BICIKLIS FILMNAPOK

Azt jól tudjuk, hogy a kerék az emberiség egyik legnagyobb találmánya. És két kerék, amelyet valamilyen módon összekötünk? Több mint száz évvel ezelőtt ezzel is megpróbálkoztak. Ebből született először a lánccal összekötött kerékpár, aztán nem sokkal később a vetítőgép, amelyet két filmkereket összekötő moziszalag "hoz működésbe". E két világra szóló találmány most egymásra talál az Örökmozgóban: tíz napon keresztül délutánonként, esténként azok a filmek kerülnek vetítésre, amelyekben a bicikli az egyik főszereplő. És ha más szemmel nézzük meg (újra) e filmeket, kiderül, hogy e járgány nem csak közlekedési-, munka-, netán sporteszköz, de lehet akár a mókázás vagy a családi örömök és szomorúságok kísérője is.

Egy város fiatalossá, üdévé, tisztábbá válhat a sok biciklizőtől. Ezt bárki felfedezheti, ha Grazban, Koppenhágában, Ferrarában, vagy Hágában jár. De moziban ülve is rácsodálkozhatunk arra, mennyire emberi léptékű a kétkerekű, amely felfedezése óta - ahogy világunk is - nagyot fejlődött (hegyikerékpár, BMX, tandem, fotelbringa/recumbent, összecsukható bicikli). Sok esetben még az is a bringa előnyére válik, hogy hiányzik róla a védőburok és tekerni kell a pedált. Kényelmes sebességnél, kis mozgással is sokat teszünk egészségünk érdekében; ugyanakkor észrevehetjük a szembejövők arcát, mosolyát, a körülöttünk lévő természet apró csodáit. Eme felfokozott kapcsolat nyújtotta dramaturgiai lehetőségek teszik közössé a filmnapokon látható alkotásokat is.

Az Örökmozgóban vetítésre kerülő biciklis filmek között akad olyan is, amelyet most mutatnak be először Magyarországon. A 2 másodperc című, több fesztiválon sikerrel szerepelt francia-kanadai film rendezőnője, Manon Briand személyesen is találkozik majd a nézőkkel május 26-án este fél 7-kor.

A filmnapok keretében mutatunk be egy angol dokumentumfilmsorozatot, mely a kerékpározást minden lehetséges szempont szerint taglalja, sőt az egyik napon kerékpáros felvonulás is lesz Budapest utcáin a quebec-i rendezőnő jelenlétében (részletek később).

A mozinézők és a kerékpárral közlekedők nevében köszönetet mondunk az Örökmozgónak a biciklis filmek kiválogatásáért, bemutatásáért, valamint a Kanadai Nagykövetségnek és a 2 másodperc rendezőnőjének, amiért ösztönözték e filmfesztivál létrejöttét.

Balogh Gábor, Tóth András György

Kerékpárral Közlekedők Országos Szövetsége (KEROSZ)
Tel: 30/ 9229-052; Fax: 302-1464

Városi Biciklizés Barátai Egyesület (VBB)
Tel: 30/ 9227-064; Fax: 280-0888

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap