A magyar filmszakma Cannes-ban
Sajtótájékoztató

21 KByte

Május 10-én hétfőn délelőtt az Uránia mozi kávézójában sajtótájékoztatót tartottak "A magyar filmszakma az 57. Cannes-i filmfesztiválon" címmel. A tájékoztatón részt vett Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója, Petrányi Viktória, a Kis Apokrif No. 2 producere (Mundruczó Kornél alkotótársa), Zachar Balázs NKÖM államtitkár, Grunwalsky Ferenc MMKA kuratóriumi elnök, Antal Nimród, a Kontroll rendezője valamint a közönség soraiban Hutlassa Tamás, a Kontroll producere. A beszélgetést Albert Györgyi újságíró vezette.

Vezér Éva bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az idei cannes-i jelenlét különösen fontos a magyar film életében, hiszen Magyarország immár az Európai Unió tagjaként vesz részt, és egy frissen elfogadott filmtörvénnyel a tarsolyában mutatkozik be a világ legrangosabb fesztiváljának különböző szekcióiban.

1998 óta először van magyar nagyjátékfilm a francia fesztiválon, méghozzá a versenyprogram utáni második legfontosabb hivatalos szekcióban (Un certain regard - Egy bizonyos tekintet). Antal Nimród Kontrollját 20 másik film társaságában vetítik, és 9 elsőfilm között versenyez az Arany Kameráért, melyet a Tim Roth brit színész vezette zsűri ítél oda. Arany Kamerát utoljára Enyedi Ildikó kapott Az én XX. századom című filmjéért 1989-ben. A díjért a bármilyen szekcióban induló első- illetve másodikfilmes rendezők versengenek.

Mundruczó Kornél Kis Apokrif No.2 című 22 perces rövidfilmje (melyet a magyar szakma illetve a nézők még nem láthattak, hiszen magyarországi bemutatója még nem volt) a főiskolások vizsgafilm-szekciójában kerül a cannes-i közönség elé - a film mind a rendező, mind a producer friss vizsgafilmje. A Cinéfondation elnevezésű szekció történetének első magyar résztvevője társaival a Nyikita Mihalkov vezette zsűri előtt versenyez. (Mundruczó Kornél A 78-as Szent Johannája című rövidfilmjével 2003-ban is szerepelt Cannes-ban a Rendezők Kéthete szekcióban, producere, Petrányi Viktória pedig ugyanebben az évben Magyarországot képviselte a "Producers on the Move" rendezvényen.)

Az eredményhirdetésekre május 22-én este a díjkiosztón kerül sor.

Vezér Éva elmondta, hogy a filmtörvény minél szélesebb körben való megismertetése érdekében már februárban elindítottak egy kampányt. Ennek része volt a 35. Magyar Filmszemlén tartott nemzetközi sajtótájékoztató, majd ezt követte egy hasonló prezentáció februárban a berlini fesztiválon. Legutóbb a Magyar Filmbizottság Návai Anikó szervezésében Los Angelesben mutatta be a filmtörvényt amerikai producereknek. Cannes-ban folytatódik a kampány, annál is inkább, mert Hiller István és a minisztérium szakértői is részt vesznek a fesztiválon, ahol a magyar delegáció tanácskozásokat és kerekasztal-beszélgetéseket szervez majd.

Az átalakuló filmpiacnak illetve a filmtörvény biztosította lehetőségeknek köszönhetően a magyar producerek az eddigieknél jóval jelentősebb számban, húszan regisztráltatták magukat Cannes-ban. A Filmvásár a "Producers Network" programban naponta változó témájú beszélgetéseket szervez meghívott szakértőkkel (forgalmazók, kereskedők, pénzügyi szakemberek, fesztiválszervezők), speciális információs eszközöket hoz létre annak érdekében, hogy a világ producerei kapcsolati hálót építhessenek ki egymással. A magyar résztvevők május 17-én lesznek a " The New Film Law in Hungary" című kerekasztal-beszélgetés házigazdái.

Magyarország idén nem csupán egy kis standdal, hanem önálló pavilonnal jelentkezik, ez természetesen egy másfajta dimenziót jelent a megjelenésben a korábbi évekhez viszonyítva. A Magyar Pavilon, a hazai audiovizuális szakma cannes-i információs központja egyfelől a magyar filmekről, a szakmáról illetve a filmtörvényről tájékoztatja az érdeklődőket, másrészt helyet és lehetőséget biztosít a produceri megbeszélésekre, illetve a prezentációk előkészítésére - ezt veszi igénybe majd pl. a Durst György vezette Duna Műhely illetve a Mediawave is. Szintén ebben a pavilonban dolgoznak majd a magyar filmek többségét külföldön forgalmazó Mokép Hungarofilm Division munkatársai. Szervezésükben kerül sor néhány ún. market-vetítésre, a cannes-i érdeklődők itt láthatják többek között az egyéb nemzetközi fesztiválokon sikeres Dealer című filmet is (rendezte: Fliegauf Benedek, gyártó cég: Inforg Stúdió).

A Magyar Filmunió, mint a European Film Promotion tagja 2002 óta vesz részt a "Producers on the Move" elnevezésű háromnapos rendezvénysorozaton, ami kifejezetten fiatal producereknek kínál bemutatkozási lehetőséget. 2004-ben a magyar delegált Forgács Gábor lesz.

Zachar Balázs, a NKÖM államtitkára is örvendetesnek tartotta, hogy ismét vannak magyar meghívottak a cannes-i fesztiválon és elmondta, hogy a filmtörvénynek is köszönhetően az elmúlt hónapokban megnőtt az érdeklődés a magyarországi fimes befektetések iránt. A minisztérium figyelmének fókuszában ezen érdeklődés ébrentartása áll a cannes-i fesztivál alatt, de természetesen igyekeznek kihasználni minden diplomáciai lehetőséget a magyar film jövőbeni szereplésének előremozdítása érdekében. Az államtitkár vázolta Hiller István miniszter ötnapos cannes-i látogatásának legfontosabb állomásait, így a találkozót az Eurimages elnökével (a korábbi francia kulturális miniszterrel), a lehetséges együttműködésről szóló tárgyalásokat az Európai Filmakadémia vezetőségével és a megbeszéléseket a fesztivál szervezőivel. Hiller István részt vesz május 15-én este a magyar filmek számára rendezett fogadáson a Hotel Gray d'Albionban, ahol többek között a filmtörvényről esik majd szó. Itt mutatják be azt a Szabó István által összeállított anyagot is, ami a magyarországi forgatási lehetőségekre kívánja felhívni a külföldi filmesek figyelmét. A miniszter jelen lesz a Kontroll hivatalos vetítésén is.
A fesztiválhoz kapcsolódó program az "Európa Nap", amin az Unió kulturális miniszterei vitatják meg a "Hogyan legyünk filmszakemberek Európában," a film- illetve médiaképzés fejlesztési lehetőségei című témát. Zachar Balázs szerint ez a téma kiemelt figyelmet kap a magyar filmtörvényhez kapcsolódó fejlesztési stratégiák kialakításában, ehhez kaphatnak ötleteket a beszélgetésen, illetve itt körvonalazódhatnak tényleges regionális együttműködés keretei is. Az államtitkár kiemelte a miniszteriális programok közül az Audiovizuális Obszervatórium vezetőjével tervezett találkozót. Az Obszervatórium a hamarosan felálló Magyar Filmirodához hasonlóan naprakész filmes statisztikai adatokat, adatbázisokat prezentál.

Grunwalsky Ferenc felszólalásában a filmtörvény adta lehetőségek minél szélesebb körben való bemutatását tartotta a magyar filmszakma és a magyar kulturális kormányzat legfontosabb feladatának "hogy ne csak menjünk Európa felé, hanem a munkáink is kezdjenek közösek lenni - ez egy teljesen kiépítendő vonulat". A másik fontos feladatként nevezte meg, hogy a már kész filmjeink eljussanak Európába, ez pedig véleménye szerint nem megy másként, csak megfelelő stratégiával és nagyon erős propagandával. Nagyon jó prezentációs lehetőségnek látja az európai kultuszminiszterek cannes-i találkozóját, mert a filmtörvény végrehajtásában, a 20 %-os adókedvezmény megismertetésében minden nemzetközi megbeszélésnek nagy jelentősége lehet. A filmtörvény elvi lehetőséget nyújt egy újfajta filmes technikai gondolkodás kialakítására, koprodukciókban való gondolkodásra, ezt elősegítik a fesztivál-megbeszélések is, vélte Grunwalsky Ferenc.

A moderátor kérdésére Vezér Éva elmondta, hogy nagy jelentőséget tulajdonít a kultúrdiplomáciának. Egy filmet egy fesztiválra kiküldeni és ott levetíteni önmagában nem nagy tett, sokkal nagyobb jelentősége van ez előzetes tájékozódásnak, a sajtómunkának, a promóciós anyagok elkészítésének és a nemzetközi szervezeti tagságoknak, amin keresztül állandó figyelmet lehet irányítani a magyar filmre. A Magyar Filmuniónak ez a figyelemfelhívás a szerepe, a feladat elvégzését igazolják a filmek fesztiválszereplései. A fesztiváljelenlét pedig lehetőséget biztosít a produkcióknak konkrét eladások megvalósítására

A Filmkultúra kérdésére, miszerint vannak-e rövidtávú célok itt Cannes-ban (hány forgalmazónak szeretnék eladni, illetve milyen fesztiválokra szeretnék eljuttatni a filmeket) Vezér Éva mosolyogva azt válaszolta, hogy minél több fesztiválra, ebben a tekintetben a cél a Hukkle, amely San Sebastian-ban indult el és azt követően 120 fesztiválon fordult meg. Általában egy-egy ún. A-kategóriás fesztivál indít el egy filmet, és azokat az alkotásokat, amik a Magyar Filmszemlén az első 4-5 között végeznek, nagy átlagban 15 fesztiválra tudja eljuttatni a Filmunió.
Petrányi Viktória konkrét számok említése nélkül televíziós eladásokra számít a Kis Apokrif No. 2-vel kapcsolatban. Tapasztalata szerint egy filmről nagyon hamar kiderül, hogy milyen pályát futhat be, hány fesztivál vagy válogató-bizottság veszi át. Ha egy film életében az első bemutató a cannes-i, akkor az a forgalmazás szempontjából persze szerencsés helyzet, de a kisfilmes piac azért egészen máshogy épül fel, mint a játékfilmes. Valószínűleg a Kis apokriffel is azok a világforgalmazók foglalkoznak majd, amik a Szép napokkal is az elmúlt évben, csak egy egészen más stratégia keretében.
Hutlassa Tamás elmondta, hogy film fesztiválszereplését, a zsűri döntését a produkció befolyásolni nem tudja, de a film kereskedelmi utóélete szempontjából Cannes fontos szerepet játszhat. A Kontrollal eddig is egy kicsi más utat jártak be, mint ami a szokásos itthon, ezért nem meglepő, hogy a Kontrollnak már van egy külföldi eladási ügynöke, aki már Cannes-ban is képviseli a filmet. Hutlassa véleménye szerint a film itthon teljesítette azt, ami benne volt, a közönség szerette, a mozikban jól ment, a kritikusok jó véleménnyel voltak róla - mindez azt a reményt kelti a produkcióban, hogy a film a határainkon túl is számíthat kereskedelmi sikerre. Konkrét, számokban megfogalmazott célokat ő sem említett.

A sajtótájékoztató végén a moderátor sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az állami televíziók közül csak a Cannes-ban érdekelt Duna Tv forgatócsoportja volt jelen illetve küld majd ki forgatócsoportot a fesztiválra. Durst György, a Duna Műhely vezetője szerint is elgondolkodtató, hogy amíg az európai csatlakozás első napjaiban a NKÖM illetve a filmszakmai szervezetek kiemelt szerepet tulajdonítanak a filmtörvény életbe lépése utáni első jelentős fesztiválon való jelenlétnek, addig az állami televíziók nem tartják fontosnak az események közvetítését.

A hallottakat Kovács Adrien jegyezte le.

 

Antal Nimród: Kontroll
Antal Nimród: Kontroll
100 KByte
Mundruczó Kornél: Kis Apokrif No. 2
Mundruczó Kornél:
Kis Apokrif No. 2
104 KByte

4 KByte

102 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső