Az orvosok gyakran kapnak ajándékot betegektől. A harmadik világ országaiban az orvosokat gyakorlatilag az ellátott betegek ’fizetik’ naranccsal, avokadóval vagy egy-egy fürt banánnal. Ritkaság, hogy az orvost egy műalkotással lepjék meg, de hogy ez az ajándék magát a kezelőorvost ábrázolja, az már csodaszámba megy. Frida Kahlo (1907-1954) mexikói festőnő, akinek betegsége, „beteg szerepe” vált művészetté, ezt tette. A művésznő nemcsak, hogy lefestette kezelőorvosait, hanem hálája jeléül meg is ajándékozta őket a festményekkel. Előfordult, hogy részben így fizetett az orvosi beavatkozásokért.

Frida Kahlo élete szorosan összefügg néhány orvosának praxisával. Kettőt közülük halhatatlanná is tettek a művésznő keresett olajfestményei. Hat éves korában Frida gyermekbénulást kapott, kimaradt az iskolából, és betegsége következtében az egyik lába elsorvadt. Gyermektársai falábúnak csúfolták, és ez a név egészen felnőtt koráig végigkíséri /1/. Valószínűleg a betegséggel járó lelki megrázkódtatás következtében vonzódott később is már-már excentrikus módon az orvostudományhoz. Talán az is fokozhatta vonzalmát e tudományhoz, hogy épp akkor ünnepelte a világ Marie Curie-t, aki munkásságával a tudományos tevékenységet folytató nőkre irányította figyelmet/2/. Kahlo serdülőkori álma az volt, hogy orvos legyen. Ezért Mexikó egyik legnívósabb gimnáziumába, a Secular Preparatoriába iratkozott be, ahol egyike volt a harmincöt lánynak, akik e kétezer fős iskolába jártak /3/.

Álma az orvosi pályáról sajnos nem vált valóra. Tizennyolc éves korában, egy autóbusz és egy trolibusz majdnem tragikus kimenetelű ütközésekor Kahlo testét úgy szúrta át egy fémfogantyú, „ahogyan a kard átszúrja a bikát”/4/. Később Kahlo furcsa esetként emlékezik erre a balesetre, amely szerinte „nem erőszakos esemény, inkább tompa, lassú és igen fájdalmas volt”/5/ .A fiatal lány élet és halál között lebegett, a hátgerincét komoly károsodás érte, belső szervei is súlyosan megsérültek. Hosszú és igen fáradságos kezelések következtek. Többször műtötték a gerincét, majd gipszfűzőben kellett hosszú ideig feküdnie. Türelmét meglehetősen próbára tették a gipszfűző-kalodában töltött hetek és kiszolgáltatott helyzete. Más ember már feladta volna a küzdelmet, de az addig minden téren igen tevékeny Frida nem hagyta magát. A rázúdult sok szabadidő arra késztette, hogy az új helyzetben hamarosan új foglalatosságot találjon magának/6/.

Egy évvel később Kahlo maga írta le gyógyulásának történetét: „mivel a kulcscsontomtól a medencémig érő gipszfűzőben kellett feküdnöm, édesanyám kitalált egy nagyon ötletes szerkezetet, amelyről egy papírtartó fatábla lógott. Az ő ötlete volt az is, hogy reneszánsz stílusban díszítse fekhelyem. Baldachinos ágyat készíttetett számomra, melynek mennyezetére egy a teljes felület beborító tükröt rögzített, hogy láthassam magam, és így magam lehessek képeim modellje”/7/. Ennek a berendezésnek a segítségével kezdte el festeni a határozott, mindenáron tevékenykedni akaró tizenéves lány első önarcképeit.

Balesete után három évvel Frida sorsa újabb fordulatot vett: megismerkedett a freskóiról híres Diego Rivera festőművésszel. Frida ezt a pillanatot költőien „segundo accidente”/8/, azaz „második balesetnek” nevezte. Diego akkor már világhírű művész volt. Rövid ideig udvarolt neki, majd házasságot kötöttek. Rivera huszonegy évvel volt idősebb Fridánál, és házasságukat megelőzően eseménydús életet élt. Esküvőjük után nemsokára Frida és Rivera lett a mexikói művészet nagykövete a világban. Az Egyesült Államokba utaztak, ahova Riverát meghívták, hogy múzeumokba és más középületekbe fessen freskókat.

Az egyik ilyen megbízás San Franciscóba szólt, ahol a város varázsa és a kínai negyed színei rövid időn belül elkápráztatták Fridát. Az asszony kaliforniai tartózkodásuk során ismerte meg Dr. Leo Eloessert, aki újabb diagnózist állított fel. Dr. Eloesser először gerincferdülést gyanított a páciens mozgási problémái mögött, de később inkább annak a meggyőződésének adott hangot, miszerint Frida panaszait a baleset után nyitva maradt gerince okozhatta, nem pedig a baleseti trauma/9/. A sebész hamarosan nemcsak Frida egészségének őre, hanem megbízható barát és odaadó levelezőpartner is lett. Politikai nézeteik is azonosak voltak, és nem utolsósorban, Eloesser doktor közvetített a Rivera és Frida közötti családi feszültségek esetén is. Szűkszavú leveleiben Frida az orvost „kedves doktorkának” vagy „legjobb barátomnak”/10/ nevezte. Ezek az anekdotákkal és pletykákkal fűszerezett levelek leginkább Frida egészségi állapotáról és a terápiás módszerek esetlegességéről szóltak. Az orvos és páciense között kialakult igen érdekes kapcsolat egészen Frida Kahlo haláláig tartott, legalábbis ezt bizonyítják a különböző magángyűjteményekben fellelhető levelek.

A művésznő és amerikai orvosa között létrejött szoros és megmagyarázhatatlan kapcsolatból két festmény született . Az első 1931-ben készült, és Dr. Eloessert ábrázolja rendelőjében. (Dr. Eloesser portréja, a ford.). Az orvost egy arányosan kicsinyített hajómodell mellett festette le Frida. A hajó neve „Los Tres Amigos” („A Három Barát”, a ford.), mely nyilvánvalóan a két Rivera és az orvos szoros barátságára utal. Ezt a festményt naiv és primitív/11/ műnek tartották a műkritikusok, bár inkább Frida hálája kifejezéseképp, baráti gesztusként, ajándéktárgynak készült. Jelenleg San Franciscóban, a Kaliforniai Egyetem Orvosi Karának gyűjteményében található/12/.

A második festmény, mely Dr. Eloesserrel kapcsolatos, Frida Kahlo 1940-ben készített önarcképe (Dr. Eloessernek dedikált önarckép, a ford.). Ezt a képet is az orvos kapta ajándékba. A művésznő igen finom ecsetvonásokkal egy összenőtt szemöldökű, ikonszerű Frida képet fest, a szemöldökök tánca olyan, „mint egy madár szárnyai repülés közben”/13/. Az önarcképen a festő barna rebozo-t (kendő, a ford.) visel, virágokkal díszített haja és Pablo Picassótól kapott furcsa formájú fülbevalói /14/ kitűnnek a kép síkjából. A művésznő nyakát érdekes és mutatós töviskoszorú ékesíti és szúrja egyben, a sebekből kifolyó vér is az éknek része. A festmény hátborzongató képiségét a művész szeretetteljes dedikációja ellensúlyozza, amely a mű szerves része, a mexikói hagyományokra utaló szöveges beszúrás. A mexikói vallásos festményeken igen gyakori a képen lévő girlandokon, táblákon található szöveges magyarázat. Kahlo festményének girlandján ez áll: „Pinte mi retrato en aňo 1940 para el Doctor Leo Eloesser, mi medico y mi mejor amigo. Con todo mi cariňo, Frida Kahlo.” („1940-ben festettem önarcképem Leo Eloesser doktor, orvosom és legjobb barátom részére. Teljes szeretetemmel, Frida Kahlo”, a ford.)

A következő években Kahlo megint csak egészségi gondokkal küzd. 1940 után korlátozódik mozgása és betegsége egyre elviselhetetlenebbé válik, ezért 1946-ban New Yorkba utazik ortopédiai műtétre. Erről az időszakról számol be Alejandro Gómez Ariasnak, egyik volt udvarlójának és osztálytársának. Frida a következőképp írja le újabb szenvedéseit: ”Az első két hét nagy szenvedések és könnyek között telt el, senkinek sem kívánom azokat a fájdalmakat… de már csökkentek… a tabletták segítségével többé-kevésbé túléltem… Először a medencémből vettek ki egy darabot, hogy azt majd átültessék a gerincoszlopomba a műtét helyén egy ijesztő sebet hagyva”/15/. Akárcsak tizenéves korában, Frida jó pár hónapra ismét gipszfűzőbe kényszerült.

A műtét utáni megkönnyebbülés sajnos csak átmeneti volt, ugyanis a következő vizsgálatok orvosi műhibákra utaltak. Nem a megfelelő csigolyát műtötte meg az orvos, és a probléma megoldása helyett az operáció csak újabb bajok forrása lett. A teljes mozgásképtelenséggel farkasszemet nézve, mélységes fájdalmak közepette 1950-ben Kahlo Dr. Juan Farillhoz, egy mexikói orvoshoz fordult, aki a művésznő szerint „megmentette az életét” és „visszahozta életkedvét”/16/. Az újabb műtétsorozat hét beavatkozásból állt, és utána Fridának egy teljes évig kórházban kellett maradnia. Ezek ellenére nagyon hálás volt, és egyik levelében meg is említi: „belekezdtem egy kis képecskébe, amit Farill doktornak akarok adni, és nagy-nagy szeretettel készítek számára”/17/ (Önarckép dr. Farill portréjával vagy Önarckép dr. Juan Farilllal – Autorretrato con el retrato del Dr. Farill o Autorretrato con el Dr. Farrill, 1951, a ford.).

Hamarosan Dr. Farill is a művésznő orvos-hősökkel tűzdelt önarckép-csarnokának alakja lett. Az önarckép itt is a művész-páciens háláját ötvözi az orvos gyógyító tudásával. A Dr. Farillnak ajándékozott képen Kahlo és a tolószék egysége ellensúlyozza a művésznő festményállványán tündöklő szigorú Farill arcot. A kép további érdekessége a rajta lévő két személy arcvonásainak feltűnő hasonlósága. A két ember összenőtt szemöldöke szembeötlően azonos/18/. Annak ellenére, hogy ez a portré inkább a kezelőorvosról szól(na), a nézőt leginkább a kép tényleges fókusza ragadja meg, ami pedig nem az orvos. A kép központi figurája a Frida bal kezében tartott, palettának álcázott szokatlan formájú belső kivetülés, egy szív, minden anatómiai kellékével együtt: szívbéli hálájának képi jelentéshordozója, s egyben a fájdalom és a szeretet jel-képe.

Életének utolsó éveit Frida fájdalmak, orvosi beavatkozások, lábadozások és szövődmények ciklikus ismétlődésében töltötte. 1953-ban elüszkösödött jobb lába miatt ismét megműtötték. Először csak két ujját vágták le, majd térd alatt amputálták a lábát. Műlábat kapott, melyet hímzett piros vászonnal és apró csilingelő díszekkel ékesített fel. Utolsó hónapjait tolószékben és ágyban töltötte, napjait átitatta a „gyógyszer- és kábítószerszag”/19/. Frida 1954-ben bekövetkezett halála után Dr. Eloesser hangot adott annak a véleményének, miszerint a Frida testén végrehajtott több mint húsz orvosi beavatkozás szükségtelen, fölösleges kínzás volt. Szerinte Kahlo legtöbb panasza pszichoszomatikus tünet volt, mindig a figyelem központjában akart maradni próbára téve barátai és családja lojalitását /20/. A kaliforniai orvos sajnos nem állít fel alaposan és pontosan orvosi diagnózist, de szerinte Frida Kahlot a Münchausen-szindrómában szenvedett. Ennek tünete, hogy, hogy a beteg-áldozat olyan orvosokkal veszi körül magát, olyan orvosokat keres, akik hajlandók őt kórházba beutalni, és még meg is műtik, hogy szorongását és rossz közérzetének feltételeit biztosítsák/21/²¹. Kahlo maga ismeri el ezt az orvosi feltevést, amikor sokatmondóan azt írja naplójába, hogy „azért szeretünk betegek lenni, mert ez megvéd bennünket”/22/. Dr. Eloesser nem az egyedüli volt, aki így magyarázta Kahlo orvosaihoz való ragaszkodását, azóta több kutató is hasonló magyarázatot talált a festő és orvosai kapcsolatára/23/.

Akármi is volt Frida Kahlo állapotának az orvosi magyarázata, személyes élettapasztalata művészetének szerves része lett, egészségi állapota és orvosaival való kapcsolata életművének jelentős részét meghatározta. Ebben a kontextusban érthető, hogy sokan egyaránt a nagyszerű jelzővel illették és illetik Kahlo életét és művészetét. Egy mexikói költőnő 1944-ben Kahlo festményeit méltatva és kiemelte, hogy Frida műve „a legintenzívebb női élettani tragédia, amit valaha is festettek a világon”/24/. Ezzel a költői kifejezéssel Diego Rivera is egyetértett. A freskófestő a következőképp írt a feleségéről: „Frida a művészettörténet ritka példájaként szétszakította méhét és szívét, hogy el tudja mondani a bennük érzett biológiai igazságot”/25/. Kahlo kétségkívül kettős alkímiát művelt: testét és fájdalmát képi motívumokkal jelenítette meg képein, ezeket egyszersmind fizetőeszközként is alkalmazva.
(Fordította: Cristian Réka M.)

Jegyzetek

Anette B Ramirez de Arellano közegészségügyi doktori diplomát szerzett a Columbia Egyetemen, jelenleg Washingtonban független kutató. Servando Ortoll Mexikóban az El Colegio de Sonora, kutatóprofeszora. (Az esszé fordítása a szerzők beleegyezésével készült. A ford.)

1 Hayden Herrera Frida. A Biography of Frida Kahlo (New York: Harper and Row, 1983), 15. old.
2 Graziella Garbaloza „Sembalzas de México: Frieda Kahlo”. In Maňana, június 17, 1944.
3 Leslie Sills Inspirations: Stories About Women Artists (Niles, Illinois: Albert Whitman and Co, 1989), 17. old.
4 Raquel Tibol Frida Kahlo: crónica, testimonios y aproximaciones (Mexico City: Ediciones de Cultura Popular, 1977), 31. Old. (ford. Bodó Katalin)
5 Ibid., 28-29. old. (ford. Bodó Katalin)
6 Raúl Flores Guerrero 5 Pintores Mexicanos (Mexico City: Univesidad Autónoima de México, 1957), 16. old. (ford. Bodó Katalin)
7 Hayden Herrera, op. cit, 33. old. (ford. Bodó Katalin)
8 Martha Zamora The Brush of Anguish (San Francisco: Chronicle Books, 1990), 37. old.
9 Hayden Herrera, op.cit., 37. old.
10 Nyersen rövid levelezési stílusát Frida igen ravaszul ötvözte a kokettáló nő kacérkodásával. Lásd Martha Zamora The Letters of Frida Kahlo: Cartas Apasionadas (San Francisco: Chronicle Books, 1995)
11 Hayden Herrera, op.cit., 121. old.
12 Ibid, 121-122. old. (ford. Bodó Katalin)
13 Raquel Tibol, op. cit., 11. old.
14 Isabel Alcántara és Sandra Egnolff Frida Kahlo and Diego Rivera (Munich: Prestel Verlag, 1999), 64. old.
15 Alejandro Gómez Ariashoz írt levele, 1946. június 30-án. Lásd Raquel Tibol, op. cit. (ford. Bodó Katalin)
16 Ibid, 55. old.
17 Uo.
18 Sharyn Rohlfsen Udall művészettörténész szerint a két személy, orvos és páciensének jelenléte egy képen azt is sugallja, hogy Kahlo valószínűleg az orvost is művésznek tekintette, azaz más műfajban dolgozó művésznek látta őt. Rohlfsen Udall értelmezése szerint, mivel Farill „visszaadta Frida életét”, ily módon Frida is „visszaadja az orvos arcát”. Lásd Sharyn Rohlfsen Udall Places of Their Own: Carr, O’Keefe, Kahlo (New Haven, Yale University Press, 2000), 92. old.
19 Raquel Tibol, op.cit., 93. old.
20 Hayden Herreira, op.cit, 347. old.
21 Vö. American Psychiatric Association Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, 4. kiadás (Washington, D.C., American Psychiatric Association, 1994), 472. old.
22 Raquel Tibol, op.cit., 57. old.
23 Hayden Herreira, op.cit., 37. old.
24 Graziella Garbaloza „Semblanzas de México: Frieda Kahlo”. (ford. Bodó Katalin)
25 Diego Rivera „Frida Kahlo y el Arte Mexicano”. In Boletín del Seminario de Cultura Mexicana 2 (Október 1943), 89-101. old. (ford. Bodó Katalin)