>>Nyomtatás

Vissza a normál nézethez

Balogh Gyöngyi
Elázott filmkincsek rozsdás dobozokban – Előkerült Kertész Mihály kolozsvári filmje

Alig hittünk a szemünknek, amikor az egyik legrozsdásabb dobozból vésővel kiszabadított, gyönyörűen virazsírozott, szintén angol inzertes filmtekercsen Jászai Marit pillantottuk meg egy öreg parasztasszony szerepében, majd a következő snitteken megláttuk a magyar színjátszás másik nagy öregjét, Szentgyörgyi Istvánt, a húszas éveiben járó Berky Lilit és Várkonyi Mihályt.


Az I. világháború éveiben, jól felszerelt műtermekben, kiváló szakemberek irányításával virágzó filmgyártás folyt Magyarországon. Az 1918-ban készült filmek száma meghaladta a százat. A magyar filmeket nemcsak a hazai közönség látta, de Európa számos országában sikerrel vetítették őket, sőt némelyikük a tengerentúlra is eljutott. A háború után azonban válságba került a magyar filmipar, és élvonalbeli filmeseink lehetőségek híján elhagyták az országot. Köztük volt a korszak sztárrendezője, Kertész Mihály is, aki előbb Bécsben tűnt fel, majd Berlinből, Párizsból érkeztek róla hírek, végül Hollywoodban állapodott meg, ahol Michael Curtiz néven több mint száz filmet rendezett. A leghíresebb közülük az egyetemes filmtörténet talán legszebb háborús melodrámája, a Casablanca, mely 1943-ban három Oscart kapott, a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv díját. A Casablanca sikerének titka még ma is izgatja a filmtörténészeket, filmesztétákat, s Kertész Mihály pályája iránt sem szűnt meg az érdeklődés. Gyakran érkeznek magyarországi korszakára vonatkozó kérdések a világ minden tájáról, és a kutatók szeretnék látni első filmjeit. Sajnos eddig csak néhány filmtöredéket (Tatárjárás, Az utolsó hajnal, Skorpió) és a Tanácsköztársaság idején forgatott 9 perces agitkát, a Jön az öcsém-et tudta a Filmarchívum bemutatni az érdeklődőknek Kertész Mihály mintegy 40 magyar filmje közül, mivel a többi elveszett.
Már szinte semmi remény nem volt, hogy változik a helyzet, amikor 2007 őszén hírt kaptunk a holland filmarchívumból, hogy megtalálták Kertész Mihály Az utolsó hajnal (1917) című filmjének teljes kópiáját, melyből archívumunk eddig csak egy háromszáz méteres töredékkel rendelkezett. 2008 januárjában megállapodtunk a holland kollégákkal, hogy a filmet Amszterdamban, a Haghefilm laboratóriumban restaurálják, s egy később kiválasztásra kerülő magyar filmért cserébe gyűjteményünkbe is kerül majd egy példány. Ekkor még nem is sejtettük, hogy itt Budapesten, a Duna Televízió raktárában, öt rozsdás dobozban egy még ennél is nagyobb ritkaság lappang: Kertész Mihály egyik első filmje, A tolonc.
*%*Márciusban azzal a kéréssel fordultak hozzánk a Duna Televízió munkatársai, hogy nézzük át a rendezkedés közben talált régi, valószínűleg tűz- és robbanásveszélyes, nitró alapanyagú filmjeiket. Pár nap múlva megérkezett a filmszállítmány, s megkezdődött az archívumi munkák legizgalmasabbika, a filmazonosítás. Néhány harmincas évekbeli magyar rövidfilm (Budapest fürdőváros, Porcelángyártás és mások) került elő legelőször a dobozokból, egyikük-másikuk teljesen elázottan. Szerencsére ezekből a gyűjteményünkben jó állapotú kópiák vannak, ezért nem pótolhatatlan érték ment veszendőbe. Ettől kezdve azonban minden dobozt félve nyitottunk ki, attól tartva, hogy valami szenzációs ritkaság „úszik” majd benne. Előkerült, szerencsére szárazon, egy Amerikában, 1928-ban, a Kossuth-zarándokút alkalmából készült amatőr felvétel, valamint egy 1922-ben forgatott jótékonysági film, az Árvák imája, melyben a magyar gyereksztár, Lubinszky Tibor és két húga, Manci és Lili mellett szerepelt James Pedlow kapitány, az amerikai vöröskereszt magyarországi képviseletének vezetője. A Duna Televízió munkatársai nem tudtak felvilágosítást adni a filmek származásáról, csak e két angol feliratos, amerikai vonatkozású rövidfilm alapján jutottunk arra a következtetésre, hogy valószínűleg az Egyesült Államokból kerültek haza a tekercsek. Talán Amerikában élő magyarokról készített műsort a Duna Televízió stábja, s tőlük kapták a filmeket. Ez feltehetőleg évekkel ezelőtt történt, s meglehet, hogy a stáb tagjai már nincsenek a Duna Televíziónál, a jelenlegi munkatársak pedig nem tudnak a dologról. Az adomány, melyről minden bizonnyal megfeledkeztek, azóta elég mostoha körülmények között hányódhatott, legalábbis erre vallanak az ázott filmtekercsek és a filmdobozok siralmas állapota.
Alig hittünk a szemünknek, amikor az egyik legrozsdásabb dobozból vésővel kiszabadított, gyönyörűen virazsírozott, szintén angol inzertes filmtekercsen Jászai Marit pillantottuk meg egy öreg parasztasszony szerepében, majd a következő snitteken megláttuk a magyar színjátszás másik nagy öregjét, Szentgyörgyi Istvánt, a húszas éveiben járó Berky Lilit és Várkonyi Mihályt. Az azonosítás egyszerű volt, mivel Jászai Mari pályája során mindössze két filmszerepet játszott, a Bánk bán-ban Gertrudis királynét, A toloncban egy öreg parasztasszonyt, Ördög Sárát. Biztos tehát, hogy ez a tekercs Kertész Mihály Kolozsváron készült filmjéből, A toloncból való. További bizonyíték, hogy nincs másik film, amelyben az említett négy színész együtt szerepelne. Ezenkívül ismert az ártatlanul kitoloncolt cselédlány története is, mivel a film forgatókönyvét, mely Kolozsváron fennmaradt, Jordáky Lajos Az erdélyi némafilmgyártás története (1903–1930) című kötetében leközölte.
A legrozsdásabb dobozokkal folytattuk a munkát, remélve, hogy ezekben is A tolonc tekercsei lesznek. Nem is csalódtunk, az első után előkerült, szerencsére szárazon, a film második, negyedik és ötödik felvonása. A következő dobozban azonban egy teljesen elázott tekercset találtunk, A tolonc harmadik felvonását. Ilyet még egyikünk sem látott. A tekercs úszott a dobozban, és csöpögött belőle a víz, amikor kiemeltük. Világos volt a feladat: valahogy, mégpedig minél gyorsabban, meg kell szárítani a filmszalagot, mielőtt az emulzió lemállik róla. De hogyan? Szerencsére kollégáim, Ujhegyi Gyula és Kurutz Márton hamar megtalálták a megoldást, és néhány perc múlva elkezdődött a kivitelezés. A folyosón minden ajtót kinyitottunk, s a tetejükön vezettük végig a filmszalagot. Mivel ez 300 méter hosszú volt, többször oda-vissza kellett fordulni vele. A folyosó egyik végén egy alumíniumlétrához rögzített partvisnyélen, a másik végén egy filmszállító kocsi fogantyúján fordult meg a filmszalag. Az akció sikeres volt, a tekercs néhány óra múlva szárazon, emulziósérülések nélkül került a vadonatúj dobozba.
A szállítmány átvizsgálása után a Magyar Nemzeti Filmarchívum felajánlotta a Duna Televíziónak, hogy klimatizált raktárában, optimális körülmények között (új fémdobozokban, a nitrófilmek számára legkedvezőbb hőmérsékleten és páratartalom mellett) elhelyezi, majd amikor pénzügyi helyzete lehetővé teszi, restaurálja a gyűjteményéből eddig hiányzó filmeket.

*%*Némafilmgyártásunk ötvenedik túlélője:
A tolonc

1912 és 1930 között mintegy 600 néma játékfilm készült Magyarországon. Ezek közül 1965-ben tizenkettő, 2007-ben már negyvenkilenc film volt a gyűjteményünkben. A tolonc a magyar némafilmgyűjtemény ötvenedik darabja.
A film 1914-ben készült Janovics Jenő cégénél, a Proja filmgyárban. A forgatás június elejétől július közepéig tartott Kolozsváron, Torockón, a Torda-hasadékban és az Aranyos partján. A felvételeket Janovics operatőre, Fekete László készítette, de a laboratóriumi munkálatokat a Projectograph végezte Budapesten. Ez volt a kolozsvári filmgyártás második éve, vagy talán pontosabb, ha azt mondjuk, nyara, mivel itt a filmkészítés a színház melléküzemágaként, csak a nyári szünetekben folyt. Janovics öt nyáron hetvenkét játékfilmet gyártott. Irányítása alatt kezdte rendezői karrierjét Korda Sándor. Itt kapta első nagyszabású feladatait Kertész Mihály. Janovics megörökítette a kor legnagyobb színészegyéniségeinek (Blaha Lujza, Jászai Mari, Szentgyörgyi István) játékát. Ő volt az első Magyarországon, aki a filmet nem léha szórakoztatásnak, hanem művészetnek tekintette, s témáit elsősorban a magyar drámairodalom és költészet klasszikusaiból merítette. „Munkáinak magasabb értékében talán része volt nagyobb műveltségének (bölcsészeti karon szerzett doktori diplomája mindenesetre előtanulmányairól tanúskodik), valamint annak is, hogy mint a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója és rendezője, nagy fejlettségű színpadi kultúra birtokában volt, amely azonban nem gátolta felismerését a színpad és film különbségéről. Munkái csak így lehettek filmszerűbbek, mint budapesti kollégáinak filmjei” – írja róla Hevesy Iván.
Janovics rájött, hogy „ez a kicsi ország a maga szűkre határolt nyelvterületével csak valami különleges stílussal, valami jellegzetes sajátosság révén, valami zamatos eredetiség színében vonhatja magára a külföld figyelmét.” Első vállalkozása, az 1913-ban, francia szakmai segítséggel készült Sárga csikó, Csepreghy Ferenc népszínművének filmváltozata világsikert aratott, a Pathé cég forgalmazásában még Japánba is eljutott. Talán ennek köszönhető, hogy Janovics később is szívesen fordult témáért a magyar népszínmű-irodalomhoz.
A Sárga csikó sikere a budapesti filmesekre is hatott, Pásztory M. Miklós Nemzeti Filmvállalata szintén népszínmű-adaptációval jelent meg először a filmpiacon. Szigligeti Ede A szökött katona című művének filmváltozatát a Nemzeti Filmvállalat népszínműsorozatának első darabjaként hirdették. A következő népszínmű kiválasztásánál konfliktusba kerültek Janovics filmvállalatával, ugyanis Pásztory M. Miklós is tervbe vette A tolonc megfilmesítését, ezért tiltakozott a kolozsváriak vállalkozása ellen, majd bírósághoz fordult, hogy tiltsák be a Janovics-film vetítését. A törvényszék azonban engedélyezte a forgalmazást, mivel Tóth Ede népszínművének eredeti kéziratára maga a szerző írta rá, hogy művét közkinccsé nyilvánítja. Pásztory filmjének bemutatásáról nincsenek adatok. Valószínű, hogy a hivatalos szervek döntése után lemondott A tolonc megfilmesítéséről . Nem ez volt az egyetlen konfliktus a két filmvállalat között. Egy év múlva Pásztory ismét beperelte Janovicsot, aki Éjféli találkozás címen filmre vitte Abonyi Lajos 1872-ben írt, A betyár kendője című népszínművét. Pásztory azzal érvelt, hogy ő vásárolta meg a mű filmjogát. A bíróság azonban ezúttal is elutasította keresetét azzal az indoklással, hogy a szerzői jogot védő törvény csak az 1884 utáni művekre vonatkozik. A Mattyasovszky Ilona, Makay Margit és Várkonyi Mihály főszereplésével tervezett Pásztory-film nem készült el.
A tolonc forgatókönyvét Janovics írta, majd Kolozsvárra szerződtette Kertész Mihályt, aki ekkor tért haza dániai tanulmányútjáról, ahol filmrendezési ismereteit a világ filmgyártásának élvonalába tartozó cégnél, a Nordisknél tökéletesítette. Kertész elfogadta a felkérést, és 1914 nyarát Kolozsváron töltötte, A tolonc mellett megrendezte az első magyar történelmi filmet, a Bánk bán filmváltozatát, de a fajsúlyos irodalmi filmeken kívül Margaret Mayo sikeres bohózatának (Baby mine, 1910) filmrevitelével (Kölcsönkért csecsemők, 1914) kísérletet tett az amerikaias szórakoztató film megteremtésére is. Míg Korda, aki szintén kijárja Janovics iskoláját, mesterét követve a későbbiekben is az igényes irodalmi film műfaját részesíti előnyben, Kertész 1914 őszén Budapestre visszatérve, az amerikai mintát tartja követésre méltónak, s inkább eredeti filmforgatókönyvek alapján dolgozik. „Igyekeztem a sablontól eltérően, igazi amerikai stílben elkészíteni a filmemet” – nyilatkozza 1916-ban a Fekete szivárvány-ról. A magyar filmeket a dán és az amerikai filmek mércéjével méri, és világosan látja, hogy a hazai mozgóképek színvonala még jóval alatta marad ezeknek. Annak is tudatában van, hogy a magyar filmek sikere nem a minőségüknek, hanem a háborús konjunktúrának köszönhető. „Mozijaink műsorát most már lassankint magyar képek kezdik dominálni, ami filmiparunk fejlődésének fényes bizonyítéka. Bár filmjeink még nem emelkedtek a Nordisk vagy a híres amerikai gyárak alkotásainak színvonalára – és ezt az objektív bírálatot el kell fogadnunk –, de hogy mégis kielégítették közönségünk ízlését, ennek egyik oka abban a szerencsés körülményben rejlik, hogy a háborús helyzetben az ellenséges államok filmgyárainak elmaradása lehetővé tette a magyar kinematográfia könnyebb érvényesülését.”
Janovics általában a társulata tagjait szerepeltette a filmekben, de időnként meghívott budapesti színészeket is. A tolonc Ördög Sáráját és a Bánk bán Gertrudis királynéját a Nemzeti Színház tragikájával, Jászai Marival játszatta el, aki tanára volt a színiakadémián, s akit nagyon nagyra becsült. „A természet megadott neki mindent: hangja a legtökéletesebb, minden érzést kifejező zene volt. Aki egyszer hallotta, sohasem felejti. Örökre fülében cseng a zengése” – írja róla visszaemlékezéseiben. Jászai, akit személyes emlékek fűztek Kolozsvárhoz (a Farkas utcai színházban kezdte színészi pályáját), szívesen elvállalta a szerepeket. Zolnay Béla a Bánk bán filmváltozatáról írt kritikájában a színészek közül az ő alakítását emeli ki: „A Jászai Mari gesztusaiban van a legtöbb jelentés...” Ezzel szemben Tolonc-beli szereplését csalódottan értékelte a korabeli sajtó: „Jászai Mari mint Ördög Sára jól játszott, habár e filmen távolról sem bírta a nézőket úgy elragadni, mint ahogy ezt a Nemzeti Színházban szokta, mert a filmen természetesen hiányzik az orgánum ereje.”
*%*Jászai első találkozása az új művészettel nem volt zavartalan. A filmgyártás során akkoriban gyakoriak voltak a balesetek. A legsúlyosabb éppen Kolozsváron történt. 1913-ban A sárga csikó forgatásakor egy fiatal színésznő, Imre Erzsi a Szamosba fulladt. A Bánk bán felvételei közben Janovicsra, aki Biberach megszemélyesítője volt a filmváltozatban, forró olaj ömlött. A tolonc forgatása sem zajlott le baleset nélkül, a Mozgófénykép Híradó a következőképpen számol be erről: „Jászai Mari a Proja-film egyik darabjának, a Toloncnak mozifelvételénél működött közre, és közben Kolozsvár mellett súlyos baleset érte. Jászai Marinak szerepe szerint egy arra haladó hintót kell megállítani, és a benne ülőknek kártyát vetni. A kocsi hamarabb indult el, semmint Jászainak ideje lett volna a kártyákat összeseperni, és így történt, hogy a kocsi sárhányója Jászai mellébe ütődött. Az orvosok bordatörést konstatáltak, és a művésznő most súlyos betegen fekszik a kolozsvári belgyógyászati klinikán.” Jászai Kertész Mihályt hibáztatta, aki túl korán indította a kocsit. Kertész tagadta, hogy felelős a balesetért. A kolozsvári Újság hasábjain mindketten közölték saját verziójukat az esetről, s rendkívül feszültté vált közöttük a viszony. Jászai meg sem várta a forgatást követő bankettet, visszautazott Budapestre.
Ezt a kis affért leszámítva, a forgatás rendben lezajlott, s a kolozsvári lapok lelkes tudósításokban számoltak be róla: „Az idei szezon második kolozsvári filmjét még sikeresebbnek mondják az elsőnél. Felette szerencsés az az érdekes ötlet, hogy a mozidarab helyét Torockóra tették a kitűnő rendezők: Kertész Mihály és Janovics Jenő. Vasárnap játszták le Torockón a darab zárójelenetét, melybe sikerülten illesztették be a torockói lakodalmat. A menyasszony és vőlegény szerepét Berky Lili és Várkonyi Mihály alakították, a színpompás staffázst pedig a gyönyörű torockói születésű leányok és legények.”
A tolonc jelentős anyagi sikert jelentett mind Janovics, mind a film forgalmazója, a Projectograph számára. Ausztria területére a Philipp és Pressburger cég szerezte meg a forgalmazási jogot, s Bécsben már 1915 februárjában vetítették a filmet. A magyar népszínmű-adaptáció felkerült a berlini filmbörze jegyzékére is, s az egyik német filmforgalmazó cég tíz kópiát vásárolt Németország számára. A bécsi premier után került sor a hazai bemutatókra. A fővárosi kritikusok jól fogadták a Janovics- produkciót. „Ma már túl vagyunk azon az időn, mikor a magyar filmeket pusztán azon szempontból néztük, hogy magyar film, és ezért nem néztük, hanem elnéztük hibáit. A Proja-filmnek már erre nincs szüksége, mert első darabja »A tolonc« kiállja bizony a komoly kritikát is. A főszereplők egész művészetüket vitték az együttesbe. Híres tragikánk, Jászai Mari, a szépséges Berky Lili, Várkonyi Mihály és Szentgyörgyi István, a nagy magyar jellemszínész kitűnően játszanak a filmen” – olvashatjuk a Mozgófénykép Híradóban. A kolozsvári bemutatót követő kritikák is elégedettek a filmmel. „A tolonc film, ha minden tekintetben még nem is éri el a külföldi filmek magas fokát, a Sárga csikó mozidarabunkkal szemben úgy rendezésben, mint kivitelben és a szereplők játékában is erős haladást jelent.” Dicsérik a Kolozsváron készült külső felvételeket. „Különösen a szabad ég alatti helyek kiválasztásában bizonyult [Kertész Mihály] szeme elsőrendűnek. Kolozsvárnak egész sereg festői részlete elevenedik meg teljes szépségében a vásznon.” Merza Gyula a környékbeli tájakon felvett képsorokat méltatja: „Magunk előtt látjuk a torda-torockói utat háttérben a vadul szaggatott szirtekkel, a bájos Aranyos menti tájakat a Leánykővel, majd a Székelykő lépcsőzetes kolosszusait.”
A film részletes elemzésére, a forrásművel, forgatókönyvvel való összevetésére, filmtörténeti jelentőségének tisztázására csak a restaurálás után kerülhet sor, mivel az erősen zsugorodott kópia nem vetíthető. A vágóasztalon kíméletesen átpergetett tekercsekből csak annyit lehetett megállapítani, hogy a helyszínek, mint arról a korabeli kritikák is beszámoltak, dekoratívak, a szereplők játéka természetes, a mesevezetés egyszerű.

*%*A film utóélete

Az I. világháború s a trianoni döntés után a kolozsvári filmgyártás évekig csak vegetált, végül teljesen megszűnt. A Magyar Nemzeti Színház Janovics Jenő által felépíttetett, Hunyadi téri épülete a román színjátszás otthona lett. A magyar társulat a Nyári Színkör épületében húzódott meg, s csak állandó anyagi gondok között tudta fenntartani magát. Janovics levelezéséből kiderül, hogy a tízes években készült filmeket a húszas, sőt még a harmincas években is forgalmazta, új kópiákat gyártott, ezeket eladta, rendszeresen kölcsönözte, s a bevételeket a színház működésére fordította.
Hegyi Lili, kolozsvári színésznő visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy A tolonc-ból a negyvenes évek elején még Kolozsváron is volt kópia. „1942-ben, mikor a diri is már diri bácsi lett, kellemes meglepetést szerzett az egykori filmszereplőknek és annak a zártkörű meghívott társaságnak, akik akkor jelen voltak a Select moziban. Az összes kolozsvári filmekből vetített egy-két részletet és azokat nagyon szellemes magyarázatokkal kísérte. Akkor még a Fekete Laci műtermében mind épségben megvoltak ezek a filmek. Újra láttuk magunkat fiatalon a Sárga csikóban, a Toloncban, a Mágnás Miskában, a Gyurkovics lányokban. Láttuk a felejthetetlen Betegh Lacit mint filmszínészt a Mese az írógépről című film bankjelenetében és még sok-sok más filmet. Akkor még sokan voltunk ott, akik csináltuk ezeket a filmeket: Poór Lili, Czoppán Flóri, Fekete Miska, Fekete Laci, Réthely Ödön, Táray Feri és még sokan mások. Ma, ha megismételhető lehetne ez a több mint három órás előadás, csak magam ülnék a nézőtéren.” Azóta már Hegyi Lili sincs az élők sorában, és nemcsak a filmek szereplői, de néhány kivétellel az őket megörökítő tekercsek is elvesztek, megsemmisültek.
Eddig csak arról volt tudomásunk, hogy A toloncot Ausztriában és Németországban vetítették. A most előkerült kópián lévő angol cím (The Undesirable) és az angol inzertek arra utalnak, hogy a filmet angol nyelvterületen, valószínűleg az USA-ban is forgalmazták, bár erről nem maradtak fenn dokumentumok, s nem találtuk a bemutatás nyomát a Magyarországon hozzáférhető amerikai sajtóban sem. A kópia Janovics húszas évekbeli forgalmazási tevékenysége során készülhetett. A magyar szerepneveket angolosították. Angyal Liszka nevéből Angyal Betty, Miklósból Nick lett, Mrawcsák nevét Jimre változtatták. A film eredeti hossza 1650 méter volt. Az 1920-as cenzúrahatározat szerint azonban már csak 1380 méter. A most előkerült nitrópozitív még ennél is valamivel rövidebb, kb. 1300 méter.

Patthelyzet a restaurálásban

A nitrókópia első ránézésre megfelelő kiindulási anyagnak tűnt új dubnegatív és kópiák gyártásához. Zsugorodott, de nem jobban, mint az elmúlt években megtalált némafilmek. Nem is annyira karcos, s a perforációin alig látszanak sérülések. A filmszalag apróbb hibáinak javítása, a régi, már elengedett ragasztások megerősítése hamar megtörtént, s a Magyar Filmlaborban megrendeltük a dubnegatív elkészítését, színes nyersanyagra, hogy a virazsírozott nitrókópia gyönyörű színeit is átmentsük. Az első tesztek azonban rosszul sikerültek. A próbatekercsen a kép erősen remegett, s az osztásvonalak belógtak a képmezőbe. Ekkor derült ki, hogy a nitrókópia több, a korábbi kopírozásból eredő, nehezen korrigálható hibát tartalmaz. A munka megtorpant. A filmlabor időt kért. Közben mi is tájékozódtunk, hátha a külföldi, több filmrestaurálási tapasztalattal rendelkező archívumok találkoztak már hasonló problémákkal, s tudnak tanácsot adni.
Beszkenneltünk és elküldtünk néhány kockát a filmből Bécsbe, az osztrák filmarchívum munkatársának, dr. Nikolaus Wostrynak, aki ennek alapján írta meg nekünk véleményét: „A filmszalagra sablonnal rányomott Agfa jelből, melyet az Agfa-gyár 1921 és 1924 között használt, arra lehet következtetni, hogy a nitrókópiát a húszas évek elején gyártották újraforgalmazás céljára. A kép kiváló minősége annak a bizonyítéka, hogy az eredeti kameranegatívról készült. Bár ebben az időben a filmeket általában szakaszos kontakt kopírgépen kopírozták, és sokkal ritkábban alkalmaztak folyamatos kontakt kopírgépet, A tolonc nitrókópiája valószínűleg egy rosszul konstruált folyamatos kopírgépen készült. Erre abból lehet következtetni, hogy a most előkerült kópián nem látható a kameranegatívról bekopírozott, s a szakaszos kopírozási technika eredményeképpen keletkező osztásvonal. A kopírgép, amelyen ezt a nitrót kopírozták, nem olyan, mint például a Bell and Howel, melyen a lámpanyílás közvetlenül a fogasdobnál van, hanem ezen a kapurés a fogasdobtól egy bizonyos távolságra helyezkedik el. Ebben az időben minden német típust, például a »Regina« elnevezésű Ernemann-printert, ez utóbbi, rossz elképzelés szerint konstruáltak.”
Mivel az eredeti képnegatív ekkor már zsugorodott lehetett, a rossz kopírozási technológia miatt egyrészt elcsúsztak az osztásvonalak, így ezek vetítéskor belógnak a képbe, másrészt a nitrókópiában bekopírozott remegés keletkezett. A bekopírozott remegés jól látható a vágóasztalon, ha az osztásvonalat kivetítjük. Ezt meg is tettük, és A tolonc esetében azt láttuk, hogy a képek egymással ellentétes irányba mozognak, ami a bekopírozott remegés ismérve. Sajnos ezt analóg módon nem lehet korrigálni, ebben az esetben már csak a digitális technika segíthet.
A film restaurálása, megmentése az utókor számára a fentiek miatt többszörös nehézségbe ütközik. Az első gazdasági természetű: a digitális restaurálás költsége többszöröse a hagyományos restaurálásénak, amelyet az archívum az éves filmrestaurálási keretéből nem tud finanszírozni. A másik nehézség technikai jellegű: a Magyar Filmlabor jelenlegi szkennerei nem tudják a kópia problémáit kezelni. A 6K felbontású Northlight szkenner nem rendelkezik folyadékos kapuval, pedig ez a régi filmek esetében elengedhetetlenül fontos, mivel ezzel eltüntethetők a kópia fényes oldalán lévő karcok. A folyadékos szkennelésre átalakított Oxberry trükkgép, eddigi tapasztalataink szerint, gyönyörűen eltünteti a karcokat, de nem képes rugalmasan követni a nitrókópián lévő osztásvonal változó helyzetét, mivel a képkapu és a rögzítő greiferek egymáshoz való helyzete stabil. Az Oxberry trükkgép tehát a jelenlegi formájában nem alkalmas a fenti osztásvonal-probléma korrigálására. A filmlabor első kísérlete, a rögzítő greiferek kiiktatása, nem hozta meg a kívánt eredményt, mert fokozta a kép instabilitását.
Reméljük, hogy a nehézségek megoldódnak. Sikerül támogatást szerezni a film digitális restaurálására, s az Oxberry gépen végzett újabb átalakítások – melyen jelenleg dolgoznak a filmlabor műszaki szakemberei – eredményesek lesznek, és így lehetővé válik a magyar filmgyártás e korai, filmtörténeti szempontból rendkívül fontos művének színvonalas restaurálása, s Kertész Mihály filmjét 94 év után ismét láthatja a közönség.

*%*A TOLONC
Román cím: Escortata
Angol cím: The Undesirable
Népszínmű 5 felvonásban
1914. június elejétől július 15-ig (Kolozsvár). Gyártó cég: Proja Producer: Janovics Jenő. Laboratóriumi munkálatok: Projectograph. Belföldi forgalmazó: Projectograph. Külföldi forgalmazó: Philipp és Pressburger. Sajtóbemutató: 1915. február közepe. Bemutató: 1915. február (Bécs), 1915. március 1. (Apolló, Tivoli, Budapest) – 1915. március 20. (Egyetem mozgó, Kolozsvár) 1650 m; Cenzúra: 92/1920, 1380 m; Repríz: 1922. október 21.
Forgatás helyszíne: Kolozsvár, Torockó, Torda-hasadék, Aranyos partja
Rendezte: Kertész Mihály. Irodalmi forrás: Tóth Ede népszínműve (1876) Forgatókönyv: Janovics Jenő. Operatőr: Fekete László. Prológ: Emőd Tamás
Szereplők: Berky Lili (Angyal Liszka), Várkonyi Mihály (Miklós), Jászai Mari (Ördög Sára), Szakács Andor (Angyal Pál), Nagy Gyula (Kontra Fridolin), Simon Mariska (Kontráné, Miklós anyja), Szentgyörgyi István (Mrawcsák), Mészáros Alajos (egy úr), Berky Kató (az úr felesége), Hetényi Elemér (cselédközvetítő), Gálosi Zoltán (Ábris, inasgyerek), Kertész Endre (Lőrincz, fiatal zsidó), Erdős Fülöp (egy közvetítő), Nagy Adorján (a rendőrtiszt), Fekete Mihály (a börtönigazgató), Berky József (az írnok), Fáy Flóra (a prológot szavalta a kolozsvári bemutatón)
Tartalom: Angyal Liszka haldokló nagybátyjától tudja meg, hogy anyja tizenhat éve megölte férjét, aki féltékenységével gyötörte. Ördög Sára, a bűnös asszony börtönbe került, s nem tudni, él-e még. Az árván maradt lány a temetés után összeszedi holmiját, magához veszi cselédkönyvét, és szomorúan indul a városba. A csinos cselédlányt első helyéről elüldözi a férjére féltékeny asszony. Kontráékhoz kerül, ahol igen boldog, mert Kontráné első házasságából született, derék fia, Miklós nagyon megszereti, és feleségül akarja venni. Egy nap azonban Kontra is szemet vet a lányra, ölelgetni kezdi, s ekkor rájuk nyit Kontráné. Az asszony, aki nem nézi jó szemmel fia és a cselédlány szerelmét, kap az alkalmon, hogy eltoloncoltathatja a lányt a háztól. Bezárja Liszkát, és rendőrért szalad. Közben hazatér Miklós. Kiszabadítja szerelmét, aki kétségbeesésében elmenekül. A fiatalember utánarohan, és nyitva felejti az ajtót. Épp arra jár Mrawcsák, a csavargó. Besétál a lakásba, és elrabolja Kontráék minden spórolt pénzét és ékszerét. A gyanú Liszkára terelődik. A lányt Torockóra toloncolják. A rajta esett igazságtalanság miatt öngyilkosságra szánja magát. Gyufát vásárol, s a kocsmába megy, hogy a mérget ott vegye be, borba töltve. A kocsmában találja Mrawcsákot és Ördög Sárát, akinek közben letelt a büntetése, s mióta kiszabadult a börtönből, többnyire itt tölti napjait, pálinkában keresve feledést. Liszka felhajtja a méreg felét, majd szilaj táncba kezd Mrawcsákkal, mert mulatozva szeretné kiadni a lelkét. A csavargó gazdagságával dicsekszik, hogy imponáljon a lánynak. Liszka meglátja nála Kontráék elrabolt ékszereit. Szerelmes ígéretekkel akarja visszaszerezni a rabolt holmit. Ördög Sára saját példájával óvja Liszkát a bűntől. Szavaiból a lány ráismer anyjára, a nagy meglepetéstől elájul. Ördög Sára élesztgeti, az italával kínálja lányát, de Liszka nem tud inni. Az asszony maga is rosszul lesz a megrázkódtatástól, és felhajtja a mérgezett italt. Mindketten haldokolnak. Ördög Sára lánya karjában leheli ki lelkét. Liszkát Miklós kórházba viteti, ahol sikerül megmenteni az életét. A lány felgyógyulása után összeházasodnak. Mrawcsákot elfogják, Kontráék visszakapják az ékszereket és a pénzt. Egy év múlva kis falusi ház udvarán üldögél Liszka bölcsőt ringatva. Hazatér Miklós. Megöleli, megcsókolja feleségét, és boldogan nézik alvó gyermeküket.