Löwensohn Enikő Boldogtalan szerelmek
Német filmek a Berlinálén

logo
2 Kbyte

A német film számára a tavalyi év kiemelkedően sikeres volt. Még be sem fejeződött a 2003-as Berlinale, már megkezdte diadalútját a német mozikban a Good by Lenin!, hogy aztán egész Európában rekordokat döntögessen - Angliában és Franciaországban minden idők legsikeresebb német filmje lett, emellett elnyert szinte minden jelentős európai filmdíjat. Márciusban jött a Hontalanul Afrikában Oscar-díja a legjobb nem angol nyelvű filmért. Ősszel még egy sikerfilm került a mozikba, az Európa Filmhéten nálunk is játszott Berni csoda, a német győzelemmel végződő 1954-es foci vb döntőről, amely német szempontból legenda, magyar nézőpontból inkább nemzeti tragédia. Így állt elő az az irigylésre méltó helyzet, hogy a nézettségi lista élén német filmek (is) szerepelnek, és a hazai film piaci részesedése a mozikban eléri a harminc százalékot.

Az egyébként szinte áttekinthetetlenül gazdag Berlinale kínálatában is feltűnően sok német filmet találunk. A hivatali idejének feléhez érkezett fesztiváligazgató, Dieter Kosslick idén is nagy hangsúlyt fektetett a hazai alkotások szerepeltetésére. A legexkluzívabb szekcióba, a versenybe ugyan "csak" két német film került be, de az egyik, Fatih Akin Fejjel a falnak című alkotása elnyerte a fődíjat, az Arany Medvét, ami német filmnek tizennyolc éve nem sikerült. A sors iróniája, hogy ezt a filmet rendezője eredetileg versenyen kívül akarta indítani, ám az igazgató mindenképpen ragaszkodott egy második német versenyfilmhez. Kosslick minden interjúban elmondta, hogy több hazai filmet szeretett volna a versenybe meghívni, de a kiszemelt filmek vagy nem készültek el időben, vagy nem sikerült megegyezni a producerrel a bemutatás feltételeiről. Mindenütt hangsúlyozza azt is, hogy az idén több mint ötven német film szerepelt a különböző szekciók kínálatában, s ez összességében több, mint eddig bármikor.

Nehezen lehetne a hasonló témát olyan szélsőségesen különbözően feldolgozni, mint ahogy a versenyprogramban szereplő két német film tette. Romuald Karmakar (H, a hannoveri gyilkos, Manila) több mint három évig dolgozott Az éjszaka dalain (Die Nacht singt ihre Lieder), annál elkeserítőbb lehet a számára, hogy a kész művet a kritika és a fesztiválközönség egyhangú elutasítással fogadta. Pedig egy Európa-szerte sikerrel játszott, divatos színdarab adaptációja, azt hihetnénk, nem lehet nagyot bukni vele. Kamaradarab, egyetlen lakásban játszódik, öt - lényegében kettő - szereplővel. Egy harminc körüli pár története. A férfi sikertelen író, egész nap a díványon fekszik és olvas, legszívesebben már ki sem nyitná a kiadók elutasító leveleit, beszélni pedig végképp nem akar róluk. Élettársa többre vágyik, élni szeretne, kimozdulni, beszélgetni. Az első, fojtott hangú veszekedés-menet végén kiderül, hogy kisbabájuk is van, őt jönnek megnézni a fiú más városban élő szülei, akik szó- és érzelemszegény dialógusok után, amilyen gyorsan jöttek, el is távoznak. Az após jóformán rá sem néz a kicsire. A lány egyre jobban ki van borulva, imamalomszerűen hajtogatja ugyanazokat a mondatokat. Végül este a barátnőjével elmegy szórakozni. A fiú ébren várja, és kénytelen az ablakból végignézni, hogy a lány nem egyedül jön haza. A veszekedés folytatódik - sajnos a néző számára kevéssé átérezhetően. Steril, lecsupaszított képeket és párbeszédeket követhetünk egy tönkrement kapcsolatról, szerelmi drámát szavak és érzelmek nélkül. A közönség először feszeng, majd kínjában egyre hangosabban nevet a tizedszer elhangzó "nem bírom tovább" és "menjünk lefeküdni, később megbeszéljük" hallatán. Az üresen kongó mondatok nemcsak a kapcsolatra, de a filmre is végzetes csapást mérnek. Értjük, hogy a rendező képi, verbális és érzelmi minimalizmusával a kommunikációképtelenséget, elidegenedettséget akarta a végletekig sarkítva kifejezni. A szereplőknek az élet dolgaiban való teljes tanácstalanságát és tehetetlenségét. Mégis, ebben a formában a szembesítés teljességgel hatástalan, sőt riasztó, mint azt a nézők csapatos távozása is jelezte. Színpadias, minimalista mozival is meg lehet hódítani a közönséget, mint azt Lars von Trier Dogville-je, vagy hogy német vizeken maradjunk, a korai Fassbinder-filmek is bizonyítják. Az elidegenítés és a feszültségteremtés nem zárják ki egymást. Itt azonban sajnos nem sikerült végrehajtani ezt a bravúrt.

