Terray István Szabad a kép
AniFest2 az Urániában
Pascal Moretti: Corto Maltese, 2002, francia
Pascal Moretti: Corto Maltese, 2002, francia
101 KByte

A hétvége bővelkedett filmes eseményekben, Budapesten párhuzamosan zajlott három filmfesztivál. Ezzel együtt az Uránia moziban megtartott második Anifest sikerrel zárult, 37 vetítésén több mint 3500 fizető néző fordult meg. A francia, belga, és norvég testvérfesztiválokkal együttműködő AniFest-en 33 versenyfilm került levetítésre, négy egészestés film ősbemutatóját lehetett megtekinteni, a zsűrielnök, Priit Pärn filmjeiből retrospektív sorozatot láthattak az érdeklődők, valamint beszélgetések zajlottak, filmek forogtak, kávék és egyéb italok fogytak. A három nap alatt levetítésre kerültek az Aardman Animations legújabb munkái, készült rövidfilm építészek és animátorok együttműködésével az XPC nemzetközi workshop keretében, és forgott fesztiválhíradó is. Utóbbi három tízperces epizódját a Filmmúzeum műsorán tekinthetik meg az érdeklődők.

A fesztivál programjának legsikeresebb vetítései nem a versenyprogramhoz kötődtek, hanem a nem kevesebb, mint négy egészestés animációs film bemutatójához. Ez annak fényében érdekes igazán, ha belegondolunk abba, hogy (mint a forgalmazók egyik képviselője találóan megfogalmazta), ma a magyar piacon csak az állatszereplős animációs filmek azok, amik behozzák a közönséget a moziba. Az AniFesten vetített három francia és egy magyar filmben pedig nyoma sem volt bájos háromdimenziós halaknak és szabadszellemű ogréknek, mégis teltházat vonzottak. A legnagyobb érdeklődés a Nyócker bemutatóját övezte, hála a játékfilmekhez méltó bevezető-kampánynak, a gettó tematikának és a film mögött felsorakozott színészek neveinek. A mozikban csütörtöktől vetített alkotás a remények szerint tömegfilmhez méltó tömegeket fog vonzani. Elfogytak a jegyek a Halhatatlanok vetítéseire is, ami egy érdekes képregény-feldolgozás a negatív utópiák neo noir-os hangulatával, melyben jól megférnek az ősi egyiptom istenei a cybervilág lényeivel. Élő szereplői zömében számítógép által generált 3D-világban és -figurák között mozognak. Az illúzió a tér tekintetében meggyőző, a mátrix-színészek esetében nem tökéletes, de a vegyes technika feltétlenül a film egyik erénye.

A fesztivál-közönség, az alkotók és filmszakmai szakemberek kerekasztal-beszélgetések keretében találkoztak. Ezek a programok a filmekhez képest kevesebb érdeklődőt vonzottak, ami néha, sajnos, jogosnak is tűnt. A forgalmazók képviselőivel megtartott Rajzfilmforgalmazás Magyarországon című beszélgetés például kissé reklámízűre sikeredett. A forgalmazók megvalósult terveikről, sikereikről és a hamarosan általuk forgalmazandó filmekről beszéltek. Egyetértés abban volt köztük, hogy családi, állatszereplős filmeken kívül a magyar mozipiacon az egészestés animációs munkáknak nem lehet túl sok keresnivalójuk. Ennek ellenére még el nem készült animációs munkák magyarországi forgalmazására is születnek szerződések, amilyen a legújabb spanyol Don Quijote-feldolgozás.

A versenyprogram (140 film közül kiválogatott) 33 filmjét három blokkban tekinthette meg a nagyérdemű: a filmek az Egyesült Királyság-tól Bulgáriáig Európa húsz országából érkeztek. A diplomafilmek tették ki a mezőny jelentős részét, de első-, másodéves hallgatók munkái is bekerültek közéjük, ha megütötték a felállított mércét. A mérce pedig elég magasra volt téve, érett alkotók becsületére váló munkák is nagy számban voltak láthatóak, ami minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy a fiatal generáció számára az animációhoz ma már általánosan szükséges kompjúter-használat ugyanolyan természetes, mint a rajzolás, festés, gyurmázás volt az elődöknek. Ennek megfelelően sok, pár éve még ritkaságnak, drága technológiának számító 3D-animáció volt a munkák között, de a hagyományos technikák sem szorultak még háttérbe. Igazi időutazásra azért kevés film invitált, de például a cseh Jan Susa Lov című hatpercese témája, bábjai, hangjai, vágása alapján készülhetett volna akár harminc évvel korábban is, ami nem jelent értékítéletet.

A díjazott filmek közül az ökumenikus zsűri (Jelenits István, Csoma Áron, Fabiny Tamás, Feldmájer Sándor) díját elnyerő Midi et quelques... volt a leginkább hagyományosnak tekinthető alkotás. A belga Remi Durin egy üres vasútállomáson játszó kislány történetét, pontosabban csak a történet hangulatát meséli el: az akvarellel elkészített háttér előtt a figura egyszerű fekete-fehér vonalrajzzal elevenedik meg.

A közönség harmadik díját a brit John Paul Harney Brand Spanking című munkája kapta. A film technikája vegyes, a kétdimenziós háttér előtt 3D-s figurák mozognak, de ez a munka nem kidolgozottsága, technikája miatt érdemelt díjat. Erősségét inkább a rövid műfajban is fontos gördülékeny történetmesélésben, humorában, és a fesztiválon ritka társadalomkritikai élében látták szavazói. A maga tíz percével a mezőnyben hosszúnak számító film egy iskolában játszódik, ahol a tanulókat nem csak reklámok és üdítő-automaták veszik körül, de még az oktatást is szponzorált kisfilmek segítik. Így a Cola Cola már az egyiptomi piramisok építéséről szóló kisfilmjével az üdítőital fogyasztására buzdíthatja a tanulókat, akik valóban csak a fogyasztással vannak elfoglalva. Ebben a környezetben az igazi rebellis az a tanuló, aki csak a zenével és a lehető legtöbb felület összefirkálásával van elfoglalva (ez talán önéletrajzi elem lehet). Ezzel máris lázadónak minősül, magára vonva az igazgató haragját...

A közönség második díját a francia Overtime, Atlan, Berlan és Ferrié filmje nyerte. Ez a 3D-animáció műfaji önvallomás, melyben a halott bábost annak bábjai mozgatnak. Ha tetszik, a film magának az animáció-készítés hivatásának metaforája: az ember egész életében figuráiba lehel életet, hogy ezzel ő maga váljon halhatatlanná, vagy legalább emléke maradjon fenn munkáin keresztül. A nézők valószínűleg ezt a vallomásosságot, a szinte tökéletes bábfilmes megjelenést, a fény-árnyék kezelést és a zenével szinkronban lévő képek hangulatát értékelték.

A közönségkedvenc a Kontakt lett, a cseh Martin Duda alkotása. A Kontakt arra az animációs filmes fordulatra reflektál, amit a 3D megjelenése hozott és ebből a szempontból abszolút kortárs témát dolgoz fel. A szkeccs két világ határán játszódik: a rajzoltén, melynek hőse természetesen kétdimenziós papírfigura, valamint a klasszikus gyurmavilágot imitáló 3D-világon, aminek a másik hős háromdimenziós alteregója a szereplője. A cselekmény kettejük, az összegyűréstől a metszetkészítésig, mindenféle eszközt bevető küzdelméről szól. A figurák egymás térfelére is átmerészkednek, de ezzel nem járnak jól - végül egyesülnek, ám az így létrejött (4D?) figura életképtelen, saját maga érintése is kontakthibát, azaz vége feliratot eredményez. A film azt a fajta a technikai virtualitást mutatja, amit egy animációs vizsgafilmtől joggal várunk el, eközben elmesél egy önmagában is érdekes, kerek történetet és még a rövid műfajhoz kötelezően társuló csattanó is a helyén van.

A zsűri egyetlen filmet díjazott. Gauder Áron, Varga Balázs és Priit Pärn minimális indoklása szerint egyenrangúnak tekintették a filmeket és egész egyszerűen kiválasztották az összkép alapján legjobbat. A Lloyd in the Corner, a brit Nicholas Losse munkája, a csinyovnyikok kafkai világának megjelenítése rajzfilmes környezetben. A „ha tetszik álom, ha tetszik valóság”- történet Lloyd-ja irodai alkalmazott, aki a lélekölő munka (majd kollégái) elől menekül, az iroda falán (szó szerint) végigfutó mintát követve a menekülést nyújtó ablakig. A film a szürrealizmussal játszó hangulat, a képi poénok (metszetrajzok, játékos nézőpontváltások), a videoklipes színvonalú zenére szerkesztettség érdemelt díjat. Ahogy a többi díjnyertes munkánál, ennél is el lehet mondani, hogy nem szárnypróbálgatással vagy egyszerű technikai mutatvánnyal állunk szemben, hanem érett munkával, egységes egésszel. Az alkotó az antik kamera mellett 2000 euró pénzjutalmat is kapott.

A nézők számára a legkomolyabb élményt egy alacsony, kopasz szemüveges és rendkívül szerény úriember filmjei szolgáltatták. Priit Pärn 1978 óta készít rajzfilmeket és festményanimációkat - két blokkban hét munkáját valamint a zárógálán saját indulását megjelenítő második filmjét tekinthettük meg. Az utóbbi az ..és még tréfál... címmel egy igazi „így jöttem” film; főszereplője a zöld mackó, aki trükkjeivel (bárkit és bármit képes utánozni, megjeleníteni) egyszerre szórakoztatja és kergeti őrületbe az erdő és mező többi lakóját. A feldühödött tömeg előtt végül bebizonyítja, hogy kedves és jóindulatú trükkmester, akire nem kell haragudni. Priit Pärn későbbi munkái már egyértelműen felnőttfilmek, megőrizve a fantázia teljesen szabad szárnyalását. Ennek éreztetéséhez elég felidézni a Karl és Marilyn cselekményét, ami a nők bálványa, a kigyúrt műugró Karl Marx és a szerény kislány Marilyn Monroe párhuzamos történetének őrületét meséli el. Karl az ismertség elől menekülve válik gyilkossá, Marilyn a világhírre törve számol le anyjával, vagyis mindketten a teljes átalakulás útjára lépnek. Valójában Priit Pärn filmjeinek, ha van is elmesélhető történetük, az csak egészen vékony rétegüket jelenti: a csapongó logika és szertelen képi világ elmondhatatlan. Priit Pärn munkáiban az animáció lényege érhető tetten: szabad a kép, szabad a gondolat.

 

 Enki Bilal: Halhatatlanok, 2004, francia
Enki Bilal: Halhatatlanok, 2004, francia
146 KByte
Jacques-Rémy Girerd: Özönvíz, 2003, francia
Jacques-Rémy Girerd: Özönvíz, 2003, francia
161 KByte
 Priit Pärn: A répák éjszakája, 1998, észt
Priit Pärn: A répák éjszakája, 1998, észt
182 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső