Marik Noémi: Bodó Viktor

Interjú a Kalózok, a Jadviga párnája és a Rosszfiúk főszereplőjével

Kecső szerepében Sas Tamás: Rosszfiúk c. filmjében
Kecső szerepében
Sas Tamás:
Rosszfiúk c. filmjében
60 KByte

Szinte egyszerre három filmben is főszerepet kaptál, pedig tulajdonképpen még el sem kezdted a pályát. Hogyan bukkantak rád a rendezők?

A főiskolán, az első év végén bejött Sas Tamás, hogy megnézze, mit csinálunk, mert éppen szereplőket válogatott a filmjéhez, a Kalózokhoz.

De hát első évben még nem adhatnak ki benneteket.

Elvileg nem. De ez egy hosszú történet. Ott kezdődik, hogy elsőben kiléptem a főiskoláról.

Kinek az osztályába jártál?

Marton Lászlóéba. Most is az ő osztályába járok, harmadévesként, merthogy mégsem kellett évet veszítenem. Kiléptem és visszamentem, pontosabban visszavettek. De ezt a két filmet mindenképpen megcsináltam volna. A Kalózokkal nem volt probléma, merthogy nyáron forgattuk. A Jadvigát meg egyszerűen nem lehetett kihagyni. Aztán mégis megegyeztük Martonnal, és visszavett.

Mennyi ideig tartott a forgatás?

A Kalózok nem volt sok, harmincöt nap nyáron, a Jadvigáé ötvenhárom volt, de el is húzódott, így tulajdonképpen majdnem az egész év ráment, hiszen erre a szerepre jobban fel kellett készülni. Például meg kellett tanulnom lovagolni. Szóval jött Sas Tamás, és valamiért be kellett ülnie abba az osztályterembe, de hogy miért meg hogyan, azt nem tudom. És behívott próbafelvételre, de előtte már behívtak egy másik próbafelvételre is, a Jadviga párnájához, ami egy hétig tartott. Megkaptam a szerepet, és másnap kellett mennem a Kalózok próbafelvételére. A véletlen hozta így. A Kalózokra egyébként már úgy mentem, hogy két főszerepet úgysem lehet megkapni egymás után, ilyen nincs. Meg se tanultam a szöveget, amit küldtek postán, csak improvizáltam valamit, lehet, hogy épp ez tetszett nekik. Persze elég jó hangulatban voltam még az előző nap miatt, de tulajdonképpen nem tudom, hogy mi alapján döntöttek. Hát, így történt az első kettő. A Rosszfiúk már a Kalózok révén jött - face="Arial"> amikor befejeztük a Kalózok forgatását, rá egy hónapra odaadta Sas Tamás a Rosszfiúk példányát, hogy van benne két szerep. De a Jadviga volt az első.

Mégis a legutóbbiban, a Rosszfiúkban tűnsz a legfiatalabbnak.

Hát az a szerep. Meg le is vágattam a hajam (amiért akkor jól le is szidtak).

És ennyi elég?

Nem elég ennyi. De hoztam magamnak egy törvényt, és megfogadtam, hogy egész életen át betartom. Ez pedig az, hogy valamit mindig kell változtatni az arcon, mindegy, hogy mit, az nyilván a karaktertől is függ. Kecsőnél az volt a fontos, hogy fiatalabbnak látszódjon, mint én. És arra gondoltam, hogy a rövid haj fiatalít. Hát kipróbáltam. De sok minden mással is próbálkoztam még Kecsővel kapcsolatban. Például hangban sokkal halkabb voltam, mint általában lenni szoktam (amitől persze a hangosító falra mászott). Azt akartam, hogy mindenben visszafogottabb legyen, mint én. Kísérletezgettem. De szerepívet nemigen sikerült felépítenem, igaz, nem is nagyon volt. Élvezni azonban élveztem, hiszen minden megoldandó feladatot lehet élvezni, meg hát ott voltam a filmgyártás közelében, film közelben, amit nagyon szeretek.

Nyilatkoztad, hogy téged nem is igazán a színészet, hanem inkább a másik oldal, a rendezés érdekel.

Engem maga a színház és a film érdekel.

Ilyen ambíciókkal mennyire vagy képes elviselni a színészet szűkös kereteit? Hogy tudod elfogadni, hogy irányítanak, hogy fölötted dőlnek el a dolgok?

Az a baj, hogy nem tudom. Egy ideális munkaviszony szerintem amúgyis úgy néz ki, hogy a rendező elmondja az elképzelését, én is elmondom az enyémet, és a kettőből csinálunk valamit, vitatkozunk, és meggyőzzük egymást. Magyarul, együttműködünk. Van egy Krétakör nevezetű színházunk, Schilling Árpád az igazgatója, vele lehet így dolgozni.

De gondolom, egy forgatáson azért mégsem lehet egészen így dolgozni, hisz ott időre megy minden, ami pedig rengeteg pénz.

Forgatásnál valóban nemigen lehet, bár ez is rendezőtől függ. Ha valaki nem csupán egy szép filmet akar csinálni, amiben a színész csak mint díszletelem van jelen, és szépen csillog a szeme, hanem róla is szól a film, akkor igenis beleszólhat a színész is.

Ezeknél beleszólhattál?

Mindig beleszólhattam, és pofáztam is folyamatosan. Meg érdekelt is, mert éreztem, hogy azért vannak hibák. Látom benne sajnos a saját hibáimat is, egyáltalán nem vagyok elégedett magammal, sőt. A Kalózok után se, és a Jadviga után se.

Egy filmnél fel lehet előre készülni a szerepre?

Persze. Csak másképp kell felkészülni, mint a színházban, ahol próbálhatsz, s azalatt készülsz fel, a forgatásnál azonban nem tudsz próbálni, ott élesben megy minden.

Akkor hogyan készülsz fel?

Először nagyon keményen elkezdek azon gondolkodni, hogy a figura, a szereplő alapvetően hol csúszik meg, tehát mitől lesz ő érdekes. Mitől lesz érdekesebb, mint a többiek. Mert ha jól van megírva, akkor érdekesebb, mint a többi. Ami rögtön hozza a kérdést, hogy vajon miért nem olyan, mint a többi? Mert nem úgy gondolkodik. Miért nem úgy gondolkodik? Miből ered ez?

Hozzá szoktál olvasni a szerepedhez?

Megbolondulnék, ha nem olvasnék, hiszen nem lehet mindent ösztönből csinálni.

Ondrishoz mit olvastál hozzá?

Egyszerűen csak a Jadviga párnáját. Ugyanis először az volt a feltételezésem, hogy ez Závada Pál. Nagyon-nagyon szerényen, de ő. Amiket érez.

És segített volna, ha rájössz, hogy ez valóban ő?

Nem, nem hiszem. Erre talán csak azért gondoltam, mert jó volt tudni, hogy az író, aki írta, még él.

Ő ott volt a forgatáson?

Igen, ott volt egész végig. Mindig. Még a vágásokon is. Akkor is, amikor én már nem akartam ott lenni.

Mikor nem akartál ott lenni?

Az utószinkronnál. Azt nagyon utálom, és rendre el is rontom. Az tényleg borzalmas. Olyan, mint amikor lemegy egy szülés, és utána még egyszer meg kell csinálni, csak már műbabával. De hát ezt is meg kell tanulni, hisz ez is hozzátartozik a szakmához. Ha már az ember csinált egy jó filmet, akkor ne vágja tönkre egy pocsék utószinkronnal. Szóval Závada, mint egy őrült, ott volt végig és segített mindenben. Bármilyen kérdéssel hozzá lehetett fordulni. De azt éreztem, hogy a regénynél pontosabban ő sem tudja elmondani. Nagyon sokat dolgozott azon a regényen, 2-3 évet. Nagyon-nagyon nagy munka van benne, így igazából nem volt szükség már arra, hogy bármit kérdezzek tőle. Nem elmondani akarta, hanem leírni. Talán szeméremből. Így inkább arra törekedtem, hogy a regényben találjam meg a kérdéseimre a választ. Ehhez nem lehet mit hozzáolvasni. Ondrisnak nem a gondolkodása, hanem az érzései a fontosak. Ha tehát én ehhez hozzáolvasok valami okoskodást, akkor csak összezavarom magam. Ondrisnál intellektualitásról nemigen lehet beszélni. Pont attól gyönyörű a szerep, hogy nem arról szól, hogy leül és kiagyalja, hogy hogyan vágjon vissza, hanem hogy szenved és tűr.

Ismerted már a forgatás előtt is a regényt?

Nem, nem ismertem, azt sem tudtam, hogy mi az a Jadviga párnája (akkor még csak a második kiadásnál tartott). Csak a próbafelvétel napján kaptam kézhez a könyvet, és a próbafelvétel közben olvastam el. De utána többször is elolvastam, hisz kutya kötelességem volt úgy ismerni a regényt, mint a tenyeremet, és ettől egyre világosabbak lettek a viszonyok.

Egybemosódott benned a könyv meg a film?

Nem, mert mindig az első élmény marad meg a legintenzívebben, a Jadvigánál pedig az első nagyon megmaradt, mivel akkor még nem úgy olvastam a könyvet, hogy arra figyeltem volna, mit használhatok fel a szerep felépítésénél, vagy hogy én hol helyezkedem el a történet összefüggésében, hanem mint regényt.

Képes voltál így olvasni, annak ellenére, hogy már tudtad, hogy te leszel Ondris?

Igen, mert ez nagyon jó regény. Ha nem az lenne, akkor valószínűleg nem tudtam volna így olvasni. De így minden apró részlete érdekelt.

Visszaadja neked a film azt a képet, amit kialakítottál magadban a regényről?

Én pontosan azt próbáltam megcsinálni, amit Ondrisból láttam. Deák Kriszta nagyon jól választotta ki a szereplőket, nagyon örültem, hogy ilyen jó színészekkel dolgozhattam együtt egy filmben. Megismerhettem olyan arcokat, mint a Dzsoko Roszics, meg a Marian Labuda - elképesztő figurák, nem lehet őket egy mondattal leírni. Annyira nem magyarok, és közben mégis érzed, hogy azért van valami testvéri köztetek. Nem olyan, mintha egy francia emberrel ülnél le egy asztalhoz. A film már más kérdés, azt nem én készítettem, talán máshogy csináltam volna, de a szerepet nem, még ha én rendeztem volna is a filmet. Pontosabban körülbelül így, mert hát sajnos nem tudom még annyira profin ezt a szakmát, ezért egyenetlen benne az alakításom.

Hol látod magad gyengébbnek?

Nem gyengeségről van szó, hanem egyenetlenségről, amikor az ív megtörik, amikor valahol dekoncentráltabb vagyok, mint kellene, vagy épp túlkoncentrált. Sajnos, úgy működik ez a dolog, hogy csak az adott jelenetet kapja meg az ember, amiről csak nagyjából tudja, hogy hol helyezkedik el az egészben, és egy ötven napos forgatáson már könnyen elveszti a fonalat. A forgatásnál nincs próbaidőszak, nem úgy megy, mint színházban. Persze azért ezt is rendezője válogatja, Deák Kriszti például kiharcolta, hogy legyen egy hét próbánk forgatás előtt. Bementünk a díszletbe és lepróbáltuk a jeleneteket, mindegyiken végigmentünk, ami szobabelsőben zajlik. Az operatőr is ott volt és figyelt. Persze aztán a forgatáson minden összezavaródott, és teljesen másképp lett, de legalább volt fogalmad arról, hogy mi lesz. Voltak különböző változatok, aztán sorra elvetettük őket, és lett egy új, de mégis jó volt, mert biztonságot adott, hogy sokat beszélgettünk még a próbán. Aztán bementünk a díszletbe, és az előkészületi munkák után körülbelül fél óra-óra alatt elkészült a jelenet, nehézségtől függően. A Jadvigában elég nehéz jelenetek voltak.

Mit értesz nehézségen?

Egyszerre kellett szélsőséges érzelmeket megjeleníteni, és közben technikailag hajszálpontosan játszani, hogy az élességben stimmeljen stb., ami mind nagyon elviszi az energiát.

Hogy sikerült felvenni a kényesebb, intimebb jeleneteket - face="Arial"> ezekben a Jadviga igencsak bővelkedik - face="Arial">, hogy közben ne legyetek görcsösek és ne legyetek zavarban.

Ezt egy színésznek meg kell tudnia oldani. Egyébként cudar dolog tényleg, hisz miközben megy a jelenet, amiben ti elvileg szerelmeskedtek, az ágyatok fölé kúszik egy egész stáb, és akkor próbáld beleélni magad. Ám ha mégis sikerül, akkor már nem is veszed észre, hogy ott a kamera. Akkor nehéz csak, amikor megint az élességet kell állítani - ezt utálom, hogy “amikor fölülsz Viktorkám, tudod, akkor úgy ülj, ahogy a próbán”. Megy a jelenet, te meg keresed az élességedet. Ez rossz, de sajnos kötelező, hiszen különben tényleg életlen lesz a kép. Ezt a részét egyáltalán nem szeretem, de meg lehet tanulni, és nagyon jól fejleszti a koncentrációt is. Meg hát, ha háromszor-négyszer végigcsinálja az ember, utána már nem is zavarja. Nehéz, nem mondom, hogy nem. Ledobtuk a ruhát, aztán azzal kész is, ment minden rendjén. Volt egy kis görcs a gyomrunkban, csak sokkal inkább amiatt, hogy jó legyen a jelenet, mint amiatt, hogy most meztelenül látnak minket, vagy hogy csókolózni látnak. Szerintem különben ez könnyebb annak, aki végzett főiskolát. Ott ugyanis rengeteg jelenetet csinálsz, borzalmasan sokat, tulajdonképpen csak jelenetet csinálsz az osztálytársaiddal, így sokféle szituációra sor kerül. Mi heten vagyunk az osztályban, ebből három lány, és már mindenki mindenkivel csókolózott. Talán ezért nem okozott akkora problémát, mert mindketten végeztünk főiskolát, tehát már hozzá voltunk szokva az effajta feladatokhoz. Ha valamelyikünk nem végzett volna, talán problémát jelent, hogy meg kell csókolnunk egymást, és le kell vetkőznünk egymás előtt. De erre felkészít a főiskola - elveszted egy idő után a gátlásaidat, hiszen már annyit próbáltál. Egy lánynak például már nem jelent gondot, hogy megfogják a mellét, nem fog hisztizni, hisz már tízmillió helyzetgyakorlatban megfogták a mellét - face="Arial"> tehát ez a szentség ezen a szinten megszűnik. A művészet leegyszerűsíti ezt a dolgot, ami egyáltalán nem baj, hiszen segít, hogy ne erre koncentrálj, ha egy szerepet játszol.

De mi van akkor, ha az illető nem vonz, ha például nem tartod elég férfiasnak, vagy nem tartod elég nőiesnek, semmit nem érzel iránta, sőt egyenesen taszít?

Ha semmi nincs, akkor baj van. Az az optimális, ha van valamilyen fokú izzás a két ember között, ami általában van is nő és férfi között. Amikor viszont ez nincs, akkor csak a színészi technikát tudod bedobni. Lehet, hogy a néző észre sem veszi, ám te tudod, és mert tudod, kialakul benned a félelem, hogy hátha mégis észreveszik. Abban a pillanatban pedig már nem lesz igaz a játékod, technikát csinálsz csupán. Tehát ideális, ha van egyfajta veszélyhelyzet, hogy netalántán beleszeretünk egymásba. Így játszani sokkal izgalmasabb is, mint úgy, hogy csupán eljátszod azt, hogy szerelmes vagy.

És gondolod, hogy abból, ami ott vibrál köztetek, le is jön valami?

Az tuti, hogy lejön, láttam, hogy lejön. Meg lehet csinálni persze technikával is, de én irtózom attól.

És a Jadvigánál lejön a vibrálás?

Ez egészen biztos. Bár ez nem szerelem volt, hanem számomra sokkal fontosabb dolog. Először is nem találkoztam még ilyen színésznővel. Tóth Ildikó Színésznő. Alázatos, fegyelmezett, okos. És olyan rezdüléseket tud megcsinálni a szemével meg az arcával, hogy az elképesztő. Megnéztem utólag a felvett anyagot, az én arcomon alig látszik valami, az övén meg ezalatt ezer dolog fut végig - nekem még nagyon sokat kell tanulnom, nagyon sokat, ha színész akarok lenni. Soha nem láttam fáradtnak - ez is a profizmusához meg a nőiességéhez tartozik. Soha nem hisztizett, egyetlen egyszer sírta csak el magát, amikor én is, de az már a negyvenedik napon volt, akkor meg már ki nem sírja el magát. Elsírta magát, kicsit összeborultunk, és tudtuk, hogy mi van - kimerültünk. Egyszerűen sok volt ez az egész.

Ilyenkor miben merül ki az ember, a feszített munkatempóban?

Olvastad a regényt, azokat a pillanatokat háromszor-négyszer megcsinálni . Különben a sztoritól és a szereptől függ. Ennél a filmnél tudni lehetett, hogy lesznek krízisek. Olyan idegfeszültségek mennek végig az emberen háromszor-négyszer egymás után, hogy elfáradsz tőle. Mint amikor bőg az ember egy nagyot, utána elfárad és megnyugszik, és boldog lesz, hogy, jól kisírta magát.

És ezt meg lehet csinálni egymás után háromszor-négyszer?

Meg bizony, tízszer is meglehet csinálni. Nem olyan lesz, mint az első, nem olyan lesz, mint a második, hisz ott már elkezdhetünk nagyon-nagyon keményen színészetről beszélni. Ez az újra állapotba kerülés, ami a színházban is történik estéről estére.

Melyik szokott a legjobban sikerülni?

Színésze válogatja, nekem az első szokott a legjobban sikerülni, a másodikban már általában okoskodom.

A Jadvigába többnyire melyik került?

A Jadvigába? Kriszta azt mondta, általában az elsőt használták, néha a másodikat.

Mit volt a legnehezebb megfogni Ondrisból vagy megérteni benne?

Azt, hogy miért nem hagyja ott a lányt, miért nem, miért nem. Ezt kellett megértenem.

És sikerült?

Igen, de ahhoz nagyon sok minden kellett, mert én alapvetően nem ilyen vagyok. Én harcolok, mint az állat, ha vészhelyzet van. Olyan még nem volt, hogy úgy vesztettem volna el valakit, hogy közben én még nagyon szerettem, és nagyon akartam, és ő meg egyszerűen csak elment. Ha elromlott a viszony, vagy megpróbáltam visszaszerezni a szeretetét, vagy közös elhatározásból szakítottunk. De nem tudok úgy szenvedni és nyelni, ahogy Ondris tud, legalábbis Ondris előtt nem tudtam.

Ondris sokat változtatott rajtad?

A gondolkodásomon igen, persze. Különben nem érte volna meg csinálni. A szerepek ezért jók és izgalmasak.

És nem veszélyes vagy zűrös, ha egy szerep elkezdi befolyásolni az embert?

Hát, tulajdonképpen. de. Viszont máshogy nem érdemes. És maga a szerep is így kel életre, így jön át igazán. Ha a szerep és a színész nem csiszolódik valamiképp össze, akkor valami nem fog stimmelni. Nem lehet majd pontosan megmondani, hogy mi a baj, de érezni lehet.

Ahhoz, hogy egy színész jól el tudjon játszani egy szerepet, feltétlenül azonosulnia kell vele?

Én még csak huszonnégy éves vagyok, így nem tudok ezekre választ adni, még csak keresem a válaszokat. De úgy gondolom, hogy ha nem vagy tisztában a figurád gondolkodásával, akkor nem fogod érteni a reakcióit, cselekedeteit sem. Miért így reagálok, folyton ezt kérdeznéd a rendezőtől. Itt nagyjából tudtam, hogy mit miért tesz Ondris. Azért reagál így, mert így gondolkodik. És nekem már nem azon kellett gondolkodnom, hogy miért így reagál, hanem hogy ezt a reakciót hogy kellene megcsinálni, ezer féle megoldás közül melyiket válasszam. Szóval, a gondolkodásbeli azonosulás nagyon nagy segítség egy színésznek. Sokkal nagyobb nyugalommal tudja eljátszani a szerepet, hiszen ha nem azonosul, akkor érezni rajta, hogy kételkedik magában. Ez a színészi technika és az átélés közötti híd, ha ez nincs meg, akkor egyszerűen csak egy zavart embert látsz, a színész zavarát, aki azon vacillál, hogy jól csinálja-e a szerepét, és ezért inkább rápakol - akkor pedig már nem igaz az egész, tehát visszaüt a dolog.

És miért nem hagyja ott? Mármint Ondris Jadvigát.

Azért, mert nagyon-nagyon szereti. Bármennyire hülyén hangzik, ezt nagyon nehéz volt megérteni. Van egy jelenet, amikor Jadviga megy a szeretőjéhez, Francihoz, és épp Ondristól kérdezi meg, melyik ruháját vegye föl, hát erre egy normális ember nyilván úgy reagálna, hogy nekimenne a nőnek, vagy széttépné az összes ruháját és káromkodna egy jót. Ondris azonban nem attól fél, hogy Jadviga megcsalja őt, hanem hogy elveszíti, és hogy ha elmegy, nem lesz utána semmi, űr lesz az élete. Akkor inkább legyen itt, és legyen rossz, ha egyszer neki így a jó, hiszen én azt akarom, hogy ő boldog legyen, mert szeretem őt. Hát, ez a megfejtés. Hogy Ondrisnak kétszer nagyobb a lelke, mint a többieknek együttvéve. Ez el is hangzik a filmben. A regényben is fontos mondat. Deák Krisztivel is folyton ezt mondogattuk. Miközben tulajdonképpen egy önző emberről van szó. De úgy önző, hogy nem kicsinyesen az, hanem szenved attól, hogy önző, és közben még azt is érzi, hogy nem bánthatja Jadvigát. Ebbe tényleg meg lehet bolondulni. Bele kellett számítanom azt is, hogy van egy gyerekük, bele kellett számítanom, hogy milyen az, amikor van egy gyereked attól, akit nagyon szeretsz. Ez az egész végtelenül egyszerűnek tűnik persze, ha belegondolsz, teljesen evidens, de erre azért rá kellett így jönnöm.

Te pesti vagy, tehát Ondris világában, a vidéki környezetben nemigen vagy otthonos Bele kellett rázódnod, meg kellett értened ezt a világot?

Nem, ezt külön nem kellett, hiszen ez hozzátartozik Ondrishoz. Különben meg, ha az ember lemegy vidékre, akkor egyszerűen csak ott kell lennie, nem kell különösebb hókusz-pókusz, érzi, hogy ott másképp működnek a dolgok. Ezt mindig kihozza a helyszín, a környezet. Erre nem lehet készülni. Ezt nem kell külön eljátszani. Nem lehet. Szóval, a szereppel együtt kialakul a járása, a tekintete is. Az ember ezt csak érzi. Persze felkészülési idő azért mindenképpen kell hozzá. És az, hál’ isten, nekünk volt. Nem tudom, hogy mit csináltam volna, ha nincs.

Az, hogy a végén megértetted Ondrist, ráéreztél magadban, feltétlenül kellett ahhoz, hogy jól el tudd játszani?

Nem, még nem következik az egyik a másikból, sajnos. Tehát lehet, hogy jól felkészülök a fejemben az elemzés szintjén, hogy körülbelül mi lesz, de ahhoz még nagyon sok minden kell, hogy azután az jól le is jöjjön. Például az is kell hozzá, hogy te minden nap teljesen rendben legyél, tehát hogy jó munkaállapotban légy. Hogy a tizenkét órát végig tudd forgatni, hogy tudj koncentrálni. Szóval kell hozzá az is, hogy tizenkét órán keresztül formában tudj lenni. Tizenkét órán keresztül, ezt meg kell jegyeznem egy életre. Mert én este nem voltam profi, forgatás után nem feküdtem le még rögtön aludni, hanem még ezt csináltam, azt csináltam. De az is fontos, hogy az összes viszonyodat tisztázd, minden szereplővel, akivel találkozol a történet folyamán, és én ebben sem készültem föl rendesen, például a pappal kapcsolatban.

A szereplők viszonyainak tisztázása nem elsősorban a rendező feladata?

De igen, de soha nem mondhatod, hogy ha valamit elrontasz, hogy az a rendező hibája - a főiskolán Marton ezért tanít minket egy kicsit rendezni is. És hát persze elsősorban az kell hozzá, hogy legyen egy olyan partnered, mint például Tóth Ildikó, akivel aztán tényleg lehet játszani.

Nem félsz attól, hogy ha a Krétakörben maradsz, épp az ilyen partnerektől fosztod meg magad?

Nem. Biztos, hogy hívunk vendégszínészeket is. Mi egy színházat akarunk csinálni. Illetve már meg is csináltuk, csak még egy hely kellene hozzá. Mindegy, hogy hol, csak legyünk valahol. És akkor majd megy tovább a szekér a maga útján.

A Krétakör Színház azért fontos neked, mert téged nem csupán a színészi munka érdekel, és ott kiélheted a másféle ambícióidat is?

Nem, nem csak azért. Azért is fontos, mert ezek között az emberek között, ebben a csapatban érzem, hogy pörgök, ezer ötletem van, és szívesen csinálom az egészet. A legtöbb színházban már el vannak tespedve, úgy is lesz előadás este, úgyis siker lesz, úgyis be vagyok már futva, úgyis megkapom a fizetésem. Ülnek, kávéznak, na lökjük össze a szöveget, és bekapcsolva hagyják a telefont próba közben - ezt így nem lehet csinálni. Persze nagy szeretet van köztük, mindenkinek nagyon jó a viszonya mindenkivel, de már fáradtak; ők már ezt úgyis tudják, legalábbis azt mondják, pedig ezt nem lehet tudni. Isten ne adja, hogy én is ilyen legyek egyszer. Mi még mindig tele vagyunk kétségekkel, ötletekkel és bizonyításvággyal. Ha megbukunk, csinálunk valami mást, csinálni kell valami nagyon jót, aztán, ha az is bukik, akkor megint valami mást - face="Arial"> mindig csinálni kell valamit, valami jobbat. Mert mi nem vagyunk vesztes banda.

Inspirál, hajt, hogy a létfenntartásotokért kell küzdenetek?

Az inspirál, hogy tudjuk, hogy hol tartunk. Ezt különben meg kell élni, ezt csinálták már Zsámbékiék meg Ascherék is, még amikor Kaposvár elkezdődött. Ők voltak a fiatalok, akiknek azt mondták, hogy még ráérnek, ám ők mégis rohantak és csinálták maguktól. Mert a francokat, mikor érünk mi rá, nem fogják odaadni neked egyik színház kulcsát sem. Én pedig még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy bemenjek közéjük, profik közé, akiknél már egyfajta menet van. Mi még keressük az utat, keressük a formanyelvet, keressük a nem tudom micsodát. Ők már leálltak - előadásokat csinálnak, de nem olyan izgalmasakat, mint amilyeneket csinálhatnának. Bár lehet, hogy sikeresebbeket.

A Rosszfiúk és a Kalózok teljesen más típusú filmek, mint a Jadviga, másfajta felkészülést is igényelt, és kevésbé terhelt le?

Kevésbé terheltek le, igen, mert könnyedebb témák. A Kalózoknál például igazából azt sem tudtam, hogy mi a téma - ott nagyon sokat improvizáltunk, és a jeleneteket is átírtuk. Sas Tamásnak van egy nagyon különleges látásmódja, de még nem egészen forrott ki, nekem mindenesetre fontos volt, hogy dolgozhattam vele. Fontos volt az is, hogy eljátszhatok egy szerepet. Ha meg tudod oldani a feladatot, ha megküzdesz érte, akkor biztos, hogy szakmailag továbbléptél, még egy küzdelmet végigcsináltál. De azért tartom fontosnak, azért is kell ilyen típusú filmekben is játszani, mert ez egy másik közönség, egy másik réteg, és legfőképp egy másik játékstílus. És én ki akarom próbálni ezt is meg azt is. A legfontosabb azonban mégiscsak az volt, hogy filmet csinálhattunk, ami mindig iszonyú nagy tapasztalat - megcsinálni, beállításokat kitalálni, reklámot kreálni hozzá.

A Rosszfiúknál tényleg nagyon profi volt a reklám.

Furcsa, hogy mindig kiemelik a Rosszfiúk reklámját, pedig hát a világ legtermészetesebb dolgának kéne lennie, hogy reklámozzuk, amit csináltunk, hisz azért csináltuk, hogy megnézzék - face="Arial"> nem magunknak csináljuk a filmeket. A Jadvigát persze nem reklámozzák, mert nincs rá pénz. Pedig filmtörvény, hogy legalább a büdzsé húsz százalékát, ha nem harmincat, félre kell tenni reklámra.

Na, de ha a forgatásra is alig van pénz.

Akkor gyűjtsenek hozzá még, és csak akkor kezdjék el a forgatást. De én mindig azt látom, hogy már akkor elkezdik forgatni a filmeket, amikor még a forgatásra sincs meg a pénz. Akkor össze kell gyűjteni még tízmilliót vagy húszmilliót, és csak akkor elkezdeni. És az nem tíz év, nem igaz, hogy tíz év.

Ilyen jók a tapasztalataid a pénz terén?

Én csak azt látom, hogy ha az ember nagyon meg akar szerezni valamit, akkor azt meg is tudja szerezni. Ez ott kezdődik, hogy meg tudj győzni másokat az ügyedről -- ez hozzátartozik a filmezéshez. Persze nem a rendezők dolga lenne, hanem a producereké, csak hát sajnos, Magyarországon a producerség még arról szól, hogyan lehet minél kevesebb pénzből megcsinálni egy filmet, kint meg arról, hogy hogyan lehet minél több pénzt szerezni a filmre. Ez itt a nagy különbség.

Jó, de ebbe bele kell tanulni, ez nem megy egyik napról a másikra.

Ezt nem kell tanulni, ehhez elsősorban az kell, hogy a producer szeresse a filmet, a többség azonban csak egy jó szerepnek tartja a producerséget.

A Jadvigáért már sztárgázsit kaptál.

Nem én döntöm el az összeget. Ez úgy megy, hogy leülünk a producerrel vagy a gyártásvezetővel, és elkezdünk beszélgetni a gázsiról. Meg kell tanulnod alkudozni. Közben meg rosszul érzed magad, mert ez nem a te dolgod lenne, nemhiába találták ki külföldön, hogy ezt nem a színész végzi. Persze akkor is örömmel elvállalnád, ha nem fizetnének érte semmit, hiszen művész vagy, nem szakmunkás. De közben meg tudod, hogy van pénzük.

Van?

A költségvetés bizonyos százaléka, az mindig a gázsi, és ha te nem veszed el a részed, akkor megkapja más. A gázsit úgy osztják el.

A magyar film helyzetét te is katasztrofálisnak látod?

Az a véleményem, hogy túlzottan elégedetlenek vagyunk, igenis jobbat kell csinálni. Az viszont már baj, ha a kritika átmegy a másik végletbe. Itt már mindenre azt mondjuk, hogy szar. Nem tudom, hogy mit lehetne még a magyar közönségnek tálcán odanyújtani. Talán belejátszik, hogy közben folyamatosan nyomaszt minket az a stressz, hogy a magyar közönség az HBO-t nézi, az RTL-t nézi, ahol az amerikai filmeket nyomatják, amik viszont profik, üresek, de profik, és ezt szokta meg a tv-ben. Amit meg mi csinálunk, az ahhoz képest nem olyan jó, vagy legalábbis nem olyan profi.

És szerinted mi a megoldás, te például mit fogsz kitalálni a filmedben, hiszen mondtad, hogy írsz egy játékfilm forgatókönyvet?

Megoldás? Egész egyszerűen jó filmet kell csinálni. Nincs megoldás. Ezt ki kell tanulni.

És ha egy film jó, arra feltétlenül bemegy a közönség?

Nem. A közönségfilm először is ott kezdődik, hogy eldöntöd, közönségfilmet akarsz csinálni, és akkor előveszed a sablonokat, van egy fiú és egy lány, legyen benne konfliktus, legyen benne egy kis szerelem, egy kis akció is, és legyen benne azért valami extrém is, mert manapság már az is kell. És van persze olyan, aki egyszerűen csak megcsinálja a filmjét, és mégis bemegy rá a közönség.

A te filmed milyen lesz?

Én nem gondolkodom azon, hogy közönségfilm lesz-e vagy sem. Írom, ami jön, írok egy sztorit, amivel mondani akarok valamit, aztán majd meglátjuk. Most már lassan fél éve írom, és mostanra teljesedett ki. Úgy néz ki, hogy év közben el is kezdjük forgatni. Akkor is elkezdjük, ha a zsebpénzemből kell a videoszalagot venni hozzá.

A Rosszfiúkat és a Kalózokat hogy fogadta a szakma?

Mérsékelten. Pedig mind a két játékstílusra szükség van, miért ne lehetne mind a kettőt megtanulni? Azt a fajta színészetet meg, amit például a Tarantino-filmekben is láthattunk, egyszerűen tanulni kell! Ez a stílus benne van a köztudatban, és mi még nem tudjuk. Nagy probléma, hogy egyfajta identitászavar van, vagyis, aki a Rosszfiúkban játszik, az lehetőleg ne játsszon egy Jadvigában, és fordítva. Én meg azt gondolom, hogy ez nem jól van így. Rám is sokan húzzák a szájukat a szakmán belül a Rosszfiúk és a Kalózok óta, legalábbis én így érzem. A színészek vagy itt jók, vagy ott jók, én meg azt gondolom, jó lenne mind a két helyen jónak lenni, és mind a két filmben jót csinálni.

Miért, a tehetség a szakma megítélésében nem független attól, hogy ki miben szerepel?

Elvileg igen, de ma van egyfajta sznobság a szakmában. Nem tudom pontosan, hogy működik ez az egész, mert nekem még zavaros, de annyit már most látok, hogy két oldala van a brachinak, és van, aki az egyikben van, van, aki a másikban. A Rosszfiúknál épp emiatt el is gondolkodtam, hogy elvállaljam-e a szerepet.

És végül miért vállaltad el?

Egyrészt filmezni akartam. Másrészt úgy volt, hogy Spanglit fogom játszani, aki egy izgalmas figura, mert rossz gyerek, de mivel nem találtunk megfelelő Kecsőt, át kellett vennem Kecső szerepét. Ami viszont egy cseppet sem volt izgalmas a számomra. Jó fiú, jön, megy, szerelmes lesz -első olvasásra nem voltak túl nagy lehetőségek benne, másodikra se. De akkor azt mondtam, most már csakazért is. Kihívás volt, hogy egy számomra kevéssé izgalmas figurát kell megtöltenem élettel. Kicsit haragudtam is magamra, hogy szomorú vagyok, amiért egy filmben nem az egyik, hanem a másik főszerepet kell eljátszanom. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit lehet ebből a figurából kihozni, de sajnos nem érzem, hogy valami felejthetetlent tettem volna le az asztalra Kecsővel.

Miért, lehetett volna jobb is?

Hát persze, hogyha jobban végiggondolom, és ha még időben szólok Tamásnak, hogy írjuk át egy kicsit.

A rendezők ilyen fogékonyak a színészek meglátásaira?

Rendezője válogatja, Tamás igen. De én amúgy sem szoktam hagyni magam, ha nagyon lázadok, egyszerűen nem mondom el a szöveget, és akkor leáll a forgatás. De általában még akkor szólok, amikor forgatás előtt olvassuk a könyvet. Szólok, hogy ez a mondat valahogy nem jó, gáz, ezt ne mondjuk. Mit mondanál helyette? Mondom. Oké, mondd azt. Ha pedig mégis azt kell mondanom, akkor utána rögtön le is reagálom még jelenetben, hogy ez milyen rossz.

Aki már eljátszott filmen egy-két főszerepet, az már sztár?

Nem, ez attól függ, hogy utána ennek mekkora a visszhangja. Én nem vagyok sztár.

A Kalózok után mennyire ismertek meg az utcán?

Megismertek, de azt nem nagyon szeretem. Mert nem lehet vele mit kezdeni. Ezt vagy megszokja az ember, vagy nem - én még nem szoktam meg, most kezdem csak tanulgatni. Másrészt eddig normális életet éltem, és ahhoz képest ez nem normális élet. Sok az irigykedés is.

Az osztályodban?

Nem, az osztály más. Ott talán csak annyi változott, hogy egy másik kategóriába kerültem, tehát már nem egy közösség vagyunk, nem is tudunk az lenni, hiszen nekem olyan engedményeket adtak meg, amiket a többieknek nem. Azért jó a rendezőnek, mert azt csinálhat, amit akar, őt nem ismerik fel. Kiülhet például a Deák térre, úgy, mint mi régen, ülhet a padokon, eheti a sajtos kiflit, dumálhat, iszogathat, dohányozhat - face="Arial"> ha én ezt most meg akarnám tenni, öt percig sem tudnék nyugodtan ott üldögélni, mert néznének, és ha néznek, máris nem tudsz természetesen viselkedni, hiszen néznek. Azt veszed észre, hogy elkezdtél pózolni, hogy azért mégse azt lássák, amilyen te valójában vagy.

Miért ne láthatnának egy színészt a Deák téren üldögélni?

Nem tudom, ez talán a nagymamám miatt van, ő mondta, hogy a színész legyen mindig jólöltözött, viselkedjen jól, és ne lássanak belőle túl sokat a nézők, a színpadon lássák, meg a filmen, és ne az utcán részegen. Ez nagyon megmaradt bennem, mert ez valahol igaz. Az embereknek kellenek az illúziók.

Szoktál moziba járni?

Persze, nagyon szeretek moziba járni, amikor van időm rá. Amikor nincs, akkor inkább az Odeonból kölcsönzök ki, egyszerre négy-öt kazettát is.

Most elég elfoglalt lehetsz, mert a Főiskola mellett játszol a Baálban, a Szerelem, vagy amit akartok-ban...

Igen, és még játszom az I. Erzsébetben is, amit én rendeztem, és amit márciustól megint játszunk a Merlinben. És próbálok egy mozgásszínházat is a Bárkában Magyar Évával, a Sámán Színház vezetőjével. Valamint egy Nexxt című előadást, ami egy show-műsor, és az erőszakról fog szólni. Utána még írok, ha marad idő, éjszaka. Ez azt jelenti, hogy kettőkor fekszem le, nyolckor meg már kelek.

A film vagy a színház érdekel jobban? Egyáltalán szükséges dönteni?

Nekem a mániám, hogy dönteni kell, hogy azt is el kell dönteni, hogy játszol-e vagy rendezel. Mert ez két teljesen különböző dolog, teljesen más gondolkodást igényel. Ezért szívesen elvégezném a rendezői szakot is.

Mitől függ, hogy a főiskola után hová kerültök?

A rendezők hallanak a főiskolásokról, a vizsgákon is gyakran megnéznek bennünket. Engem három színházhoz is hívtak, de maradok a Krétakörnél. Ott vagyok gyakorlaton és oda is fogok majd szerződni. Mi csináltuk a barátaimmal, az a mienk. Nem akarok egy színház hangyája lenni, és moziban rabszolgaként eldolgozgatni.

Ez elég bátor lépésnek hangzik.

Nem, nem bátor lépés, és senki nem mondaná annak, ha ismerné a Krétakört. Ebben a színházban nagyon sokat játszik együtt egy összeszokott banda, egy társulat, ahol nagyon jól érzem magam.

Sas Tamás: Kalózok - Max
Sas Tamás:
Kalózok - Max
82 KByte
Sas Tamás: Kalózok - partnerei Király Attila és Gubás Gabi
Sas Tamás:
Kalózok - partnerei
Király Attila és
Gubás Gabi
63 KByte
Deák Krisztina: Jadviga párnája - Ondris
Deák Krisztina:
Jadviga párnája -
Ondris
78 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap