Forgatás közben 56 KByte	A tavalyi Filmszemlén, amikor a kisfilmedet mutatták be, nem értettem hogyan is van az, hogy egy dinamikus, huszonhat éves fiatalember, aki élete nagy kalandjaként Amerikába vándorol, összespórolja a pénzt, amiért kiment, hogy olyan filmet készíthessen, amilyet szeretne, akkor elsőként két - egyébként tündéri - öregasszonyról forgat. Még jobban meglepett, hogy a fiatalokkal zsúfolásig megtelt nézőtér mennyire vevő volt erre. Azóta már másmilyen filmet szeretnék csinálni. Lehet, hogy túl későn érő típus vagyok, de ennek oka egyrészt a nagymamám iránti rajongásom, ő nevelt, és a legszebb emlékek fűznek hozzá. Lehet, hogy ezért van mindkét filmemben egy-egy idős hölgy. De lehet, hogy azért, mert mind a két filmemnél a naivitás izgatott, és ez a gyerek- illetve az idős korban látható tisztán. Ezeknél az idős embereknél érzem azt, hogy újra kiszolgáltatottak lesznek és az a sok élettapasztalat, ami összegyűlt bennük, valahol megint csak egy gyermeki ártatlanságban vagy naivságban jön elő. Naiv filmet akartam csinálni. A Kelj fel Jancsi is az. Úgy érzed, hogy a naivitásról csak naiv látásmóddal lehet beszélni? Erre azért nehéz válaszolni, mert amit most elmondanék, azt megpróbáltam beletenni a filmbe és úgy érzem, hogy talán ott sikerült. A film egy egyszerű történet, de számomra azért izgalmas, és remélem, mások számára is, mert a filmnek van lelke... A Kelj fel Jancsit Amerikában forgattad... Megházasodtam, kalandvágyból elmentünk. Mindig is vágytam arra, hogy utazgassak. Akkor 26 éves voltam. Előtte itt dolgoztam öt évet, kameraasszisztensként. Lehettek volna itt is lehetőségek, láttam, és bizonyos fokig megtanultam, hogy itt hogyan csinálnak filmeket, de én kíváncsi voltam, hogyan történik mindez mondjuk Amerikában. Leginkább kalandvágy űzött, itt már sok mindenből elegem volt. Először New Yorkba, majd Los Angelesbe mentem, nem beszéltem angolul. Az ember 26 évesen már nem fiatal, még nem öreg, megteheti, hogy elindul 800 dollárral a zsebében. Eleinte mindent csináltam, a legkülönfélébb melókat, pizzát hordtam, parkettáztam, aztán egy év után elkezdtem filmekben dolgozni. Los Angelesben valahogy mindenki kötődik valamilyen szinten a filmiparhoz, a pincér, a taxisofőr... Én is összefutottam valakivel, megemlítettem, hogy filmben szeretnék dolgozni. Épp akkor csináltak egy hihetetlenül alacsony költségvetésű filmet, mondta, hogy oda nyugodtan elmehetek. Fizetni nem tudnak, de később ez lehet a referencia. Így indult a dolog, s másfél év múlva már rendesen fizettek. Két-három év elteltével már nagy filmekben dolgoztam, pl. Usual Suspect, Weekend in the Country (Jack Lemmon, Dudley Moore), ekkor már lehetett spórolni, hitelkártyákat gyűjtögetni. A lényeg, hogy megvolt a cél. Mindig filmet akartam csinálni. Így sikerült összehozni a rövidfilmet 1000 dollárból, majd ezt a játékfilmet. Mi a különbség ott vagy itt belefogni egy ilyen vállalkozásba? Érdekes ez egy európai embernek. Ott nincsenek kuratóriumok, nincs állami támogatás, nincs hol pályázni, ott az ember félretesz pénzt, hitelkártyákkal fizet, ennyi. Itthon nincs miből félretenni. Annyi rutinom volt, hogy akkor már 8 éve dolgoztam filmforgatáson. Nem jártam sehova filmiskolába, viszont dolgoztam a filmnél, voltam világosító, segédoperatőr, végigjártam egy létrát. Minden nap ott voltam. Ezt nem lehet megtanulni egy főiskolán. Látni kell, mi hogy zajlik. Kialakult bennem egy kép arról, hogy mennyi pénzből mit lehet csinálni. Rengeteg az olyan eset, hogy van egy költségvetés, és bizony a történet, a forgatókönyv túlnő azon. Ekkor jönnek a kompromisszumok, azokat aztán a film sínyli meg. Én próbáltam ezt elkerülni, s végül sikerült is. Annyi pénzre találtam ki a történetet, amennyi volt. Abból indultam ki, hogy ha 50.000 dollárom van erre a filmre, akkor annyira egyszerű történetet kell találnom, ami megvalósítható ebből a keretből. ... Egy filmrendezőnek meg kell tanulnia gyártásvezetőnek is lenni? Amikor írod a forgatókönyvet, tudnod kell, hogy ezt meg tudod-e majd csinálni, vagy sem. Saját érdeked, hiszen a te filmed fogja megsínyleni, ha ez később derül ki. Én leültem és tudtam, hogy lesz 12 nap, tudtam, mi fér bele reálisan. Tudtam, hogy ebben nem lehet sok helyszín, nem lehet sok szereplő, és így tovább. Én kalkuláltam ki, hogy mennyi pénz jut nyersanyagra, mennyibe kerül a kamera, a lámpák, én szerveztem össze a stábot. A helyszíneket is így kellett megtalálni. Tudnom kellett, hogy milyen lámpákra lesz szükség azon a helyszínen a felvételekhez. Fizetni kellett a fővilágosítónak, a bühnésnek, aki a fahrtkocsit tolja, meg a hangfelvevőnek. Ez olyasmi, mint egy diplomafilm, vizsgafilm, amikor összehozol egy csapatot, amelyik végül is ingyen dolgozik. Arra nagyon odafigyeltem, hogy aki ingyen dolgozik, annak étel, ital mindig legyen, ez volt, amit adni tudtam. Lelkes embert filmekhez mindig találni. Én is úgy kezdtem, hogy elmentem egy filmbe ingyen, és most ugyanez történt, én is találtam embereket. Színészeket elég könnyű találni, számukra ugyanis fontos, hogy szerepeljenek. Nekik ez mindent megér, azt is, hogy 10 napig ingyen dolgozzanak, mert azután ott van a film. Ugyanakkor ez felelősség is, mert olyan filmet kell csinálni, amit utána meg tudsz nekik mutatni. Nem lehet őket elvinni az erdőbe, és utána ott állni szégyenszemre, hogy összeomlott a produkció. Ha végiggondolom, mi mindent csináltunk, biztos, hogy soha bele nem fognék újra, annyi hajmeresztő dolog volt. Például hogy ennyi pénzből elindulsz. Eljön az első forgatási nap, és remeg a hogy ha csak egy valami nem megy, akkor az egész összeomlik. Ez a film egy házban játszódik. Az első forgatási nap hajnalán szól a telefon, hogy eldugult a WC. Mindenre gondoltam, hogy a főszereplő megbetegszik, vagy nem jön el, ez a nagy rizikó, ha az emberek ingyen dolgoznak, hogy ha bejön közben egy pénzes munka, természetesen odamennek. Kifizettem a lámpákat és a kamerát, ha egy vagy két nap elcsúszik, összeomlik az egész film. Millió dologgal számoltam, ami közbejöhet, csak eggyel nem, hogy eldugul a WC. Vicces indítás volt. Mindenki eljött, és ott állt egy nagy szippantós kocsi. Szóval elég jókedvűen indult a dolog, aztán pár nap eltelt, és hihetetlen volt, hogy működik. Ehhez kell persze két ember, akire mindig számíthatsz, egy operatőr, aki biztosan nem hagy ott, és egy nagyon jó gyártásvezető. Ez a két ember nekem megvolt. Szitányi Gábor az operatőr, aki a díszleteket is csinálta, meg akinek a kisteherautójával elmentünk, és megvásároltuk a bútorokat, a díszletet és a többit. Gábor már 15-20 éve él kint, az NYU-n végzett, ő kint operatőr. Athena Alexander pedig a gyártásvezető. Nehezebb pillanatokban nélkülük nem lehetett volna tovább folytatni. Nehéz ezt így elmondani, mert aki nem volt még filmforgatáson, az nem tudja, hogy az első benyomás: ez itt egy hihetetlen káosz. Rettentő sok a buktatója, a mai napig nem hiszem el, hogy ez összejött. A film egyik legérzékenyebb jelenete, amikor ez a kicsit sérült fiatalember megpróbál lefeküdni a lánnyal, akivel egy fedél alatt laknak. Nagyon rákészültünk, és akkor jöttek a rendőrök, akik éppen ott a környéken üldöztek valakit, és s pont a ház előtt fogták el. Helikopterek, rendőrautók. Ha akkor arra fordítom a kamerát, hihetetlenül jó akciófilmet tudtam volna leforgatni, volt ott minden, ami kell, fegyver stb., egy igazi Los Angeles-i akciójelenet, persze akkor engem ez egy pillanatig nem foglalkoztatott. Ott ültem kétségbeesve, hogy másfél órát elvettek az ágyjelenetből, ami végül is sikerült. És még sok ilyen kalandunk volt. Azt mondod, színészeket könnyű volt találni... Visszatérve a színészekre, Jon Jacobs angol, kint él Los Angelesben és színész akar lenni, de maga is rendez filmeket. Ismertem, és őrá írtam ezt a szerepet, mert muszáj volt látni, ki lesz ez a fiú. A lány Dawnn Kapatos elsőfilmes, manöken, aki színésznő akar lenni. Nem tudom, milyen volt manökennek, de színésznőnek nagyon jó. A mamát - aki nekem azt mondta, hogy 60 éves, de valójában nem 60 bár nem is 90 -, hirdetés útján találtam. Van sok filmes újság, ahol szereplőket keresnek. Ott hirdet a Columbia Pictures-től kezdve mindenki, ugyanúgy ezek a filmek is, csak az ember odaírja mellé, hogy mit tud ajánlani. Például ha "étkezést biztosítok", abban benne van, hogy nem fizetek. Érdekes volt, hogy milyen sok ember akar filmet csinálni Los Angelesben. Amikor feladtam a hirdetést, hogy 60-80 év közötti hölgyet keresek a mama szerepére, kaptam vagy 30 fiatal, 20 éves színésznőről fényképeket, meg kaszkadőröktől, szóval kaptam egy rakás fényképet csak azért, mert tudták, hogy itt most egy film készül, és hátha be tudnak kerülni. Végül kaptam 10-15 idős színésznőtől is képet. Egy tetszett meg. Felhívtam, és kiderült - és ez érdekes -, hogy abban a 10 milliós városban két házzal arrébb lakik. Átmentem hozzá, és ő lett a mama. Soha nem játszott filmben, színpadi színésznő, aki Bécsben tanult énekelni, operákban lépett fel. Érdekes találkozás volt, ízt adott az egésznek, hogy ő játssza a mamát. Főleg Hollywoodra nem jellemző egy 80 éves, derékig érő, ősz hajú néni, aki rettentően teátrális. Mennyire erős képzeteid voltak a látvány megformálásról? Én mindig is rendezni szerettem volna. Nem voltam soha rendezőasszisztens, mindig kameraasszisztens voltam, ami viszont arra jó, hogy megtanuld, hogyan tudod létrehozni az elképzeléseidet a kamerán keresztül. Nem jó, ha egy rendező nem tudja, hol kell belenézni a kamerába, mert akkor megvalósíthatatlan dolgokat kér. Gáborban teljesen megbíztam. Úgy próbáltam ezt csinálni, és úgy próbálnám továbbra is, hogy a kulcsfontosságú pozíciókba olyan embereket választok, akikben megbízom. Tudom, hogy mit várok el, de aztán nem szólok bele abba, amit csinálnak, mert bízom bennük, és tudom, hogy azt fogják hozni, amit én elvárok. Az a legjobb dolog, ha megmutatom a forgatókönyvet, és az operatőr pontosan megérzi, hogy mit akarok elmondani, és ehhez hozzáteszi a magáét. Jön a zeneszerző, akivel ugyanez történik. Így lesz közös munka. Megnéztük a helyszíneket. A film olyan házban játszódik, ahol az ajtók sosincsenek becsukva. Érezni kellett, hogyan látunk egyik szobából a másikba... Egyébként ez nagyon nehéz feladat, mert a filmben 50 percen át nagyjából egy helyszínen játszódnak a dolgok. Aztán természetesen a forgatáson van egy csomó konkrét dolog, amit meg kell beszélni, például ha van egy közeli, de azt akarod, hogy szűkebb legyen, vagy akarsz egy fahrtot, ezek már végül is részletkérdések. A lényeg, hogy ő ráérezzen arra, amit te el akarsz mondani. A forgatókönyv, az kiindulópont, aminek nagyon erősnek kell lennie, hiszen az operatőr ennek alapján képzeli el a képi világot, a zeneszerző a zenét, a díszlettervező a díszletet, és így tovább. A forgatókönyvet teljesen egyedül írtad? Igen... Ezzel toboroztam az embereket. Mennyire volt kész a film, amikor hazahoztad? Amerikában vágtam meg. Ez három évvel ezelőtt volt, de most mutatja be a Filmszemle. Amikor össze lett vágva, visszaköltöztünk Magyarországra. Arra gondoltam, hogy ezt a filmet itt hamarabb be tudom fejezni, mint kint, mert ez nem egy tipikus hollywoodi film. Szerintem ez a három év sok mindent elmond. 12 nap alatt leforgattuk, utána eltelt három év, és most mintegy 12 nap alatt kellett befejezni. Ehhez nem hiszem, hogy túl sok mindent kell hozzátenni. Némileg csalódás volt, hogy soha sehol nem jelentett semmiféle előnyt, hogy az ember letett egy félkész filmet az asztalra, azzal, hogy önerőből eddig jutottunk és nagyon kevés pénz kell, a befejezéséhez. Senkit nem érdekelt. Úgy sikerült befejezni, hogy találkoztam még egy olyan "őrülttel", aki szenvedélyesen szereti a filmet, Kántor Lászlóval, aki most a Budapest Stúdió vezetője. Megszerezte a pénzt, amivel be tudtuk fejezni. Ez egy átlagos költségvetésű film 10%-a, tehát itt minimális pénzekről beszélünk. ...Még finomvágást kellett csinálni, majd technikai utómunkákat - negatív vágás, hangkeverés-, illetve más lett a zene, és itt Magyarországon kellett leszinkronizálni a filmet. Mennyire érzed amerikai és mennyire európai filmnek? Ha egy európai ember Amerikában filmet csinál, az mindig érdekes, de mindig az európai ember számára, ebből az amerikaiak semmit nem észlelnek. Egy európai egészen máshova teszi le a kamerát egy európai, teljesen másféle dolgokat mutat meg Amerikából vagy Los Angelesből, mint egy amerikai. Mindenesetre nagyon érdekes dolog, igen, ebben a filmben is benne van. Nem előre eltervezetten - ezt utólag veszi észre az ember. Én egyáltalán nem is foglalkoztam ezzel a gondolattal. Nem is akartam megerőszakolni a filmet, hogy ne amerikai legyen, hiszen ott játszódik, de az elbeszélésmódja olyan, amit az ember innen hoz... Dés László zenéje tökéletes. Sokkal hatásosabb így a film, annak ellenére, és kicsit a kárára, hogy ez egy csendesebb film volt, sokkal lassúbb. Most pedig gyorsabb, közönség-centrikusabb amit nem bánok, bár ez furcsa, mert mást jelent, ha itt mondod, mint ha Amerikában. Egyszerű emberi történet ez egy örök kamasz gyerekről. Mindenki volt kamasz, mindenki átélte ezeket a dolgokat. Úgy érzem, hogy amikor az emberek elmennek a moziba, és kialszik a fény, ott másfél órán át, vagy amíg a film tart, el szeretnének szakadni attól, ahol vannak. Ehhez pedig kell egy történet, kellenek szereplők, egy főszereplő, akit megszeretnek. A közönség a film hőseit erősnek szokta meg. Az emberek egy erős hőssel sokkal hamarabb azonosulnának, abból viszont rettentő sok van. Az én filmem ezen a szinten őszinte. Esetleg olyasmit hoz elő azokból az emberekből, akik az erőt szeretik látni, hogy ott ülnek csöndben, és eszükbe jut az életük. Az emberek 90%-a nem James Bond. És aki James Bond, az ugyanúgy átesett ezeken a dolgokon. Az általam szeretett cseh filmekben is esendőek az emberek, sok esetben nem is színészek, de mégis ott van az a humor, az