Ariane Mnouchkine 40 éve áll a Théatre du Soleil élén. 1964-ben szervezte meg színházát, szövetkezeti alapon. Nézői sohasem tudhatták, ki hozza ki kávéjukat, amit az előadásra várva elfogyasztanak. Nem adták bérbe ugyanis a büfét, az előadás alkotói, színészei működtették. Ez csak egy lépés volt a közönség és a színész, az alkotók közti falak ledöntésében. Mnouchkine színháza leszámolt a távolról csodált, megközelíthetetlen színészbálvánnyal és az előadás alkotótársának tekintette a közönséget.

A színészt pedig azzal állította új feladatok elé a rendezőnő, hogy bevonta az előadás létrehozásának folyamatába. Komoly, kemény hang- és mozgástréningek után, közös improvizációk során építették fel az előadásokat.

Mindez pusztán színháztörténet lenne, ha nem dokumentálják filmeken. S hogy mit számít a technikai rögzítésben pár év, az akkor derül ki, ha belegondolunk, hogy Grotowski néhány évvel korábbi, híres előadásairól csupán rosszul világított rossz felvételek maradtak fönn, Mnouchkine előadásairól viszont filmváltozatok. Van Clowns, van Aranykor, van 1789, van 1793, és elkészült a Moliere is - hosszú, két részes filmváltozatban és öt részes tévéváltozatban is.

Sokan állítják, hogy ezek a filmek tették világhírűvé a Théatre du Soleilt. E filmek után akarta mindenki élőben látni előadásait, s ha tudott, elzarándokolt egy-egy előadásra a Cartoucherie-be.

Magyarországon sokáig csak ezeket a filmeket ismertük, ezekből tanulta meg "élőben" színházi és filmes közönség, színházi és filmes alkotók, hogy a hagyományosan narrációs kukucska színházat ilyen színészi munkával, ilyen test- és térfelfogással is ki lehet váltani.

A Vincennes-i erdő régi Tölténygyárában ember magasságú platók álltak. A játék, a forradalom alakulásáról szóló történet platóról platóra vándorolt, s a közönség követte a játék vonulását. S miközben a színészek szereplőtársaikkal vitáztak, a lehetőségeket latolgatták, ki-kifordultak a nézőkhöz, velük is "megbeszélték" dolgaikat. A történelem, a forradalom ott alakult: bokától felfelé láttuk, teljes testközelből. Teljes érzékiségében.

Hogy ez a film hogyan működik ma, milyen és miről szól, az kiderül július 26-án hétfőn, este 7-kor, amikor húsz év után újra levetítjük.

Az Örökmozgó egész júliusban a francia forradalom filmjeit vetítette: minden ország (franciák, lengyelek, amerikaiak, olaszok) minden korban mást-mást emelt ki a forradalom bugyrából: tekintették komédiának és véres drámának, csináltak belőle melodrámát, könnyed kalandfilmet és könnyes szerelmi történetet. A kor hőse hol Napóleon volt, hol a mosónője, hol Danton, hol Robespierre, hol pedig a Vörös Pimpernel. Talán csak egyetlen alkotónak sikerült organikus, növényszerű filmet csinálnia belőle, Jean Renoirnak, a Marseillaise-ben: mintha maga is ott menetelne a katonák közt, akik vonulnak föl Párizsba, és viszik a marseille-iek dalát, amiből aztán himnusz lesz.