Varga Balázs Mesejegyesek

Stefanovics Angéla, Kálmánchelyi Zoltán és Végh Zsolt filmjeiről

92 KByte

Mesébe illő sztori, filmet kellene belőle forgatni. Persze nem itt, az ütött-kopott Budapesten, inkább a napfényes Amerikában. Ezen a tájékon ugyanis ritkán kezdődik azzal sikertörténet, hogy három fiatal ötvenezer forintból és négy vagon hulladékból csinál egy bábfilmet, mert ki akarja váltani a Diákszigetre szóló belépőt, az attrakció pedig olyan jól sikerül, hogy nemsokára újabb film pördül ki a kezükből, majd ezzel a két filmmel független szemléken is sikert aratnak, hogy azután harmadik munkájukkal az idei Filmszemlén elnyerjék a kisjátékfilm-kategória megosztott nagydíját. Ránézésre maga a testet öltött ezredvégi sikersztori. De elég csak egy kicsi is ismerni ezt a fura országot és ezt bizarr a szakmát, hogy megérezzük, ritka sok és ritka kemény munka van a látványos diadalmenet mögött. Stefanovics Angéla, Kálmánchelyi Zoltán és Végh Zsolt hármasfogata a független filmes szemlékről ismerős szabadszájú és abszurd humort csempészi át a kortárs mesékbe, és ez az elegy láthatóan telibe találta a közönséget. Amit ebben a három filmben csinálnak, az újrafelhasználás iskolapéldája. Vegyünk néhány egyszerű és közismert történetet, poroljunk le egy-két kézhez álló sablont (Óz, a nagy varázsló, pikareszk utazós mesék, moralitás-történetek), helyezzük őket mai környezetbe, lehetőleg minél ismerősebb vidékre (Diáksziget, nyolcker, és egyéb patinás budapesti helyszínek), majd zúzzuk ízzé-porrá a mesék összetevőit, az így kapott - és mindenki által hulladékként kezelt - anyagból pedig építsük fel újra a meséket. Minden összetevő ismerős, a végeredmény azonban tökéletesen eredeti és meggyőző. A Pesti mese: Óz a nagy varázsló kelekótya hősei (a repedt sarkú Dorothy, az oktondi Madárijesztő, a pedofil Bádogember és a félnótás oroszlán) végigjárják az ezredvégi Budapest minden ismertebb helyszínét, megismerkednek a város társadalmi rétegeinek alapfokú szociológia-tankönyvbe illő keresztmetszetével (krisnások, fradisták, szélsőjobbosok és maffiózók), hogy útjuk végén a nagy orosz Maffi-Óz várja őket. A Szegény Peti nagymamája esetében a boncasztalra vonszolt közeg nem más, mint a szigetlakók megejtően kusza társasága, az uristen@menny.hu pedig újra az ezredvégi Budapest, e bűnös város lakóinak jellem- és típus-kavalkádja. Ezek a filmek a jól bevált szatirikus formának megfelelően nem egyénítenek, hanem tipizálnak, csakhogy közben fittyet hánynak mindenféle közmegegyezésre és a politikai korrektség ismérveire. Ha társadalmi látleletként kezelnénk őket (ne tegyük!), Budapestet szekta-tagok, kurvák, drogosok és futóbolondok díszes gyülekezetének látnánk, amiben, lássuk csak be, minden mesei túlzással együtt van némi megejtő pontosság. Az abszurd humor-kommandó tagjai a színháztól érkeztek a filmbe, és ez szerencsésen nyomot is hagy a munkáikon. Pergő dialógusok, fülbemászó dalocskák, groteszk parafrázisok gyűjteményét tárják a szemünk elé, mindhárom filmben a szituációs játékok és a helyzetkomikum klasszikus alaphelyzeteit használják ki és fel. Talán azért is kellenek nekik a mesék, mert használható és könnyen kezelhető történetvázat jelentenek, a sztorik felpörgetésével ugyanis keveset törődnek, sokkal inkább a dialógusok és a poénok átütő erejében bíznak, így aztán aki kevéssé vevő ezekre az ötletekre és erre a humorra, az nyilván nehezen tudja befogadni a filmjeiket. De szerencsére a Monthy Python és a Holló Színház már megágyazott nálunk is az abszurd és nonszensz komikumnak. A hírek szerint a kis csapat jelenleg játékfilmre tör. Egy tapasztalt forgatókönyvíró és a színészi magánszámokat olykor-olykor megkurtító, erős kezű játékmester segítségével alighanem ütős és pörgő produkció várható tőlük, az ezredvégi fiatal és független filmes újhullám legszimpatikusabb és legfrissebb képviselőitől.