32 KByte
|
A médiatörvény
előírja a tévétársaságoknak a hazai filmkészítés
támogatását, azonban mintha elfelejtenék, hogy a
gyerekfilmeket is támogatni kellene. Visszagondolva
gyerekkoromra, rengeteg tévében látott mesefilmre emlékszem,
sőt akkor még egy részük kimondottan moziforgalmazásra is
készült. Ma inkább megveszik kilóra a rosszabbnál rosszabb
távol-keleti és amerikai rajzfilmeket és a fantáziátlanság
látszatát elkerülendő (egymás után való levetítésük
helyett) "gyermekshowműsort" varázsolnak köré –
lásd: Kölyökklub. A műsorban két csapat, a
"Pirosak" és a "Sárgák" vetélkednek, a
játék tisztaságát a műsorvezetőn kívül egy öt fős
zsűri ellenőrzi. A zsűritagok bemutatkozása után
fotóalbumokkal illusztrált anyagot láthatunk róluk, alatta a
műsorvezető tolmácsolja a gyerekek
"önvallomását". Fantáziadús kérdések segítik
ezek megfogalmazását: "Mit tennél, ha űrlénnyel
találkoznál?", "Mit utálsz a felnőttekben?",
"Melyik képregény lennél?". A vetélkedő elemei
közt akad igazán gyerekeknek való feladvány: eszperente
nyelven megadott meghatározások alapján kitalálni, hogy
miről is lehet szó, fakockatorony-építés (itt nem volt
egészen egyértelmű, kinek jobb, ha dől a torony). De a
játékok többségét rosszallottam. A dramatizált szomáliai
mese előadására, a táncra, és a lehetetlen tárgyak
létrehozására nem a műsor keretein belül szakítottak időt.
Nem ártott volna leszűkíteni a feladatok megvalósításának
kereteit, s akkor nem a képzőművész anyukák remekbeszabott
jelmezeit, az ezermester apukák világító sodrófáját
csodálhattuk volna. Az egyik csapat A dzsungel könyve
zenéjére táncolt, a másik fantáziátlan Spice
Girls-imitációt produkált. Az egyik mindent úgy csinált,
ahogy az a korosztályukbeli fantáziadús kiskópéktól
várható, a másik csapat mellett designerek és menedzserek
hadát éreztem. Összemérhetőek-e ennyire eltérő jellegű
produkciók? (Persze, hogy a Spice Girls nyert!)
A műsor legcéltalanabb momentuma az volt, amikor működ és
zene kíséretében berontott egy vad gorillának öltözött
alak, föl-le ugrált, a gyerekeknek pedig labdákkal dobálva
kellett elüldözniük. (A védett állatot! Durrell meg forog a
sírjában.) Akinek több labdája maradt az
"állaton", az kapott több pontot.
Vajon miért hat Levente Péter a felnőttekre is megnyugtatóan?
Rita énekel, szurkol, segít és én mégis Kalocsai Miklós és
a Hakapeszi Maki után ácsingózom.
Azért pozitív élményem is fűződik a vetítéshez. A műsor
minden egyes részét a kalózkapitánynő hangja vezeti be:
"Jó reggelt kívánok azoknak, akik csak most ébredtek és
csatlakoznak hozzánk". Ez a harmadik ismétlésekor kezdett
idegesíteni, de az ötödik táján rájöttem, hogy nem is
olyan rossz erre ébredni.
Mindenesetre tény, hogy nincs még egy hasonló terjedelmű
műsor a csatornák kínálatában, csoda-e, ha népes
rajongótáborral rendelkezik.
(Érdekes, hogy a gyerekműsor kategóriában nevezték, mégis a
vetélkedők kategória díját nyerte el. A Csíííz, Road
Show és a Tébolygó közül talán tényleg az
első, ami még legalább játékként definiálható, de
vetélkedőnek egyik sem nevezhető. Mindenestre a zsűri nagy
találékonyságára vall, hogy a díj visszatartása helyett
idegenlégióst díjazott.)
Emberkék: Bütyi
története
A címszereplő
sérült kisgyerek, aki elérte, hogy egészséges gyermekek
közé járhasson iskolába. Verseket ír és meséket.
Osztályfőnöke, szülei, iskolatársai nyilatkoznak róla, a
helyzet mérhetetlen szomorúsága ellenére derűvel és
büszkeséggel.