Érdekes volt megfigyelni, hogyan reagálnak a filmkészítők "élesben" a kudarcra. Karmakar az említett gyászos premiert követő sajtóértekezleten kikérte magának az elutasítást, azt hangoztatva, hogy a kritikusok nem értenek sem a színházhoz, sem a filmhez, és egyébként is, ő csak tudja, mit csinál, három évet áldozott erre a filmre. Szimpatikusabb volt Franka Potente Blueprint (Lenyomat) című filmjének vetítése után. Az ő műve egy világhírű zongoraművésznőről szól, aki miután megtudja, hogy halálos beteg, klónoztatja magát. A kísérlet sikerül, leánya születik, tehetségének örököse. Az önimádó, önző anya azonban kis híján tönkreteszi mindkettejük életét. Az izgalmas(nak szánt) sztorit sztárszereposztással feldolgozó melodrámát idén januárban mutatták be a német mozik. Csúfosan megbukott, a kritikusok azóta is találgatják, miért. A kettős főszerepet alakító Franka Potente, a németek legexportképesebb filmsztárja (A Bourne-rejtély, Betépve, A harcos és a hercegnő, A lé meg a Lola) megjelent a fesztiválvetítésen, és - egyetlen filmsztár számára sem lehet hálás feladat - bágyadt taps közepette, egy rossz film után felment a színpadra. Jól vette az akadályt, rokonszenves és szerény gesztussal megköszönte a jelen lévő nézőknek, hogy a fesztivál gazdag kínálatából éppen az ő filmjüket tisztelték meg, és várta a kérdéseket.

A másik versenyfilm is él egy színházi elidegenítő effektussal: az egyes epizódok között egy énekesnő és kísérő együttese török szerelmi balladát ad elő a Boszporusz partján. Ez a film is egy párkapcsolat csődjéről, a se veled, se nélküled helyzetről szól, ám egészen másképp dolgozza fel a témát. Karmakarnál szenvtelen, steril dialógusok, érzelmeik kifejezésére képtelen hősök, Akinnál kirobbanó érzelmek, vér, erőszak, szex, extrovertált figurák, romantika. A török származású fiatal rendező, Fatih Akin (Gyorsan és fájdalom nélkül, Júliusban, Solino) tavaly maga is a Berlinale versenyzsűrijének tagja volt. Legújabb filmjében visszatér kedvenc színhelyéhez, a hamburgi török miliőhöz. A Fejjel a falnak (Gegen die Wand) hősnője húszéves német-török lány, aki szeretne úgy élni, ahogy a német lányok: "Élni, táncolni, kefélni, mégpedig bárkivel". Ehhez mindenekelőtt meg kell szabadulnia vallásos muzulmán családjától. Sikertelen öngyilkossági kísérlete után a terápián találkozik a nála húsz évvel idősebb honfitársával, egy becsődölt negyvenessel, Cahittal, és ráveszi, hogy vegye őt feleségül. Egy török férjjelölt megfelelő tálalásban elfogadható a család számára, és a szabad élethez is megfelelő alibi. A racionálisan kigondolt terv természetesen hamar felborul. Mialatt a lány élvezi a szabadságot és felszabadultan pasizik, a férj beleszeret feleségébe. Mire a lány rájön, hogy ő is viszontszereti, már megtörtént a jóvátehetetlen, a férj leszúrta a lány egyik alkalmi partnerét. A lány Isztambulba megy, hogy ott várjon, amíg "szeretett férjét" a börtönből kiengedik. Kérdés, hogy egymásra találnak-e még. Fatih Akin nem riad vissza a hatáskeltés legváltozatosabb eszközeitől. Szól a zene, spriccel a vér, szenvedélyesek a szex-jelenetek. A film első fele, a lánykérés és az esküvő bővelkedik a humoros epizódokban. A leendő, vallási kérdésekben közömbös házaspár a hátsó szobában egy kis kokainnal próbál hangulatba kerülni a muzulmán esküvőhöz. Vicces, ahogy a német-török taxisofőr és ugyancsak német-török utasa arról vitatkoznak, hogy ki a bajor és ki az észak-német. Kitűnő mindkét főszereplő: a férfi főhőst alakító, karizmatikus Birol Ünel, akit a rendező James Deanhoz vagy Kurt Cobainhez hasonlít, és a lányt játszó Sibil Kikelli, aki nem színész, közigazgatási hivatalnokként dolgozott, amíg a film szereplőválogatói "fel nem fedezték". Noha több mint háromszáz jelöltet meghallgattak, nem találtak olyan színésznőt, aki folyékonyan beszél törökül, viszont nem retten vissza a meztelen és erőszakos jelenetektől. Rendes muzulmán lány számára ez abszolút tabu. Éppen erről szól a film. A fundamentalista családban nevelkedő német-török lányoknak a mai napig kendőt kell viselniük, nem vehetnek részt osztálykiránduláson, úszásoktatáson vagy szexuális felvilágosításon. Paradox módon rosszabb a helyzetük, mint ha Törökországban lennének, ahol a modernizálódás a maga ritmusában halad előre: a Németországban letelepedett vallásos törökök azt a konzervatív mentalitást viszik tovább, amit harminc-negyven éve hazulról hoztak. A zsűri és a közönség véleménye találkozott, amikor ennek a német társadalmat minden bizonnyal megosztó, vitára késztető filmnek adta a fődíjat. Sajnálatos, hogy a díjkiosztást követően azonnal kitört a botrány, a bulvárlapok megírták, hogy a főszerepet alakító Sibel Kikelli korábban állítólag pornófilmben szerepelt. Jellemző, hogy bizonyos újságíró kollégák milyen buzgalommal tudják átvizsgálni a pornó-kiadványokat, ha a szükség úgy kívánja. Nagyon remélem, hogy a film ennél érdemibb, méltóbb vitákat is elindít majd.

A nemzetközi körképet nyújtó Panorama szekcióban vetítették a Mit ér a szerelem gondolatban (Was nützt die Liebe in Gedanken) című filmet. Achim von Borries (England!) új filmje megtörtént esetet dolgoz fel. 1927 nyarán a közvéleményt megdöbbentette és megbotránkoztatta a diáktragédia, amelynek legkisebb "erkölcstelen" részletét is élvezettel tárgyalta ki a korabeli bulvársajtó. A film mégsem a pszeudo-dokumentáció irányába indult el, sokkal inkább egy kortalan, melankolikus-romantikus történetet vázol fel a felnőtté válásról, a fiatalok helykereséséről. Paul (Daniel Brühl - Good by Lenin!, Vaya con Dios) és Günther (August Diehl - Lichter, Anatómia 2, Tatoo, 23) érettségiző diákok, s Günther családjának vidéki villájában töltenek egy nyári hétvégét. A szülők távol vannak. Gyönyörűen süt a nap, az elegáns franciaablakokon át beszűrődve csíkokat vet a parkettára, a szellő finom lenvászon nadrágokat, mélyen kigombolt ingeket, könnyű virágos selyemruhákat lebegtet. A brandenburgi búzamezők aranylanak, a tó vize fodrozódik. Nagypolgári idill, hol világfájdalmas, hol túláradóan vidám hangulatban. Vasárnapi emberek - a film tudatosan játszik rá a német némafilmklasszikusra. A vendég, az érzékeny, költői lelkű Paul (tőle származik a címadó verssor) beleszeret a házigazda, Günther szép szőke, ám ártatlannak cseppet sem mondható húgába, aki viszont a kezdeti flört után visszatér szerelméhez, Hanshoz. Pedig szemmel látható: Hansba a bátyja is szerelmes. A húg barátnőjének viszont Paul tetszik. Mindenki szerelmes tehát, de senki sem abba, akibe kellene, illetve akibe célszerű volna. A kavargó érzelmek egy nagy bulin teljesednek ki, majd másnap, a városba visszatérve robbannak. Miután a fiúk a hétvégén fogadalmat tettek, hogy az egyetlen dolog, amiért meghalni és ölni érdemes, a szerelem, az igazi, a kompromisszumot nem ismerő szerelem, sejthető, hogy ez a történet sem a boldog vég felé halad. Kicsit aránytalan szerkezetű, váratlanul felpörgő és túl hamar véget érő film, de nagyon kellemes, részleteiben gondosan kidolgozott munka. Ironikus kis utalások jelzik, hogy nem drága kosztümös-retro alkotás igényével készült, a rendezőt tehát biztosan nem Joseph Vilsmaiernek hívják. Ilyen mókás kikacsintás, szándékos anakronizmus, hogy a bulin a dj scrath-csel a gramofon lemezzel, a fiatalok drogként fogyasztják és élik meg a kor "tiltott gyümölcsét", az abszintot, vagy hogy a repülőgép kondenzcsíkot húz az égen.

Az utóbbi év legérdekesebb német játékfilmjeiből a German Cinema szekció mutat be válogatást a fesztivál külföldi vendégeinek. Az idei program legkellemesebb meglepetése a Kroko (rendezte: Sylke Enders) volt. A címszereplő egy tizenhat éves berlini lány. Külvárosi diszkókirálynő, unott, fölényes, hideg, ahogy ő mondaná, "cool". A fiúk vágynak rá és félnek tőle, túlhajszolt anyja pedig szinte lemondott róla. Szabadon jár-kel, iskola után áruházi lopásokkal szórakozik. Amikor egy fiú szívességből hazafuvarozza, lazán (jogosítvány nélkül) átül a volánhoz, beletapos a gázba - és elüt valakit. A bíróság fiatal korára való tekintettel egy szellemileg visszamaradott fiatalok számára berendezett otthonba küldi szociális munkára. A szoláriumbarna, szőke, közönséges-trendi cuccokban pompázó lány és a rábízott "dilisek" eleinte bizalmatlanul méregetik egymást. Miután összevész az anyjával és a fiújával, Kroko kelletlenül elkíséri a "diliseket" egy hétvégi kirándulásra. Noha a film ábrázolásmódjában nyoma sincs a szentimentalizmusnak, mégis szívszorító nézni, ahogy a különböző okokból peremre sodródott fiatalok lassan közelebb kerülnek egymáshoz. Kroko összebarátkozik a tolószékhez kötött Thomassal, de könnyelműen alkoholt ad neki és legurítja egy gördeszkás rámpán. Nem rossz szándékkal teszi, a fiú azonban rohamot kap. A lány kétségbeesik, lehull róla a jégkirálynő-álarc. Megejtő és reményt keltő az a folyamat, amint lassan megváltozik, felolvad az önvédelemből kifejlesztett páncél. Érzelmeket, felelősséget mutat, barátai előtt is kiáll a védencéért, visszaverve az ezért járó gúnyolódást. Mindez életszerűen, hitelesen jelenik meg ebben az alacsony költségvetésű, amatőrszereplős, nagyon rokonszenves filmben. Lenyűgöző a főszerepet játszó amatőr, Franziska Jünger. Mindannyian ismerünk ilyen "műanyag" lányokat, legalábbis látásból - ez a film arra ösztönöz, hogy ne írjuk le őket, ne nézzünk rajtuk keresztül. Az értelmiségi gőg semmivel sem jobb, mint az övé.

A Berlinale filmjeiből hármat már láthatott a magyar közönség a Goethe Intézet és a Magyar Nemzeti Filmarchívum hagyományos Új német filmek (Sehenswert) sorozatában: egy modern Heimatfilmet, a Hierankl-t, Leander Haußmannak (korábban bemutatott filmje a Sonnenallee/Napsugár sétány) a berlini fal nyugati oldalát felidéző vígjátékát, a Berlin Blues-t, és egy arab és német fiú barátságáról szóló filmdrámát, az Ismeretlen barátot. A most látott filmekből a tervek szerint továbbiakat mutat be az Örökmozgó a következő Sehenswerten, az őszi osztrák-svájci-német dokumentum-programban, valamint az októberi Bajor Filmhétvégén.

 

Nightsongs
Romuald Karmakar:
Az éjszaka dalai
93 Kbyte
Gegen die Wand
Fatih Akin: Fejjel a falnak
181 Kbyte
Liebe
Achim von Borries :
Mit ér a szerelem gondolatban
54 Kbyte
Kroko
Sylke Enders: Kroko
69 Kbyte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső