Hadházi Kata Mindennapi plakátunkat


51 KByte

Mit tegyen az ember, ha nem vidéki... és nem öt, hanem ötven film közül választhat? - sóhajtott és továbblapozta a Pesti Estet. Aztán eszébe jutott egy film plakátja, gyorsan kikereste, olvasott róla a 3. oldalon, olvasott róla a Bontásban, a Filmvilágban, a "Láttuk még" rovatban.

Velem legalábbis gyakran ez történik. Majd egyik nap eljutottam odáig, hogy őszintén meglepődtem azon, milyen külsődleges, reklámjellegű tényezőkön áll vagy bukik egy alkotás sorsa. Meg azon is elgondolkoztam, hogy mire eljutok a jegypénztárig, tulajdonképpen már meg vagyok győzve valamiről. Hisz már a műfaji besoroláskor, a tartalomismertetésnél vagy a címadáskor egy vagy több ember állásfoglalásával és véleményalkotásával találom szemben magam (objektivitásukhoz persze, kétség sem fér).

S ezzel még csak a sunyin megbúvó filmreklámokon jutok túl. Mert ugye ott a plakát a maga hangosságával és méreteivel. Dominanciáját egyértelműen a vizuális fogékonyságunkra alapozza, s mivel ennyire képi, így képelemeiben egyszerre fedezhető fel az elsődleges, konkrét illetve a másodlagos, áttételesen értelmezhető üzenet.

Illusztrációnak két teljesen különböző hangvételű plakátot választottam, hadd lássuk, hogy lehet szavakra bontani egy "vizuális szöveg" összefüggő képletét.

Az élet egy füttyszó még magán hordozza a hatvanas-hetvenes évek szimbólumokkal, jelképekkel kommunikáló örökségét. Abszurd képi poén, mint ahogy a film boldogságról alkotott képe is az, hisz Havanna, a főszereplő-város a mindennapokban is abszurd és csodálatos keverékéből áll össze. Lomhának kikiáltott csigaállatunk görkorira pattan, és 8 keréken ered futásnak, fellazul valami nehézkes, vagy éppen a betokosodott gondolkodásunk? A film szereplői boldogtalanok, mert nem az önmagukhoz mért, hanem a társadalom által tévesen általánosított sémaboldogság áldozatai. Alkotás és a róla készült kulturális termék között egyértelmű megfelelések vannak. Az attribútumként is értelmezhető címből kiderül, hogy nem thrillerrel, horrorral, vagy akciófilmmel állunk szemben, hanem könnyed hangvételű, pajkos vígjátékszerűségre fogunk jegyet váltani. Íme a rendező igazoló szavai: "Filmem egyfajta játéknak is felfogható. Stilisztikai és esztétikai játéknak, sok kockázattal. Kirakós játéknak, amelyben humor és dráma a szabályokkal szembesül." Ugyanezt közvetíti felénk a tipográfia is a bolondos, kacifántos betűkkel és változatos kreatív, színes formáival. A szín erre még egy lapáttal rátesz, mert ha már plakát, legyen plakát! Hivalkodjon, s hogy észrevegyük, pirosra festi a csigaházat, ha már irrealitás, legyen irrealitás alapon. Jól jött ez, mert a felhívó szándék találkozik itt a tartalomra utalással. A szentencia egyértelműen összeáll az apró attribútumokból: biztos, hogy nem amerikai tucatfilmhez készült a plakát, mert az nem ilyen reklámot kapna, biztos, hogy a Művészben játsszák, mert általában onnan kerülnek ki ezek az ötletes, persze kissé művészkedős, dekadens felhangú falragaszok.

Meseszerű hangvételre tippelek a filmmel kapcsolatban, vagy legalábbis realitástól elkalandozóra, amit áttételesen abból gondolok, hogy hiányzik a térre és időre utalás, a kép rajzossága kikényszeríti belőlünk az elvonatkoztatást.

De nézzük a másik jellemző alternatívát, amely nem kifejezetten az ötletességéről és egyediségéről híres, fantáziadús fajta. Valaki kitalált a kezdetek kezdetén egy hatásos képritmust, mozdulatokat, drámai ívgörbét, slusszpoént, amiből úgy együtt aztán hagyomány, mai megfeleltetésében közhely lett. Ugyanilyen jellegtelen, semmitmondó típusbetűkkel próbálják feltuningolni plakátjaikat is. Az még hagyján, hogy a forma ilyen, de a tartalom sem különb. Hatásvadász közhelyszótár, plusz szópoén: a következőkben a Hulla, hó, telizsák plakátjáról lesz szó. Kezdjük talán a színbeli uniformissal. Amerikai filmekről már hónapok óta csak ódon barna, századvégi akadémikus színvilágot látok. Na jó, persze itt-ott megdúsítják vöröses árnyalatokkal, hogy szinte remegjen a kép a veszélyérzettől, az "action"-tól, a sejtelmességtől (itt a vörös hangulatteremtő és nem felhívó szerepet tölt be). A képszerkesztés folyton a szocreál hatalmas szoborfejeire és hangulatára támaszkodik, természetimádó őseink vagy az egyiptomiak gigantikus istenfogalma és ábrázolása jut eszembe, ahol lényeges elem a transzcendens és földi lét között tátongó hierarchikus különbség kifejezése. Így vész el, zsugorodik liliputivá és jelentéktelenné a háttérkörnyezet az óriásira duzzadt filmhősök mellett, akik mint félistenek, különbek az átlagnál, adottságaik révén a hétköznapok világa fölé magasodnak. Kellő pátosztól, komolyságtól és ünnepélyességtől sugárzó arcuk arra hivatott, hogy fontosságukról győzzenek meg minket. Ott van például A férfi, aki attól az, hogy elmaradhatatlan toposzai közül (lásd. homéroszi hősök) a pisztoly és egy abszolút nő simul hozzá, aki még világégés esetén is gondosan sminkelve bújik álmai pasijához. Honnan ez a hamiskás, giccses fennköltség? Mintha a historizmus újjászületésének lennénk tanúi. Hát hiába! A héroszok korát éljük, ahol az égen Brad Pitt ragyog a Hold mellett.

Végül is mindkét plakát teljesíti feladatát. Reklám a filmnek mindkettő. Csupán különböző hangvétellel és módszerrel dolgoznak. A Hulla, hó, telizsák kreálóinak nem sokat kellett gondolkodniuk, mit emeljenek a papírra. A két főszereplő jelenléte úgyis adott, hisz a néző nem egy színészi karakterformálásra, egy emberi személyiség filmvásznon való életre keltésére, hanem egy megcsinált, sztárrá csinált karakterre vált jegyet. Így válik maga a főszereplő is üzenethordozóvá, hiszen ha Schwarzenegger, akkor akció, ha Julia Roberts, akkor édeskés romantika. Szóval ráaggatják a főhős sztárokat, mögéjük egy kellően hatásos jelenetet a filmből, és kész a plakát. Ez mondjuk legalább tisztességes a közönséggel szemben. Biztos, hogy nem ér meglepetés már a vászon előtt, elég egyértelműen lejön, milyen stílusú filmre számíthatok. Az élet egy füttyszó plakátja ebből a szempontból kissé zavaró és idegesítő, elszoktunk már az elvonatkoztató rajzos ábrázolásmódtól, ami eléggé eltávolít a mozikép világától. Emiatt a távolságérzet miatt piszkál a kérdés, hogy mi a csuda bújhat meg a "papír" mögött. Persze, a titokzatosság jelenléte van, akire vonzó, van, akire taszító hatású. Az egyértelműség viszont egyből leleplez, ha van mit, s ha van, akkor meg minek, hisz már úgyis megmutatta.

Nem a tömörségre való törekvés miatt maradt le a folytatás a címnél, hisz a vizuális eledelek Kánaánjában, ahol most élünk, a kérés teljesen szükségtelen lenne. Adni adnak jócskán, csak bírja az ember emésztőrendszere. Mert hát eddig könnyű volt, üres volt a gyomrunk, minden belefért. Úgy viselkedtünk, ahogy a hasunk diktálta, de ha teli a pocakunk, már van kedvünk válogatni (Mi az? Éhesen állat, jóllakva ember?). Az eligazodáshoz lehet, hogy egy aktuális szimbólumszótárra lesz szükségünk, amit úttörő helyzetünk miatt saját kezűleg kell összeállítanunk. De persze, az is lehet, hogy már készen áll a tudatalattinkban, csak még senki nem olvasta el.


53 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap