Budapesten rohangál egy lány. Legtöbbször fényképezőgéppel a kezében.
A lány néha szeleburdi, két kis copffal, piros szoknyában, lila harisnyában, zöld ingben mászkál. Csakazértis.
De a lány komoly művész is. Ismert emberek kérik maguk mellé alkotótársnak.
A lánnyal minden megeshet. Ez is, az is. És meg is esik.
A lány őszinte. Megmondja, amit gondol. Bele a másik arcába.
Nemsokára anya lesz.
A lány : KOVÁCS ZITA fotóművész.

Kovács Zita: 18 éves koromig éltem Pécsen, ott érettségiztem német nemzetiségű gimnáziumban. Utána jöttem föl Pestre, 1991-ben. A két éves Fotószakmunkás-képzőbe jelentkeztem, de nem vettek föl, mert 20 perc alatt nem tudtam hasábokat rajzolni. Puskáztam a szomszédokról is, de persze senki nem segített. Akkor elmentem egy évre egy alkalmazott fotós- és reklám iskolába. Az alapok azért maradtak ki, mert rögtön a műterembe raktak, nagy filmes kamerák közé ... én meg azt se tudtam mi az a mélység-élesség és melyik az exponáló gomb. Semmit nem értettem abból, amit ott tanítottak ! Utána kimentem Bécsbe, ott jártam iskolába, igaz én először Berlinbe jelentkeztem, ahova fel is vettek. Pécsen, a gimnázium után a baranya megyeiek és a dél-dunántúliak kaptak egy lehetőséget. 200 gyerek, aki tudott németül kimehetett Németországba tanulni. 160 szakból lehetett választani,de nekem csak egy tárgy tetszett : a fotó. Jelentkeztem, majd két évvel később szóltak, hogy fölvettek. Kimentem, de kinn közölték, hogy már nem fizetnek se ösztöndíjat, se szállást, se semmmit, mert az ideérkezett cseregyerekeknek se fizettek annyit, amennyit akartak. Mondták, ha már felvételiztem és itt vagyok, az rendben van, fizetnem se kell, mert itthon kaptam ösztöndíjat, viszont hol van a Goethe vizsgám ? Az kellett volna, hogy kinn bármit is tanulhassak... Mindez ott derült ki az első nap.

Ki se csomagoltad a bőröndödet?

Nem én. Két évvel azelőtt 200-an jelentkeztünk, de már csak negyvenen mentünk ki. Kérdezgettem, ha már itt vagyok a bőröndömmel és ma kezdődne az iskola, akkor most mi legyen ? Megint a Goethe vizsgát emlegették. Egy éves a tanfolyam, arra az időre keressek magamnak munkát, hogy kifizethessem az albérletet és a tanfolyamdíjat. Viszont egy évvel később már nem lett volna érvényes az ösztöndíjam. Egy darabig babysitter akartam lenni, de Kelet-Németországban ilyet senki nem keresett. Hazajöttem. Így a 92-es év nekem egészen kimaradt, mert semmilyen iskolába nem jártam. Egy év múlva elmentem Bécsbe a Képzőművészeti Főiskolára, hogy megtudjam, mit szólnak ahhoz, hogy rajzolni nem tudok, de van egy érvényes németországi felvételim. Mondták : jó. Elmagyaráztam, hogy ez azt jelenti, hogy fotózni tudok, viszont már többször megmondták hogy ne erőltessem a rajzolást, mert ha három-négy évig gyakorolgatnám, akkor se érne össze az almán a kör.

Miért kell a fotó szak felvételijén almát rajzolni?

