58 KByte
|
Amerikai nagyváros, nagydarab
fekete fickó, egy csomagtartónyi fegyver, gyilkosságok. Lopott
autók, romos házak omladozó lépcsőházai, az összes
létező maffia képviselői, kivégzések, leszámolásokĽ
Minden kellék adott egy igazi lövöldözős,
autósüldözéses, gyilkolós akciófilmhez. Izgalmak helyett
mégis valami mérhetetlen nyugalom árad a vászonról. A
szamuráj nyugalma.
Olasz maffia, fekete
gengszterek és egy szamuráj? Hogyan kerül a meditatív Kelet
ezen egyetlen fecskéje az adrenalinnak élő izgága Nyugat
közepébe? És ha már ott van, vajon tud valamit kezdeni?
Persze, hogy tud, amennyiben a
fentebb emlegetett nagydarab fekete fickó testébe bújik ez a
bizonyos keleti szellem. Az így létrejövő jelenség, a
szamurájkarddal bűvészkedő, gyakran elmélkedő, sokat
olvasó, mindentudó, galambokat tenyésztő és nem utolsó
sorban végtelen nyugalmat árasztó néger bérgyilkos első
pillantásra inkább tűnik örökké kábulatban ténfergő
sokat próbált narkósnak, mint a keleti filozófia elmélyült
ismerőjének és gyakorlójának.
Szellemkutya – merthogy így
nevezik a tisztes távolból leselkedők a hallgatag fickót –
mégis az. Ismerője és gyakorlója valami olyannak, amihez
tulajdonképpen semmi köze. Ugyanakkor talán ez az egyetlen
dolog, ami segíthet neki életben maradni ebben a világban,
sőt – és ez talán Szellemkutya számára a fontosabb –
segíthet neki értelmes halált halni.
Szellemkutya abban különbözik minden idők minden
akciófilm-hősétől, hogy nem a világ megmentéséért harcol,
nem az emberiséget fenyegető mérhetetlen erők ellen,
"csak" a saját lelki üdvéért. Kizárólag a saját lelke
az, amit mindenáron védelmezni próbál.
Márpedig ebben nem a külső, hanem csakis a belső
történések számítanak. Szellemkutya pedig lelki
fejlődésében igazi keleti utat jár be, annak ellenére, hogy
azt csak nyugati körülmények között teheti.
A film első képsorán egy
galamb kiegyensúlyozott röptét követi hosszan a kamera. A
galamb Szellemkutyához száll, így vezetve be minket a
történetbe, melyben később is rendre feltűnik. Feladata
meglehetősen egyszerű, ám egy modern nagyvárosban mégiscsak
meglepő: üzeneteket szállít Szellemkutya és megbízói
között.
A madár jelenléte tehát technikai jellegű, jelentősége
azonban ennél sokkal fontosabb: Szellemkutya lelkének
szimbóluma. Szabadsága, rezzenéstelen nyugalma, mellyel
elsuhan az anyagi világ felett és annak minden problémája
eltörpül a végtelennek szentelt magánya mellett, nem is lehet
más, mint Szellemkutya lelke.
Időről időre azonban le kell szállnia bizonyos üzenetekkel
bizonyos helyeken, mert a feladatát teljesítenie kell, mint
ahogy a léleknek is át kell esnie magával hozott karmája
által meghatározott eseményeken.
Egészen addig, míg meg nem érkezik a jel arra, hogy már csak
az utolsó feladat van hátra: a halál aktusa.
Az óramű pontossággal
működő Szellemkutya egyszer csak nem hajtja végre feladatát.
Kiszemelt áldozata a Rashomon című könyvet olvassa,
sőt életéért cserébe neki is adja a rátámadó férfinak. A
lány életben marad, Szellemkutya pedig ettől a pillanattól
kezdve sejti, hogy meg kell halnia.
A könyv annak a jelképe, hogy Szellemkutyának kell találnia
egy tanítványt, valakit, akinek a tudást még halála előtt
átadhatja. A tanítvány pedig egy kislány lesz, akivel egy
parkban találkozik a főszereplő. A túlvilág egy másik,
egyre nyilvánvalóbban figyelmeztető szimbóluma is ekkor
jelenik meg először: az alvilág küldötte – akár a Sztalkerben
– itt is egy kutya. De az most még csendben távozik.
A kislány elolvassa a könyvet – és ami fontosabb: meg is
érti -, Szellemkutya tehát meghalhat. Méghozzá egyszerűen,
egy jelentéktelen utcai lövöldözéses leszámolásban, ám a
mestere keze által.
A megbízója ugyanis, az olasz maffia főnökök és beosztottak
között őrlődő kiskirálya, Luigi minden látszat ellenére
valóban Szellemkutya mestere. A mester gyilkolni tanít, hogy
megmutassa a megoldandó feladatokat, és a megfelelő szellemi
út felé irányít, ezt azonban a tanítványnak magának kell
bejárnia. Szellemkutya pedig megoldotta ezt a feladatot, készen
a halálra, elérte a tökéletes lelki nyugalmat, felkészült
egy következő életre. Így nincs más hátra, minthogy Luigi,
a mestere megölje őt. Ehhez minden készen áll: a kislány
elolvasta a könyvet, a kutya is visszajött a bérgyilkos
lelkéért és ezúttal nem is távozik nélküle.
Ami tehát ennek a filmnek a
felszíne alatt folyik, és ami vezérli az eseményeket, az mind
a keleti filozófia része. Amit látunk, az azonban
hamisítatlan Amerika. Amerika pedig Jim Jarmusch számára
mindenféle népek az idő által összeérlelt keverékét
jelenti.
Egészen az indiánoktól kezdve az olasz (és mint a Florida,
a paradicsomban láthattuk, a magyar) bevándorlókon át a
feketékig Amerika sokszínűsége már nem jelent gyökerek és
történelem nélküliséget. Minden nép saját kultúrája
sajátos egésszé, egymás kiegészítésévé kezd
összeállni. Ám az legfurcsább, hogy Jarmusch szerint mindezt
a kelet bölcsessége képes összetartani, vezérelni és
értelmezni.
Bár ha jobban belegondolunk, nem is olyan nehéz megérteni ezt.
Hiszen a keleti felfogások az emberre vonatkozóan soha nem
társadalmi összefüggéseket, osztályrendszerek ki- és
átalakulását igyekeztek megmagyarázni, mint olyan gyakran a
nyugatiak; hanem inkább magával az emberrel, mint egyedi
lénnyel törődtek. Márpedig minden társadalom egyes
emberekből áll össze, így tehát a rá vonatkozó
megállapítások akkor is igazak maradnak, ha nyugaton él az az
ember.
Az emberi lélek útjaira vonatkozó bölcsességet pedig
származásától függetlenül továbbadhatják egymásnak a
különféle népek. Így sikerül Jarmuschnak hidat vernie az
egykori indián kultúrától az olasz maffiáig, akik szintén
képesek lesznek továbbadni ezt a tudást a XX. század
végének alvilágát uraló néger gengsztereknek – még ha
semmit nem is értenek azok tetteiből és
gondolkodásmódjából.
A végletekig sokszínű
Amerika Jarmusch számára a sokszínűség Amerikája ugyan, de
nem az értetlenségé. Világosan bemutatja ezt a sajátos
viszonyt Szellemkutya és francia barátja kapcsolatában. A
kizárólag franciául beszélő fagylaltárus ugyan semmit nem
ért a fekete férfi mondandójából – és viszont – ennek
ellenére gyakran elbeszélgetnek, méghozzá minden
különösebb probléma nélkül.
Tökéletesen megértik és ismerik egymást, pedig semmit nem
értenek egymás szavaiból. Európai számára elképzelhetetlen
és felfoghatatlan ez a barátság, mely nem kommunikáción,
hanem lelki kapcsolaton alapul. Ez a mindenki által átélt
szellemi kapcsolat az, mely összetartja ezt a szedett-vedett
népet. Nem kérdezik soha, ki mit miért csinál, nem
kérdőjelezik meg a másik döntéseit, mindent áthat valami
nyugodt összhang. Amikor mégis Szellemkutya ellen támadnak,
akkor sem az általa képviseltek ellen indul támadás, csakis
személyesen ő ellene. (És ha figyelembe vesszük a
fentebbieket, talán nem is feltétlenül rosszindulatból,
inkább sorsszerűségből.)
Nehéz feladat egy
bérgyilkosról szóló akciófilmben megoldani, hogy az akció
is megmaradjon, de az is nyilvánvalóvá váljék, hogy ez a
film nem erről szól. Jarmusch azonban nagyszerűen
megvalósítja ezt.
A kameramozgás az egész filmben hűen közvetíti Szellemkutya
lelki nyugalmát. A galamb röptétől kezdve lassú, lebegő
nyugalommal vezeti végig a nézőt az eseményeken, nem akad
meg, nem válik nehézkessé, kellemes, meditatív állapotba
juttatja az embert. Talán csak egyszer torpan meg, akkor is
Szellemkutyát alakító Forest Whitaker arcán, nem is ok
nélkül.
A rendezés mellett ugyanis a fekete színész alakítása az,
amitől megállja a helyét ez a film. Mérhetetlenül
visszafogottan, szinte szavak, sőt gesztusok, mozdulatok
nélkül fejezi ki mindazt a bonyolult lelki történést, amit
el kell mondania. Pedig nem lehet könnyű az Amerikában divatos
színészi eszközöktől mentesen egy amerikai színésznek
mindent kifejeznie.
Jarmusch előző filmje, a Halott
ember szinte folyamatosan eszünkben jár ez alatt a film
alatt. Tulajdonképpen ugyanarról a témáról van szó, csak
ezúttal a jelenkorban feldolgozva. A múlt században
játszódó történetből mondanivalóját éppúgy tudja
átültetni Jarmusch a mai környezetbe, ahogy a tudást
átörökíthetőnek ábrázolja filmjében.
Nincs is más hátra, mint tanulni tőle, legfőképpen azt, hogy
nem helytől, időtől, kortól vagy más külső
körülménytől függ lelki nyugalmunk elérése, és ha úgy
tetszik még egy nagyvárosi fekete fickóból is lehet igazi
szamuráj.
|