Mészáros Péter Böbe baba házimozija

Avagy egy médium dia-dal menete


76 KByte
Születőben van egy magyar médium; a dologban csak az lehetne meglepő - ha nem lenne ezen a tájékon minden történés a leghétköznapibb módon abszurd -, hogy igazából a diafilm már 70 éve létezik és nem a mi egyedülálló teljesítményünket dicséri. Jelen esetben médiumunk nem születik, hanem magyarrá válik. Attól lesz a mienk, hogy máshol elhal. Az egykori szocialista országokban megszüntették, mint deficites terméket, míg Magyarországon megőrizte folytonosságát a diafilm, s végül akarva-akaratlanul ma már egyedülállóan magyar médiumként jegyezhető.

A diafilm honi története nem zökkenőmentes: a Diafilmgyártó Kft. állami vállalatból privatizált céggé alakulása során elsősorban az 1990-es évek elején élte fel tartalékait, önálló mintaboltja megszűnt. Jelentős megrendelője az oktatásügy is súlyos veszteségeket szenvedett az Országos Oktatástechnológiai Központ és a Calderoni tanszer-értékesítő részbeni felszámolásával. Ennek egyenes következményeként a vállalat elveszítette nyomdáját, szélnek eresztette szerkesztőségét. A megjelenő új médiák - videofilmek, majd a számítógépeken futó játékok, CD-ROM-ok, műholdas adások miatt a hagyományos diafilmek iránti kereslet erősen megcsappant. A piac néhány év alatt új diafilmek kiadása nélkül beszűkült, illetve a bolhapiacokon beinduló antikvár kereskedelemre szorítkozott. A diafilm-piac helyzetét tovább nehezítette a diavetítő-gyártás és -forgalmazás kaotikus állapota. A magyarországi "púpos" vetítők gyártása leállt, a megmaradt gépeket bezúzták. A vetítőket Lengyelországból, Ukrajnából vagy Oroszországból kellett importálni, de később ezekben az országokban is abbahagyták a készülékek gyártását, és felszámolták az ottani diafilmgyárakat.

A diafilmtekercs a tévézés előtti korszakban - az ötvenes években, mint a politikai propagandába bevont műfaj a szocialista tudat formálásából jócskán kivette részét. Témáiban lefedte az élet minden területét, a kapitalista rovar - a kolorádóbogár irtásától (Ütközet a krumpliföldön), a bizsu helyes használatán át a megvetendő és társadalomellenes művi vetélésig. Míg Nyugaton az ifjúság képéhségének kielégítését (egyúttal a manipuláció formáját) az animáció és a képregény jelentette, addig Kelet-Európában központilag szervezett "mozgó-állóképvetítéseken", valamint papírdobozba csomagolt diaüzenetek formájában gondoskodtak az ideológia kihelyezéséről. A direkt politikai üzenetek a hatvanas években megszelídültek, s kiszorították az elsősorban az ifjúságot és gyermeksereget megcélzó, magatartásmintákat és etikai normákat közvetítő ifjúsági-filmek és az örök sláger mese-sorozatok

Sőt az ötvenes évek elején megkezdődött a mese-diafilm hangosítása is. Majd a videó megjelenése után, a megnőtt érdeklődés hatására a Diafilmgyártó Vállalat 1986-ban megjelentetett nyolc mesediát képkazettán.

Ha számba vesszük, hogy a diafilmgyártás csúcsévei az éves szinten eladott egymillió tekercset jelentették, és az elsötétített szobákban a gyermekek a kedvenc történeteiket több tízszer levetíttették apukájukkal, akkor a diafilm a most 30-as-, 40-es-, 50-es generáció lelki, szellemi ébredezésének egyik meghatározója, alapélménye volt. Napjainkban újra élénkül a diafilm-vásárlási kedv, de ezt szinte teljes egészében a szülők nosztalgiája motiválja. Eltűnt a boltok kínálatából a régi idők emlékezetét hordozó politizáló film, de az ismeretterjesztő, oktató anyagok sem élnek meg új kiadást, igény permanensen a hajdan is legnépszerűbb mesefilmekre van.

A Diafilmgyártó Kft. Újra megjelent a piacon körülbelül kétszáz felújított, egykori diafilmmel. Baloghné Élő Nóra, a cég ügyvezető igazgatója optimista a diázás jövőjét illetően:

"1997. októberében kerültem én ehhez a céghez, amikor abszolút depresszív ágban volt a vállalat. Az eladás már hosszú évek óta a minimumon volt, ez hatvan-hetvenezer eladott diafilmet jelentett egy évben. Azóta ez felfelé ível, most tartunk százezer eladott példánynál, de reálisan kétszáz-kétszázötvenezer darabra lehetne ezt feltornázni. Régen, amikor még nem voltak videofilmek, nem voltak számítógépes játékok, szinte a mesekönyveken kívül ez volt az egyetlen lehetőség, amivel a szülők el tudták altatni este a gyerekeket. Egyébként sem tudja azt az intimitást, oda-vissza jelzéses viszonyt a televízió vagy a videó visszaadni. Az elsötétített szoba, a gép és a filmszalag sajátos illata, a közösségi részvétel, a sok manuális bütykölés, mind-mind a vetítés misztikumának alkotója. A diafilmen nevelődő csemeték a pszichológusok szerint hamarabb tanulnak meg olvasni (képet társítanak a szöveghez, így a képzeletükben is megjelenítik a hallottakat), és fantáziájuk is gazdagabb. A kínálatot sajnos most meghatározza, hogy a nyolcvanas években - az akkor még Magyar Diafilmgyártó Vállalat szerkesztősége - érthetetlen okokból nem tette félre és archiválta a filmeket, hanem megsemmisített több háttéranyagot, a negatívokkal együtt. Rengeteg szülő keres olyan filmeket, amelyeknek már nincs meg a képes háttéranyaga, de törekszünk rá, hogy valamilyen módon visszahozzuk azokat is. A nyolcvanas években szögletes formákat használva "felújítottak", átrajzoltak jó néhány filmet. Ezt nem igazán szerették sem a gyerekek, sem pedig a szüleik. A szülők, akik most vetíteni szeretnének, azt keresik, amiket a saját gyerekkorukban láttak, nosztalgiájuk irányítja a keresést. A nyolcvanas évek eleje óta nem születtek új filmek. Ami kínálatunk van, az mind még a régi, a húsz év alatt elkészült alkotás. Azokat a filmeket melyek nem olyan keresettek, vagy nem olyan szép a grafikájuk, szeretném levenni a listáról, és visszahozni olyanokat - Róka Rudi, Sicc, Mazsola, Böbe baba -, amelyek érthetetlen módon eltűntek. Ezeknek az anyaga, mivel fotóra készült, eléggé megsárgult, de dolgozunk azon, hogy feljavítsuk a képanyagot, és újra kiadjuk. Sokkal jobb minőségűek a ma használatos Kodak filmek, mint a régi Orwo alapanyagok. Ám a másik oldalon ez a minőségi ugrás jelentkezik az árképzésben is. A vásárlók felháborodtak az ötszáz forintos árakon. Amióta a filmlabor KODAK alapanyagra dolgozik, dollár elszámolásban fizet a cégünk nekik, s mi azonnal érzünk minden árfolyam-változást.

Ha a cég a tartós veszteségesség után újra életképes lesz, akkor szeretnénk új filmeket csináltatni. Jelenleg is tárgyalok grafikusokkal és könyvkiadókkal, hogy együtt, könyv és diafilm formájában egyszerre adjunk ki meséket, történeteket. Támogatásra számítunk a Mozgókép Alapítványtól, de még inkább a Nemzeti Kulturális alaptól, mivel háttéranyagunk a nemzeti vagyont képezi."

- Ez a nemzeti vagyon, az egyetlen gondozott diafilmgyűjtemény az Országos Széchenyi Könyvtárban található, a többit már széthordták - hangoztatta Bíró Ferenc, az első számú magyarországi diafilmes, szakértő, kétezer ötszáz dia tulajdonosa.
A dia jövőjéről úgy vélekedett: "a mesefilm leginkább fizikai valóságában túl tudja a korszakot élni - legalábbis egy darabig, hogy meddig, azt nem tudni -, mert úgy fogjuk fel ezt a médiumot, mint gyerekjátékot és valójában a mesedia olyan, mint egy képeskönyv. A Török és a tehenek, vagy a Kismalac és a farkasok, a Hófehérke lehetne leporelló, nyitogatható lapokkal, de e helyett diafilm formájában jelenik meg. A többi műfaj elvesztette jelentőségét, egyrészt a televízió, mint információhordozó által, másrészt a számítógép szorította ki. A PowerPoint szoftver eleve diafilmek, sorozatok elkészítésére alkalmas, és létezik a CD-ROM, melyen közzé lehet tenni állóképeket, filmeket. Konkrétan például ott van Magyarország fotóinak multimédiás CD-ROM kiadása, szerkezetében és formálisan is olyan, mint egy diafilm - felül van a képanyag, alul pedig fekete alapon fehér betűkkel írva a szöveg. A mesefilmeken kívüli diás műfajok létjogosultságát az indokolhatja, hogy mint médium nagyon jól reprezentálja azt a korszakot, azt a hangulatot, amelyik életre hívta. A negyvenes évektől a hetvenes évek derekáig minden műfajban felhasználták - ismeretterjesztés, földrajz, oktatás, politikai propaganda, agitációk. A Nyílt Társadalom alapítvánnyal közösen tervezzük, hogy az ötvenes évekbeli politikai jellegű filmeket CD-ROM-on kiadjuk, és akkor ebben az új médiumban tudna a dolog tovább élni, bemutatva egy történelmi korszakot."

