A mozijelenetet viszont felismerhetően Pesten vettétek fel.

P. G.: A forgatókönyvben megjelent egy utca, ahol nincsenek autók, mert már benzin sincs, viszont kígyózó sorok állnak a mozik előtt, mert az emberek képéhségüket próbálják kielégíteni. Az az igazság, hogy a Thököly úti jelenetnek technikai okai vannak: hónapokig kerestünk a városban olyan részt, amely lezárható, kiüríthető, átalakítható, és a boltok hajlandóak bezárni. Hát, mi tagadás, nincs sok. Szerintem passzolt a konstancai helyszínekhez, hiszen a lakóparkon túl ez mégiscsak egy város. A forgatókönyvben rengeteg tömegjelenet volt, de a költségvetés ismeretében lefaragtunk belőlük, egy-két totált hagytunk csak meg (mozijelenet, üzenőfal és halpiac), amely nélkül a film kamaradráma maradt volna.

Az egyáltalán nem merült fel bennetek, hogy Dogma-filmszerűen jelenítsétek meg a helyzetet?

P. G.: Gyakran használnak ma kézikamerát, amely az új hullámban még felszabadító erővel hatott, aztán mindenki rákapott, még az akciófilmek is, amitől teljesen közhelyessé vált, ezért úgy döntöttem, hogy nem szeretnék ezzel élni.

V. R.: Beszélgettünk erről nagyon sokat Gergővel, benne született meg a gondolat, hogy újrealista módon McDonald’sokban forgassunk, megmutatva, hogy mi történik velünk a városban, de én elemeltebb módon akartam megközelíteni, hogy a világon senki se tudja konkrét helyhez kötni. A Dogma nem fordult meg a fejünkben.

Csak azért kérdeztem, mert végül is ez egy tézisfilm.

V. R.: Hipotézis.

Ez kérdéses.

P. G.: A katasztrófafilmekben a világ mindig úgy jelenik meg, mintha 50-60-as évekbeli romhalmaz lenne, én viszont még a 70-es évek retróhangulatát is el akartam kerülni, ezért kerestünk szigorúan 80-90-es évekbeli épületeket. Először tényleg McDonald’sot, Tescót vagy benzinkutat szerettem volna, ezeknek is van esztétikájuk, és abszolút a mai korról szólnak, ráadásul Kanadától Malajziáig mindenhol egyformák. Ha ezt az esztétikát ragadjuk meg, akkor sokkal egyetemesebb dolgot kapunk, és erősebb az állítás, mintha egy budapesti bérházromhalmazban játszódna a cselekmény. Ezt végül nem sikerült keresztülvinnem, de a szereplők egy 80-90-es években épült lakóparkban élnek, és a helyszínek jellemzően ezredfordulósak.

V. R.: Amikor Gergő először olvasta a forgatókönyvet, azt mondta, hogy azonnal nézzem meg a Farkasok idejét. Igaza volt, mert olyan irányt képviselt, amerre én is el akartam menni. Természetesen a film nem befolyásolt, csak hasonlóan közelített meg egy kérdést. Az is egy hipotézist dolgoz fel, csak ott nem tudjuk, hogy valójában mi történt. Haneke jól – teljesen sallangmentesen – használta a sztereotip apokaliptikus világot, ahol ember embernek farkasa, én azonban ennek ábrázolásától menekültem. Amúgy sem tud semmi befolyásolni, amikor nyakig benne vagy a saját munkádban, időd sincs máshova nyúlkálni, és lassan minden kikopik, ami nem igazán fontos.

Ha ennyire sokáig készül egy könyv, nem félsz attól, hogy írás közben egyszer csak ráunsz?

V. R.: Jó esetben meg kéne írni egy könyvet egy-másfél év alatt, nem szerencsés, ha ennyi ideig készül, de nem unok rá, csak elkezd felhígulni, illetve egy picit elbizonytalanodom, mert túl sokat agyalok rajta. Szétterjed az egész, próbálom újra összerakni, és akkor fűhöz-fához kapkodok, állandóan visszajelzéseket keresek. Tehát amikor már valamennyire megtaláltad a magját, akkor érdemes befejezni, vagy legalább elindulni valamerre, mert ha hagyod, hogy szétfolyjon, akkor nehéz újra összegereblyézni. Ez nagy tanulság volt. Hónapok elteltek úgy, hogy nem nyitottam ki a fájlt. Valószínűleg a harmadik film tájékán lesz elegendő önbizalmad, tudásod és bátorságod ahhoz, hogy amit elhatároztál, azt tűzön-vízen keresztülvigyed, és itt nem csak a művészi vetületről beszélek. Azt hiszem, ettől lesz valaki tapasztalt rendező.

Az első filmed nagy siker volt, azért készült olyan sokáig a mostani könyv, mert valamiféle önmegfelelési kényszer munkálkodott benned?

V. R.: Sajnos inkább egy rosszfajta megelégedettség lett úrrá rajtam, vagyis ültem a babérokon. Sokáig tartott, amíg rájöttem, hogy még egy csomó dolgot meg kéne tanulnom.

A Fekete kefét együtt írtátok és rendeztétek, most húztatok valamiféle vonalat kettőtök tevékenysége közé?

V. R.: Egy picit leválasztottuk egymásról a két feladatot, de nem tudunk úgy dolgozni, hogy ne beszéljünk meg mindent. Veszekszünk az objektíveken, a jeleneteken vagy a színészeken, vagy éppen egyetértünk. Mindig olyan volt a munkaviszonyunk, hogy átfolytunk egymás területeire: én is kitaláltam és beállítottam képeket, ő is félrerángat néha, hogy ez nem jó, nem működik, szóval ez most is megmaradt, de csak egészséges dialógusként.

P. G.: Múltkor minden döntést együtt hoztunk a forgatókönyvtől a zenéig, most viszont csak a vizualizálásban vettem részt, hogy minél közelebb jussunk ahhoz, amit Roland elképzelt. Nekem nincsenek igazán rendezői és forgatókönyvírói ambícióim.

Ti személyesen hogyan élnétek meg, ha elmenne az adás?

V. R.: Ha nincs internet, amit már többször megéltem, akkor csapkodom a laptopot, percenként telefonálok a szolgáltatónak. A tévét szerintem hamar elfelejteném, nem vagyok függő.

P. G.: A monitor, tévé, mobil megszűnése egyáltalán nem viselne meg, én is inkább romantikusan állok a dolgokhoz, mint te, miszerint az emberi kapcsolatok ettől szorosabbá válnának. Amikor kamasz voltam, még nem volt mobil, a barátaim mindig cetliket raktak az ajtómra, vagy feljött valaki. Ugyanakkor imádom a laptopomat, mindenem benne van, pedig nem ragaszkodom a tárgyakhoz, de ez egy olyan kincsestár, amelytől nem szívesen válnék meg.Mondjuk a háztáji gazdálkodásra nincs kedvem átállni, inkább lemegyek az éjjelnappaliba. Szóval ehhez nem könnyen adaptálódnék, a monitorok megszűnéséhez igen. De a laptopomat azért sajnálnám.

Milyen változásokat hozna az életetekben?

P. G.: A munkám megszűnne, de csak kitalálnék valami mást. Valószínűleg fizikai munkát végeznék. Falat nem raknék, legalábbis nem szívesen, de aztán, ki tudja…

V. R.: Sokkal többet utaznék és fociznék.

1 . 2 . 3 . 4 . oldal