Grafikusnak, festőművésznek, fotósnak, mindenkinek ugyanaz a felvételi. Első évben a képzés is ugyanaz. Tehát, - szerintük - ha nem tudsz jól rajzolni, ha nem vagy tehetséges grafikus, akkor egy középszintű fotós sem lehetsz. Bécsben többször megkérdeztem, hogy kell-e rajzolni... nem értették a kérdést. Ott nem kellett. Októberben elkezdtem az iskolát, de még egy jó ideig zaklattam őket, hogy biztos, hogy nem kell rajzolni ?! A főiskola négy éves, amiből nekem három évem megvan. Ez egy alapdiplomát jelent, amivel nem sokra megyek. Bécsben ugyan taníthatnék, de nem lehetnék profi fotós, mert ahhoz négy év kell. Magyarországon nem tudtam honosítani a diplomámat, mert a kinti művészeti képzést itthon nem fogadták el érvényesnek. Bécsben egy évig jártam operatőr szakra is. Olyan felszereltséggel és olyan tanárokkal rendelkezett az iskola, hogy az itthoni elbújhatott volna mellette. A második évem a fotószakon, az az első évem volt operatőr szakon. Azt is azért kellett elvégezni, mert a Soros Alapítvány az első évet nem támogatta, csak akkor adtak volna pénzt, ha az első év átlaga 4,00 vagy annál jobb. Nem volt hol laknom, semmi pénzem nem volt, de az első évi átlagom nagyon jó lett. A gond az volt, hogy ott fordítva osztályoznak, az egyes a legjobb, az ötös a legrosszabb, és az átlagom nem négy egész valamennyi lett, hanem kettő egész .... Visszadobták, hogy ilyen átlaggal ne haragudjak, nem tudnak támogatni. Bécsben a követségen és az iskolában kértem pecsétet, aláírást, mindent, hogy fordítsák ezt le nekem, hogy itthon ez minek felel meg. Erre azt mondta a Soros Alapítvány, hogy két évente új pályázatot hirdetnek ki, és ez pont most változott meg. Attól az évtől, - amikor én másodikos lettem, végre az átlagom is hivatalosan megfelelt, - már csak azokat tudják támogatni, akik még nem kezdték el felsőfokú intézményben tanulmányaikat, tehát az első év előtt állnak. Akkor csak az első évet támogatták. Na gondoltam,velem nem fognak szórakozni! A fotóról átjelentkeztem és beíratkoztam operatőr szakra. Visszamentem a Soroshoz, hogy elsős vagyok operatőr szakon, erre azt mondták, hogy egy évvel korábban kellett volna beadnom a jelentkezésemet, most már nem tudnak támogatni! Azonnal elkezdtem pályázni mindenhová. Vannak, akik a külföldön tanuló diákok utazását támogatják, de persze Bécset nem, mert az túl közel van. Úgyhogy laktam kolostorban, majd hetente felváltva az osztálytársaimnál. A kolostorban meg akartak keresztelni, úgyhogy előző nap saajnos el kellett jönnöm. Egy kinti munkanélküli magyar családnál is laktam, ahol nagyon örültek még egy éhes szájnak. Egy darabig az iskolában aludtam, aztán a második évben a tanárom, Gördi Binder szólt, hogy ez nem állapot, hogy állandóan álmos vagyok. Magához vett. Nála laktam aztán, később még a tandíjamat is ő fizette.

Az operatőr szakot miért nem fejezted be ?

Azt azért hagytam abba, mert ...minden rendben volt, ... csak nem szívesen tanultam volna éveken keresztül az osztrák film múltjáról. Ezenkívül se az osztrák filmek, se a filmszemléjük nem olyan színvonalas, vagy hát ...nem áll közel hozzám. Naívan azt hittem, hogy itthon majd tárt karokkal várnak engem a tévénél, ha megszerzem a diplomát. Mondták, hogy ezt felejtsem el, mert női operatőr nincs! Aztán kiderült, hogy van, de mégiscsak felejtsem el, mert nehéz a kamera... és különben is, a bécsi diplomámat Magyarországon úgyse fogadják el. Ha itthon jelentkeznék a főiskolára operatőr szakra, akkor is csak egy plusz pontot kapnék azért, hogy abból a szakból már van egy diplomám. Na, gondoltam ... jobb ezt abbahagyni. Itthon a TV3-nál kameramann lettem, abból éltem, közben pedig magamnak fotóztam. Aztán a Duna TV-nél voltam másfél évig, ahol minden péntek éjszaka politikusokat fotóztam az újságoknak és a Duna TV archívumába. Utána napilapoknál voltam, de azokat is otthagytam, majd hetilapok jöttek, aztán már csak havi lapok. Aztán ... megcsináltam a színészkiállítást, a műtermet és kimentem Cannes-ba. Ez az időrendi sorrend.

A napilapokat a "könyöklős portrék" miatt hagytad ott?

Igen, mert én nem a mosolyalbumba való igazolványképeket akartam csinálni, hanem érdekes és szép portrékat. Mindig kitaláltam, hogy melyik színészt, melyik helyszínre vigyem el. Nehogy már minden művészt a Vígszínház büféjének a lépcsőjén fotózzak le, mint ahogy ez az összes újságban van! Variálgattam a fényekkel, a helyzetekkel, mindennel. Én is megcsinálhattam volna a folyosós portrét tíz perc alatt... így meg elszórakoztam egy-két órát. Mikor visszaértem a szerkesztőségbe mindig reklamáltak, hogy hol voltam ennyi ideig ? Ezalatt még csinálhattam volna két másikat is.Különben is minek variálgatok és művészkedek, ez napilap, ide nem ez kell. Úgyhogy ... otthagytam őket. Hetilapnál először egy angol nyelvű lapnál, a Budapes Week-nél dolgoztam. Megkérdeztem, hogy mit fotózzak, de ők rám bízták, azt mondták, "mindegy, amit szeretnél, csinálj valami jót, csinálj olyat, amilyet szeretsz." Mivel ez hetilap, ott már volt idő arra, hogy egy portrét egy egész napig is próbálgathattam. Persze megszűnt ez az újság! A havilapoknál meg az volt a gond, hogy nagyon keveset fizettek. Annyira keveset, hogy nem érte meg a színészről képet csinálni, mert hiába jelent meg három-négy fotó, - ami egy havilapnál már soknak számít, - alig fizettek. Tordy Gézáról egy fotót két nagy oldalra felhúztak, ami szép volt jó volt, ritka is volt ilyen nagyban,... de hát ilyet már csak hobbyként lehetett csinálni. Közben máshol pénzt kellett keresni. Általában egy tekercset szoktam egy emberre ellőni, annál többet nem érdemes, viszont ha már ott van, végigfényképezem a tekercset, ... mert mit csináljak a maradék képekkel ? Volt egy-két divatlap próbálkozásom is, de az az érdekes, hogy a színészkiállítás után nem hívnak semmi másra, ... úgy gondolják, hogy én csak színházat tudok fotózni. Hiába szólok, hogy figyeljetek, én állandóan utazom, mindenhol ott vagyok, mindig ugyanazt mondják, "jó, jó, arra van nekünk valaki, nem túl jó, de megcsinálja, te csináld a színészportrékat".

Mit szeretsz fotózni és mit nem ?

Nagyon élvezem a Filmszemlét, amikor egy hétig állandóan rohangálok és fotózok. A politikusokat nem szeretem fotózni ... mi az, ami teljesen hidegen hagy ?.. a sport, a politika és a természet. Ezek nem érdekelnek. Egyszer küldtek ki focimeccsre fotózni. Ott ültem a kispadnál és sírtam, mert a nyakamba szotyiztak, köpködtek, és ordibáltak. A tenisz nekem unalmas, a pingpongnál kapkodni kell a fejem... és így tovább. A természetfotó meg azért nem érdekel, mert nem tudok órákat várni, hogy arra jöjjjön egy szarvas. Díjazom, ha valaki jó sport- vagy természetfotót csinál, csak engem hagyjanak békén vele. Ettől függetlenül foto-riporterként szívesen jártam ide-oda.

Hová szoktál utazni?

Filmfesztiválokra. Bécsbe, Berlinbe, Karlovy Vary-ba, most már Cannes-ba is. Mindenhol ott vagyok. Elmegyek színházakkal a külföldi fellépéseikre, a színházi fesztiválokra, sőt már a színészek is visznek, hogy az előadásaikat fotózzam, vagy mikor külföldön rendeznek egy-egy darabot. Koncertekre is kimegyek. Úgyhogy minden kulturális rendezvényen ott vagyok, mert az újságoknál engem csak a kultúrrovat érdekel.

Cigányképeket kinek csináltál?

A gimnázium utolsó évében magamnak kezdtem el cigányokat fotózni, és egészen addig fotóztam őket, amíg egy cigánylaphoz föl nem vettek. Aztán amikor én ingyen dolgoztam nekik, valaki meg ellopta a fényképezőgépemet, akkor úgy gondoltam, hogy fotózza őket valaki más.

Eddig hány fényképezőgéped volt?

A legelső gépemet a szüleimtől kaptam a gimnázium végén. Ezzel a félprofi-félamatőr géppel, egy Canon A1-essel dolgoztam egészen tavaly előtt nyárig. Mikor a bécsi tanáromnak elsírtam, hogy tönkrement a gépem, nem tudok mivel dolgozni, minden milyen drága, azt mondta, hogy ő már úgyse dolgozik az övével, legyen az enyém. A legmodernebb csúcs gépe volt, egy Canon EOS 1N. Na, ezt lopták el. Akkor vettem egy Nikont F4-et, azt Cannes után eladtam, mert jól el tudtam adni és nagyon olcsón vettem egy Canon F5 szettet.

Melyik a világon a legjobb fényképezőgép?

Nekem a Canon, de ezt csak érzelmi okok miatt mondom, mert az volt az első gépem. Tudom, hogy jobb a Nikon, jobb a Leica, de hát ... én Canonnal kezdtem. Most egy F5-ös Nikonom van, Hasselblad szetttem és egy panoráma gépem, egy Rolleifleix, amit Afrikában vettem. Egy német túristától megvették az afrikaiak, mi meg tőlük.

Afrikában mit csináltál ?

Nagyon szerettem volna kimenni, ezért az egyik nyáron szóltam, hogy szívesen fotóznék Afrikában.

Kinek kell ezért szólni?!

Az ismerőseimnek. Abban az évben nagyon olcsó volt a repülőjegy Tunéziába. Könyörögtem az ismerősöknek, hogy még a jegyüket is kifizetem, csak jöjjenek el velem, mert a szüleim nem engednek el egyedül. Mindenki mindent megígért. Volt két jegyem szombatra, de péntek délutánra mindenki lemondta. Az utolsó pillanatban az utcán találkoztam egy fiúval, akivel évente egyszer szoktam találkozni. Ő akkor az Amerikai Követségen dolgozott. Megkérdeztem hogy holnaptól tud-e szabadságra menni. Tudott. Egész nyáron Algériában, Líbiában, és Tunéziában voltunk. Kinn hozzámentem egy tunéziai fiúhoz, egy csont fekete fiúhoz, aki azzal próbált levenni a lábamról, hogy ő Marlon Brando. Ő franciául és a helyi nyelven, mi meg angolul és németül beszéltünk.

Férjhez mentél ?!

Ez úgy volt, hogy három tunéziai fiút kértünk meg, hogy segítsenek nekünk esküvőt és temetést fotózni. Gondoltuk, hogy ha már így együtt vagyunk és a fiú az Amerikai Követségen dolgozik, akkor csinálunk nekik egy útikönyvet. A temetés megvolt, lefotóztam. Na, de az esküvő ....! Előző éjszaka mondták, hogy aludjunk náluk. Az amerikai fiú, hogy ne legyen gond, azt hazudta, hogy mi szeretjük egymást, mi együtt vagyunk. Erre a család azt mondta, hogy akkor most ők bekennék a kezemet a lábamat meg az arcomat hennával. Gondoltam, kenjék. Egész éjjel bekötözött kézzel, lábbal és arccal feküdtem. A tenyeremet se volt szabad behajlítani, lábra se volt szabad állni. Reggel mikor leszedték a kötést, látták, hogy gyönyörűen megmaradt a festék, ami azt jelenti, hogy a lány hozzámehet a fiúhoz, mert tisztességes lány, nem játszott előző éjjel a férjjelölttel. Mi nem tudtuk, hogy miért örül mindenki annyira. Beöltöztettek csadorba és elindultunk fotózni. Hujogatott az egész család. Hiába kérdezgettük minden nyelven,hogy hol a menyasszony, mindenki csak engem ölelgetett. Aztán délután mi továbbutaztunk az ország belsejébe. A repülőtéren ott sírt az egész család ... az anya lökdöste a fiát,... a fiát?!... hát a férjemet, hogy na, akkor vigyük! Kérdeztük, hogy miért? hová vigyük ? és akkor mindenki kiabálta, hogy husband, husband! Akkor nagyon megijedtem, hogy én akkor most férjhez mentem és nem szabadulok ? Vagy el kell válnom vagy hogy lesz?! Ő nem válhat el és házasságon kívül nem is érintkezhet nővel. Egy-két évig még kaptam tőle leveleket, hogy befejezte a főiskolát, színésznek tanul és hogy most már jönne Európába. Na, abban az időben sűrűn költöztem, aztán megszakadt a kapcsolat.

Merre fotóztál még a világban?

Európában mindenhol, kivéve Albániát. Oda mindig el akartam menni, de senki nem jött velem. Egyedül meg nem mertem menni. Északon, délen voltam, sajnos Londonban még nem. Oda nagyon szeretnék elmenni... és Amerikába.

Eddig hány tekercs filmet lőttél el?

Meg tudom mondani, mert a Nikon szervíz méri az adatokat. Tavaly május óta elfényképeztem kisfilmessel 700 tekercset... összesen ... úgy 2000 tekercsnél tartok. Bécsben az MTI külföldi tudósítója voltam, de azt nem tudom, hogy nekik mennyit küldtem, mert az a negatívval együtt az övéké lett. Most a stúdióban középformátummal és nagyfilmmel dolgozom, az kb. ... 400 tekercs.

Otthon kinn vannak a képeid a falon?

Természetesen. Az egész kiállításom kint van a falon. Nem sok üres falfelület van. Kint vannak a nyaralás képei, az ismerősök képei, a kedvenc képeim, és kint vannak a kedvenceim kedvenc képei.

Hogy kezdtél el műteremben dolgozni ?

Az Ákos klipforgatáson egy régi ismerősömmel fotóztam, akivel azelőtt soha egy szót se beszéltünk. Megkérdezte, hogy szoktam-e műteremben fotózni, mert van egy hely, ahova betársulhatnék... Másnap betársultam. Mostanában elég sok reklámfotót és plakátot csinálok. Posztereket, CD borítókat, katalógusokat, és prospektusokat. Ezen kívül persze csinálom a színészekről a fotókat. Ismert emberek először inkább a műterembe jönnek. Attól mindig idegenkedtek egy kicsit, ha azt mondtam, Kovács Zita vagyok, soha nem találkoztunk még, de szívesen fölmennék a lakására fotózni. A műterembe könnyebben eljönnek. És ha már ott vannak, megnéznek, és mindig azt hiszik, hogy valami diák fotószakkör tagja vagyok.

Miket írnak a fotóidra?

A színészek mindegyik fotót aláírták : Zitának szeretettel vagy köszönettel, vagy hogy Zitának igaza van. Ilyen aláírások vannak rajta. Velük most már nincs gond, mert elég gyorsan elterjedt a kiállításnak meg a fotóknak a híre. A külföldi zenészekkel is aláírattam a képeket. A külföldi színészekkel sajnos nem tudtam. Majd egyszer Cannesban.

Hogy kerültél a színészek közelébe?

Eszenyi Enikő néhány éve kivitt Prágába, úgy, hogy nem is ismert. Szabó G. László pozsonyi újságíró szólt neki. Tőlem azt kérdezte, hogy lenne-e kedvem kimenni Prágába Eszenyit Enikőt fényképezni. Mondtam neki, hogy ezzel ne viccelődjön, mert tudja, hogy mennyire szeretném őt fotózni. Prágában egy hajón laktunk és nekem semmi más dolgom nem volt, csak fényképezni. Enikőnek nagyon tetszettek a fotók, és kérte, hogy fotózzam már le Kaszás Attilát is, aki csinált egy CD-t ,és kellene egy jó kép a borítóra. Azt is megcsináltam, az is tetszett. Jó. Utána Enikő a színházban elmondta Alföldi Robinak, hogy miket csináltam, ...utána jött Kamarás Iván...

Kamarás Iván odament hozzád és kérte, hogy fotózd le?

Nem, őt még mindig az újságíró ajánlotta, hogy higgyem el A miniszter félrelép miatt jó lesz nekem, mert úgyis annyit írnak majd róla. Az első fotózást én kértem tőle. Iván - hogyha rossz kedve van mind a kettőnknek-, felhív, hogy nem fotózunk? Dehogynem! ... és ettől mind a ketten rendbejövünk. Mikor exponálok, rögtön látom, hogy jó lesz a fotó és ettől hihetetlenül lelkes leszek, ugrálok, hanyatt esek. Iván látja, hogy mennyire lelkesedek a fotókért, amin ő van, ezért ő is mindent belead. Őt nagyon könnyű fotózni. Kaszás Attilával is jó volt dolgozni.... Balázsovits Edittel is... inkább olyat mondanék, akivel nehéz volt. Gálffi Lacival nagyon megszenvedtem. Hónapokig hol én, hol ő mondta le a fotózást. Én féltem tőle, azért mondtam le, ő meg ... tőlem félt. Sokszor mondta, hogy vele nehéz dolgom lesz, róla nem lehet jó fotókat csinálni. A végén meg azt kérdezte, hogy mikor fotózunk megint ...és mikor csinálunk közösen szakácskönyvet ?! Azóta nagyon jó barátok vagyunk. Enikővel mindig könnyű volt a fotózás. Vele fotóztam először műteremben önállóan. Szerintem a legjobb fotók róla készültek. Szinte a legjobbak.... az Iván után. Nem, az Iván előtt! Na, jó...nem tudom.

