadik pedig a szervezett alvilágról. A maffia Szicíliában, Budapesten és Londonban. Arra kínosan vigyázunk, hogy olyan emberekkel, akik súlyos bűnözők, a vágóképeken sem, de kamerán kívül sem "puszilkodunk".

Milyen visszajelzéseket kapsz a műsorodról?

Jók a visszajelzések. A 90-es évek elején a jobboldali sajtó írt rólam egy-két dolgot mint hazaárulóról és kozmopolita újságíróról, a minap meg egy baloldali sajtóorgánum eresztett el egy hasonlót a műsor kapcsán. A cikkből persze kiderült, hogy nem is látta az adást. Ettől az egy ledorongoló cikktől eltekintve csak jó kritikák jelentek meg. A műsornak a baráti körben és a szakmában is jó a fogadtatása. Azt mondják, hogy emberi a hangnem, pereg és izgalmas.

Szakmailag mikor lennél elégedett? Ha több műsorod lenne, ha hosszabb műsoridőt kapnál?

Elégedett vagyok a műsoridőmmel, elégedett vagyok az általam gyártott műsorok terjedelmével és elhelyezésével. Igazán akkor lennék elégedett, ha fölmenne egy kicsit az MTV nézettsége, és nem félmillió ember látná most már péntek este a műsoromat, hanem másfél. Ez viszont most már nem rajtam múlik, hanem azon, hogy a tisztelt kollégák ezen a csatornán milyen egyéb műsorokat csinálnak. Bár nem ők vitték le az MTV nézettségét, ez még a megelőző korszakban történt. Nem jó érzés félmillió embernek publikálni, amikor tudod, hogy a TV2 csatornáján sugárzott másik két műsorunknak nem egyszer 3 millió nézője van. Azért rossz érzés, mert legalább ilyen gondosan megcsinált munkáról van szó, és nem kevésbé populáris, amit csinálunk. Arra figyelünk, hogy közérthető műsort készítsünk, az egész társadalomhoz szóljunk és ne csak az értelmiségi réteghez.

Van olyan magyar riporter, akit példaképként elismersz?

Igen. Kepes András. Először is mint embert, de azt a hangvételt is, ahogy megszólítja az embereket, példaértékűnek tartom.


30 KByte

32 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap