Csathó András Kínai nyelvlecke

Tompa Gábor: Kínai védelem

György Péter majd' 20 évnyi szibériai távollét után (Győry Emil) 60 KByte	Galamb a sínek között. Amikor jön a vonat és a felröppenni készülő galambot elüti — akkor kezdődik el a film. Ezzel a halállal, annak az ártatlan galambnak a halálával, akit a kamera oly sokáig nézett, elkezdődik a film, elindul a zene. Ezt a halált aztán még egyszer elmondja a rendező: egy bolondot, aki a Marseillaise-t énekli, és karjára szerelt tollszárnyakon masíroz a városban, egy ejtőernyős toronyból repülni tanítja a Securitate – ledobják. A városkába érkező főhős ezzel a bolonddal néz össze: egymásra találnak. Összenéz egyszer, aztán összenéz még egyszer (az egyik éppen jön ki, a másik megy be a Securitate épületébe), egy példázat is elhangzik a bolond szájából, aztán összenéznek harmadszor is, igaz, a repülni sikertelenül tanított bolond akkor a földön fekszik holtan, a másik ránéz. A rendező mindent kétszer mond, mindent kétszer mond. A városka, ahova a főhős majd két évtizednyi szibériai fogság után érkezik, éli a maga "kommunista", elcsatolt életét: ez itt már Románia, földrajzilag és történelmileg egyszerre. A "nem akárkik" románul beszélnek, az akárkik magyarul. Ezt az irreális hazaérkezőt (Haza? Erről még szó lesz, vagy csak erről lesz szó.) ügynöknek, kémnek, ellenségnek tekintik. Mert annyira irreális. És mert valami baj van az identitásával. Belecsöppen a földrajzi-történelmi realitásba, ahol Jiří Menzel-i életet élnek, akik már régen túl vannak azon, hogy csodálkozzanak a történelem meglepetésein: a forgalmista felesége a Marina dallamára riszálja vörös pongyolás fenekét, az első titkár urat leginkább a légycsapó verseny érdekli. "Ki vagy, honnan jössz?" — kérdik tőle, a nagy ártatlantól. Őt viszont semmi más nem érdekli, mint a hova jöttem. De nem történelmileg, az egyáltalán nem érdekli, nem is érti, nem is akarja érteni. Az szövevényes, bonyolult, és a logika csődöt mond benne. Szemére is veti a rendőr, hogy "maga sohasem kérdez semmit". Ő csak földrajzilag akar hazajönni. A nagy ártatlan eltűri, hogy bármit csináljanak vele: átöltöztetik, haját-szakállát lenyírják, adnak neki új nevet és új identitást. Azaz adnak neki egy múltat. Mert mégsem flangálhat így a városban, ilyen öltözetben és ilyen múlttal. Irreális. A haj lenyírása és az átöltöztetés pontosan elég ahhoz, hogy értsük: új embert csinálnak belőle. Ehhez még hozzájön a Securitate magyar és kínai nyelven előadott, románul felügyelt ítélete: felolvassák mostantól hivatalos múltját. Pedig már értjük. És aztán három nyelven zavarják el. Csak a bolondok, a kutyák és a nők viseltetnek iránta némi szánalommal, megértéssel. Bolondok, bölcsek és némák. Az apácából lett párttitkár-szerető és az állami kurva. Aki végül is éli a párt irányította életét és magára hagyja. Itt senki sincs, aki társa lehetne. Vagy legalább alternatívája ebben az új világban. A (magyar) orvosban nincs részvét (akkor miért idézi Tamási Áron agyonidézett mondatát? Mert ő már szkeptikus, azaz nem hiszi, hogy "otthon lehet lenni a világban"?), a (magyar) rendőr kiteszi a szűrét: "elegem van belőled", a (román) paraszt elkergeti földjéről, a szervek legfeljebb kísérleteznek vele. Mindenki magára hagyja, helyesebben: senki sem csatlakozik hozzá. Mígnem hazatalál: visszamegy abba a faluba, amely víz alatt áll. Beúszik a tóba, a vízben álló templomba, és kimondja a film utolsó mondatát: szabad vagyok. Példázat. A földrajzi-történelmi valóság megjelenítése a realizmus (egyfajta fintorgó, parodisztikus, de mégiscsak realizmus) jegyében történik. Ez a világ kívül áll a főhősön, aki maga a megtestesült pátosz: amint megérkezik a vonattal a városba (őt magát még nem, csak a lábát látni), egy parasztasszony máris áldást kér tőle. Szent. Földet eszik és küldetése van. A két világ egymásnak feszül, és értjük, hogy György Péter (új nevén Petre Gheorghiu) győz, legyőz, meggyőz. A szentek elkötelezettségével, megszállottságával úszik be abba tóba, ahol valaha hazája volt és ahol most a román paraszt halászik. Mindennek ellenére. Az egész világ ellenére: ő most otthon van. Költészet nem lehet a film, mert a lassan véressé váló, ugyanakkor mégis parodisztikus realizmus nem engedi. Realizmus nem lehet, mert a főhős nem tud belelépni abba a valóságba, amelybe visszajött. Félút. A kettő között áll, tétován, tétovázva, imbolyogva, keresgélve. A két világ nem átjárható: vagy-vagy. Tompa Gábor olyan konok és megátalkodott, mint a főhőse. Valaki vagy itt, ezen az oldalon, vagy ott. Ha ott van, elítéljük, ha itt van, nos... Mi lesz a hőssel? Beledöglik? (Egy hős nem dögölhet bele, a hősies pátosz nem engedi. Akkor hősi halált hal?) Nem kér az új identitásból, van neki saját múltja, köszöni. És mivel a főhős az egyetlen, akivel felkínálják nekünk az azonosulást, hát ő a minta, a követendő György Péter története sikertörténet: erkölcsileg nem törhető meg és be, nem győzhető le. Majdnem kimondtam a bűvös "megmaradás" szót. A legnemesebb kisebbségi frázist. A főhős kínálta példázat költészet. Nem keresi a kapcsolatot a valósággal, a világgal, amelybe visszajött (bár vannak benne élő figurák, erkölcsi hullák és nullák). Az általa (és Tompa Gábor által — hiszen azonosul vele) kínálta alternatíva nem abban a világban beszél alternatíváról, ahol ennek a kisebbségnek (emberi értéknek, bárminek) élnie kell. Megmarad a "megmaradás" frázisánál. Hogyan kell megmaradni — azt nem mondja meg. A film 1998-ban készült, 1999-ben mutatták be. Az erdélyi magyarok tovább szóródnak a világban, ki erre, ki arra, vagy éppen próbálnak megmaradni. Ki így, ki úgy. Róluk és nekik (is) szól ez a film, ha példázat. De ha nekik szól, akkor a megoldás semmivel sem mond többet, mint azok a frázisok, amelyekből már nagyon elegük lehet. Mert abban a világban kell megmaradni, valahogy kapcsolatba kell lépni vele. Nekik ez a nyelv kínai. Mert nem alternatívát kínál, hanem frázisokat.
Voila la liberté! A mutatványos és kísérői (Jean-Pierre Beck) 64 KByte
Irma asszony (Maia Morgenstern) 43 KByte
György Péter fazonigazítás után (Győry Emil és Maia Morgenstern) 42 KByte
"Magyar, román vagy kínai?" 50 KByte