Mitől mások a te képeid?

Mások a beállítások. Nem merevek. Megnézem a lakást, - ha már egyszer beengedtek - és amelyik része tetszik, ott fotózom le őket. Ha a fürdőszoba, akkor ott, ha a WC a fürdőkáddal, akkor ott. Azt is kérdezik, hogy mit vegyenek fel. Mindig megengedik, hogy megnézzem a ruhatárukat és akkor abból válogatok. Ilyenkor a színek vagy harmonizáljanak, vagy üssenek el egymástól. Ezek nem beállított képek. Nem úgy beállítottak, mint mikor fellapozol egy színészlexikont és mind az ötven színész ugyanúgy néz ki.

Az mitől függ, hogyha leül a kád szélére hogyan üljön le?

Az elején még próbálok beszélni hozzájuk, hogy dőljön erre, most arra, ide vagy oda tegye a lábát, de körülményesnek tartom, hogy beszélni kell, inkább odafutok, nyomogatom a fejét, húzogatom a lábát, egészen addig, amíg belenézek a gépbe és azt nem érzem, hogy ez most egész rendben van, jó kép lesz. Eddig senki nem reklamált, hogy mit fogdosom.

Volt olyan színész, akit felkértél és nem vállalta a fotózást?

Udvaros Dorottyát nemrég fotózta egy másik fotós, ő azért nem vállalta. Cserhalmi György örült a felkérésnek, mert tetszenek a fotóim, de nem tudtunk időt egyeztetni. Eperjes Károly pedig ...nem vállalta.

Hol volt eddig kiállításod?

Sok helyen. Az első, a gimnázium utolsó évében volt Pécsett, a Nevelési Központban cigányokról, szociofotó jellegű fotókkal. Utána ezeket a képeket gyorsan elfelejtettem.

Ezek még rossz fotók voltak?

Nem, akkor jó fotók voltak. 18 éves voltam és önálló kiállításom volt. Az nagyon jó volt. De ma már nem tudnám megnyomni a gépet, ha olyat látok, amiket akkor kiállítottam. Én nem mindig viszem magammal a fényképezőgépet. Az utcán miket látok? Balesetet... azt úgyis megcsinálják a Kurírosok. Ha valaki nagyon megtetszik, akkor inkább odamegyek és szólok neki, hogy elnézést, én ez és ez vagyok, ne vegye tolakodásnak, de szívesen lefotóznám. Általában nem értik, hogy miért pont őt, de elfogadják. Épülethez vissza lehet menni és máskor is meg lehet csinálni. Nem sokszor éreztem azt, hogy - óóó!, pont most miért nincs nálam gép ?! A sajtófotóra az utóbbi pár évben mindig beválogattak. Tavaly előtt második lettem a színész-portrékkal a művészeti és kulturális élet kategóriában. Ez a legnagyobb díjam. Bizony! Most ugyanazt a kiállítást, amit a színészekkel csináltam, szeretném megcsinálni zenészekkel is. Csak nem színesben, hanem fekete-fehérben. Egyszerű sima, fehér háttérrel, műteremben. Mellképszerű képek, 6x6-os formátumban. Csinálnék egy képet, mikor megérkezik és ott áll feszengve. Hihetetlenül görcsös és nem tud mit kezdeni magával. Utána egy kicsit nem fotóznám, csak nézném. Ő is nézne engem és egyre kényelmetlenebbül éreznénk magunkat. Ez lenne a második kép. A harmadik, amikor már teljesen feloldódott és vidám. Zavarában az ember csak elneveti magát. Természetesen nem akarom őket bántani, csak kíváncsi vagyok, hogy ki mennyi idő alatt és hogyan oldódik fel.

Kik lesznek a zenészek?

Charliet szeretném, mert annyira érdekes és jó feje van - fotó szempontjából. Szandit, Pa-dö-döt, ha lehet mind a kettőjüket. Ákost, Menyhárt Jenőt, Vígh Misit. Ők fotón nagyon jól mutatnak. Pressert, Zoránt, Koncz Zsuzsát... ezt a brigádot ... nem szeretném.

Volt már olyan, aki megsértődött?

Még nem. Szerencsére nem tartanak teljesen normálisnak. Persze erre sokszor rá is játszom pont azért, hogy utána azt mondhassam, hogy - "túúdod milyen vagyok".

Mi a különbség az első és a második színészkiállításod között ?

A másodikat már felkérésre csináltam. A filmszemle egyik szervezője szólt, hogy kifizetnék a költségeimet és csinálhatnék egy albumot is. Attól függetlenül, hogy végre nem nekem kellett a szponzorok után rohangálnom, azt csinálhattam, amit akartam. Annyit kértek, hogy olyan embereket fotózzak, olyan rendezőket, operatőröket és színészeket,akik az idei szemlén résztvettek filmmel. A különbség csak annyi, hogy az első kiállításra a fotókat a színészek lakásán készítettem, a másodikat pedig műteremben. Az album egyébként könyvként indult, mondván, hogy a filmszemlének azért lesz jó, mert ajándékba adhatják a szponzoroknak, akiknek ez még egy megjelenési lehetőség. Eredetileg Albert Györgyi írt volna valami szöveget mindenkiről, csak valaki közbeszólt. A "Valaki" megígérte, hogy leveszi a terhet a vállamról, ő intézi a nyomdát, szervezi a dolgokat, hoz pénzt, de kikötötte, hogy Györgyi nem csinálhat semmit. Szegényt ezért lapátra tettük, amit nagyon-nagyon sajnálok. Ez a valaki pénzt nem hozott, nyomdát nem intézett ... és a így a szöveg is elmaradt. Nem is könyv lett, hanem katalógus, ami jó, mert a fotók ugyanúgy benne vannak, csak így száraz és nem lehet könyvként eladni.

Jól érzem a képek alapján, hogy a rendezőket nehezebb volt fotózni ?

Határozottan. Nem kifejezetten működtek együtt. Eljöttek, de nem értették, hogy miért akarok képeket róluk. A színész megszokta, hogy tologatják és megmondják neki, hogy mit csináljon. A rendezőket nem érdekelte, hogy nekik szerepelniük kellene.

Mit szóltak, mikor viszontlátták magukat az albumban ?

Egy ember kivételével, mindenkinek nagyon tetszett. Ő megnézte, és azt mondta, hogy neki nem csak a saját képe, hanem ez az egész műfaj se tetszik. Mondtam neki, hogy én meg így vagyok a filmjeivel.

Van archívumod?

Negatívokból és kontaktokból van. Otthon már nem férek el, helyhiány van, ezért amikor rámjön, hogy kidobálnék néhány fotót, akkor felhívom az ismerősöket, hogy jöjjenek válogatni.

Azt írják rólad, hogy egészen benne vagy a képeidben.

Biztos, hogy benne vagyok. A kedvenc színeim mindig rajta vannak a fotón. Vagy a ruha vagy a háttér olyan színű. A kelléket is úgy válogatom össze... és vannak kedvenc beállításaim is. Ha csak lehet, azokat használom.

Mit szeretsz legjobban egy arcban?

A szemet és a szájat. Meg úgy az egészet egyben, ahogy van.

Hogy kerültél Cannes-ba?

A februári filmszemlén valaki megnézte a színészkiállítást és kérte, hogy dolgozzunk egy kicsit együtt. Megcsináltam neki a Csiszár Jenőről a Petőfi Rádiós fotókat. Tetszett neki, ezért utána közösen dolgoztunk egy banknak is. Egyszer azt kérdezte, hogy miért csak magyar színészeket fotózok. Mondtam, mert senki nem visz el Cannesba. Egy héttel később azt kérdezte, hogy elmegyek-e vele Cannesba, a fesztiválra? Az ügynökségek, újságok fél évre előre lefoglalják a helyeket, hogy ki honnan fotózhat. Három perc van a fotózásra. Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy külön helye legyen. Még a fotós stages-pass-sal sem tudtam bejutni mindenhová. Sőt! az is kevés volt, hogy Andrew Vajna - én az ő cégének dolgoztam - Bruce Willis barátja. A vörös lépcsőn való fotózáshoz érvényes kártya kell és olyan ruha, amiről azt gondolják, hogy kellőképpen megfelel az alkalomhoz. A fotózáshoz kisestélyiben ugrálni elég kényelmetlen. Körülbelül húsz perc a sztárok bevonulása a piros szőnyegen. Ott könnyebb fotózni, mert kevesebben vagyunk, de az is igaz, hogy Sharon Stone-hoz nem lehetett odaférni. Én végigfotóztam, amikor megérkeztek és mikor kimentek, viszont a három perces "Photo Call" nevű fotózáson nem nagyon tudtam fényképezni. Persze én is fölmásztam mindenhová, virág tetejére, féllábbal mások létrájára... John Travolta, Emma Thomson kivételével az összes színészt sikerült lefényképezni. Az ő fotózásukra nem jutottam be.

Milyen érzés papparazzinak lenni? Illetve "mammarazzinak" ?

Ott kint ki hívott volna így? A tu rista is ugyanúgy lökdösődött egy fotóért. Furcsa is lett volna, ha ő hív így. Ők tán még erőszakosabbak is voltak, mint a fotósok. Nők alig voltak, csak 4-5 női fotós volt. Leesett a hajcsatom, azért le kellett hajolni, akkor pár lépéssel előbb álltam föl és állandóan mosolyogtam. Sajnos én nem vagyok elég erőszakos. Akkor utáltam az összes fotóst, azt is gyűlöltem, hogy én fotós vagyok. Megfogadtam, hogy soha többet nem megyek Cannesba. Hazajöttem, elkészültek a fotók és utána állandóan vissza akartam menni. Ez olyan, mint egy betegség.

Vissza is mentél.

Igen. Annyi volt a különbség, hogy tavaly senki se tudta, hogy ki vagyok. 300 fotósból 250-nek rózsaszín kártyája volt, ami azt jelenti, hogy mindenki oldalról fotózott, létráról, meg ahonnan éppen tudott. Idén viszont már szürke kártyát kaptam. Ilyen kártyája talán csak 20 embernek volt. Ki kellett küldeni a szervezőknek a tavalyi fotókat és az összes anyagot, ami a képeimmel megjelent. Én az albumot is megmutattam nekik. Tetszett, ezért a jelentkezési lapot már nem a filmes cégnek, hanem személy szerint nekem küldték vissza. A szürke azért a legjobb kártya, mert azzal nem kellett egy órával korábban odamennem, hogy legyen helyem. Mi mindig az első sorból, székről és szemből fotózhattunk. Ha késtem a fotózásról, a székem akkor is ott volt üresen, és ha nem mentem el, akkor se ülhetett rá senki. Még a piros szőnyegről is az első sorból fotózhattam ! Idén nagyon sokan eljöttek Cannes-ba : Daryl Hannah, Catherine Deneuve, Sean Connery, Salma Hayek, Cathrine Zeta-Jones, Ben Affleck, Syssi Spacek, David Linch, Greenaway, Peter Fonda, Holly Hunter. Dépardieu fia, Guillaume Dépardieu úgy jött végig a piros szőnyegen, hogy öltöny volt rajta és egy rettenetesen koszos sportcipő. Ewan McG regort egy kis motorcsónakkal behozták a kikötőbe, ahol a molón 10 szürke kártyás fotós várta. Nagyon kedves volt.Ott volt velünk egy fél órát, mindenkivel kezet fogott, mindenkihez szólt valamit, aztán integetett és elment.

Ki vagy mi az, akit nagyon szeretnél lefotózni ?

Nem is tudom ... a stand fotózást mindig nagyon szerettem volna kipróbálni. Most nyáron az is sikerült. Sas Tamás filmjében dolgoztam. Igazából Cannes már nem érdekel. Az első évben nagyon jó volt, mert minden új volt. Egész nap nyitott szemmel és szájjal rohangáltam, de idén mikor körüllnéztem, láttam, hogy minden ugyanaz. A városról nem tudtam új fotókat csinálni, ... ugyanazok az emberek vannak, ugyanazok a programok, még a biztonsági személyzet is ugyanaz. Semmi olyat nem tudtam fotózni, amit tavaly ne csináltam volna meg. Minden és mindenki ugyanaz volt.

Tavasszal megszületik az első babád.

Igen, már el is kezdtük fotózni.... persze még csak a pocakomat. A februári Szemlén már nagy hassal fogok rohangálni. Addigra szeretnék egy újabb kiállítást csinálni, úgy hogy Albert Györgyi végre megírhassa hozzá a szöveget. Az már egy igazi könyv lenne. Szeptemberben Prágában a Magyar Filmhéten volt a Színészkiállításom, októberben pedig a Rátkay Klubban lesz. Aztán majd meglátjuk.