Miért ennyire magányosak a figurák? Az természetes, hogy az adás megszűnésekor az elfojtott konfliktusok hirtelen előtörnek, de a társaságba járás, a szaporodási vagy szexuális kényszer éppenséggel megnő.

V. R.: Például az a család, amelytől a BBC elvette a televíziót, iszonyú magányos lett, mama otthon nyelte a tablettáit, nem tudott mit kezdeni magával, papa pedig a kocsmában ült naphosszat. A mi szubkultúránkban persze ezt valószínűleg nem élnénk meg problémaként, mert nem nézünk annyi tévét, és egyébként is kocsmákban találkozunk, de nagyon sok magányos ember egész nap csak a képernyőt bambulja. Ha ezt megvonnák tőlük, apátiába esnének. Lehet, hogy később megfognák egymás kezét, de én a függésről akartam beszélni, ami nagyon veszélyes és ingoványos terület.

P. G.: Egy krízishelyzetben szerintem a libidó is csökken, ha pedig nincs élelem és veszélyes kimenni az utcára, akkor a társasági élet is átértékelődik. Például a filmbeli Henrik álmatlanságban szenved a tévéhiánytól, de fizikai munkába menekül, és ebben kielégülést és megnyugvást talál. Tehát a film felvillantja, hogy léteznek alternatívák.

A filmben az emberek moziba járnak tévénézés helyett, és ilyen helyzetben a színház is ugyanilyen fontos szerepet töltene be. Ez nem pótolhatná valamennyire a tévét?

P. G.: Sok utalás történik arra, hogy az emberek pótlékokat keresnek, de a film nem arra kereste a választ, hogy mi oldódik meg, hanem hogy mi vész el. Amit itt látunk, az nem feltétlenül a vég, az emberek még magukra találhatnak.

V. R.: Igen, volt egy színházas jelenet, ahol a szappanoperák forgószínpadon élőben folytatódtak, de aztán rájöttünk, hogy ha valaki naponta tíz órát bámulja a tévét, azt a színház vagy a mozi nem pótolhatja. Vannak 24 órás televíziósok is, mint például a nyugdíjasok vagy a kismamák, akik tévére ébrednek, aztán egész nap megy, miközben ők mosnak és vasalnak, majd arra is alszanak el. Ezt a függést semmi sem képes pótolni, ahogy a netfüggésünket sem pótolja egy Moličre.

A monitorfüggés ellentettjeként viszont egyre többen vonulnak ki a természetbe, a robinzonád újra divatos lett. Nem gondoljátok, hogy sokan érdekes kísérletként fognák fel a túlélésért folytatott küzdelmet a monitorok nélküli világban?

V. R.: Vagyis szerinted ez indukálna egy „vissza a természetbe”-mozgalmat? A két kislány tulajdonképpen ilyen szerepet tölt be a filmben, hiszen őket egyáltalán nem érinti a probléma, úszkálnak, csavarognak, dumálnak, táncolnak, zenét hallgatnak. Velük próbáltam ellenpontozni a kiüresedettséget és a sivárságot, hogy legyen mihez képest elmozdítanom a főszereplőimet, akiknek egy nagy kocka marad az agyukban, és nem tudnak mihez kezdeni az életükkel.

P. G.: Kevés ember vonul ki a természetbe, hogy fából kunyhót eszkábáljon és lemondjon az angol vécéről, a legtöbben inkább új tévére vágynak. Nem tudjuk átérezni, hogy milyen az, ha nincs folyóvíz, vagy elvágják a torkodat az utcán. Jártam Argentínában a valutaválság idején, amikor sokan elvesztették a munkájukat, és valahogy nem tudták érdekes kísérletként felfogni.

V. R.: Ahogy a BBC-s anyuka is rögtön nyugtatókat kezdett szedni, pedig családja volt és nagyvárosban élt, ráadásul csak az ő adása ment el. Ez szerintem ugyanolyan, mint a kábítószerfüggés, hiába magyarázod el egy heroinistának, hogy mennyi szép dolog van a drogon túl, amikor megvonják tőle, elvonási tünetekkel küzd hetekig vagy hónapokig.

Igen, de ha nincs heroin, átáll a kodeinre.

V. R.: Igen, de ha azt is elveszik tőle, akkor iszonyúan kiüresedik, egész nap csak kóvályog a városban. Ezek a kérdések, amiket felteszel, persze bennem is felmerültek, de éppen ezt az ürességet kerestem, a zombivá vált emberek napjait, ezért maradtam ennél a sivár, de személyes hangvételnél. Azt a kérdést pedig nyitva hagytam, hogy mi történik a szereplőimmel fél év múlva.

A szereplők rezignáltan veszik tudomásul a megváltoztathatatlant, így a film tulajdonképpen happy enddel végződik.

V. R.: Már amennyiben te azt happy endnek nevezed, hogy egy inszomniás és egy másik szerencsétlen a testvére két kislányát neveli, mert az a betonon fekszik agyonszúrva…

Talán ez valóban kicsit túlzás, de az inszomniás végre elalszik, és a kerítésen körbekerítenek egy tévét, tehát megtalálják a monitorélet pótlékát.

V. R.: Igen, a függő nem adja fel. Ha nem heroin, akkor kodein, ha nem tévé, akkor csak keret.

1 . 2 . 3 . 4 . oldal