Szlaukó Katalin Kilenc éve nem volt

KAMERA HUNGÁRIA '99 - Televíziós műsorok fesztiválja

Ifjúsági-, és gyerekműsorok


32 KByte

A médiatörvény előírja a tévétársaságoknak a hazai filmkészítés támogatását, azonban mintha elfelejtenék, hogy a gyerekfilmeket is támogatni kellene. Visszagondolva gyerekkoromra, rengeteg tévében látott mesefilmre emlékszem, sőt akkor még egy részük kimondottan moziforgalmazásra is készült. Ma inkább megveszik kilóra a rosszabbnál rosszabb távol-keleti és amerikai rajzfilmeket és a fantáziátlanság látszatát elkerülendő (egymás után való levetítésük helyett) "gyermekshowműsort" varázsolnak köré – lásd: Kölyökklub. A műsorban két csapat, a "Pirosak" és a "Sárgák" vetélkednek, a játék tisztaságát a műsorvezetőn kívül egy öt fős zsűri ellenőrzi. A zsűritagok bemutatkozása után fotóalbumokkal illusztrált anyagot láthatunk róluk, alatta a műsorvezető tolmácsolja a gyerekek "önvallomását". Fantáziadús kérdések segítik ezek megfogalmazását: "Mit tennél, ha űrlénnyel találkoznál?", "Mit utálsz a felnőttekben?", "Melyik képregény lennél?". A vetélkedő elemei közt akad igazán gyerekeknek való feladvány: eszperente nyelven megadott meghatározások alapján kitalálni, hogy miről is lehet szó, fakockatorony-építés (itt nem volt egészen egyértelmű, kinek jobb, ha dől a torony). De a játékok többségét rosszallottam. A dramatizált szomáliai mese előadására, a táncra, és a lehetetlen tárgyak létrehozására nem a műsor keretein belül szakítottak időt. Nem ártott volna leszűkíteni a feladatok megvalósításának kereteit, s akkor nem a képzőművész anyukák remekbeszabott jelmezeit, az ezermester apukák világító sodrófáját csodálhattuk volna. Az egyik csapat A dzsungel könyve zenéjére táncolt, a másik fantáziátlan Spice Girls-imitációt produkált. Az egyik mindent úgy csinált, ahogy az a korosztályukbeli fantáziadús kiskópéktól várható, a másik csapat mellett designerek és menedzserek hadát éreztem. Összemérhetőek-e ennyire eltérő jellegű produkciók? (Persze, hogy a Spice Girls nyert!)
A műsor legcéltalanabb momentuma az volt, amikor működ és zene kíséretében berontott egy vad gorillának öltözött alak, föl-le ugrált, a gyerekeknek pedig labdákkal dobálva kellett elüldözniük. (A védett állatot! Durrell meg forog a sírjában.) Akinek több labdája maradt az "állaton", az kapott több pontot.
Vajon miért hat Levente Péter a felnőttekre is megnyugtatóan? Rita énekel, szurkol, segít és én mégis Kalocsai Miklós és a Hakapeszi Maki után ácsingózom.
Azért pozitív élményem is fűződik a vetítéshez. A műsor minden egyes részét a kalózkapitánynő hangja vezeti be: "Jó reggelt kívánok azoknak, akik csak most ébredtek és csatlakoznak hozzánk". Ez a harmadik ismétlésekor kezdett idegesíteni, de az ötödik táján rájöttem, hogy nem is olyan rossz erre ébredni.
Mindenesetre tény, hogy nincs még egy hasonló terjedelmű műsor a csatornák kínálatában, csoda-e, ha népes rajongótáborral rendelkezik.
(Érdekes, hogy a gyerekműsor kategóriában nevezték, mégis a vetélkedők kategória díját nyerte el. A Csíííz, Road Show és a Tébolygó közül talán tényleg az első, ami még legalább játékként definiálható, de vetélkedőnek egyik sem nevezhető. Mindenestre a zsűri nagy találékonyságára vall, hogy a díj visszatartása helyett idegenlégióst díjazott.)

Emberkék: Bütyi története

A címszereplő sérült kisgyerek, aki elérte, hogy egészséges gyermekek közé járhasson iskolába. Verseket ír és meséket. Osztályfőnöke, szülei, iskolatársai nyilatkoznak róla, a helyzet mérhetetlen szomorúsága ellenére derűvel és büszkeséggel.
Nekünk kellene megtanulnunk végre alkalmazkodni hozzájuk, észrevenni, hogy hogyan segíthetünk, legyőzni magunkban az érthetetlen viszolygást a fogyatékosokkal szemben. A másság elfogadására való nevelést nem lehet elég korán kezdeni, de nem ebben a formában. A riportfilm jobban illeszkedne egy kereskedelmi csatorna híradótoldalékának kis színesei sorába, mint a szünidei matiné rajzfilm-összeállításába.
Divatba jött a televízióban a bírósági perek showműsorok keretében történő feldolgozása. Miért csodálkozom ezután azon, hogy gyerekműsor is készül a témában? Az ügy még nincs lezárva című műsor ötlete, hogy iskolai konfliktushelyzeteket – jelen esetben egy lopást – iskolabíróság igyekszik megoldani. Valóságalappal rendelkező, kitalált történet kerül a diákokból, szülőkből, tanárokból álló bíróság elé, az alperest távollétében apukája képviseli, de a felperes szülői segédlettel érkezik. A döntést két független tanácsadó, Vekerdy Tamás és Horn Gábor segíti. Hiába int toleranciára, segítségnyújtásra a nagy tekintélyű pszichológus, itt is ugyanúgy elszabadulnak az indulatok, mint a felnőtteknél. Látszólag konszenzusos ítélet születik, de jelen helyzetben ez a lehető legrosszabb. És már a legelején sejtjük, hogy happy end itt nem lehetséges. A felnőtteknél jóval toleránsabb gyerekek hangadói nem bocsátanak, megtorlásért lihegnek.
Mi lehet a műsor célja? Az, hogy megóvjon még el nem követett kísértésektől? Nos, nem biztos, hogy a célközönség elég érett arra, hogy megértse Vekerdy szavait, azt, hogy ő nem a lopást legitimizálja, hanem egy létező probléma okait keresi. Nem biztos, hogy a vita és az erkölcsi normák elsajátításának az ítélkezés gyakorlása a legeredményesebb formája.
A Múzeumosdi Arcok és maszkok című epizódjával is elsősorban az a bajom, hogy nem találja meg a megfelelő hangot a gyerekekkel. A témák és megfogalmazások alapján én nem merném kijelenteni, hogy az általános iskolás korosztály számára készült. A csúnya fogalmáról szólva van itt egy nem túl szelíd bejátszás Lynch Elefántemberéből.
Miért kell egy modell kifestését azzal kommentálni: "...ha egy nő sminkeli magát, jól tudjuk, hogy szerepre készül"? Egy gyereknek az esti díszben pompázó anyuka királynő. Erre jön Szemadám, aki kiábrándítja: a mama férfiakat akar hódítani, azért néz így ki. A gyerek sosem fogja megérteni, hogy ez nem a papa lecserélését jelenti, hanem anyu önérzetének ápolását.
A tetoválások, maszkok ecsetelésénél kifejtik, hogy a harci maszk elfedi viselője kilétét, a viselőt gyilkológéppé teszi – no comment. A profi maszkmesterrel készített interjú hátterében egy félig elégett ember gumimása fityeg.
Lehetett volna jó a műsor, ha a Vizuális Művészetek Szerkesztősége kooprodukcióban dolgozott volna a gyerekműsorosokkal. Mert az ötlet jó, a feldolgozás alapos, de Janikovszky Éva gyereknyelve után kiált, képileg egy avatott szerkesztőt kér, aki esetenként cenzúrázna. Legalább az ismeretterjesztő műsorok ne terjesszenek erőszakot.
A műsor jellegéhez képest kicsit hangsúlyosnak éreztem a műsorvezető mint szereplő (pl. D' Artagnan jelmezes) jelenlétét.
A sün, akit meg lehetett simogatni dramatizált mesejáték, kár, hogy mindössze hat perc. Esti mese epizódként remek, de magában nem hiánypótló.
A kategória nyertese az Égből pottyant mesék. A készítők egyszerű tárgyak, illetve a gyerekek fantáziájában megszületett csodalények köré írják a történeteket. Úgy, ahogy régen mesekönyv híján a falusiak teremtették történeteiket, hideg téli estéken, tollfosztáskor.
Gyerekrajzokból bábok készülnek, mesét írnak hozzá, a stúdió jelmezes gyerekszereplői Levente Péterrel és Gryllus Vilmossal zenével és énekkel kísérik. A mesébe foglalt két rajz készítője mintegy "író-olvasó találkozóra" érkezik a stúdióba. A hajómanó meséjében a legszörnyebb esemény egy tengeri vihar. A történetnek még tanulsága is van: a legapróbb dolgok – jelen esetben egy pici csavar – is lehetnek nagyon fontosak.

Két vasárnap Magyarországon

Egyéb magazin műsor kategória? A mai napig nem sikerült rájönnöm, hogy miért nem a dokumentumfilmek kategóriában indították.
A KVB-t – Közgáz Vizuális Brigád – jobban ismerő mentorom szerint nem ez az alkotócsoport legjobban sikerült alkotása, dokumentumfilmnek sem a legjobb. A felsorolt hibák ellenére dacolnék az állítással. Iskolapéldája lehetne a "hogyan szerettessük meg a dokumentumfilmet az átlagnézővel" problémának.
A vasárnap délutáni megszokott családi programot látszólag felborítja az 1998-as választás. A potenciális szavazókat interjúvoló riporter egy tipikus napsütéses tavaszi vasárnap színhelyeit járja végig a konvencionális szavazóhelyiség helyett. A kérdés mi más lehet, mint az: "Kire szavaz?" A riportalanyok is mások, mint az egyéb választási műsorokban megszokott figurák, nem tulajdonítanak nagyobb fontosságot a népszavazásnak, mint egy vasárnapi ebédnek. Lóvásáron, a "Ligetben", a "Rómain" múlatják az idejüket, egy néni a temetőbe indul a fiával, nem "izgul" a szavazás kimenetele miatt. A pagonyban egy fiatal férfi sziesztázik autója mellett, a "Barátok" söröznek egy kerthelyiségben. Egyszóval mindenütt ugyanannyi ember, mint más vasárnapokon,és semmi izgatott készülődés, pedig a politikai hirdetések szerint döntésüktől a következő négy év függ.
Roppant szívhezszóló megoldás, hogy a riportalanyokat nem teljes nevük és státuszuk részletes körülírása mutatja be, hanem egyszavas meghatározás. Badár Sándor például "lótulajdonosként" van meghatározva, de a nyilatkozók között akad "Trolivezető", "Szépíró", "Sakkozók", "Csónakmester", "Víkendező", "Tanár"... Szinte mindannyian egyetértenek abban, hogy ez az egész cécó felesleges, hiszen jobb úgyse lesz. Egyes értelmiségiek még azt is megkockáztatják, hogy a kultúra terén egyik jelölt sem akar igazán tevékenykedni. Ennek ellenére a filmet nézve nem kerít minket hatalmába a politikai műsorok szinte szükségszerű velejárója, sem a kilátástalanság érzése, sem a csömör. Ezért a remekül megválasztott aláfestőzene okolható. A Hot Jazz Band feldolgozásában hallható, harmincas évekbeli filmslágerek átszínezik a mondatok tartalmát, melyek néhol magukban is kacagtatóak, de a szirupos szerelmesdalok hatására politikai kabarénak is beillenek. A Nyári délután leshetünk be a ligeti sziesztába, az egyik párt uzsonnázói "rózsanyílás idején..." igyekszenek fesztelennek látszani, a másik tagjairól sommásan kiderül: "Roppant szimpla a lényem... a bankban nincsen betétem...", végül az eredményekre, Egy kis édes félhomályban az aluljárói újságosstandnál váró tömeget látjuk.
Bepillanthatunk egy család életébe is, a vasárnapi ebéd után a családfő bevonszolja zsebkendőnyi kertjébe a fűnyírót. A neje feddőn rámordul, hogy nem mennek szavazni – "még bezár!" Papa beleegyezik, de az ünneplőről lebeszéli nejét.
A kerthelyiség törzsközönsége, félig megivott sörei mellett mintha a Boldog lovakból bújt volna elő. "Itt nyugalom van és csend..." - fejtegeti az egyik "barát", miközben a másik öntudatosan kifejti, hogy ő már szavazott, "...hogy Hornnak eggyel kevesebb legyen."
Az utca emberei között betekinthetünk a pártszékházakban eredményre várók közé. Nyilatkoznak ismert és ismeretlen párttagok, láthatunk csalódott arcokat, és győzelmi mámortól megittasultakat.
A történések íve remekül szerkesztett. A szavazásra indulóktól az eredmények közlésére feszülten várókon át, eljutunk a nyertes pezsgőlocsolásáig.
A műsor csak prezentál, de nem foglal állást egyik párt mellett sem. Látszólag lejáratja a favoritodat, gyűlni kezd benned az indulat, már-már gondolkozol a vetítő elhagyásáról, amikor észreveszed, más is ugyanezt kapja. Nincs keserű szájíz, inkább jóleső kacagás. A magyar már csak ilyen - elvégre megdöglött a szomszéd tehene is.