a báj, az a líra, hogy az embereket mégsem nevettetik ki. Ez borzasztó nehéz dolog.... Én abból indulok ki, hogy emberek java része szégyenli ezeket a dolgokat, én meg nem szégyenlem. Ez egyfajta lelki erő, mert nagyon sebezhetővé tesz, nagy támadási felületet ad... Ezért van az, hogy a filmmel kapcsolatban két mondatnál többet nem tudok elmondani, mert szerintem minden ott van benne. Ugyanígy vagyok a csigás filmmel is (Látogatás, 1997). Annyi ilyen megfoghatatlan dolog van... Vegyük azt a konkrét jelenetet, amikor kimegy, kiveszi a szexújságot, (az egész, ahogy él a mamával egy fedél alatt) megnézi benne a meztelen csajokat, eldugja, bemegy a WC-re, egy dialógus nem hangzik el, kijön, leül, közben szól az opera, a mama hallgatja a rádiót, majd egy másodperc múlva a mama is kijön, elsétál. Ezzel a jelenettel elmondtam valamit, amit most nem tudok szavakban elmondani, vagy elmondom, de akkor megöli az egészet. A nézőtéren ott fog ülni egypár Johnny, néhány Amy-Jo, ott fog ülni egypár mama és Tom - ez a négy fő karakter a filmben. A legáltalánosabb karakterek. Mindenki magára ismerhet bennük, de nem érezheti úgy, hogy ez a film ellene, vagy mellette szól. Mindenki ugyanúgy látja viszont magát, amilyen ő maga... Annyira imádom a cseh filmeket! Az Egy szöszi szerelmeiről például mit tudsz elmondani? Megnézem, kijövök, és azt mondom, boldog ember vagyok, mert ez csodálatos dolog volt, és ha megkérdezik, hogy miért, nem is akarom elmondani, mert bízom benne, hogy a másiknak is.... Tulajdonképpen ezért a szeretetért dolgozik az ember. Most, hogy ezt a két filmet megcsináltam, úgy érzem, kicsit megkönnyebbültem, mert ezt el akartam mondani., Most nem érzem magam olyan egyedül, sokkal jobban érzem magam, hogy legalább ez a két dolog sikerült, ez a két dolog kijött.... Miért azzal ér véget a Kelj fel Jancsi, hogy a nővér van az utolsó képen? Hát épp ez az! Mert előtte véget ért a mese, és onnantól ez a borzasztó valóság kezdődik. Egyébként volt úgy, hogy akkor volt vége, amikor Johnny kiesik az ablakon, de az szörnyen melodramatikus. Félelmetes egyébként, hogy egy hajszálon félre lehet csúszni és elmenni egy borzasztó gyenge melodrámába ... Ahogy ettől a mesejellegtől, ettől a kicsit ütődött együgyűségtől eltérsz, abban a pillanatban iszonyú ciki a dolog... Soha nincs zene például, amikor a mama elmegy, vagy a párbeszédek alatt. Bizonyos helyeken van, de a dialógusok alatt nincs, nehogy egy pillanatra is félrecsússzon a film. Szerintem a végén az a három snitt azért is jó így, mert az is arról szól, hogy van mese, de annak is vége van egyszer. A szereplők addig élnek, míg meg nem halnak, és utána még van három snitt. Ezzel kerül helyére az egész dolog. Ez szól a halálról... Johnny történetén belül is van halál, de akkor még olyan mesés, ahogy a mama elmegy meghalni egy Cabriolet-n. .... Fontos a mese hangsúlya, helye, hogy mikor is van vége. Sokáig színész akartam lenni, a gimnázium alatt is mindig játszottunk. Lehet, hogy ez onnan jön, hogy a színésznek, amikor véget ér az előadás, kell a taps. Noha a film ilyen szempontból személytelen, elbújok a film mögé, vetítik a vásznon, és nem vagyok ott, mégis úgy érzem, mint a színész, aki ott van. Lehet, hogy tényleg ez munkál e mögött. *** (Az interjú elkészülése után a Kelj fel Jancsi megosztott fődíjat kapott a 31. Magyar Filmszemlén.)
83 KByte
a film amerikai plakátterve 56 KByte
Dawnn Kapatos 43 KByte
Dawnn Kapatos és Jon Jacobs 64 KByte
49 KByte