A másik túlélési lehetőségnek a Merlin Színház ad otthont. A korabeli diafilmeket, mindenféle változtatás nélkül levetítik, hozzá a szöveget színművészek olvassák fel. A színészi előadás egy új dimenziót ad hozzá, olyat, ami eredetileg nem létezik. Az interpretálás az eredeti jelentésszinteket felnagyítja, nonszensznek, ellentmondásosnak tünteti fel.

Bíró Ferenc foglalkozik a gondolattal, hogy jelenjen meg CD-n egy retrospektív bibliográfiája a húszas évektől napjainkig föllelhető diatekercseknek. Ehhez a képanyag is tulajdonképpen rendelkezésére áll, úgyhogy szeretne a Magyar Filmintézettel és a Széchenyi könyvtárral közösen egy olyan jellegű kiadványt készíteni ebben a témában, mint a mozgófilmeket feldolgozó Mozgóképtár sorozat. Az elképzelés szerint tartalmazná a hazai diafilmgyártás történeti dokumentumait, bibliográfiai adatokat, illetve néhány képet, ami betekintést nyújt a témához kapcsolódó fotós és grafikus munkába.

A gyártó és a gyűjtő szavaiból kiderült, hogy a diafilm "magyar médiaként" sem maradhat fent eredeti, sokféle megjelenésében. Átvette a helyét számtalan új műfaj, kommunikációs lehetősége a mesefilmekre korlátozódott. A diafilmek toplistáját ma is a klasszikus mesék (Hamupipőke, Csipkerózsika) vezetik. De ez a diamese-piac is szükségképpen beszűkül, mivel a szülők csupán gyermekkori élményeik, nosztalgiájuk miatt vásárolnak gyermekeiknek vetítőt és filmeket. A korhangulatot visszaadó, szórakoztató és pedagógiai célú vetítések, mint lehetséges felhasználási területek kuriózumként használják a diát. Kizárólag az egykor létrehozott filmeket hasznosítják, a múltból élnek, de mivel nem akadnak megrendelők, így nem támogatják a fennmaradás egyedüli feltételét - az új filmek alkotását.

A diafilm 70 éve sikertörténet. A több millió levetített tekercs generációk gyermekéveinek, szocializációjának meghatározója, kíváncsiságának, tudásvágyának kapaszkodója, és mellesleg az ideológiai fejlődésének súlyos mankója volt. Ez a hosszú idő mégis kevésnek bizonyult egy alaposabb elemzés elkészítéséhez.

Ma szenvedélyes gyűjtői, szerelmesei családot alkotnak, tudnak egymásról. A Dózsa György úton, a Keleti pályaudvar mögötti bolhapiacon minden hétvégén kirakja diatekercseit egy árus. Ha tudálékosan Bíró Ferenc nevét említjük neki, hagyja az üzletet, és hosszú percekig rajongva ecseteli nekünk egy-egy portékája történetét, míg végül beavat szakértelme titkába is - Bíró Ferenc után ő a második "diás", neki kétezer tekercses a gyűjteménye. Ha valakit sikerül megfertőznie, a ritkaságnak számító magyar-angol: 6:3 mellé kétezerért garantáltan működőképes "púpos" vetítőt is ajánl otthon restaurálandó szanaszét szakadt, de eredeti dobozzal. Ha bármikor elromlana - mondja -, ő mindig itt van, és ingyen megjavítja.

Diairodalom:

Bíró Ferenc: A festett üveglemezektől a diavideóig
1991. OSZK és a Diafilmgyártó Vállalat kiadása

Faragó József: Gyártó híján kihunyhat a csodalámpa
1994.04.02. Népszabadság

Bíró Ferenc: Elsötétül egy kép
1998. Médiakönyv

P. Szűcs Julianna: Nem mese ez, gyermek
1998.11.28. Népszabadság

Sissova: Zebra Zoli találkozik Szurtos Pannival
1998.11. Magyar Narancs

Czene Gábor: Nem ment ki a divatból a diafilmes mese
1998.05.21. Népszabadság

Murányi Gábor: Mesék az állóképről
1998.10.31. HVG

Tölgyesi Gábor: Meggyőződéses diafilmek
1998.11.04. Magyar Hírlap


Történet

A hazai diafilmgyártás több mint hetven esztendős múltra tekint vissza. Az üveg diaképek mellett a század 20-as éveiben jelentek meg a tekercses filmnyersanyagra rögzített képsorozatok. Az egyik legjelentősebb vállalkozás ebben az időben (1926-tól) a Falu Urániája nevű ismeretterjesztő társulat tevékenysége volt. A társaság tizenkét előadóval működött és több száz előadást tartott az ország falvait járva, saját maguk szerkesztette aggregátoros diavetítővel mutatva be a filmeket. Nyíltan vallották, hogy az elcsatolt területeket, azok történetét kívánják a falusi lakosságnak bemutatni. Készültek olyan filmek, mint a Magyar Golgota Székely országról. Az ő tevékenységüknek köszönhető az első olyan diafilm, mely a műtrágyázást mutatta be a harmincas években. Ez a műfaj hazánkban már a húszas évektől létezik. Tevékenységükről egy 1926-ban kiadott füzet, illetve néhány megmaradt filmtekercs tájékoztat.

A falusi lakosság ismereteinek bővítését szolgáló közművelődési tevékenységet a II. világháború szakította meg, de igen hamar 1948-ban az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium szervezésével újraindultak az egész országra kiterjedő szabadművelődési előadások Téli falusi esték címmel.
A fordulat évét, 1949-et követően a Népművelési Minisztérium külön e célra létrehozott osztályán szerkesztették a filmeket. A tekercses diafilmek az 50-es évek elején korszerű és könnyen kezelhető médiának számítottak és nagy sorozatban készülő példányaikat a Magyar Fotó Dia-osztálya készítette a minisztérium, a társadalmi és politikai szervezetek felkérésére. 1948-51 között százkét féle, 1952-53-ban százhatvankettő új cím jelent meg, melyek közül négy tekercs színes nyersanyagra készült. Az ismeretterjesztő és mese kiadványok Beszélő képek összefoglaló sorozati címmel jelentek meg.

A Népművelésügyi Minisztérium 1954 őszén a Magyar Fotó Dia-osztályát megszüntette, és jogutódként (felszerelésével és az elkészült filmek további gyártásának jogával) megalapította a Magyar Diafilmgyártó Vállalatot. A Magyar Fotó 1956-tól a Magyar Távirati Iroda önálló szervezeti egysége lett. Eredetileg a szakminisztérium azzal a céllal hozta létre az új gyártót, hogy elsősorban a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat megrendelésére ismeretterjesztő előadásokhoz, a községi, városi népművelési munkához, a politikai és tömegszervezeti oktatáshoz nagy sorozatban készítsen diafilmeket. Ezzel párhuzamosan - a lángmentes filmnyersanyag bevezetésével és a Lemezárugyár dobtáras fém diavetítőjének megjelenésével - megkezdődött a mesediafilmek nagyarányú gyártása.

Iskola, oktató, diák

Az ismeretterjesztő összeállításokkal legszorosabb rokonságot az iskolai oktató diafelvételek mutatják. Az ötvenes évek elején több száz tantárgyi képsorozat készült a földrajz, történelem, irodalom témakörében és némelykor nem is húzható éles határ a két műfaj az ismeretterjesztő és oktató anyagok között. A filmek a Népművelési Minisztérium Iskolai Filmintézete, majd a Művelődésügyi Minisztérium Szemléltető Filmkirendeltsége megbízásából készültek. A szövegkönyveket a Felsőoktatási Jegyzetellátó adta ki.
A hatvanas évek elejétől az Iskolai Felszerelések Gyára, későbbiekben, a hetvenes évek derekától az Országos Tanszergyártó és Értékesítő Vállalat Kutatási és Filmgyártási Főosztályának irányítása mellett kerültek forgalomba. A széria-kópiákat, a szövegkönyveket a Magyar Diafilmgyártó Vállalat készítette.
Az iskolai diafilmek és diasorozatok árjegyzéke 1972-ben jelent meg és százötvennyolc címet tartalmazott osztályonkénti és tantárgyi bontásban. A közművelődési célra szánt kiadványokkal ellentéten a képsorozatokhoz bőséges magyarázó szöveget ún. módszertani útmutatót mellékeltek. Az útmutatók a képek leírásán túl didaktikai, pedagógiai magyarázatokat is tartalmaztak, illetve hozzákapcsolták a filmeket a tankönyvi anyag megfelelő részeihez.

1980-ban a TANÉRT 388 az oktatásban használható diafilmet forgalmazott. Ebből 191 féle kizárólag oktatási célra készült, 197 cím a Diafilmgyártó saját kiadványai közül került a jegyzékbe. A hetvenes években készült összeállítások közül a történelmi, földrajzi diasorozatok voltak a legsikeresebbek. A gimnáziumi latin nyelv tanításához megjelentetett sorozat Molinari: Az antik Róma című könyve alapján készült (1967), kiegészítve annak képanyagát hazai római emlékkel. Nyolc szakköri munkát segítő kiadvány a Diafilmgyártó Vállalat Mintaboltjában is megvásárolható volt.
1973-tól a veszprémi Országos Oktatástechnikai Központ fejlesztette a közoktatás számára az információhordozókat. A szerkesztés, a szövegírás, a képanyagok összeállítása, negatívok készítése a pedagógiai szolgáltató intézmény feladatai közé tartozott. A Művelődési Minisztérium által jóváhagyott taneszköz szériagyártását a Diafilmgyártó Vállalat végezte. Az elkészült termék forgalmazása a TANÉRT később újra Calderoni nevét viselő vállalat üzleteiben történt.

A mese diafilmek

A mese diafilmek a műfaj jellemző darabjai, lényegében egyet jelentenek a diafilm fogalmával. Gyártásuk megkezdésekor harmincegy tekercs jelezte az induló választékot. Néhány év alatt megsokszorozódott a kiadványok száma, és az ötvenes évek végére elérte a kétszáz címet. Ekkorra elkészültek a mese- és ifjúsági irodalom klasszikusait feldolgozó adaptációk.

Kezdetben a gyors mennyiségi felfutást lehetővé tették a hazai és az egykori szocialista országokból való, elsősorban a szovjet rajzfilmgyártás terméséből készült diafeldolgozások. Ilyen tekercseket találunk közöttük, mint a Póruljárt róka (1955), A csodamalmocska (1955), Mese az öt kis kínairól (1958). Az eredeti mozgófilmek rajzi világát a hazai filmforgalmazás és archiválás esetlegessége miatt csak a diaváltozatok őrizték meg számunkra. A rajzfilmekkel párhuzamosan kialakultak a játékfilmek fotóiból összeállított szalagok, A császár parancsára (1958), A kis Mukk története (1957). Ennek az irányzatnak egy sajátos terméke a Gábor diák (1958), ahol a többszörös műfaji transzponálással találkozunk. Huszka-Martos operettjének standfotóiból készült a diafilm, mely a filmcselekmény vázát adja, vegyítve kísérőszövegét az eredeti mű dalszövegeivel. A játékfilmek diaváltozatai nyilvánvalóan nem szolgáltak nézőiknek mással, mint a moziélmény otthoni felidézésének lehetőségével. A filmadaptáció diaváltozatai közül négy színes kivitelben is elkészült, ezzel is növelve a maradandó hatást.
Ugyanebben az időben készültek a klasszikus diafilm mesék: a Hófehérke (1955), Jancsi és Juliska (1957), A kismalac meg a farkasok (1955).

Nemcsak a játékfilmek diásított változatai, hanem az ifjúsági regények feldolgozásai is sok esztétikai kérdőjelet vetettek fel legtöbbször a korabeli pedagógiai szakirodalomban. A korabeli kritikák szerint elsősorban az erős és kényszerű tömörítés miatt elvész az eredeti irodalmi mű varázsa, pusztán képregényszerű leegyszerűsített képsorozatot kapunk. Ennek az eljárásnak egy szélsőséges példája Dumas csaknem 1500 oldalas Monte Christo-jának 75 kockás változata. Ugyanakkor a legnagyobb hazai képregényrajzoló Zórád Ernő Gulliver, Don Quijote, Koldus és királyfi, Münchhausen című diafilmjei - hogy csak néhány példát említsünk az 1955-58 közötti évekből - ízlésesen közvetítik az irodalmi művek hangulatát.
Az 1970-es évek közepétől a Magyar Diafilmgyártó Vállalat új módon igyekezett továbbfejleszteni tevékenységét. A szerkesztő tudatosan törekedett arra, hogy a mese diafilmeket a kisgyermekek esztétikai nevelésének szolgálatába állítsák. Így főképpen olyan irodalmi alkotások kerültek feldolgozásra, mint Weöres Sándor, Kassák Lajos, József Attila gyermekversei, Andersen, Benedek Elek, Móra Ferenc meséi, melyek szövegcsonkítás nélkül válhattak a képek kísérőszövegeivé.
Grafikailag változatosabb új alkotások születtek, a hagyományos tempera és akvarell képek mellett egyre nagyobb számban jelentek meg más technikák (kollázsok, textilképek, bábfigurák). Könyvillusztrátoraink legjobbjai is helyet kaptak az alkotók között, így Kiss Ilona, Háy Ágnes, Réber László, Gyulai Líviusz, Zsoldos Vera, Heinzelmann Emma és mások, mintegy rangot adva a kiadványoknak.

Hangosított dia-mesék

Az ismeretterjesztő összeállításokkal ellentétben a mesediák hangosítása már az 1950-es évek elején megkezdődött. 1953-1960 között 25 diafilmhez készült 78-as fordulatszámú bakelit lemez, melyeket önálló meselemezként is forgalmaztak. A derék Jankó szerencséje című képsorhoz kiadott hanglemez volt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat első prózai kiadványa. Érdemes megemlíteni, hogy a mesék zeneszerzői között találjuk Farkas Ferencet, Petrovics Emilt, Kocsár Miklóst, Maros Rudolfot. A meséket tolmácsoló színművészek közül megemlíthetjük Gózon Gyulát, Gábor Miklóst, Sinkovits Imrét, Váradi Hédit, Vörösmarty Lilit, Bulla Emmát. Tizennyolc évi szünet után, 1978-ban a Diafilmgyártó Vállalat újra hozzákezdett a hangosított mesedia gyártásához. A kép és a hang társítása szinkronvezérlés nélküli hangszalaggal történt, amelyen hangeffektusok jelezték a vetítő személy számára a képtovábbítás időpontját. Az új hangosított diafilmek először bemutató céljára készültek, neves színészek és bemondók (Káldy Nóra, Gyabronka József, Bencze Ilona, Kristóf Tibor stb.) közreműködésével. Ugyanebben az évben a budapesti Mátra mozi mesematinéin műsorára tűzött tizenhárom hangosított mesediafilmet. A bemutatót követően elkészült az első 1000 példányos széria, amely tíz filmből és egy kazettás hangszalagból állt. A kísérlet bevált: a 10-30 forintos árakhoz szokott vásárlók megvették a több mint 300 forintos kiadványokat. A hangosítással párhuzamosan a filmek egy része leica szalagos változatban is megjelent. A hangosított diaprogramok keretezhető változatai elsősorban az intézményi (iskolai, óvodai, könyvtári) vetítéseket segítették.

Mesék videón

A videofilmek iránti növekedő érdeklődés hatására a Diafilmgyártó Vállalat 1986-ban megjelentetett nyolc mesediát képkazettán Mese, mese, mátka, 1987-ben pedig egy Benedek Elek összeállítást Nagyapó mesél címen. A feldolgozott történetek korábban már ismertek voltak hagyományos diaszalagon. A videón történő rögzítésük egyszerre adott vizuális és akusztikai élményt nézőinek. Az eddigi nagyméretű, távlati dimenziót nyújtó vetítéssel, a képek totál szemlélésével ellentétben, a grafikában rejlő mikrovilágot, képrészleteket, kompozíciós elemeket is feltárja a videofeldolgozás. Másrészt az adaptálásnak ez a módja nem használja ki az új hordozó adta lehetőségeket, és a jellegzetesen mozgóképi formanyelvvel és eszköztárral rendelkező videoklippek korában - bármily körültekintően szerkesztett is az anyag, csupán az állóképek lehetőségeivel élve nem veheti fel a versenyt más mozgóképi alkotással.

Az ismeretterjesztő diafilmek

A televízió megjelenése előtt a házimozi szinte kizárólagos formája volt. Az ismeretterjesztő diafilmeket az 1950-es évek elején minden más korabeli médiához, ismerethordozóhoz, kommunikációs eszközhöz hasonlóan, a napi politika szolgálatába állították. (Az agitációs műfaj Nyugaton is ismert volt, de erre a Vasfüggönyön túl elsősorban a mozgófilmet alkalmazták.) Jelentős számban készültek a korszakra jellemző "alkotások". Az első-1952-es árjegyzék, amely egyben vetítőgép ismertető szerepét is betöltötte, a népgazdasági tervek megvalósítására kívánta nézőit sarkallni, természetesen a nagy testvér, a Szovjetunió népeinek gazdasági eredményeit kívánta bemutatni. A korra jellemző címek: A Szovjetunió Kommunista Pártjának története, Sztálin élete, Rákosi Mátyás harcos élete, Asszonyok, lányok, gyertek traktorosnak!, Termeljünk több tojást! Ugyanakkor a napi politikai agitációtól elszakadva készültek olyan szalagok is, melyek képanyagukban és szövegükben lényegében változatlan formában évtizedekig forgalomban maradtak. Emlékezzünk 48-ra! (1970-ig), II. Rákóczi Ferenc (1977-ig). A filmekhez szövegkönyv társult, melyet fokozatosan váltottak fel a képek alatt először tájékoztató jellegű, majd a részletesebb, elemzőbb feliratok, kísérőszövegek. Érdekes vállalkozásként tarthatjuk számon a Diahíradó és Sporthíradó műfaját. Az ötvenes évek elején 24 szám jelent meg belőle. Az időközben rendszeressé váló filmhíradó feleslegessé tette ezt a kezdeményezést. Hasonló híradófilmek elsősorban a sport területéről készültek, pl. az 1953-as angol-magyar futballmérkőzésről Angliai diadal címmel, vagy említhető még az 1955-ös budapesti műkorcsolyázó Európa bajnokságról megjelent tekercs. A tömegkommunikáció fejlődése túlhaladottá tette ezt a formát is.

A legtöbb összeállítás, vagy mint téma, vagy mint máshol már publikált képanyag a műfaj "másodlagos információközlő jellegéből" adódóan, legtöbbször könyv alakban szintén megtalálható. A földrajzi filmek közül megemlíthető a Hanzelka és Zigmund útikönyvei nyomán készült Utazás Afrikában (1956), Buenos Aires (1956), magyar szerzők írásai, fotóalbumai alapján összeállított Kende István: Kerala (1957), Rév Miklós: Peking (1958), vagy Széchényi Zsigmond: Afrikai vadászúton (1963). Ezek a kiadványok legtöbbször a képanyagok másodlagos közlésén alapultak. Hatvany Lajos Beszélő házak (1958) című képes albumának szerkezeti felépítését követi a Szilágyi Ferenc szerkesztette Budapest irodalmi emlékei diasor (1958). Ennek a folyamatnak egy jellemző példája Balogh János környezetvédő biológus akadémikus A megsebzett bolygó című televíziós filmsorozata alapján készült Öt világrész útjain című diafilmje (1982), mely utóbbi megjelent könyv formájában, majd az eredeti sorozatot tartalmazó videokazetta-változatban.

A legjelentősebb szerkesztési-szerkezeti változásokat az irodalmi, irodalomtörténeti képsorok mutatják, az első hangosított ismeretterjesztő diafilm, az "Ady Endre" (1977) megjelenése óta.
Az előtte kiadott író-költő portrék javarészt leíró, lexikális ismereteket adtak az egyes személyekről, inkább rövid monografikus összefoglalóknak tetszettek, míg a hangosított feldolgozás a művész személyiségének élményt adó bemutatására vállalkozik. Ezt azzal érték el az alkotók, hogy a kísérőszövegek, irodalmi idézetekből, kortársi visszaemlékezésekből álltak, és filmekhez tartozó hangkazettákon színészi tolmácsolásban - így művészi értelmezésben - kerültek bemutatásra. Most már a diafilm nem az irodalom-tankönyvek pusztán kiegészítő illusztrációja, hanem a vetítés időtartamára -20-25 percre - képben és hangban emocionális hatást gyakorolt a nézőire. Ezzel a szerkesztési elvvel a hagyományos tekercses filmekkel szemben mélyebb és maradandóbb élményt nyújtottak, műfajilag, esztétikailag is új minőséget hordoztak a sorozatok. A legsikeresebb összeállítások közül még kettő: "Szabad szerettem volna lenni mindig" - Radnóti Miklós (1979), "Versben bujdosó" - Nagy László (1983). Ez utóbbiról, a diafilmgyártás történetében ritka jelenségként, több elismerő kritika jelent meg a sajtóban.

A pszichológus

"...az óvodai nevelésben - mondja Sugárné Kádár Júlia pszichológus -, a videó nem kizáró ok, a 2-7 éves korosztálynál ugyanis még nagy a jelentősége a képi megjelenítésnek, ráadásul ők azok, akik igazán csak a mozgást tudják érzékelni, ez látszólag a videó mellett szólna, ám azt is kimutatták a kutatók, hogy a kisgyermek a számára domináns felnőtt közlései révén szerez fontos információkat az őt körülvevő világról, továbbá a lényeg kiemelésére csak akkor képes, ha hang és a kép együtt és szakaszosan, pontosabban a saját ritmusában éri őt, más szóval a televízió és a videó ugyan lebénítja az óvodáskorúakat, de nem nyújt nekik feldolgozható információt. Más a helyzet a diával, ahol a szeretett felnőtt közelségében, sőt vele együtt, az ő meséjével kiegészítve lehet nézni a bontakozó fantáziát megmozgató képeket, mindegyiket csak addig szemlélve, addig azonban mindenképpen, amíg a gyermek érdeklődése ráirányul. Ezek a kutatási eredmények persze, bizonyos követelményeket is támasztanak a diafilmekkel szemben, vagyis a világos rajzolatú, élénken színezett, semmiképpen sem sematikus, ám ritmikus szövegű filmek kötik le legjobban a kis nézők figyelmét." (Faragó József, Népszabadság,1994. 04. 02.)

Színházi diavetítések

A Merlin Színház diatalálkozójának ötlete Jordán Tamás színházigazgató, Kopper Judit tévészerkesztő, és Bíró Ferenc diafilmes nevéhez fűződik. A vetítések előtt a szervezők Bíró Ferenccel beszélgetnek a filmek megszületésének körülményeiről, vagy arról a feltételezett használó táborról, akik anno ezeket a filmeket hivatalból nézegették. Alkalmanként egy-másfél óra alatt 4-5 film "letekerése" zajlik. Január volt az előkészítés, a filmek kiválogatásának hava, februártól minden hónapban egy estére összeül a sötétben 100-120 ember.
Tervezik azt is Bíró Ferencék, hogy az Örökmozgóban is tartanának két estet, egyet gyermekeknek, egyet felnőtteknek. Itt azt a koncepciót követnék, hogyha ugyanannak a témának, ugyanannak a mesének van mozgó és dia változata is, akkor mindkettőt levetítik, vagy ha korabeli hanglemez készült az adott mesefilmről, akkor a 40-50 évvel ezelőtti hangfelvételeket felújítva, azokkal együtt mutatják be a filmeket a nagyteremben. Technikailag is érdekes megoldás - videotechnikát kell alkalmazni -, ugyanannak a mesének dia és pergő változata egymás mellett vagy egymás után játszódna le. Ha a kísérletre lenne érdeklődés, akkor évente egyszer megismétlődhetne a mozgófilmes-diafilmes szeánsz.
A Banán Klubban is tartottak a közelmúltban két alkalommal diavetítést. Csakúgy, mint a Merlinben itt is színész, Bolyóczki Botond olvasta fel a szöveget, gyötörte a tekerőt, vagy éppen zenét mixelt a képek alá.
A Laár pour Laár társulat a Winnetou, Az utolsó mohikán diafilmek paródiáját adja elő. Valójában nem új keletűek az ilyen közösségi, klubszerű vetítések, mert pl. az Uránia mozi társulata is többek között azért jött létre, hogy ott diafilmeket előadással kombinálva vetítsenek le. A különböző médiumoknak a keverékéből születő új vetítési műfaj, a közösségi vetítés lehetne a másik pólus a családi diavetítések mellett.

A diafilmek toplistája
  1. Hamupipőke
  2. Csipkerózsika
  3. Jancsi és Juliska
  4. Hófehérke
  5. A kismalac és a farkasok
  6. Piroska
  7. Hüvelyk Matyi
  8. Vízipók
  9. Süsü
  10. Csizmás kandúr

91 KByte

44 KByte

41 KByte

48 KByte

45 KByte

98 KByte

76 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap