Singer Péter Néhány gombóc portugál fagyi

Joao César Monteiro: Isteni komédia

83 KByte

Joao de Deus (Isteni János) portugál fagylaltkészítő-mester, a Fagylaltozó Paradicsom üzletvezetője a különlegességek kedvelője. Ő a hőse Joao César Monteiro filmjének. Deust nem indulatai vezérlik, látszólag semmi nem tudja kizökkenti rendíthetetlen nyugalmából. A fagylaltozó női személyzetét nagy türelemmel irányítja, fegyelmezi és tartatja be velük a higiéniai előírásokat. Az 50 év körüli szikár, állandóan cigarettázó férfi számára fontos a tisztaság. Ez és még néhány vallási motívum (például a bárány és az Agnus Dei) és Deus néhány moralizáló szentenciája (mint például: "Mindig az igazak fizetnek a bűnösök helyett." vagy "A világ egyik fele becsapja a másikat." sőt "Már az ég sem a régi." ) a film első felében a férfi "istenségének" látszatát kelti a nézőben. Bár már a film elejétől érezhető egy nagyon finom verbális és képi humor, amely később aztán egyre kevésbé mondható könnyednek, és ezzel (és még más események következtében is) hősünkről lassan lefoszlik ez a látszat.
Deus vezetésével bekukkantást nyerünk a fagylaltkészítés, a fagylaltadagolás tudományába(?), művészetébe(?). Deus számára ugyanis ez egy életmű, egész életének értelme, egyben harc a külföldi, elsősorban amerikai "ice cream" hódításával szemben.

Különös kapcsolat fűzi Deust a fagylaltgyártó cég tulajdonosnőjéhez, Judite-hoz, akivel néha nagyon bizalmasnak, néha pedig ellenségesnek tűnik kapcsolata. Éppen ezért Deus karrierjében és a fagylaltvállalat sorsában fontos állomás lehetne egy francia céggel való fúzió, ám ez talán éppen Deus miatt nem valósul meg. Ha a filmet egy különös szatírának fogjuk fel, akkor ez mindenképpen a legszatirikusabb jelenet.
A fagylalt mint mű-alkotás jelenik meg, amit fajtái elnevezései is mutatnak. (Ne várjon senki holmi prózai csokoládé, vanília, puncs stb. nevű kínálatot.) A gasztronómia e speciális területén is lehet nagyot alkotni, és tudjuk, hogy a filmtörténet ismer néhány kulináris örömökben megmutatkozó alkotást. Vagyis összekapcsolódott már itt-ott az étkezési kultúra és a művészet. De nem csak a hideg édesség körül forognak az események.
A szakmai oldalán kívül megismerjük Deus igazi szenvedélyét(?), titkát(?), a Gondolatok könyvét. A nagy könyv fehér lapjain egy-egy nő gondosan összegyűjtött haj- és szőrszálai egy-két soros szöveggel találhatók. Az idősödő Deus – néha zseniális, néha olcsó trükkökkel – elbűvöli a fiatal lányokat. A férfi valóságos portugál Don Juan a maga különös módján.

A csaknem három órás film utolsó része Deus utolsó hódítását, zsákmányszerzését mutatja meg. Az ismerős hentes fiatal (18 év alatti) lányát látja vendégül, megfürdeti tejben, hogy majd gondosan leszűrve a 60 liter tejet hozzájusson a szőrszálakhoz. A lány és Deus különös kapcsolata nem marad titokban, a hentes bosszúja hosszú kórházi kezelést jelent, Deus liliomtipró, erkölcstelen híre megpecsételi sorsát. Felépülése után, visszatérésekor Deus Paradicsom Fagylaltozójában az amerikai "ice cream" legyőzte a portugál fagyit, lakása feldúlva, a Gondolatok könyve elégett. Deus erkölcsi és egzisztenciális pusztulása nehéz helyzetbe hozza a nézőt. Nehéz ugyanis bűnről és büntetésről beszélni, nehéz az áldozat megnevezése is. Deus különös gyűjtőszenvedélyének nincs erkölcsi tartalma, viszont különös esztétikája van. Talán ez a film egyik legnagyobb erénye, az élet két területén – az alkotásban és a szexualitásban – nem a haszonelvű élet, hanem az érdek nélküli szépség megtalálásának felmutatása Deus által. Bár nem mentes bizonyos erkölcsi tartalmaktól sem, mint például az "Én ítéllek titeket maradásra" búcsúmondata a fagylaltozóból való távozásakor.

A film azonban nem tudja végig kitölteni a csaknem három órát, néha túl hosszúnak érezzük az egyébként tényleg hosszú snitteket. Mário Barosso fényképezése egyébként bravúrosnak tűnik. Többnyire árnyékokra épülő kompozíciói hatásosak, szépek, néha talán már túl szépek is. Nehéz eldönteni, jó-e, hogy a film egészéről elkalandozik a néző figyelme, és többször percekig a fényképezésen töpreng. Vagy a fényképezés olyan nagyszerű, hogy külön figyelmet érdemel, vagy a film nem érdemel annyi figyelmet? Néha talán ez utóbbiról van szó. De ez nem von le semmit Barosso érdeméből, aki a színek és árnyalatok, fények és árnyak szép harmóniáját teremtette meg. (Bár lehet, hogy többen ezt a harmóniát fogják felróni neki.) A fényképezés mellett a másik egyértelműen kiemelkedő teljesítmény Max Monteiro alakítása. A színész az első pillanattól az utolsóig rendkívül erőteljesen érzékelteti Deus világtól való sajátos különállását.

Azon lehet és talán érdemes is töprengeni, hogy van-e, lehet-e köze Dante Isteni színjátékához ennek a filmnek. Dante művének eredeti címe Divina Commedia - sőt eleinte csak Commedia - volt. A komédia ebben az esetben nem harsány, felszabadult vidámkodást jelent. Sőt a végén mindenki eldöntheti, hogy ténylegesen mennyire volt ez komédia.