Geréb Anna Tízéves a Varga Stúdió

Kordáék és Halasék után Vargáék a harmadik magyar filmes csapat, amely naggyá teszi az angol filmipart!


65 KByte
Az 1989-ben, mint az első privát, független animációs filmstúdió, 5 fővel, 1 millió forintos törzstőkéből 2 milliós forgalommal, 30 percnyi műsorral kezdték az "ipart", ami mára 250 fővel, 35 milliós törzstőkéből 650 milliós forgalomra, 15 órányi kész filmtermékre duzzadt! (Ez egyébként európai rekord.) Ez a siker még az alapító atyák, Varga Csaba és Erkel András, valamint Vass Jenő producer álmát is felülmúlja. Hát még ha beleszámítjuk a nemzetközi sikert, a díjakat Annecytől, Berlinen át Kecskemétig s hogy olyan világcég, mint a Warner Bros, egyenesen velük reklámoztatja magát! Közép-és Kelet-Európából pedig egyedüliként vetették meg a lábukat az angol animáció-piacon. A Varga Stúdió a nagy cégeknek bedolgozó, "rabszolga"-bérmunkát végző alvállalkozásból rövid idő alatt előbb kooprodukciós megbízóinak partnerévé, majd önálló műhellyé vált, saját alkotásokkal, amelyeknek tulajdonjoga akkor is övé marad, ha a finanszírozásba mások is besegítenek.

Május 29-én, a stúdió jubileumi partiján a Hajószigeten, a vetítés és a vacsora közé szorított sajtótájékoztatón még sok érdekességet is megtudtunk a valószinüleg legsikeresebb magyar filmgyártó cégről.

Ők maguk a következőkkel magyarázzák sikerüket:

1. Nyugati technológiával, munkaszervezéssel és munkamorállal dolgoznak (természetesen nyugati fizetésért).

2. A rendsszerváltás idején a környező országokból, Szlovéniából, Bulgáriából, Szerbiából, és főleg Oroszországból ide özönlöttek a tehetségek, s ez komoly változást hozott a hazai animációba, a sok kultúra összeolvadása rendkívül termékenyítően hatott a stílusra.

3. Kezükre játszik az egész világon megfigyelhető fellendülés, az animáció új reneszánsza. Ez egyébként egy másik magyar tehetségnek köszönhető, nevezetesen Csupó Gábornak, az ő amerikai sikerei hozták meg az áttörést. Az ő sorozataival jött ki a rajzfilm a gödörből, s került fel újból a "komoly" mozivászonra, illetve a tévéképernyőre, esti főműsoridőben. Ez szivárgott át hozzánk is, s addigra Vargáék már technológiailag, művészileg készen álltak az igény fogadására.

3. A komputer-játékok felkészítik az újabb generációkat az animációra s hozzászoktatják a stilizált ábrákhoz-bábukhoz.

4. A komputer-technika fokozza az animáció felhasználhatóságát, betör az "élőfilmbe", ma már nincs is látványos játékfilm animáció nélkül (lásd Titanic vagy a Csillagok háborúja legújabb folyományát, amelyekben szinte észrevehetetlen a határ az élő szereplők és az animált virtuális világ között.)

Mindennek következtében a Varga Stúdió megengedheti magának, hogy a rendelt sorozatfilmeken és reklámokon kívül valóban egyedi, pepecselős művészfilmeket is létrehozzon és teret adjon az egyéni alkotó-fantáziának. Nem csak a kivitelezésben, amint az S4C, a BBC és HBO -vel közösen készült Don Quijoténél történt, melynél a "megrendelés" a téma megjelölésére szorítkozott, minden egyéb tevékenységben szabad kezet kaptak, hanem saját ötleteket is megvalósíthatnak, sőt, egyenesen "gyártják" is az új ötletadókat. Külön alapítványuk van a pályakezdők számára, és iskolát is fenntartanak a pályakezdők utánpótlására. Tehetségkutatásuknak már van kiemelkedő eredménye is az orosz atomfizikusból lett nemzetközi hírű rendező, Alekszej Alekszejev személyében, akire az amerikaiak rábízták az egész Baby Blues-sorozatot.

De van más újításuk is. Például a "Centrum-program". Ez már a XXI. század "technológiája". Amolyan "távirányítású" munka, a rajzolók és tervezők otthoni "központjukban", értsd: saját számítógépükkel készítik, tervezik, festik a fázisokat, hátteret, és küldik el interneten a stúdióba, ahol egyébként már ma 40 terminálon folyik a munka (miközben hagyományos "kézműves" technikákkal is dolgoznak, ha úgy kívánja a művészi gondolat). Az már csak "hab a tortán", hogy külön gondot fordítanak minél több "csökkent" munkaképességű, elsősorban mozgássérült fiatal foglalkoztatására, jelenleg huszan munkálkodnak a stúdióban.

Nemzeti animáció nincs nemzeti televízió nélkül, miként a tévék sem élhetnek meg animáció nélkül. A Varga Stúdiónak is ez az egyik nagy szerencséje. És a pechje. A Magyar Televízió ugyanis nem invesztál a hazai rajzfilmbe. Az RTL Klub az egyetlen kapcsolat a hazai piaccal.

Mi nézők valamiből megint kimaradunk...

De most ne panaszkodjunk. Elvégre születésnapot ünnepelünk. Egy fantasztikus tízéves felfutás jubileumát. Kívánjunk kifogyhatatlan lendületet a további évtizedekre!


73 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap