Singer Péter Jegy csak oda

Régis Wargnier: Kelet-nyugat

43 Kbyte

Hogy századunk nagyhatalmi politikájának iszonyú malomkövei között tíz- és százezrével őrlődtek fel, hullottak szét családok, az nem lehet senki előtt sem titok. E téma drámaisága, tragikuma ellenállhatatlanul vonzza az írókat és a filmkészítőket (Az élet szép, Tea Mussolinivel, A napfény íze). A Kelet-nyugat című filmben egy orosz-francia család életén, megpróbáltatásain keresztül látjuk századunk második felének történelmét. 1946-ban Sztálin hazahívta az orosz emigráció tagjait az orosz föld újjáépítésére, az összefogás ígéretével. A haza, az anyaföld vonzásának az Oroszországtól évtizedek óta elszakított emberek nem tudtak ellenállni. A film kiindulási pontja innen, a 20. század végéről, Európának e sokat látott, tapasztalt szegletéből szinte érthetetlen (ugyanilyen értetlenséget tapasztalnak főhőseink is a "szovjet" emberekkel való első találkozásaik alkalmával): miért jöttek vissza? A Franciaországból hazatérő orosz emigránsok a tengerjáró fedélzetén minden gyanútól mentesen, boldogan pezsgőznek és énekelnek. Naivitásuk már-már meseszerű folytatást sejtet. Mese helyett azonban a Hatalom kegyetlensége várja őket Odesszában. A kikötőben katonák fogadják őket, és megkezdődik az, amit mi, nézők előre sejtettünk. A diktatúra erőszak-apparátusa csak azt várta, hogy az egykori emigránsok a Szovjetunió földjére lépjenek. A propaganda mézesmadzagjára ragadt szerencsétlenek hátán rögtön csattan a kancsuka. A családok szétválasztását sem tudta már mindenki elviselni. A szovjet katonák pedig minden további nélkül lőnek agyon egy apjához igyekvő fiút. Alekszej Golovin és francia felesége, Marie is rögtön megtapasztalja, hová is került. A hatalom alapállása: minden hazatérő kém, minden külföldi személy ügynök. Megsemmisítik Marie francia útlevelét, lehetetlenné téve a hazatérését. Golovin orvosi szaktudását azonban igénybe akarják venni, ezért családjával nem kerül a többiek sorsára - a pusztulásba. Helyette a kijelölt lakóhely, egy 6 családos társbérlet várja Kijevben. Alekszej, Marie és kisfiuk beszorulnak a szovjet élet mindennapjaiba, az elviselhetetlennek tűnő körülmények közé. A férfi egy gyárban lesz üzemorvos, Marie a katonai művészegyüttes ruháit vasalja. Alekszej a kezdeti döbbenet után - mit is tett, hova is hozta családját - megpróbálja felmérni az erőviszonyokat, és családjával együtt mindent túlélni. Ő ugyanis zsigereiben tudja, hogy a hatalommal való nyílt szembenállás bármilyen komoly erkölcsi tartást, hősiességet jelent is, mindenképpen kudarcra, pusztulásra ítéli az egyént és hozzátartozóit. Ezért látszólag elfogad minden lehetőséget, de az ár nagy: Marie bizalma megrendül, a hitvesi szerelem, összhang megbomlik. Mégsem fedheti fel felesége előtt tettei valódi okait, hiszen ezzel céljait kockáztatná és újabb veszélynek tenné ki szeretteit. Marie egyre kevésbé bírja a szovjet élet nyomását, a diktatúra mindennapi aljasságait, és árulásnak látja férje minden tettét. Alekszej beszédet mond egy francia színház előadása előtt, ezzel demonstrálja a rendszerrel való azonosulását. Színház a színházban? Marie a vendégszereplő francia színésznő segítségét kéri. Alekszej tisztában van vele, hogy folyamatosan figyelik őket, ezért minden gyanút igyekszik elhárítani. Marie azonban Szásán, az árván maradt úszótehetségen keresztül mégis igyekszik kapcsolatba kerülni a nyugati világgal. De bármilyen elszántsággal készül Szása, bármilyen elszántsággal hajtja Marie, nem elég óvatosak. Marie levelei miatt Szása a bécsi úszó Európa-bajnokság helyett csak a fekete-tengeri edzőtáborba mehet. Alekszej társbérleti szomszédnőjéhez költözik, és halad előre a szovjet karrierlétrán: támogatókat szerez, párttag lesz. Tudja, hogy ez az egyetlen út a megmeneküléshez. Távolságtartása Marie-tól erősíti pozícióját, de a nő ekkor már minden kétségbeesett lépésre kész Szásáért, aki a több órás úszást is vállalva szökik meg a Szovjetunióból. A film dramaturgiája itt kezd megbomlani. A szörnyű "mese" titokzatossá válik: ahogy Marie, úgy a néző sem tudja egy darabig, mi lett Szásával. A Marie elleni eljárás során tudjuk meg, hogy a fiú szökése sikerült, és innen egy újabb szállá válik Szása párizsi története, amely öngyilkosságával zárul le. Marie hat év múlva szabadul egy táborból úgy, hogy sem fia, sem Alekszej nem ismer rá. Az évek alatt Alekszej kórházigazgató lett, azaz bekerült egy kiváltságos körbe. Férje révén Marie is bűnbocsánatot nyer. Közben a politika kereke fordul egyet, és a Sztálin halála utáni olvadás, a hruscsovi nyitás ad még egy lehetőséget. Úgy tűnik, Alekszej és Marie újra egymásra találnak. A férfi szívós munkájának eredményeként, a francia színésznő közreműködésével Marie és fia Szófiából Görögországba tud menekülni. Most viszont Alekszejre vár jó néhány év a továbbra is létező Szahalin-szigeti Gulagon. Ám a film végső mondataiból Alekszej és családja franciaországi találkozásáról értesülünk. Hatalom, szerelem, család, árulás, kitartás A hatalom (Sztálin) praktikái, brutalitása megnyomorít mindenkit. A kérdés az emberek ellenálló képessége. Akinek célja és tartása van, csak annak lehet esélye a hatalommal szemben. Szása családi hendikepjét ledolgozandó úszik - a szó legszorosabb értelmében - az ár ellen; Alekszej, átlátva a helyzet csaknem teljes kilátástalanságát, mindent vállal, még önmaga megalázását és családjának látszólagos elvesztését is. Marie, aki kész volt követni férjét az ismeretlenbe, nem érti ezt a világot, naivitásánál csak kitartása erősebb, azt hiszi, saját eszközeivel (levelek) célt érhet a szovjet gépezettel szemben. A lélektani motívumokkal finoman átszőtt történetben azonban talán mégsem a Marie-Alekszej szál a legizgalmasabb. Figyelemre méltóbb, hogy a film igyekszik felvillantani az 1948 utáni, az 50-es évekbeli szovjet társadalom alakjait. A társbérletben, a munkahelyeken, a sport és a kultúra területein érdekes "szovjet emberek" jelennek meg előttünk. Ha a film által is sugallt durva leegyszerűsítéssel élünk, akkor két csoportra oszlanak. Egy részük a rendszer kedvezményezettje, haszonélvezője, akik minden sejtjükkel a szovjet állam fenntartását, védelmét szolgálják; és vannak - valószínűleg nagy többségben -, akiknek a Szovjetunióban való lét nem más, mint a túlélés technikáinak gyakorlása. Marie szembesül mindkét csoporttal, s végül az utóbbi részévé válik. Alekszej látszólag az előzőbe tart, látva, hogy a menekülés csak ezen az úton lehetséges. A társadalmi mobilitást a két nagy csoport közötti mozgás jelenti. A család és így a film érdekessége, hogy mindkét társadalmi réteg egyszerre jelenik meg benne. A Fekete-tenger hullámai a végtelenség sugárzásán túl a két világ elválasztását és összekötését is jelentik. Szása úszása ugyancsak szimbolikus jelentést hordoz, nem véletlen a filmben elfoglalt helye, hossza. Az egyén kilátástalannak tűnő küzdelmét jelképezi a mindenhová elérő hatalommal szemben. Kitartása mégis párizsi magányában fogy el. Marie viszont az ő sikeres szökéséből merít erőt. A film romantikája keskeny ösvény a kor borzalmainak dzsungelében. A film készítői ezen igyekeztek végigmenni; egy család megpróbáltatásaival, a szovjet rendszer embertelenségével szembesítik a nézőt. A kérdés talán az, hogy az ilyenfajta - néhol lírai, illetve nem kis mértékben romantikus - megközelítések, szembenézések még egzotikusabbá, távolibbá teszik-e a szovjet világot, vagy éppen ezeken keresztül válnak átélhetővé gyötrelmei, mindennapjai.