Filmkultúra: Filmek: Egy fecske nyara

Salamon András: Közel a szerelemhez

Hujber Ferenc
79 KByte
Naivság, őszinteség, tisztaság úgy őrzi ezeket fogalmakat ez a film, mint valami ritka és értékes igazgyöngyöt egy kagyló a belsejében. A világ durva, korlátolt, érzéketlen és fenyegető mindenkivel szemben, aki nem hajlandó írott és főleg íratlan törvényeinek engedelmeskedni, nem tűr meg egy olyan embert, akit nem a pénz, nem a siker, nem a minél előnyösebb kapcsolatok felhajtása érdekel, hanem valami olyanért harcol, ami rajta kívül már senkinek sem értékes. Küzdelme nem is eredménytelen: perzselő közelségbe kerül a szerelemhez.

A probléma, aminek Karcsi szinte pillanatok alatt a kellős közepébe kerül eléggé összetett. Már önmagában az sem könnyű lépés egy ember életében, hogy a békés faluról - egy tanyáról - a fővárosba költözzön. Nem könnyíti ezt meg az sem ha az ember rendőr lesz, méghozzá a VIII. kerületben.

Arról nem is beszélve, hogy ezen történéseknek megvannak a maguk természetes velejárói: elmaradhatatlan a két - Karcsi társainak kinevezett - pesti vagány, akik a kisstílű bűnözőktől csak a ruhájuk színében különböznek, és persze a kiképzés részének tekintik az általuk megrendezett beavatási szertartást. Mikor ezen az újonc túlesett, jogot kap arra, hogy naponta kövesse a fiúkat amint csalhatatlan szimatuk által vezetve ütnek rajta sötét raktárak mélyén nagyobb - feltehetően lopott - kínai póló- és zoknikészleteken, meg persze az ott tartózkodó kínaiakon. Majd a lehető legkevesebb papírmunkát kívánó megoldással - feltehetően kisebb készletek ellopásával - oldják meg ezeket a maguk által generált ügyeket. Persze a rendőrségnek nem sok hozzászólni valója van ehhez; miért is lenne? Végülis ők maguk a rendőrség és az önfoglalkoztatás az állam által is támogatott dolog

Mivel a fentieket mind túlélte, tegyük fel, hogy Karcsi beilleszkedett. Hogy pontosan mibe is, az persze még mindig kérdéses, ám az is biztos, hogy túlérzékenysége ezen mostoha körülmények között már a kezdetektől fogva sokszor megmutatkozik. Felháborodik, mikor társai kecskehússal etetik meg - annak, aki tanyáról jött ez nem valami egzotikus görög étel. Mikor egy utcai baleset halálos áldozatának kutyája gazdáját vesztve kóborol a rendőrök között, természetes, hogy Karcsi viszi magával haza (a haza mellesleg a VIII. kerület egyik rendőri irodája); és végül egy akció alkalmával ő az, aki végzetes módon futni hagy egy kínai lányt.

Végzetesen, mert ha nem találkozna többet ezzel a lánnyal és nem szövődne köztük egészen különleges szerelem, hát nem is félig-meddig romantikus játékfilmről lenne szó Ám végzetes az eset azért is, mert így Karcsi ezzel a falu és a város, a bűnözés és bűnüldözés ellentéteinek és számtalan problémájának tetejébe még egy harmadikat is bevállal: kétes múltú - és jelenű - kínai lányt szeretni a VIII. kerület meglehetősen egyszerű és szélsőséges észjárású rendőrei között megint csak nem könnyű dolog.

Karcsi azonban harcol minden és mindenki ellen, hiszen sorban ellenséggé válnak a társai, a rendőrség, a családja szóval mindenki, aki eddig fontos volt; valakiért, akit alig ismer, akivel még közös nyelvet sem beszél, egy terhes kínai lányért - az apa ismeretlen - a szerelemért.

Megküzd-e az igazért - egyáltalán igaza van-e -, milyen eredménnyel és főleg hogyan ezt részben bemutatja a film, másrészt pedig mindenki döntse el maga. Az érdekes azonban az, hogy miért teszi?

Honnan az az elszántság, az az akarat vagy az a feneketlen mélységű érzelem, ami ehhez erőt és kitartást ad? Ha rájönnénk, lenne mit tanulni ettől a fiútól

Karcsi helyzete annyira összetett, hogy ha valaki azt teljes mélységében, tisztán átlátja, akkor biztos, hogy szinte cselekvésképtelenné válik. Megérteni a város legsötétebb zugaiban játszódó sötét üzelmeket, belekóstolni a rendőr-létbe, belecsöppenni egy madárcsicsergésnek hangzó nyelven kommunikáló kínai kolóniába, családot alapítani olyannal, akit nem fogad be a korábbi családunk, felnevelni valaki más gyermekét, egytől egyig olyan probléma, mely már önmagában is elegendő lenne egy életre.

A megértés tehát biztosan nem segít. Az értetlenség azonban talán igen. Karcsi csak azért sodródik bele mindebbe és kerül ki belőle viszonylag sértetlenül, mert annyira naiv, annyira tiszta, ártatlan és őszinte.

Egyszerűen csak nem ebben a környezetben nevelkedett, nem sajátította el azt a kétes - ám a túlérésre alkalmasnak tűnő - városi értékrendet, amelyben nem bűn a lopás, talán a gyilkosság sem, a felebarátunk barátnője is inkább közös már; ugyanakkor remegve félünk az idegenektől, ezért aztán nem is vagyunk hajlandóak megismerni őket csak kiközösíteni és mindennel megvádolni, mélyen bevésődött sztereotípiák alapján.

Akiben pedig nem jeleznek vészjóslóan ezek a társadalmat működtető vastörvények, ha megszegi őket, az először csak furcsának, nem normálisnak, majd őrültnek, vakmerőnek végül pedig idegennek, fekete báránynak bélyegeztetik. Ezután pedig megindul ellene - a tulajdonképpen minden alapot nélkülöző - már középkorban is jól bevált módszer kissé modernizálva: az inkvizíció. Az eljárás során olyan, még mindig erős, a társadalom működését megalapozó intézmények, mint a rendőrség, a szokásjog és a család nyilvánvaló erőfölényükkel támadnak arra az egy fecskére aki még csak nem is tudatosan próbál nyarat csinálni. A döntés pedig most is ugyanaz, mint már évszázadok óta: törvényen kívül helyezés.

Egyértelmű: ha valakit beolvasztani nem tudunk, taszítsuk hát ki végérvényesen. Fel sem merül a gondolat, hogy esetleg neki lehet igaza.

Igazából nem is tudom, hogy igaza van-e. Könnyű szeretni ezt a fiút és drukkolni neki, de nehéz megérteni. Karcsi a néző számára is furcsa szerzet, hiszen a nézőben is ugyanazok az íratlan törvények előítéletek és sztereotípiák munkálnak, amik a film negatív szereplőiben, talán nem olyan erősen, de félreérthetetlenül. Ez a fiú valahogy kívül áll ezen a társadalmon, valahogy felette, vagy alatta, vagy akárhol, de nem benne. Innen bentről pedig nehéz megérteni.

Az viszont biztos, hogy mint valami középkori lovagot hajtja előre a szinte ismeretlen űrnő iránti szeretet - a szerelem szeretete - a legnehezebb próbatételeken át, hogy megmutassa, a törvények, melyek alapján ítélkezünk felette, mennyire viszonylagosak és értelmetlenek.

Nem valami végzetes felvilágosultság, csak színtiszta naivság ami erre vezeti. Igazi herceg a fehér lovon, még akkor is ha kicsit sántít is az a ló és a hercegnő sem éppen érintetlen. Csak ilyen őszinte és ártatlan ember lehet érzékeny olyan szépségre, ami sötétben, mocsok között terem, csak ő lehet mentes minden előítélettől, csak ő találhatja meg az igazi szerelmet.

Amiben Karcsi él, az egy másik világ. Bár minden olyan benne, mint az igaziban, mégis komoly dolgok súlytalanul esnek a semmibe, minden, ami nem a szeretett nő, az csak mellékes lehet, az áttetszően komolytalan és hamar szertefoszlik. A kínai lány piros ruhája az egyetlen életteli, üde színes folt, így talán mégsem olyan nehéz észrevenni ebben a szürkeségben. Másoknak is szemet szúr, az igaz, de mindenki másnak csak rossz értelemben. Ehhez speciális látás kell, erre a fényre már csak Karcsi érzékeny.

Az első perctől addig a bizonyos kétesen boldog végkifejletig tökéletes formai egység tartja össze ezt a filmet. A fényképezés, a jelmezek, a díszletek - jól eltalált helyszínek - egészen sajátos színvilágot kölcsönöznek a filmnek. Ha kell, kékesen szigorút - a rendőrök világát - ha kell, fényes feketét - amilyen a bűn lehet -, egzotikus vöröset és sárgát - a kínai lány szerelemszínét, vagy éppen a tanya barnaságát, mintha egymásból keverné ki valami aranykezű látványtervező.

A felvételek kellemesen folynak egymás után: nincsen olyan vágás, ami kicsit is megakasztana, nincs olyan jelenet, ami ne illeszkedne szervesen a film szövetébe, nincsenek dramaturgiai törések, és bár igaz, hogy ugyanakkor sem látványra, sem cselekményre nem túl sok az, amit láthatunk; de az a pár akciójelent, amit ez a film bevállal az igényesen és tisztességesen - akár azt is mondhatnám: mívesen - el van készítve, tökéletesen le van forgatva.

Abból az egységből, amit ez a film alkot a színészek sem lógnak ki. Minden karakter pontosan ki van találva és annak megjelenítői is láthatóan pontosan értették szerepüket, tehetségesen, lendületesen, jó megérzésekkel formálják azokat.

Ami azonban a legnagyobb meglepetést okozza, az az, hogy ezúttal végre nem más célokra alkotott, népszerű együttesek által eljátszott számokat hallhatunk a legváratlanabb helyeken a filmbe préselve, hanem valódi, hamisítatlan filmzenét szerzett az Anima Sound System ehhez a filmhez. A zene tökéletesen együtt él ezzel a színvilággal, ezzel az álom határán táncoló, mégis furcsamód realista történettel.

Ebben az átgondolt és jólmegkomponált világban egyre inkább természetesnek tűnik, ami korábban egyáltalán nem volt az: most és itt ez egyszer talán egy fecske is csinálhat egy kicsike nyarat, legalább a saját nyarát Talán éppen ezért van, hogy a néző mellett egy kicsit könnyen, kicsit zajtalanul siklik el ez a szépen elbeszélt történet. Közel kerülünk ugyan valami fontos felismeréshez - ha nem vigyázunk vészesen közel -, de végül mégis könnyen elhessegetjük ezt furcsa álmot; szép volt, jó volt, tán igaz sem volt.

Hujber Ferenc és
Tsuyu Shimizu
119 KByte

Családi csoportkép
98 KByte

A kollégákkal
(Antal Nimród és
Gyuriska János)
13 KByte

Hujber Ferenc 79 KByte	Naivság, őszinteség, tisztaság úgy őrzi ezeket fogalmakat ez a film, mint valami ritka és értékes igazgyöngyöt egy kagyló a belsejében. A világ durva, korlátolt, érzéketlen és fenyegető mindenkivel szemben, aki nem hajlandó írott és főleg íratlan törvényeinek engedelmeskedni, nem tűr meg egy olyan embert, akit nem a pénz, nem a siker, nem a minél előnyösebb kapcsolatok felhajtása érdekel, hanem valami olyanért harcol, ami rajta kívül már senkinek sem értékes. Küzdelme nem is eredménytelen: perzselő közelségbe kerül a szerelemhez. A probléma, aminek Karcsi szinte pillanatok alatt a kellős közepébe kerül eléggé összetett. Már önmagában az sem könnyű lépés egy ember életében, hogy a békés faluról - egy tanyáról - a fővárosba költözzön. Nem könnyíti ezt meg az sem ha az ember rendőr lesz, méghozzá a VIII. kerületben. Arról nem is beszélve, hogy ezen történéseknek megvannak a maguk természetes velejárói: elmaradhatatlan a két - Karcsi társainak kinevezett - pesti vagány, akik a kisstílű bűnözőktől csak a ruhájuk színében különböznek, és persze a kiképzés részének tekintik az általuk megrendezett beavatási szertartást. Mikor ezen az újonc túlesett, jogot kap arra, hogy naponta kövesse a fiúkat amint csalhatatlan szimatuk által vezetve ütnek rajta sötét raktárak mélyén nagyobb - feltehetően lopott - kínai póló- és zoknikészleteken, meg persze az ott tartózkodó kínaiakon. Majd a lehető legkevesebb papírmunkát kívánó megoldással - feltehetően kisebb készletek ellopásával - oldják meg ezeket a maguk által generált ügyeket. Persze a rendőrségnek nem sok hozzászólni valója van ehhez; miért is lenne? Végülis ők maguk a rendőrség és az önfoglalkoztatás az állam által is támogatott dolog Mivel a fentieket mind túlélte, tegyük fel, hogy Karcsi beilleszkedett. Hogy pontosan mibe is, az persze még mindig kérdéses, ám az is biztos, hogy túlérzékenysége ezen mostoha körülmények között már a kezdetektől fogva sokszor megmutatkozik. Felháborodik, mikor társai kecskehússal etetik meg - annak, aki tanyáról jött ez nem valami egzotikus görög étel. Mikor egy utcai baleset halálos áldozatának kutyája gazdáját vesztve kóborol a rendőrök között, természetes, hogy Karcsi viszi magával haza (a haza mellesleg a VIII. kerület egyik rendőri irodája); és végül egy akció alkalmával ő az, aki végzetes módon futni hagy egy kínai lányt. Végzetesen, mert ha nem találkozna többet ezzel a lánnyal és nem szövődne köztük egészen különleges szerelem, hát nem is félig-meddig romantikus játékfilmről lenne szó Ám végzetes az eset azért is, mert így Karcsi ezzel a falu és a város, a bűnözés és bűnüldözés ellentéteinek és számtalan problémájának tetejébe még egy harmadikat is bevállal: kétes múltú - és jelenű - kínai lányt szeretni a VIII. kerület meglehetősen egyszerű és szélsőséges észjárású rendőrei között megint csak nem könnyű dolog. Karcsi azonban harcol minden és mindenki ellen, hiszen sorban ellenséggé válnak a társai, a rendőrség, a családja szóval mindenki, aki eddig fontos volt; valakiért, akit alig ismer, akivel még közös nyelvet sem beszél, egy terhes kínai lányért - az apa ismeretlen - a szerelemért. Megküzd-e az igazért - egyáltalán igaza van-e -, milyen eredménnyel és főleg hogyan ezt részben bemutatja a film, másrészt pedig mindenki döntse el maga. Az érdekes azonban az, hogy miért teszi? Honnan az az elszántság, az az akarat vagy az a feneketlen mélységű érzelem, ami ehhez erőt és kitartást ad? Ha rájönnénk, lenne mit tanulni ettől a fiútól Karcsi helyzete annyira összetett, hogy ha valaki azt teljes mélységében, tisztán átlátja, akkor biztos, hogy szinte cselekvésképtelenné válik. Megérteni a város legsötétebb zugaiban játszódó sötét üzelmeket, belekóstolni a rendőr-létbe, belecsöppenni egy madárcsicsergésnek hangzó nyelven kommunikáló kínai kolóniába, családot alapítani olyannal, akit nem fogad be a korábbi családunk, felnevelni valaki más gyermekét, egytől egyig olyan probléma, mely már önmagában is elegendő lenne egy életre. A megértés tehát biztosan nem segít. Az értetlenség azonban talán igen. Karcsi csak azért sodródik bele mindebbe és kerül ki belőle viszonylag sértetlenül, mert annyira naiv, annyira tiszta, ártatlan és őszinte. Egyszerűen csak nem ebben a környezetben nevelkedett, nem sajátította el azt a kétes - ám a túlérésre alkalmasnak tűnő - városi értékrendet, amelyben nem bűn a lopás, talán a gyilkosság sem, a felebarátunk barátnője is inkább közös már; ugyanakkor remegve félünk az idegenektől, ezért aztán nem is vagyunk hajlandóak megismerni őket csak kiközösíteni és mindennel megvádolni, mélyen bevésődött sztereotípiák alapján. Akiben pedig nem jeleznek vészjóslóan ezek a társadalmat működtető vastörvények, ha megszegi őket, az először csak furcsának, nem normálisnak, majd őrültnek, vakmerőnek végül pedig idegennek, fekete báránynak bélyegeztetik. Ezután pedig megindul ellene - a tulajdonképpen minden alapot nélkülöző - már középkorban is jól bevált módszer kissé modernizálva: az inkvizíció. Az eljárás során olyan, még mindig erős, a társadalom működését megalapozó intézmények, mint a rendőrség, a szokásjog és a család nyilvánvaló erőfölényükkel támadnak arra az egy fecskére aki még csak nem is tudatosan próbál nyarat csinálni. A döntés pedig most is ugyanaz, mint már évszázadok óta: törvényen kívül helyezés. Egyértelmű: ha valakit beolvasztani nem tudunk, taszítsuk hát ki végérvényesen. Fel sem merül a gondolat, hogy esetleg neki lehet igaza. Igazából nem is tudom, hogy igaza van-e. Könnyű szeretni ezt a fiút és drukkolni neki, de nehéz megérteni. Karcsi a néző számára is furcsa szerzet, hiszen a nézőben is ugyanazok az íratlan törvények előítéletek és sztereotípiák munkálnak, amik a film negatív szereplőiben, talán nem olyan erősen, de félreérthetetlenül. Ez a fiú valahogy kívül áll ezen a társadalmon, valahogy felette, vagy alatta, vagy akárhol, de nem benne. Innen bentről pedig nehéz megérteni. Az viszont biztos, hogy mint valami középkori lovagot hajtja előre a szinte ismeretlen űrnő iránti szeretet - a szerelem szeretete - a legnehezebb próbatételeken át, hogy megmutassa, a törvények, melyek alapján ítélkezünk felette, mennyire viszonylagosak és értelmetlenek. Nem valami végzetes felvilágosultság, csak színtiszta naivság ami erre vezeti. Igazi herceg a fehér lovon, még akkor is ha kicsit sántít is az a ló és a hercegnő sem éppen érintetlen. Csak ilyen őszinte és ártatlan ember lehet érzékeny olyan szépségre, ami sötétben, mocsok között terem, csak ő lehet mentes minden előítélettől, csak ő találhatja meg az igazi szerelmet. Amiben Karcsi él, az egy másik világ. Bár minden olyan benne, mint az igaziban, mégis komoly dolgok súlytalanul esnek a semmibe, minden, ami nem a szeretett nő, az csak mellékes lehet, az áttetszően komolytalan és hamar szertefoszlik. A kínai lány piros ruhája az egyetlen életteli, üde színes folt, így talán mégsem olyan nehéz észrevenni ebben a szürkeségben. Másoknak is szemet szúr, az igaz, de mindenki másnak csak rossz értelemben. Ehhez speciális látás kell, erre a fényre már csak Karcsi érzékeny. Az első perctől addig a bizonyos kétesen boldog végkifejletig tökéletes formai egység tartja össze ezt a filmet. A fényképezés, a jelmezek, a díszletek - jól eltalált helyszínek - egészen sajátos színvilágot kölcsönöznek a filmnek. Ha kell, kékesen szigorút - a rendőrök világát - ha kell, fényes feketét - amilyen a bűn lehet -, egzotikus vöröset és sárgát - a kínai lány szerelemszínét, vagy éppen a tanya barnaságát, mintha egymásból keverné ki valami aranykezű látványtervező. A felvételek kellemesen folynak egymás után: nincsen olyan vágás, ami kicsit is megakasztana, nincs olyan jelenet, ami ne illeszkedne szervesen a film szövetébe, nincsenek dramaturgiai törések, és bár igaz, hogy ugyanakkor sem látványra, sem cselekményre nem túl sok az, amit láthatunk; de az a pár akciójelent, amit ez a film bevállal az igényesen és tisztességesen - akár azt is mondhatnám: mívesen - el van készítve, tökéletesen le van forgatva. Abból az egységből, amit ez a film alkot a színészek sem lógnak ki. Minden karakter pontosan ki van találva és annak megjelenítői is láthatóan pontosan értették szerepüket, tehetségesen, lendületesen, jó megérzésekkel formálják azokat. Ami azonban a legnagyobb meglepetést okozza, az az, hogy ezúttal végre nem más célokra alkotott, népszerű együttesek által eljátszott számokat hallhatunk a legváratlanabb helyeken a filmbe préselve, hanem valódi, hamisítatlan filmzenét szerzett az Anima Sound System ehhez a filmhez. A zene tökéletesen együtt él ezzel a színvilággal, ezzel az álom határán táncoló, mégis furcsamód realista történettel. Ebben az átgondolt és jólmegkomponált világban egyre inkább természetesnek tűnik, ami korábban egyáltalán nem volt az: most és itt ez egyszer talán egy fecske is csinálhat egy kicsike nyarat, legalább a saját nyarát Talán éppen ezért van, hogy a néző mellett egy kicsit könnyen, kicsit zajtalanul siklik el ez a szépen elbeszélt történet. Közel kerülünk ugyan valami fontos felismeréshez - ha nem vigyázunk vészesen közel -, de végül mégis könnyen elhessegetjük ezt furcsa álmot; szép volt, jó volt, tán igaz sem volt.
Hujber Ferenc és Tsuyu Shimizu 119 KByte
Családi csoportkép 98 KByte
A kollégákkal (Antal Nimród és Gyuriska János) 13 KByte