Kárpáti Ildikó: Fél óra Hacser Józsával

Palásthy György: Másfél millió (1964)
Palásthy György:
Másfél millió (1964)
84 KByte

Családias hangulatú közönségtalálkozón beszélgettünk Hacser Józsával. Februárban az I. Magyar Panel-filmszemle elnevezésű rendezvényen vetítették Palásthy György Égigérő fű című, 1979-ben készült filmjét. A vetítés után a film egyik szereplőjével, Hacser Józsával beszélgethettek az érdeklődők. Csak páran voltunk a teremben, a színésznő azonban nem veszítette lelkesedését. Szó esett régi szerepekről, a színész-mesterségről, a "mai, rohanó világról", meg ami csak jól esett. Az itt következők egy kis ízelítőt kínálnak a kötetlen és kellemes társalgásból.

Hacser Józsa: Egy rohanásban vagyunk. Rohannak az emberek egyik helyről a másikra. Még a nyugdíjasok is. Én is régen nyugdíjas vagyok. Ehhoz képest vagy Sopronban vagyok, vagy a Balatonon, vagy Pesten. Állandóan út közben vagyok. Vonattal, a színház buszával, vagy kocsival. Ezt beosztom most már. Benzinből kifolyólag. Úgyhogy kétszer vonat, kétszer kocsi. És hogyha este játszom, a Radnótin, akkor kénytelen vagyok kocsival jönni, mert éjjel nem indítanak nekem vonatot. Igaz, hogy már reggel se nagyon.
Kis iróniával a vasutas-sztrájkokra utal ezzel a Balatonnál élő színésznő, majd visszatér a színházhoz.

A Radnótin a Háztűznézőt játsszuk, most már ötödik éve. 150-szer ment. Nagyszerű előadás. Budapesten járt egy volt színésznő kollégám, Bőröndi Kati Olaszországból, megkérdezte: "Te miben játszol?" A Gogol Háztűznézőjében - válaszoltam. "Jaj, ne haragudj, azt nem nézem meg." Katikám, én nem is hívtalak - mondtam. Valahogy valaki mégis becsábította, és aztán azt mondta: "Öregem, én hasra estem. Azt hittem az a régi orosz előadás lesz, de ez egy bomba. Most még egyszer meg fogom nézni." Szóval tüneményes szatíra, lehet nevetni rajta, és olyan nagyszerű rendezése a Vallónak, hogy nem véletlen, hogy most már ötödik éve megy. Van, aki többször is megnézi.

Közönség: Az emberek általában a színészek miatt néznek meg egy darabot.

Fején találta a szöget, mert a közönség a színészek miatt jön. Csak hát volt egy idő, amikor be akarták dumálni, hogy nem a színészek miatt.

Igyekszem felfedezni a fiatal színészeket, de igazán csak velem egyidőseket ismerem.

Én ’31-es vagyok.

Én ’39-es.

Akkor egy kicsit öregebb bútordarab vagyok. 1948 óta vagyok színész. A pályámat statisztálással kezdtem főiskolásként. 1948: Belvárosi Színház, Bárdos Artúr igazgatása alatt ment Az ördög cimborája című Bernath Shaw darab, Bulla Elma, Lehotay Árpád, Pándy Lajos játszottak benne. Tulajdonképpen azzal kezdődött. Volt egy barátnőm, Sebestyén Évike, a nagy Sebestyén dinasztia egyik tagja, vele együtt jártam a Főiskolára. A papája ügyelő volt, így kerültünk be statisztálni. Aztán én elmentem Miskolcra, és ott töltöttem pár évet.

A közönségtalálkozó mostanra baráti beszélgetéssé alakult. A résztvevők már nem csak egymás korát, hanem nevét is tudják, azt is ki miért jött megnézni éppen ezt a filmet. Így persze a régi magyar filmek ’láthatatlanságára’ terelődik a szó.

Nagyon becsülöm, borzasztóan köszönöm, és minden elismerésem azért, hogy eljöttek a filmre. Szívesen látnék a TV-ben is több magyar filmet, ahelyett, hogy valakinek baltával levágják a fejét, fölrobbantják a házát. Most már egy halott kevés, mindjárt 50-60 kell, ledől egy 100 emeletes ház. Sokkal szívesebben néznék régi magyar filmeket gyakrabban. Ez (az Égigérő fű) egy édes-bájos kis film.

Hiányzik ez a báj a mai filmekből.

Nagyon jól látja. A közönség nagy része a színészek karakterében és a művekben is szereti a bájt. Borzasztó kevés színészben és kevés műben van ez meg, mert ezt nem lehet csinálni. A Palásthyból ez jön. Neki a lelkülete is ilyen kis bájos. Nagyon szeretem, amikor színészek karakterében is van egy kis báj, mert az tisztaságot takar, és az ilyen karakternek van humora. Az erőszakos humor is lehet elfogadható és jó, de én jobban szeretem a szolidat. Nem véletlen, hogy mindig szerettem rajzfilmeket is szinkronizálni. Én is jól éreztem magam közben.

Ma már talán nincsenek is ilyen bájos történetek.

Biztos, hogy vannak, csak elmegyünk mellette az életben, és nem is csinálunk filmet róluk. Én nem hiszek abban, hogy például csak akkor lehet nézett egy TV csatorna, ha borzalmakat mutat.

Palásthy ezeknek a bájos történeteknek volt a mestere: a Hahó Öcsi, a Szeleburdi család mind ilyen filmek. Öt olyan film is van, amit ő rendezett és a művésznő szerepelt benne.

Mi egy kollégiumban laktunk, bár a színészek és a filmesek nem nagyon találkoztak, mert mindenki ment a maga útjára, akkor nem volt filmoktatás színészeknek. Kijártunk a filmgyárba és gyakorlatban tanultuk.

Más filmen játszani, mint színpadon?

Teljesen. Más műfaj. A film a rendezőé, a színpad a színészé. Bármennyire is függ a rendezőtől, hogy milyen előadás születik, végül is a rendező nincs jelen esténként. A film az operatőrnek és a rendezőnek a műfaja. Nem is kronológiában veszik fel, és előfordul, hogy a színész nem is érti, hogy mi történik, mert nem látja az összefüggést. A színpadon a színész fel tudja építeni, amit csinál. Tudja, hogy honnan hova megy. A filmnél elveszti a fonalat, teljesen a rendező kezében van. Néha úgy érzi, nagyszerűen csinálja, és mikor megnézi - bár én nem szoktam megnézni, mert nem szeretem nézni magamat, olyan ideges leszek, hogy mit szúrtam el -, az a rész, amit a legjobbnak érez, az ki lett ollózva. Ez a borzalmas a TV-ben is, ezek a showk például. Nem merem elvállalni, mert nem köthetem ki, hogy jelen lehessek a vágásnál. Kifizettek, nincs több beleszólásom. Aztán ők az ollóval azt hoznak össze, amit akarnak. Akár pontosan az ellenkezője is születhet belőle mint, amit elképzeltem.20 éves korában az embernek még nincs kialakult karaktere. Én akkor csak színész akartam lenni. Most már azért tudom, hogy honnan hová, meg mit akarok és mit nem. Vámos Miklóst nagyon szeretem, tisztelem, becsülöm, tüneményes ember és nagyon kultúrált, de még ővele is előfordult, hogy kiollózott. Mondom: Miért ollózta ki? - Időhiány. ne haragudjon. Én nem haragszom, ehhez joga van, van egy időkötöttsége, koncepciója és nem fér bele az, amit én akarok. Ezért nehezebb filmezni, és nehezebb tévézni, mert tökéletesen ki vagyok szolgáltatva. Egyébként is a színészet egy kiszolgáltatott pálya. A képességeinek semmi köze ahhoz, hogy egy színész hogy halad a pályáján. Kaló Flórián egyszer azt mondta: "Öregem, a kamerának soha nem szabad azon az oldalán állni, mindig csak ezen. Nem szabad, mert totálisan kiszolgáltatott az ember." Mindig jobban szerettem színházban játszani, mint filmen. Szerintem a színészek többsége így van ezzel. Persze a filmet külön kell választani a TV-től.

A film megőrzi a régi nagy színészeket a fiatalok számára, és a filmet sokkal többen látják.

gen, de a színészt azonosítják a TV-s szereppel, nehéz megszabadulni tőle. A színész hiába zseniális és művel csodákat a színházban, ha nem közvetíti a TV. De mostanában a TV nem veszi fel a színházi előadásokat. Amit régen fölvettek és eltettek, most abból is sok mindent letörölnek. Hogy tudatosan-e, vagy véletlenül, azt nem tudom. De én nagyon szkeptikus ember vagyok, és nem hiszek a véletlenekben.

Utoljára a Miniszter félrelép című filmben szerepelt. Az ilyen közönségfilmek nem közelítik a filmet a TV-hez?

Én azt hiszem, hogy mindent kell csinálni, majd a közönség eldönti, hogy neki mi a jó. Kell művészi igényű film és kell a szórakoztató. Annak is, ennek is megvan a közönségrétege. A közönség ismeri a színház stílusát, a filmrendezők stílusát, pontosan tudja, hogy kitől mit kap.

A pályája beváltotta a 20 éves kori reményeit?

A pálya tökéletesen, mert a pálya a közönség. Ha ezt az oldalt nézem, ez tökéletes. Nekem mindig volt kapcsolatom a közönséggel, engem mindig szerettek, én is szerettem a közönséget. Tehát ez a pálya jó. Ha a másik oldalt nézem, akkor azt kell mondanom: nem lett volna szabad "itt" élni. Nem "itt" kellett volna színésznek lenni, hanem "ott". És akkor már rögtön más helyzet állna elő erkölcsileg, anyagilag egyaránt. De hát ez "itt" történt. Miután egy színész csak a hazájában lehet színész, nincs mit választani. Bárki megpróbálta azt, hogy nem "itt", nem jött be neki. Vissza kellett jönnie. Nem sikerült. Csak a saját hazájában lehet az ember mint színész próféta. Vagy nem csinálja a pályát, vagy megelégszik azzal, amit a közönségtől kap.

Melyik szerepeire emlékszik vissza legszívesebben?

Sokra. Az ember életében vannak jó passzok és vannak rossz passzok, az egész életünk ilyen. Ehhez kell jó idegzet, intelligencia, barátok, hogy az ember át tudja vészelni a rossz passzokat, és ilyenkor ne adja fel. Az embernek meg kell teremteni azokat a kis célokat, amik őtőle függnek, nem külső dolgoktól. Ezekkel a kis célokkal, például egy pulóvermegkötésével kompenzálni lehet a rossz passzokat, lelki harmóniát adnak, regenerálnak. A konfliktusokat így át lehet vészelni, ettől van az embereknek belső lelki optimizmusa. Minden jó periódusban voltak jó darabok és jó szerepek. Volt egy jó 10 évem, ’90-től, amikor találkoztam a Valló Péterrel, meg a Mikó Pistivel, és összejöttek a dolgok. Nagyszerű előadások születtek, és ez még mindig tart. Most Sopronban játszom a Sörgyári capriccióban, Pesten a Radnóti színházban próbálom Valló Péterrel Jean Cocteau Szent szörnyetegek című darabját, egy színházi sztori.

A kis közönség talán újra összetalálkozik a premieren, most azonban megköszönjük a művésznőnek a kellemes beszélgetést. Teljesen mindegy, hogy egy embernek, vagy ötszáznak játszik az ember - mondja búcsúzóul. Mi pedig hálásak vagyunk, hogy játszott nekünk egy kicsit.

Palásthy György: Égigérő fű (1979)
Palásthy György:
Égigérő fű (1979)
56 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap