| Dizseri Eszter | A "Kiskakas"– az első magyar rajzjátékfilm |
|
 70 KByte |
Macskássy Gyulát már a harmincas évek óta foglalkoztatta a rajzos technikával készített játékfilm gondolata. A háború és az azt követő állapotok nem kedveztek e terv megvalósításának. Az államosítás utáni időszakban rövid ideig úgy tűnt, hogy csoportjának a "kötelező" reklámfilmek gyártása mellett reális lehetősége nyílik egy rajz-mesefilm létrehozására. 1950-ben el is készítették A kiskakas gyémánt félkrajcárja című népmeséből írt forgatókönyvet, és annak alapján a Híradó és Dokumentum Filmgyár (HDF) vezetősége bizalmat szavazott egy háromperces, mintegy 80 méteres "mustra" film megrajzolására. A megnövekedett létszámú stábnak nem tudott helyet adni a gyár a saját területén, így a rajzműterem a volt New York palotába költözött. Itt újabb munkatársakat kaptak Vörös Gizi, Gáspár Imre, Hont-Varsányi Ferenc és Kiss Bea személyében. Felszerelésük idejétmúlt, szedett-vedett volt, de ennek ellenére a kívánt hossz pár hónap alatt elkészült. Ezt a kísérletet a gyár vezetői kielégítőnek tartották - folytatódhatott a munka. A csoport ismét további rajzolókkal bővült. Belépett Várnai György, Réber László, Csermák Tibor, Dargay Attila, Szabó Szabolcs, Temesi Miklós, Máday Gréte, Jedon Erzsébet és László Andor. A negyvenes évek végén-ötvenes évek elején minden munkahelyen – különös tekintettel az ideológiai befolyásolás és szellemi ízlésformálás lehetőségével rendelkező csoportokra – megtalálhatók voltak az akkori párturalmi rendszer megfigyelői. Feladatuk kettős volt: egyrészt gondoskodniuk kellett a közösség politikai neveléséről (Szabad Nép-félórák, "fejtágító" tanfolyamok, propagandaanyagok terjesztése stb.), másrészt pedig állandó "éberséggel" kellett lecsapniuk minden lazaságra, nem kommunista-elvű megnyilatkozásra. Macskássy Gyula is kapott váratlanul egy 27 éves, politikai megbízhatósága alapján kijelölt "főnöknőt", aki hatáskörét túllépve nemcsak az ideológiai vezetésre, hanem a legkényesebb szakmai munkák irányítására is igényt tartott. Csak Révai József miniszter eltávolítása után, 1953-ban hívták vissza ezeket a politikai megbízottakat, így a rajzfilmesek "komisszár"-ját is. "Az volt a baj, hogy senki nem tudta, hogyan kell rajzfilmet csinálni. Gyuszi se. Mitől él, mozog a figura? Egy kollégánk becsempészett egy picike tekercs Walt Disney-filmet. Ahányan csak voltunk, mind azt néztük munkaidő után, hogyan mozog egyszerre mind a négy lába az öszvérnek?" Kezdtük skiccelni a mozdulatokat. Természetesen 2–3 nap után feljelentett bennünket egy díszes kolléganő, hogy titokban amerikai, imperialista filmeket nézegetünk. És azt a »beszerző« kollégát, aki fantasztikusan tudott rajzolni, azonnal kirúgták. Ez a kis »tégla« továbbra is szorgalmasan jelentgetett, így szerzett jópontokat magának. Ha meg nem hallotta, hogy miről beszélgettünk, akkor kitalálta. De Szabó Szabolcsnak nem lehetett fogni a száját, ő debreceni református, ha ő meg akarta mondani a véleményét, még a földszinten is hallották! Elképesztő körülmények között dolgoztunk. Még a New York palota fülledt manzárdját is elirigyelték tőlünk, és ki kellett költöznünk a legsötétebb Józsefvárosba, a Koszorú utcába. Úgy is hívtuk, hogy Kosz utca. Nemcsak az volt a bajunk ezzel a helyiséggel, hogy a Kordélyosok Szabad Szakszervezetével kellett osztoznunk rajta, a társbérlőnk pedig egy villamoskalauz volt, aki mindig verte a feleségét, a lányait vagy a macskáit, hanem az is, hogy rekkenő meleg nyár köszöntött ránk, és a hőség ellen nem tudtunk védekezni. Nem volt igazán jó emulziónk a porfestékhez, és amikor elkezdtük festeni a Kiskakast, a megszáradt réteg éppen a felvétel idejére pattogzott le. Már mindennel próbálkoztunk, ökörepét is hoztunk a vágóhídról, de az sem használt. Tábla jegeket párologtattunk teknőkben, meg csak az éjszaka hűvösében festettünk (nappal ruháskosarakban aludt a fele társaság, a másik fele strandra ment), de ez sem használt. Sokszor zokogtunk az idegességtől, mert nem haladtunk. Az volt a szerencsénk, hogy nagyon összeszokott csapat voltunk, és mindenben segítettük egymást. De ami igaz, az igaz, nem volt erősségünk a makulátlan káderlap, ami akkoriban nagy bajnak számított. Például Máday Gréte Svájcban nevelkedett, igazi úrilány volt. Ott dolgozott köztünk Hont-Varsányi Ferenc, aki rengeteget rajzolt a hírhedett Magyar Futárnak. Andrássy Katika grófkisasszony volt. Miután negyven embernek volt egy telefonja, az állandóan szólt. Csörgött, majd kisvártatva bejött a szobánkba Kati: – Ghétikém! Tilifo! – Ilyenkor Gyuszi majdnem kiesett az ajtón, és leült Katikával komolyan beszélni hogy, drágám: – te-le-fon! – Igen, igen, tilifo! Szegény Gyuszi, óhatatlanul is mindig égettük." (Dargay Attila)
"A New York ház V. emeletén lévő műterem csodás hely volt. Olyan felszereléssel, amilyet még a világ nem látott. Székek nem is voltak – cukrosládákon ültünk. Aztán munkaeszközként szerepelt még egy vasalódeszka két székre téve, mellette hárman ültünk, és így húztunk ki. Persze valaki mindig felugrott, vagy mozgolódott, úgyhogy sohasem lehetett rendesen dolgozni. Sosem felejtem el az első filmfelvételünket, amikor kimentünk a Filmirodába. Nekem az volt a feladatom, hogy elhajtsam a felvevőgép alól a legyeket, s ezt én roppant megtisztelőnek éreztem. (Azelőtt ott népkonyha volt, s a legyek nagyon odaszoktak.) Az üzemi étkeztetés külön szám volt. Minden délben két ember fogta az ételhordót, s ment ki az ebédért Zuglóba. Emlékszem, egyszer László Bandi kollégámmal mentünk. Tízliteres fazékban hoztuk a főzeléket, Bandi tartotta a kolbászt a markában. Álltunk a villamos peronján és én folyton kiabáltam: kérem vigyázzanak, bele ne lépjenek a kelkáposztába! Bandi meg találkozott egy régi kollégájával. Az megkérdezte tőle: Hát te hol dolgozol, s nézte a kezében a kolbászt. – A Rajzfilm osztályon! – Na, ne mondd!" (Kiss Bea kulcsrajzoló)
"1951 őszétől vettek föl engem. Akkor végeztem a főiskolát, és kaptam egy hírt, hogy nemrég indult be nálunk a rajzfilmgyártás. Érdekelt a dolog, megkaptam a címet, és próbarajzolás után alkalmaztak is… Mindig volt bennem műszaki érdeklődés, ami az animációs film készítéshez szerintem okvetlenül kell. Hogy milyen volt az 1ötvenes évek technikai fölszereltsége? – Hát borzasztó! Mai szemmel egyenesen mókás! Olyan, mintha az ember kis, öreg gőzgépeken dolgozna. Volt valami vetítőgépszerű dolog, bár merészségnek tűnik így utólag is annak nevezni. Mindenesetre lehetett vele vetíteni. Emlékszem a förtelmes nagy kéményére, amely azt a célt szolgálta, hogy elhúzza a levegőt az izzóról. A felvétel a gyárban, a HDF-ben volt, ahova tartoztunk. Oda kellett kivinni a celleket, ott vettük fel az anyagot, aztán a mozgáspróbát már ezzel a kis őskori vetítővel néztük. Nagy szenzáció volt mindig, amikor bejött a muszter. Összeült az egész társaság, leoltottuk a lámpát, és néztük a mozit! Az állandó szellemi mocorgás, spekulálás, többetakarás nagyon jellemző volt ránk akkor." "A rajzosoknak szinte semmijük nem volt. Zseniális mestermunkával egy Morvay György nevű mérnök készített rajzasztalra állított felvevőgéppel egy olyan rend-szert, amellyel kockáról kockára tudtak dolgozni, felvenni. Ez volt az ún. Morvay-asztal. Olyan neve volt Morvaynak, hogy később másfél évre kivitték Kubába, hogy az ottani televízió részére csinálja meg a színes labort." "Nagyon nehéz volt megoldani azt, hogy a festék a kihúzótollból könnyen jöjjön ki, de a celluloidról meg ne jöjjön le. Vagy olyan volt a festék, hogy könnyen jött a tollból és könnyen lejött a celluloidról, vagy nem jött le ugyan a cellről, de nem jött át a tollon sem." "Semmijük nem volt, de éjjel-nappal megszállottként dolgoztak. Nem volt magánéletük. Ha valami az eszükbe jutott, szinte bent aludtak. Ezt a fanatizmust valahol tisztelni kellett, ez egy hősi korszak volt. De ugyanakkor a bizonytalanságot, a kudarc eshetőségét is fel kellett vállalnunk miattuk. Kockázatos volt, hogy egy harmincegynéhány éves embernek, akinek nincs ilyen hosszúságú, nagyságrendű filmben tapasztalata, odaadjuk ezt a pénzigényes lehetőséget. Révai nagyon szigorú volt, vigyázott arra, hogy minden krajcárt megfogjon. Kemény volt a gazdasági vezetés, de ezen belül, ha ilyen őrült lelkesedést látott, akkor azt hagyta, annak megteremtette a működési feltételeit. Természetesen a Politikai Bizottság is megnézte a filmet. Gerő Ernő megemlítette a vetítésen, hogy iszonyú pénzbe került A kiskakas gyémánt félkrajcárja (valóban a 425 méteres rajzfilm 650 000 Ft-ba került akkor!), és ezért 4-5 Walt Disney-filmet lehetett volna venni. Nagyon nehéz volt Gerővel tárgyalni, mert éles tónusú vitatkozó volt, de Révai megvédte a filmet. A szerencse az volt, hogy tetszett a Politikai Bizottságnak is. Akkoriban az volt a szokás, hogy minden magyar filmet megnézett ez a fórum. Nehéz időszakok voltak ezek az alkotók számára is. Keleti Mártonnak volt egy csodálatos kifejezése erre – »az izzadt hátak éjszakája«. A döntő szó, a végítélet általában Rákosié volt. Ebben az esetben is. Azt mondta, hogy tehetséges emberek ezek, és látszik, hogy ez az első filmjük. Igaza van Révainak, csinálni kell tovább! Úgyhogy tovább mehetett a munka, és készülhettek a további rajzfilmek. De visszatérnék még az említett általános kockázatvállalásra. A rajzfilmesek egész káderállománya csupa »megbízhatatlan« elemből állt. 1950 és 1953 között a személyi összetételük meglehetősen furcsának tűnt. Olyan emberek gyűltek össze rajzfilmet csinálni, akik között volt grófnő, vezérkari százados, törzstiszt a Horthy-hadseregből stb. Voltak olyan elgondolások vagy viták a kezdet kezdetén – 1950-ben vagyunk, a Rajk-ügy után –, hogy az ellenség befészkelte magát a filmgyárba, mindenekelőtt a Híradó és Dokumentum Filmgyárba! Nekem az volt a véleményem, hogy hagyni kell ezeket az embereket dolgozni, és aztán majd meglátjuk. A bizalmam Macskássy tehetsége iránt egyet jelentett a munkatársai tehetsége iránti bizalommal. De eleve nagyon rokonszenves volt Macskássy Gyula alakja és személye. Rendkívül dinamikus egyéniségnek tűnt. Tetszett az is, hogy nem akart Walt Disney-utánzó lenni. Ahányszor beszélgettünk – ez nem történt meg sokszor (de ha pénzt kért, akkor mindig beszélgettünk) –, minden alkalommal újra és újra előretört konokul az a gondolata, hogy valami eredetit akar csinálni. Furcsa volt ez abban az időben. Most Macskássy-iskoláról beszélni - ez természetes dolog. De hogy valaki azt mondja 1950-ben, akkor, amikor még csak reklámfilmek voltak mögötte, hogy én nem akarok Walt Disney-utánzó lenni, hanem Macskássy akarok lenni, ebben van valami paradox. Ezt nem mondta ki így, de az elhatározása, a döntése az volt, hogy inkább egy járatlan utat választ, és megteremti a saját stílusát. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a magyar filmgyártás úgy felvirágzott, és később a rajzfilmgyártásban is olyan korszakos eredmények születtek. Azt hiszem, nagyon pici, szerény részem nekem is van benne, hogy akkoriban leraktunk olyan alapokat, amelyekre a későbbiekben építeni lehetett. Nem volt ez több, mint alap, de hiszen anélkül nem lehet építkezni." (Szántó Miklós) "Végül azért elkészült a Kiskakas, és egy Homoki Nagy István film, a Gyöngyvirágtól lombhullásig című kísérőjeként le is ment a mozikban. Ez 1951-ben volt, és senki sem észrevételezte, hogy jé, hát láttuk az első magyar rajz-játékfilmet!" (Dargay Attila) |
 98 KByte | |
 114 KByte |