Nekünk kellene megtanulnunk végre alkalmazkodni hozzájuk,
észrevenni, hogy hogyan segíthetünk, legyőzni magunkban az
érthetetlen viszolygást a fogyatékosokkal szemben. A másság
elfogadására való nevelést nem lehet elég korán kezdeni, de
nem ebben a formában. A riportfilm jobban illeszkedne egy
kereskedelmi csatorna híradótoldalékának kis színesei
sorába, mint a szünidei matiné rajzfilm-összeállításába.
Divatba jött a televízióban a bírósági perek showműsorok
keretében történő feldolgozása. Miért csodálkozom ezután
azon, hogy gyerekműsor is készül a témában? Az ügy még
nincs lezárva című műsor ötlete, hogy iskolai
konfliktushelyzeteket – jelen esetben egy lopást –
iskolabíróság igyekszik megoldani. Valóságalappal
rendelkező, kitalált történet kerül a diákokból,
szülőkből, tanárokból álló bíróság elé, az alperest
távollétében apukája képviseli, de a felperes szülői
segédlettel érkezik. A döntést két független tanácsadó,
Vekerdy Tamás és Horn Gábor segíti. Hiába int toleranciára,
segítségnyújtásra a nagy tekintélyű pszichológus, itt is
ugyanúgy elszabadulnak az indulatok, mint a felnőtteknél.
Látszólag konszenzusos ítélet születik, de jelen helyzetben
ez a lehető legrosszabb. És már a legelején sejtjük, hogy
happy end itt nem lehetséges. A felnőtteknél jóval
toleránsabb gyerekek hangadói nem bocsátanak, megtorlásért
lihegnek.
Mi lehet a műsor célja? Az, hogy megóvjon még el nem
követett kísértésektől? Nos, nem biztos, hogy a
célközönség elég érett arra, hogy megértse Vekerdy
szavait, azt, hogy ő nem a lopást legitimizálja, hanem egy
létező probléma okait keresi. Nem biztos, hogy a vita és az
erkölcsi normák elsajátításának az ítélkezés gyakorlása
a legeredményesebb formája.
A Múzeumosdi Arcok és maszkok című epizódjával is
elsősorban az a bajom, hogy nem találja meg a megfelelő hangot
a gyerekekkel. A témák és megfogalmazások alapján én nem
merném kijelenteni, hogy az általános iskolás korosztály
számára készült. A csúnya fogalmáról szólva van itt egy
nem túl szelíd bejátszás Lynch Elefántemberéből.
Miért kell egy modell kifestését azzal kommentálni:
"...ha egy nő sminkeli magát, jól tudjuk, hogy szerepre
készül"? Egy gyereknek az esti díszben pompázó anyuka
királynő. Erre jön Szemadám, aki kiábrándítja: a mama
férfiakat akar hódítani, azért néz így ki. A gyerek sosem
fogja megérteni, hogy ez nem a papa lecserélését jelenti,
hanem anyu önérzetének ápolását.
A tetoválások, maszkok ecsetelésénél kifejtik, hogy a harci
maszk elfedi viselője kilétét, a viselőt gyilkológéppé
teszi – no comment. A profi maszkmesterrel készített interjú
hátterében egy félig elégett ember gumimása fityeg.
Lehetett volna jó a műsor, ha a Vizuális Művészetek
Szerkesztősége kooprodukcióban dolgozott volna a
gyerekműsorosokkal. Mert az ötlet jó, a feldolgozás alapos,
de Janikovszky Éva gyereknyelve után kiált, képileg egy
avatott szerkesztőt kér, aki esetenként cenzúrázna.
Legalább az ismeretterjesztő műsorok ne terjesszenek
erőszakot.
A műsor jellegéhez képest kicsit hangsúlyosnak éreztem a
műsorvezető mint szereplő (pl. D' Artagnan jelmezes)
jelenlétét.
A sün, akit meg lehetett simogatni dramatizált
mesejáték, kár, hogy mindössze hat perc. Esti mese
epizódként remek, de magában nem hiánypótló.
A kategória nyertese az Égből pottyant mesék. A
készítők egyszerű tárgyak, illetve a gyerekek
fantáziájában megszületett csodalények köré írják a
történeteket. Úgy, ahogy régen mesekönyv híján a falusiak
teremtették történeteiket, hideg téli estéken,
tollfosztáskor.
Gyerekrajzokból bábok készülnek, mesét írnak hozzá, a
stúdió jelmezes gyerekszereplői Levente Péterrel és Gryllus
Vilmossal zenével és énekkel kísérik. A mesébe foglalt két
rajz készítője mintegy "író-olvasó találkozóra"
érkezik a stúdióba. A hajómanó meséjében a legszörnyebb
esemény egy tengeri vihar. A történetnek még tanulsága is
van: a legapróbb dolgok – jelen esetben egy pici csavar – is
lehetnek nagyon fontosak.
Két vasárnap
Magyarországon
Egyéb magazin műsor
kategória? A mai napig nem sikerült rájönnöm, hogy miért
nem a dokumentumfilmek kategóriában indították.
A KVB-t – Közgáz Vizuális Brigád – jobban ismerő
mentorom szerint nem ez az alkotócsoport legjobban sikerült
alkotása, dokumentumfilmnek sem a legjobb. A felsorolt hibák
ellenére dacolnék az állítással. Iskolapéldája lehetne a
"hogyan szerettessük meg a dokumentumfilmet az
átlagnézővel" problémának.
A vasárnap délutáni megszokott családi programot látszólag
felborítja az 1998-as választás. A potenciális szavazókat
interjúvoló riporter egy tipikus napsütéses tavaszi vasárnap
színhelyeit járja végig a konvencionális szavazóhelyiség
helyett. A kérdés mi más lehet, mint az: "Kire
szavaz?" A riportalanyok is mások, mint az egyéb
választási műsorokban megszokott figurák, nem tulajdonítanak
nagyobb fontosságot a népszavazásnak, mint egy vasárnapi
ebédnek. Lóvásáron, a "Ligetben", a
"Rómain" múlatják az idejüket, egy néni a
temetőbe indul a fiával, nem "izgul" a szavazás
kimenetele miatt. A pagonyban egy fiatal férfi sziesztázik
autója mellett, a "Barátok" söröznek egy
kerthelyiségben. Egyszóval mindenütt ugyanannyi ember, mint
más vasárnapokon,és semmi izgatott készülődés, pedig a
politikai hirdetések szerint döntésüktől a következő négy
év függ.
Roppant szívhezszóló megoldás, hogy a riportalanyokat nem
teljes nevük és státuszuk részletes körülírása mutatja
be, hanem egyszavas meghatározás. Badár Sándor például
"lótulajdonosként" van meghatározva, de a
nyilatkozók között akad "Trolivezető",
"Szépíró", "Sakkozók",
"Csónakmester", "Víkendező",
"Tanár"... Szinte mindannyian egyetértenek abban,
hogy ez az egész cécó felesleges, hiszen jobb úgyse lesz.
Egyes értelmiségiek még azt is megkockáztatják, hogy a
kultúra terén egyik jelölt sem akar igazán tevékenykedni.
Ennek ellenére a filmet nézve nem kerít minket hatalmába a
politikai műsorok szinte szükségszerű velejárója, sem a
kilátástalanság érzése, sem a csömör. Ezért a remekül
megválasztott aláfestőzene okolható. A Hot Jazz Band
feldolgozásában hallható, harmincas évekbeli filmslágerek
átszínezik a mondatok tartalmát, melyek néhol magukban is
kacagtatóak, de a szirupos szerelmesdalok hatására politikai
kabarénak is beillenek. A Nyári délután leshetünk be
a ligeti sziesztába, az egyik párt uzsonnázói
"rózsanyílás idején..." igyekszenek fesztelennek
látszani, a másik tagjairól sommásan kiderül: "Roppant
szimpla a lényem... a bankban nincsen betétem...", végül
az eredményekre, Egy kis édes félhomályban az
aluljárói újságosstandnál váró tömeget látjuk.
Bepillanthatunk egy család életébe is, a vasárnapi ebéd
után a családfő bevonszolja zsebkendőnyi kertjébe a
fűnyírót. A neje feddőn rámordul, hogy nem mennek szavazni
– "még bezár!" Papa beleegyezik, de az
ünneplőről lebeszéli nejét.
A kerthelyiség törzsközönsége, félig megivott sörei
mellett mintha a Boldog lovakból bújt volna elő.
"Itt nyugalom van és csend..." - fejtegeti az egyik
"barát", miközben a másik öntudatosan kifejti, hogy
ő már szavazott, "...hogy Hornnak eggyel kevesebb
legyen."
Az utca emberei között betekinthetünk a pártszékházakban
eredményre várók közé. Nyilatkoznak ismert és ismeretlen
párttagok, láthatunk csalódott arcokat, és győzelmi
mámortól megittasultakat.
A történések íve remekül szerkesztett. A szavazásra
indulóktól az eredmények közlésére feszülten várókon
át, eljutunk a nyertes pezsgőlocsolásáig.
A műsor csak prezentál, de nem foglal állást egyik párt
mellett sem. Látszólag lejáratja a favoritodat, gyűlni kezd
benned az indulat, már-már gondolkozol a vetítő
elhagyásáról, amikor észreveszed, más is ugyanezt kapja.
Nincs keserű szájíz, inkább jóleső kacagás. A magyar már
csak ilyen - elvégre megdöglött a szomszéd tehene is.
Fikciós,
dramatikus műsor kategória
A Kapos TV két
alkotással is döntőbe jutott. A kaposvári színészek
szerepeltetése, már önmagában elég egy tévéjáték
sikeréhez, bizonyítja a Mirad. Jugoszláv menekült pár
meséli el a háború, az unokaöccsük és Hollandiába
menekülésük történetét. Helyszín egy tévéstúdió, ahol
a két ember a kameráknak eleveníti fel a történteket. A
helyszín azonban sokszor szűkös, főleg, ha már jeleneteket
játszanak, nem egészen érthető, miért kerülnek be
átvezetőként vágóképek a keverőszobáról. Céltalan az
is, hogy a történet nem a pár távozásával, hanem a
rendező, Bezerédi "primadonnának" átnyújtott
premierajándékával ér véget.
Börcsök Enikő és Lukáts Andor játéka azonban olyan
gyönyörűen végigélt, egész, hogy teljesen lényegtelen,
milyen környezetbe van ágyazva.
A lakodalom alapanyaga remek választás, egyetlen dolgot
kellett volna fordítva csinálni a kidolgozáskor. A szereplők
beszédeit és hallható gondolatait a kimondott szavak
akusztikájának megkettőzésével különíti el. Megcserélve
jobb lett volna – kevesebbet gondolkodnak...
A templom egere kedves századelős karriertörténet, a Szeszélyes
évszakok kabarészkeccseinek stílusában megvalósítva. A
szerepeket befutott színészekre osztották, biztosra mentek.
Fodor László színdaradját azonban megette az idő.
Házikoszt Máté Gábor jutalomjátéka, egy
történetben játszhat lerobbant, gyárigazgatót, húsz évvel
megfiatalított szívtiprót. A kétgyermekes családapa állása
megtartásáért egy utolsó, kétségbeesett akcióba fog, ám
útközben baleset éri. Felébredve megválik régi énjétől
és életétől, bekerül a nagy pénzek és a maffia világába,
ahol barátját megölik. A legkilátástalanabb helyzetben
azonban kiderül, hogy mindez csak álom. A "megélt"
rossz hatására a kórházból családjához tér vissza, akik
belefogtak az álomban kitalált Házikoszt nevű kifőzde
megvalósításához.
Teljes a boldogság, de talán jobb lett volna a történetet nem
visszakanyarítani.
Sokan megírták már
a fesztiválról szólva a közönség (még a szakmai is) teljes
hiányát. A Házikoszt című tévéfilmet üres
vetítőteremben sikerült végignéznem. Üdítő élmény volt
a hátsó sorba ülni, ahova minden behallatszik a gépházból.
Három néző már üdvrivalgást csalt ki a gépészekből,
később rászoktak, hogy fogadásokat kössenek a nézőszámra.
Persze volt ellenpélda is. A Csintón még a lépcső is
foglalt volt - a Whiskys után divatos a gengsztervilág. (A
téma játékfilmes megoldása, a Pattogatott kukorica
azért ekkora népszerűségre nem tett szert.) A dokumentumfilm
mindössze egy jó minőségben leforgatott home-video, Csintó
apjának, a Győr-Moson-Sopron megyei cigányvajda 50.
születésnapjának megörökítése. Mitől kordokumentum? Ott
van szinte a teljes megyei vezetés, megnevezve, vagy név
nélkül felvonul az alvilág, népszerű sztárok érkeznek –
ünnepelni!
Érdekes volt moziban
látni a műsorokat. A nyugati tévékből átvett show - król
kiderült, hogy a látvány a vásznon a legteljesebb.
Kár, hogy a TV2 nem nevezett a szemlére, pedig biztos befutó
lehetett volna vetélkedőivel.
A vetítések előtt meg kiállhatott volna valaki, hogy
bemutassa a filmet és az alkotókat, talán ez
közönségtoborzó elemnek is hasznos lett volna.
A színpadképek a mozi előterében voltak kiállítva,
mellettük egy tévékészülék. Kiderült, ez is
"vetítő", az egyéb kategóriában nevezett Vish-ek
csak itt voltak láthatók. Két vetítés között mindenkit
jobban elfoglalt a cigaretta, mint az itt látható kép.
|