Filmkultúra: Gondolatok: Az aranyember

Andrzej Wajda életmű Oscar-díja

Andrzej Wajda
42 KByte
Andrzej Wajda lengyel filmrendező idén márciusban Oscar-díjat kapott életművéért. A Duna Televízió az alkalomhoz kapcsolódva riportfilmet készített a rendezővel, s ő azt nyilatkozta, hogy ez a díj tulajdonképpen a lengyel filmnek szól. Való igaz, kárpótlásnak is tekinthetjük, hiszen lengyel film még soha nem kapott Oscart. Pedig a lengyelek nem vigasztalhatják magukat azzal, amivel például a magyarok, hogy kis ország kis filmgyártás (bár Szabó István nevéhez ennek ellenére fűződik egy Oscar). A csehek (illetve akkoriban Csehszlovákia) is büszkélkedhetnek immáron három szobrocskával (Üzlet a korzón, Szigorúan ellenőrzött vonatok, Kolja). Ennek fényében különösen érdekes, hogy a Lengyelországban ma is virágzó filmgyártás és a korábbi idők legendás filmjei közül egy sem keltette fel az amerikai filmakadémia figyelmét.

Nem túlzás azt állítani, hogy a külföld számára Andrzej Wajda szinte egyenlő a lengyel filmművészettel. Van ugyan olyan lengyel rendező, akinek a nevét többen ismerik világszerte (Polanski például, azonban ő csak első nagyjátékfilmjét fogatta szülőhazájában, és talán az utóbbi években számos sikert elért Krzysztof Kieslowski, akit ugyancsak jelöltek Oscarra Piros című játékfilmjével, azonban az ő utolsó filmjei a Fehéret kivéve Franciaországban játszódnak, francia szereplőkkel), mégis Wajdát tekintik a lengyel filmművészet meghatározó egyéniségének, az ő személye és művészete egymagában jelképezi a lengyel filmművészetet és kultúrát sokak számára, s nemcsak külföldön, hazájában is. Ennek több oka is van.

Wajda a II. világháború után kezdett filmeket készíteni. (A II. világháború alatt lengyel filmgyártás nem létezett.) Az első nemzedékhez tartozik, amely az akkor alapított Łódz -i filmfőiskolán végzett, s még ma is aktívan dolgozik, rendszeresen jelentkezik új filmekkel. A lengyel filmművészet jelentősebb korszakaiban tehát mindvégig jelen volt , s a legfontosabb alkotók közé számított. Témáiban is az ún. "lengyel témák" a meghatározóak. Mindig is fontos volt számára a lengyel történelem, a lengyelség sorsa, erősen foglalkoztatták politikai témák is.

A II. világháború után a fiatal rendezők nemzedéke (Wajda 1926-ban született) fontosnak érezte, hogy addig tabuként kezelt dolgokról beszélhessen, vagy újrafogalmazhassa azokat a témákat, melyekről a háború utáni szocialista-realista filmművészet hamis képet nyújtott, s egy másfajta, igazabb, őszintébb hangon szóljon közönségéhez. Témája a háború volt, s próbált szabadulni a heroikus, a háborút mitizáló ábrázolásmódtól. Olyan alkotók készítettek filmeket, akik nemcsak egy korosztályhoz tartoztak, hasonlóképpen is gondolkodtak. A később Lengyel iskolának nevezett irányzat első filmjét Wajda készítette el A mi nemzedékünk (Pokolenie) címmel 1954-ben. (Érdekesség, hogy A mi nemzedékünkben a húszéves Polanski is eljátszik egy epizódszerepet.) Ennek az irányzatnak volt másik jelentős képviselője Andrzej Munk, aki Wajda lengyel romantikában gyökerező szemlététől eltérően sajátos, ironikus látásmóddal közelítette meg a háború témáját. 1957-ben a Csatorna (Kanał), majd 1958-ban a Jerzy Andrzejewski híres regényéből készült Hamu és gyémánt (Popiół i diamant) következett. Hazájában A mi nemzedékünk is meghozta a sikert Wajda számára, a Hamu és gyémánt és a Csatorna már világméretű sikereket ért el. A Hamu és gyémántban tűnt fel a fiatalon elhunyt kiváló színész, Zbigniew Cybulski (bár kisebb szerepet játszott már A mi nemzedékünkben is), aki generációja példaképévé vált Lengyelországban, ő testesítette meg a lázadást és a modernséget, s egyúttal újfajta, természetesebb, filmszerűbb színészi játékot hozott divatba hazájában.

A hatvanas évek elején rövid időre Wajdát is megihlette a francia új hullám, és 1960-ban elkészítette az Ártatlan varázslók (Niewinni czarodzieje) című filmjét, 1962-ben pedig az öt epizódból álló Húszévesek szerelme (Miłosc dwudziestolatków) című francia-olasz-japán-lengyel koprodukcióban készült film egyik epizódját, többek között Francois Truffaut mellett.

Wajda erősen vonzódik az irodalomhoz, s különösen a lengyel irodalomhoz. Számtalan regényt, elbeszélést és drámát adaptált filmre. Az új hullám felé tett kevéssé sikeres lépéset követően - a fent említett két filmben lemondott az irodalmi művek adaptálásáról - visszatért az irodalomhoz. Filmre vitte Stefan Zeromski Hamvak című nagyregényét, melyből 233 perces filmet készített (nálunk A légió címmel vetítették). 1969-ben elkészít ugyan két filmet eredeti forgatókönyvből, a Légyfogót (Polowanie na muchy), és saját forgatókönyvéből a Minden eladót (Wszystko na sprzedaz ), melyet a fiatalon vonatbalesetben elhunyt Zbigniew Cybulski ihletett. Ebben a filmben Daniel Ołbrychski veszi át Zbigniew Cybulski szerepét, s ezentúl ő lesz Wajda egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze. A Minden eladó után azonban megszakítás nélkül követik egymást a lengyel irodalom kosztümös feldolgozásai: Tájkép csata után (Krajobraz po bitwie) 1970, Nyírfaliget (Brzezina) 1970, Menyegző (Wesele), 1972, Az ígéret földje (Ziemia obiecana) 1975, Árnyékvonal (Smuga cienia) 1976, ez utóbbit a lengyel származású Joseph Conrad regényéből, angol koprodukcióban rendezte meg, a főszereplő, Marek Kondrat kivételével angol színészekkel.

A hetvenes évek elején Wajda megalapította az "X" filmes alkotócsoportot, ahol köré csoportosultak az akkor pályakezdő fiatalok. Az alkotócsoport vezetője, s egyben a többnyire elsőfilmes rendezők mestere volt. Ebben a stúdióban született meg tulajdonképpen a lengyel "erkölcsi nyugtalanság mozija" elnevezésű irányzat, amely a nyolcvanas évek elejéig létezett. Az erkölcsi nyugtalanság mozijának alkotóiból szembenállást váltott ki a hetvenes évek Lengyelországában fennálló, válságossá vált társadalmi és politikai helyzet. Az 1976-tól 1980-ig terjedő időszakban a hatalom teljesen elvesztette az ellenőrzést a gazdasági helyzet felett, amely már-már katasztrofális állapotba került. A politikai anomáliák, a korrupció, az életszínvonal zuhanása, a gyakori áremelések, melyek eleinte sztrájkokhoz, majd az 1981-ben bekövetkezett tragédiához, a szükségállapothoz vezettek, olyan témákat kínáltak a fiatal alkotóknak, melyeket nem tudtak kikerülni, s a cenzúra viszonylagos liberalizálódása folytán lehetővé vált a jelenlévő társadalmi és politikai problémák megfogalmazása a filmművészetben. A metaforákat felváltotta a közvetlen kifejezésre való igény.

Wajda a Menyegzőt már e stúdió keretein belül készítette, s érdeklődése a fiatal filmesek munkái, illetve a politikai helyzet hatására a kortárs témák felé fordult. A Márványember (Człowiek z marmuru, 1977) tulajdonképpen az irányzat egyik alapfilmjévé vált Krzysztof Zanussi Védőszínek (Barwy ochronne, 1976) című filmjével együtt. A Márványember volt az első film, amely megtörte a hallgatást a sztálini időkről. Figyelemreméltó, hogy ezek a filmek milyen hatalmas közönségsikert arattak. A Védőszíneket több, mint 2 millió néző nézte meg, a Vasembert pedig, melyet a Cannes-i Aranypálma elnyerése után mutattak be Lengyelországban, a film betiltásáig, azaz a szükségállapot bevezetéséig (1981 decemberéig), négy és fél hónap alatt 5 millióan nézték meg hazájában! Az Érzéstelenítés nélkül (Bez znieczulenia 1978), a Karmester (Dyrygent 1979) és a Márványember folytatása, a Szolidaritás győzelme idején játszódó Vasember (Człowiek zz zelaza 1981), mint általában az irányzat filmjei, alapvető erkölcsi kérdéseket tárgyalnak, miközben pontos képet nyújtanak a hetvenes évek Lengyelországának társadalmáról.

Wajda szinte minden filmje mélyen gyökerezik a lengyel történelemben és kultúrában, és sajátosan lengyel problémákat vázol fel. Kevés kivétellel, szinte mindig irodalmi műveket adaptált, és kizárólag lengyel irodalmat. Még a Franciaországban, Gérard Depardieu főszereplésével forgatott Dantont is lengyel szerző, Stanisława Przybyszewska drámájából írta Jean Claude Carriere. Ezt a szokását máig megtartotta. Csak 1990-ben, a Korczak című filmjénél tért vissza újra az Érzéstelenítés nélkül forgatókönyvírójához, Agnieszka Hollandhoz, aki egyébként rendezőként sok éve külföldön dolgozik. Wajda azóta is folyamatosan készíti filmjeit, és hű maradt a lengyel irodalomhoz, azonban a Korczakot követően a magyar nézők közül csak a legkitartóbbak követhették nyomon életműve alakulását. Egy-egy lengyel filmhét nyújtott csak lehetőséget arra, hogy megtekinthessék a Gyűrű koronás sassalt, vagy a gyengébben sikerült Senki kisasszonyt. Legutóbbi, Adam Miczkiewicz Pan Tadeuszából készített nagyszabású filmjét egyszeri vetítésen láthatta a közönség a Puskin moziban.

Wajda gyakran rendez színházi előadásokat is, oktat a filmművészeti főiskolán, és közéleti emberként is ismert hazájában. Több könyvet írt, egyet például a filmrendezésről, melyet akár tankönyvként is forgathat az olvasó - talán Sidney Lumet Hogyan készül a film? című könyvéhez hasonlíthatnánk, s amely magyarul is megjelent Visszaforgatás címen.

Menyegző (1972)
56 KByte

Márványember (1977)
39 KByte

Pan Tadeusz (1999)
91 KByte

Andrzej Wajda 42 KByte	Andrzej Wajda lengyel filmrendező idén márciusban Oscar-díjat kapott életművéért. A Duna Televízió az alkalomhoz kapcsolódva riportfilmet készített a rendezővel, s ő azt nyilatkozta, hogy ez a díj tulajdonképpen a lengyel filmnek szól. Való igaz, kárpótlásnak is tekinthetjük, hiszen lengyel film még soha nem kapott Oscart. Pedig a lengyelek nem vigasztalhatják magukat azzal, amivel például a magyarok, hogy kis ország kis filmgyártás (bár Szabó István nevéhez ennek ellenére fűződik egy Oscar). A csehek (illetve akkoriban Csehszlovákia) is büszkélkedhetnek immáron három szobrocskával (Üzlet a korzón, Szigorúan ellenőrzött vonatok, Kolja). Ennek fényében különösen érdekes, hogy a Lengyelországban ma is virágzó filmgyártás és a korábbi idők legendás filmjei közül egy sem keltette fel az amerikai filmakadémia figyelmét. Nem túlzás azt állítani, hogy a külföld számára Andrzej Wajda szinte egyenlő a lengyel filmművészettel. Van ugyan olyan lengyel rendező, akinek a nevét többen ismerik világszerte (Polanski például, azonban ő csak első nagyjátékfilmjét fogatta szülőhazájában, és talán az utóbbi években számos sikert elért Krzysztof Kieslowski, akit ugyancsak jelöltek Oscarra Piros című játékfilmjével, azonban az ő utolsó filmjei a Fehéret kivéve Franciaországban játszódnak, francia szereplőkkel), mégis Wajdát tekintik a lengyel filmművészet meghatározó egyéniségének, az ő személye és művészete egymagában jelképezi a lengyel filmművészetet és kultúrát sokak számára, s nemcsak külföldön, hazájában is. Ennek több oka is van. Wajda a II. világháború után kezdett filmeket készíteni. (A II. világháború alatt lengyel filmgyártás nem létezett.) Az első nemzedékhez tartozik, amely az akkor alapított Łódz -i filmfőiskolán végzett, s még ma is aktívan dolgozik, rendszeresen jelentkezik új filmekkel. A lengyel filmművészet jelentősebb korszakaiban tehát mindvégig jelen volt , s a legfontosabb alkotók közé számított. Témáiban is az ún. "lengyel témák" a meghatározóak. Mindig is fontos volt számára a lengyel történelem, a lengyelség sorsa, erősen foglalkoztatták politikai témák is. A II. világháború után a fiatal rendezők nemzedéke (Wajda 1926-ban született) fontosnak érezte, hogy addig tabuként kezelt dolgokról beszélhessen, vagy újrafogalmazhassa azokat a témákat, melyekről a háború utáni szocialista-realista filmművészet hamis képet nyújtott, s egy másfajta, igazabb, őszintébb hangon szóljon közönségéhez. Témája a háború volt, s próbált szabadulni a heroikus, a háborút mitizáló ábrázolásmódtól. Olyan alkotók készítettek filmeket, akik nemcsak egy korosztályhoz tartoztak, hasonlóképpen is gondolkodtak. A később Lengyel iskolának nevezett irányzat első filmjét Wajda készítette el A mi nemzedékünk (Pokolenie) címmel 1954-ben. (Érdekesség, hogy A mi nemzedékünkben a húszéves Polanski is eljátszik egy epizódszerepet.) Ennek az irányzatnak volt másik jelentős képviselője Andrzej Munk, aki Wajda lengyel romantikában gyökerező szemlététől eltérően sajátos, ironikus látásmóddal közelítette meg a háború témáját. 1957-ben a Csatorna (Kanał), majd 1958-ban a Jerzy Andrzejewski híres regényéből készült Hamu és gyémánt (Popiół i diamant) következett. Hazájában A mi nemzedékünk is meghozta a sikert Wajda számára, a Hamu és gyémánt és a Csatorna már világméretű sikereket ért el. A Hamu és gyémántban tűnt fel a fiatalon elhunyt kiváló színész, Zbigniew Cybulski (bár kisebb szerepet játszott már A mi nemzedékünkben is), aki generációja példaképévé vált Lengyelországban, ő testesítette meg a lázadást és a modernséget, s egyúttal újfajta, természetesebb, filmszerűbb színészi játékot hozott divatba hazájában. A hatvanas évek elején rövid időre Wajdát is megihlette a francia új hullám, és 1960-ban elkészítette az Ártatlan varázslók (Niewinni czarodzieje) című filmjét, 1962-ben pedig az öt epizódból álló Húszévesek szerelme (Miłosc dwudziestolatków) című francia-olasz-japán-lengyel koprodukcióban készült film egyik epizódját, többek között Francois Truffaut mellett. Wajda erősen vonzódik az irodalomhoz, s különösen a lengyel irodalomhoz. Számtalan regényt, elbeszélést és drámát adaptált filmre. Az új hullám felé tett kevéssé sikeres lépéset követően - a fent említett két filmben lemondott az irodalmi művek adaptálásáról - visszatért az irodalomhoz. Filmre vitte Stefan Zeromski Hamvak című nagyregényét, melyből 233 perces filmet készített (nálunk A légió címmel vetítették). 1969-ben elkészít ugyan két filmet eredeti forgatókönyvből, a Légyfogót (Polowanie na muchy), és saját forgatókönyvéből a Minden eladót (Wszystko na sprzedaz ), melyet a fiatalon vonatbalesetben elhunyt Zbigniew Cybulski ihletett. Ebben a filmben Daniel Ołbrychski veszi át Zbigniew Cybulski szerepét, s ezentúl ő lesz Wajda egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze. A Minden eladó után azonban megszakítás nélkül követik egymást a lengyel irodalom kosztümös feldolgozásai: Tájkép csata után (Krajobraz po bitwie) 1970, Nyírfaliget (Brzezina) 1970, Menyegző (Wesele), 1972, Az ígéret földje (Ziemia obiecana) 1975, Árnyékvonal (Smuga cienia) 1976, ez utóbbit a lengyel származású Joseph Conrad regényéből, angol koprodukcióban rendezte meg, a főszereplő, Marek Kondrat kivételével angol színészekkel. A hetvenes évek elején Wajda megalapította az "X" filmes alkotócsoportot, ahol köré csoportosultak az akkor pályakezdő fiatalok. Az alkotócsoport vezetője, s egyben a többnyire elsőfilmes rendezők mestere volt. Ebben a stúdióban született meg tulajdonképpen a lengyel "erkölcsi nyugtalanság mozija" elnevezésű irányzat, amely a nyolcvanas évek elejéig létezett. Az erkölcsi nyugtalanság mozijának alkotóiból szembenállást váltott ki a hetvenes évek Lengyelországában fennálló, válságossá vált társadalmi és politikai helyzet. Az 1976-tól 1980-ig terjedő időszakban a hatalom teljesen elvesztette az ellenőrzést a gazdasági helyzet felett, amely már-már katasztrofális állapotba került. A politikai anomáliák, a korrupció, az életszínvonal zuhanása, a gyakori áremelések, melyek eleinte sztrájkokhoz, majd az 1981-ben bekövetkezett tragédiához, a szükségállapothoz vezettek, olyan témákat kínáltak a fiatal alkotóknak, melyeket nem tudtak kikerülni, s a cenzúra viszonylagos liberalizálódása folytán lehetővé vált a jelenlévő társadalmi és politikai problémák megfogalmazása a filmművészetben. A metaforákat felváltotta a közvetlen kifejezésre való igény. Wajda a Menyegzőt már e stúdió keretein belül készítette, s érdeklődése a fiatal filmesek munkái, illetve a politikai helyzet hatására a kortárs témák felé fordult. A Márványember (Człowiek z marmuru, 1977) tulajdonképpen az irányzat egyik alapfilmjévé vált Krzysztof Zanussi Védőszínek (Barwy ochronne, 1976) című filmjével együtt. A Márványember volt az első film, amely megtörte a hallgatást a sztálini időkről. Figyelemreméltó, hogy ezek a filmek milyen hatalmas közönségsikert arattak. A Védőszíneket több, mint 2 millió néző nézte meg, a Vasembert pedig, melyet a Cannes-i Aranypálma elnyerése után mutattak be Lengyelországban, a film betiltásáig, azaz a szükségállapot bevezetéséig (1981 decemberéig), négy és fél hónap alatt 5 millióan nézték meg hazájában! Az Érzéstelenítés nélkül (Bez znieczulenia 1978), a Karmester (Dyrygent 1979) és a Márványember folytatása, a Szolidaritás győzelme idején játszódó Vasember (Człowiek zz zelaza 1981), mint általában az irányzat filmjei, alapvető erkölcsi kérdéseket tárgyalnak, miközben pontos képet nyújtanak a hetvenes évek Lengyelországának társadalmáról. Wajda szinte minden filmje mélyen gyökerezik a lengyel történelemben és kultúrában, és sajátosan lengyel problémákat vázol fel. Kevés kivétellel, szinte mindig irodalmi műveket adaptált, és kizárólag lengyel irodalmat. Még a Franciaországban, Gérard Depardieu főszereplésével forgatott Dantont is lengyel szerző, Stanisława Przybyszewska drámájából írta Jean Claude Carriere. Ezt a szokását máig megtartotta. Csak 1990-ben, a Korczak című filmjénél tért vissza újra az Érzéstelenítés nélkül forgatókönyvírójához, Agnieszka Hollandhoz, aki egyébként rendezőként sok éve külföldön dolgozik. Wajda azóta is folyamatosan készíti filmjeit, és hű maradt a lengyel irodalomhoz, azonban a Korczakot követően a magyar nézők közül csak a legkitartóbbak követhették nyomon életműve alakulását. Egy-egy lengyel filmhét nyújtott csak lehetőséget arra, hogy megtekinthessék a Gyűrű koronás sassalt, vagy a gyengébben sikerült Senki kisasszonyt. Legutóbbi, Adam Miczkiewicz Pan Tadeuszából készített nagyszabású filmjét egyszeri vetítésen láthatta a közönség a Puskin moziban. Wajda gyakran rendez színházi előadásokat is, oktat a filmművészeti főiskolán, és közéleti emberként is ismert hazájában. Több könyvet írt, egyet például a filmrendezésről, melyet akár tankönyvként is forgathat az olvasó - talán Sidney Lumet Hogyan készül a film? című könyvéhez hasonlíthatnánk, s amely magyarul is megjelent Visszaforgatás címen.
Menyegző (1972) 56 KByte
Márványember (1977) 39 KByte
Pan Tadeusz (1999) 91 KByte