Fikciós, dramatikus műsor kategória

A Kapos TV két alkotással is döntőbe jutott. A kaposvári színészek szerepeltetése, már önmagában elég egy tévéjáték sikeréhez, bizonyítja a Mirad. Jugoszláv menekült pár meséli el a háború, az unokaöccsük és Hollandiába menekülésük történetét. Helyszín egy tévéstúdió, ahol a két ember a kameráknak eleveníti fel a történteket. A helyszín azonban sokszor szűkös, főleg, ha már jeleneteket játszanak, nem egészen érthető, miért kerülnek be átvezetőként vágóképek a keverőszobáról. Céltalan az is, hogy a történet nem a pár távozásával, hanem a rendező, Bezerédi "primadonnának" átnyújtott premierajándékával ér véget.
Börcsök Enikő és Lukáts Andor játéka azonban olyan gyönyörűen végigélt, egész, hogy teljesen lényegtelen, milyen környezetbe van ágyazva.
A lakodalom alapanyaga remek választás, egyetlen dolgot kellett volna fordítva csinálni a kidolgozáskor. A szereplők beszédeit és hallható gondolatait a kimondott szavak akusztikájának megkettőzésével különíti el. Megcserélve jobb lett volna – kevesebbet gondolkodnak...
A templom egere kedves századelős karriertörténet, a Szeszélyes évszakok kabarészkeccseinek stílusában megvalósítva. A szerepeket befutott színészekre osztották, biztosra mentek. Fodor László színdaradját azonban megette az idő.
Házikoszt Máté Gábor jutalomjátéka, egy történetben játszhat lerobbant, gyárigazgatót, húsz évvel megfiatalított szívtiprót. A kétgyermekes családapa állása megtartásáért egy utolsó, kétségbeesett akcióba fog, ám útközben baleset éri. Felébredve megválik régi énjétől és életétől, bekerül a nagy pénzek és a maffia világába, ahol barátját megölik. A legkilátástalanabb helyzetben azonban kiderül, hogy mindez csak álom. A "megélt" rossz hatására a kórházból családjához tér vissza, akik belefogtak az álomban kitalált Házikoszt nevű kifőzde megvalósításához.
Teljes a boldogság, de talán jobb lett volna a történetet nem visszakanyarítani.

Sokan megírták már a fesztiválról szólva a közönség (még a szakmai is) teljes hiányát. A Házikoszt című tévéfilmet üres vetítőteremben sikerült végignéznem. Üdítő élmény volt a hátsó sorba ülni, ahova minden behallatszik a gépházból. Három néző már üdvrivalgást csalt ki a gépészekből, később rászoktak, hogy fogadásokat kössenek a nézőszámra.
Persze volt ellenpélda is. A Csintón még a lépcső is foglalt volt - a Whiskys után divatos a gengsztervilág. (A téma játékfilmes megoldása, a Pattogatott kukorica azért ekkora népszerűségre nem tett szert.) A dokumentumfilm mindössze egy jó minőségben leforgatott home-video, Csintó apjának, a Győr-Moson-Sopron megyei cigányvajda 50. születésnapjának megörökítése. Mitől kordokumentum? Ott van szinte a teljes megyei vezetés, megnevezve, vagy név nélkül felvonul az alvilág, népszerű sztárok érkeznek – ünnepelni!

Érdekes volt moziban látni a műsorokat. A nyugati tévékből átvett show - król kiderült, hogy a látvány a vásznon a legteljesebb.
Kár, hogy a TV2 nem nevezett a szemlére, pedig biztos befutó lehetett volna vetélkedőivel.
A vetítések előtt meg kiállhatott volna valaki, hogy bemutassa a filmet és az alkotókat, talán ez közönségtoborzó elemnek is hasznos lett volna.
A színpadképek a mozi előterében voltak kiállítva, mellettük egy tévékészülék. Kiderült, ez is "vetítő", az egyéb kategóriában nevezett Vish-ek csak itt voltak láthatók. Két vetítés között mindenkit jobban elfoglalt a cigaretta, mint az itt látható kép.

életkép a fesztiválról
életkép a fesztiválról
57 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap