74 KByte
|
Mundruczó Kornél 1975 április 3-án
született, Gödöllőn. Egészen korán érdekelni kezdte a
színház világa, olyannyira, hogy barátaival egy amatőr
előadásra is elszánták magukat, melyben Kornél nem csak
szerepelt, hanem rendezőként is tevékenykedett. Ma már úgy
emlékszik vissza rá, hogy
nevetséges színvonalú volt, pedig
szárnypróbálgatásnak nem lehetett rossz, hiszen művész
akart lenni, leginkább az hajtotta, hogy sok barátja
képzőművész volt. Ő azonban nem tudott rajzolni. Így
jobb híján a színészetet találta ki, mint olyan
művészetet, amihez kedve és talán érzéke is van.
A talán nem sokkal később bizonyossággá vált, mikor
érettségi után egy évvel, amit az Arany János színházban
stúdiósként töltött - akkor még gyerekszínház volt -,
első próbálkozásra felvették a Színház- és
Filmművészeti Főiskolára.
Kornél ma is szerencsének tartja, hogy Zsámbéki Gábor
irányításával tanulhatta ezt a mesterséget. Nagyon jól
érezte magát a Főiskolán, ami nem feltétlenül jelent
folyamatos és felhőtlen boldogságot; inkább azt, hogy olyan
osztályban tanulhatott, melynek tagjai kivételesen jól tudtak
együtt dolgozni és különösen inspirálóan hatottak
egymásra.
Így aztán volt kedvük és energiájuk minden nap reggel
10-től éjjel 2-ig próbálni, tanulni, gyakorolni a nyári
szünet kivételével szinte minden nap. Ez a rabszolgaság
Kornél szerint lenyűgöző dolog, mivel ettől az
ember indirekt módon fontosnak érzi magát: jelen kell lennie,
és tudnia kell a szövegét, mert anélkül - tehát őnélküle
- nem működik az előadás.
Zsámbéki Gábor jól összefogta és koordinálta ezt a kis
csapatot, majd a harmadik évtől kicsit szabadabbra engedte
növendékeit, ám rengeteg olyan ember hívott, akitől sokat
tanulhattak az osztály tagjai. Különösen tanulságosak voltak
Zsótér Sándor, Kis Csaba, Máté Gábor, Ascher Tamás és
Iglódi István órái.
A számtalan vizsgaelőadás közül Kornél számára a
legnagyobb élmény a Zsótér Sándor által rendezett Patkányok,
a Hagyjál békén Krapatnek, Máté Gábor rendezésében
és az Ascher Tamás rendezte Bécsi erdő című
előadásokban való részvétel volt; az utóbbi kettőben
főszerepet alakított.
A főiskolás évek alatt játszott a Duna
TV egyik produkciójában, a Szabadulásra ítélve című
áldokumentumfilmben, illetve a debreceni színházban és
Budapesten a Tivoliban, gyakorlaton pedig két évig a Katona
József színházban volt.
Ezt is szerencsének érzi. Hiszen alig pár év alatt nagyon sok
helyen, nagyon sok emberrel dolgozhatott, sokféle módszert
ismerhetett meg, és az olyan különbségek, amilyenek például
a debreceni és a Radnóti színház között fennállnak sok
tanulsággal - hiszen ez mindig mást kíván meg az embertől -
és egyformán fontos élményekkel szolgáltak.
Az alkalmazkodásban pedig leginkább Zsámbéki Gábor szavai
segítettek, aki arra tanította színész-palántáit, hogy
olyannak kell lenniük, mint a tengerészgyalogosoknak: akárhova
ledobják, fel kell tudni találni magukat és végre kell tudni
hajtani a feladatukat. Ezzel szinte korlátlan nyitottságra
tanította osztályát Zsámbéki Gábor, ugyanakkor nagy
felelősségvállalásra is, hiszen ettől kezdve nem lehet
semmit a körülményekre fogni; a jó színésznek rossz
darabból, rossz rendezővel is tudnia kell adni valamit
közönségének.
Mindez talán azt is biztosítja a színész számára, hogy az
adott szerepben mindig jól érezze magát, hiszen így nincsenek
álomszerepek, beteljesületlen vágyak sem. Kornélnak például
saját megfogalmazása szerint mindig az az álomszerep, amit
éppen megkap.
Kornél tavaly óta egy egészen más szereppel is
próbálkozik. Miután 1998-ban elvégezte a színész szakot,
jelentkezett a Főiskola filmrendező szakára, ahova fel is
vették, így tulajdonképpen - bár most is láthatjuk
színészként színházban játszani - még mindig főiskolás.
Ez meglepő vállalkozás, hiszen ha a színházi rendező szakot
választotta volna, könnyebben megértenénk, de azt mondja,
zavaró lett volna a ezúttal más szerepben dolgozni együtt a
Főiskolán ismét ugyanazokkal az emberekkel. Másrészt pedig
nem kevés példa van rá, hogy befutott színészek könnyen
rendezhetnek színdarabot, anélkül, hogy külön erről szóló
diplomájuk is lenne. A film teljesen más, eddig ismeretlen,
idegen, így tehát számára meghódítható - és
meghódítandó - területnek mutatkozott. Olyannak, ami felé
nagy kíváncsisággal és elszántsággal indult el egy évvel
ezelőtt.
Úgy tűnik, nem is csalódott ebben a foglalkozásban, hiszen
akkora szorgalommal csinálja, hogy a kötelező gyakorlatokon
kívül is igyekszik minél több filmet elkészíteni.
Évfolyamtársa, Makkos Szilárd az állandó operatőre.
Készítettek - kötelező feladat - egy dokumentumfilmet Minőségét
megőrzi címmel, és Vörös hold címen egy
kisjátékfilmet, s az iskolai feladatokon kívül a Haribo
Hariba című 15 perces és a Mi című 11 perces
rövidfilmekkel is elkészültek. Most pedig egy 50 perces,
tehát már komolyabb filmet forgatnak, Nincsen nekem vágyam
semmi címmel, 16 mm-es anyagra. Ebben Rába Roland, Nagy
Ervin, Kovács Martina és Csuja Imre játsszák a főszerepeket.
Fiatal színészeket Kornélnak nem nehéz találnia a
filmjeihez, végül is ismer elég sokat. Kamerát, lámpákat, a
szükséges eszközöket is nagyrészt - nem csak a
vizsgafilmekhez, hanem iskolán kívüli munkáihoz is - a
Főiskoláról próbál szerezni. Igyekeznek megszerezni
darabjaikhoz a Duna Műhely támogatását, a Nincsen nekem
vágyam semmi is Durst György producer közreműködésével
készül. Kornél számára most az a legfontosabb, hogy a
Filmszemlére mindenképp kész legyen a filmje.
Mindezek ellenére, vagy éppen ezért,
Kornél még nem döntötte el, melyik terület érdekli jobban.
Tavaly a Radnóti Színház felkérte az Erdő Bulanov
szerepére, amit természetesen nagy örömmel fogadott. Az
előadást Gothár Péter rendezte, így Kornél olyan emberrel
ismerkedhetett meg, akitől a filmkészítésről is tanulhat.
Filmezés és színészet tehát egyenlő súllyal bírnak nála,
annál is inkább, mert saját bevallása szerint mindig csak
másnapig gondolkodik előre. Persze nem is kell mindenképpen
döntenie. Az adott forgatási nap és például az Erdő
előadása a Radnóti színházban egyenrangú dolgok, és
Kornél nagy hibának érezné, ha megengedné magának, hogy
bármelyiken is figyelmetlen vagy felkészületlen legyen.
Színészként viszont sokkal jobban érzi magát így, mivel
attól, hogy egy kicsit más irányba ment el az élete, sokkal
felszabadultabban tudja csinálni a színészetet. Jobban látja
az alakítását kívülről, hiszen ő maga is dolgozik színészekkel, s így
könnyebben formálja saját szerepeit is. Most is nagyon szeret
játszani, azt mondja nagyon fájna neki, ha nem szerepelhetne többet színházban.
A két dolog tehát Kornélnál jól kiegyensúlyozza egymást:
hol ő engedelmeskedik mások akaratának és csak saját
magáért kell felelnie, hol pedig neki kell elfogadtatnia az
akaratát egy egész stábbal, úgy, hogy a többiek is örömmel
végezzék feladatukat, ilyenkor az övé a felelősség, neki
kell végiggondolnia minden részletet.
Talán éppen ezért van, hogy bár mindig vágyik rá, egyelőre
nem tud szerepelni saját filmjében, még nem sikerül a
színészet és a rendezés között megosztania a figyelmét.
Pedig egyszer készíthetne egy igazi szerzői filmet: írta,
rendezte, főszereplő: Mundruczó Kornél. A magyar
filmszakmában erre úgysem túl sok példa akad.
Mundruczó Kornél jelenlegi szerepei:
Színház:
Radnóti színház: Erdő - Bulanov
Budapesti Kamaraszínház a Tivoliban: A velencei kalmár -
Gratiano
|