|
Sandra Werneck: Szerelmi kéziszótár (1998) 65 KByte |
"Abban az időben, amikor
Pelét még Ademírnak hívták" - áll A halott
asszony bevezető inzertjén. A brazil film történetét
végigkíséri ez az időről időre újradefiniált kettősség:
mennyire kell tud világviszonylatban is értékes lenni a brazil
film, és milyen mértékben őrzi meg vagy veszíti el ennek
során nemzeti karakterét. E kérdés történeti bemutatása
persze meghaladja a bevezető kereteit. Legyen elég annyi, hogy
a Filmhét köré szőtt filmtörténeti összeállításunkat
éppúgy ez a probléma határozza meg vezérmotívumként, mint
válogatásunkat a '97-98-as termésből.
Brazília budapesti Nagykövetsége tavaly a cinema nővo "atyjának", Nelson Pereira dos Santosnak szentelt retrospektív-összeállítást. Dos Santos a cinema nővo azon irányzatához állt legközelebb, mely Brazília társadalmi elmaradottságát, a modern világtól való távollétét mutatta fel, s neorealista eszközrendszerrel teremtett pátosszal és misztikummal átszőtt Poétikát. Idén a cinema nővo másik tendenciájának filmjeivel vesszük körül az új munkákat, ezek elsősorban a középosztálybeliek egyéni konfliktusaival foglalkoznak. Ennek az irányzatnak a képviselői két dolgot tartottak szem előtt: egyrészt szívesen nyúltak vissza amerikai vagy európai filmes hagyományokhoz, másrészt fontos szempontnak tekintették, hogy filmjeik széles közönséghez jussanak el.
Paulo César Sarraceni Kihívásának
szerelmi jelenetei erős Antonioni-hatásról árulkodnak,
témaválasztása és -kezelése Bertoluccit idézi. A Kihívásban
még győzedelmeskedik a politika a szerelem felett, talán
azért, hogy tükrözze-táplálja az 1964-es katonai puccsot
követő általános tiltakozó hullámot. Persze a hetvenes
évek kimagaslóan legnépszerűbb filmje a Flór asszony és
két férje lett, mely ugródeszkául szolgált a kortárs
brazil film két legnagyobb sztárjának, a rendező Bruno
Barretónak és a főszereplő szexszimbólum Sonia Bragának. Braga első hollywoodi filmjét, A pókasszony csókját mindjárt Oscarra jelölték. Két, teljesen különböző - közös cellába zárt - férfi emlék-asszonyait testesíti meg Braga annak a szürreális álomvilágnak egzotikus hősnőjeként, amelyben a két férfi először kerül közel egymáshoz. Braga "veszélyes" szépsége még Robert Redfordot is megigézte, aki rábízta a A milagroi babföldháború egyik főszerepét, de később az álomgyárban is forgatott Paul Mazurskyval (A hold Parador felett), Clint Eastwooddal (A zöldfülű) és Nicholas Roeggel (Two Death). "Amikor egy hollywoodi filmben szerepelek, Brazília egy kis darabja is ott van velem. Antonio Banderas, Laura del Sol, Norma Leandro, vagy jómagam a film és a spanyol vagy brazil kultúra nagykövetei vagyunk" - nyilatkozta tavaly (www.claquet.com). Szinte hihetetlen, hogy ötvenöt évesen is olyan szexis, hogy még mindig teljesen meztelenül jelenhetett meg immár ismét egy brazil produkcióban, Carlos Diegues Tieta do Agrestéjében. Diegues a cinema nővo markáns rendezőjeként indult, de már második játékfilmjében, a Rio, egy nagyváros balladájában népszerű formában (kalandfilmes dramaturgiára fűzve) próbálta bemutatni a riói favellavilágot. Zaklatott gengsztermoziját nézve persze nem nehéz tetten érni Godard hatását sem. Hasonló alkotói megfontolás és szándék vezette Hirszmant, A halott asszony rendezőjét, aki a társadalomkritikát széles közönséghez akarta eljuttatni: "Ha hatékonyan akarunk demisztifikálni, szembe kell néznünk műveink és a közönség kapcsolatával. Legelőbb az kell, hogy a közönség megnézze filmjeinket. A mi filmművészetünk [=cinema nővo] még nem létesített igazi kapcsolatot a brazíliai közönség széles rétegeivel. Éppen ezért akarok olyan dolgokból kiindulni, mint a társadalmi mítosz, ez a priori érdekli a közönséget" - vallotta a rendező (Latin-amerikai filmek antológiája). De nemcsak a melodrámai háromszögtörténet lehet vonzó a publikum számára A halott asszonyban, hanem az egyedi, szatirikus hangvétel is.
Hiába persze minden nemes
szándék, "a cinema nővo
sohasem talált széleskörű támogatottságra. Kétség kívül
egyfajta elitista légkör veszi körül az irányzatot."
(Ruben Medina, Filmkultúra On-line) Ezért érdemes
odafigyelni A Tragédia az őserdőben című Roberto
Farias-filmre, melynek "különböző műfajokat egymásba
dolgozó struktúrája lehetőséget nyújt mind az új hullám,
mind a belőle táplálkozó, de a kommersz (a melodráma és a
kalandfilm) irányába fejlődő alkotói megoldások
tanulmányozására." (Tanner, Filmkultúra 1994/8) A Szerelmi kéziszótár és az Agglegény Rióban című társasági komédiák szintén a szerelemről szólnak, de immár nem egy világtól elzárt faluban, hanem Rio de Janeiróban. Barretónál nagyobb művészi igénnyel (de nem kevésbé szenvedélyes szerelmi jelenetekkel fűszerezve) rendezte love storyját, a Szerelmi kéziszótárt Sandra Werneck. "Isten csöndet akart. Amikor Ádám és Éva beszélni kezdtek, kiűzte őket a paradicsomból. (...) Engedelmesebbek az állatok, mivel ők csöndben szeretkeznek és betartják Isten parancsolatait. Az örök kételkedésre kárhoztatott emberek az egész földet bejárják a szerelem után kutatva" - nyilatkozta a rendezőnő. Mivel a cinema nővóval kezdtem, a brazil filmkritika által már "nővo cinema nővo" nevezett irányzat kétségtelenül legjobb és legsikeresebb darabjával, a Főpályaudvarral illik befejeznem. Mert létezik egy irányzat, mely a mai brazil valóság felmutatásához keres érvényes kifejezésmódokat (a Főpályaudvar rendezője, Salles elismert dokumentumfilmesként indult), s melynek létrejöttét éppen a populáris filmek csekély realitásérzéke és a brazil tévésorozatok hamis Brazília-képe ösztönzött. |
Rosane Svartman: Magányosok klubja Rióban(1998) 80 KByte | |
Fábio Barreto: Belladonna (1998) Natasha Henstridge és Eduardo Moscovis 57 KByte | |
Fábio Barreto: Belladonna (1998) Natasha Henstridge 62 KByte | |
Paulo Thiago: Policarpo Quaresma, a nemzeti hős (1998) Paulo José 84 KByte | |
Paulo Thiago: Policarpo Quaresma, a nemzeti hős (1998) 79 KByte |