Nyomtatóbarát változat

Barabás Klára
Közlegényből ezredes – Beszélgetés Ordódy Györggyel –

kép megtekintése
Ordódy György

kép megtekintése
A Holt vidék (1971), rendezte Gaál István. A teljes stáb.

kép megtekintése
A Kísértet Lublón (r: Bán Frigyes) logisztikája

kép megtekintése
A trombitás (1978), r: Rózsa János.

kép megtekintése
A huszárok betanítása. 80 huszár (1978), r, o: Sára Sándor.

kép megtekintése
Rosszemberek (1978). A holtak fölött a kép jobboldalán Szomjas György és Ordódy György.

kép megtekintése
Ordódy, A vörös grófnő c. film lovasaival

kép megtekintése
A Könyörtelen idők stábja

kép megtekintése
Ordódy György a Duna Televízióban

„A Mafilm fénykorában akár öt első osztályú stáblistát is össze lehetett állítani. Mindnek olyan szaktudása volt, hogy király lehetett volna a világ bármely pontján. A legtöbbjük már rég meghalt, de a tudásuk nem szállt apáról fiúra, mert addigra már kifújt a filmgyártás... Fóton kirabolták a kelléktárat, díszlettárat, a ruhákat, bútorokat elvitték, a filmgyárat szétlopkodták. A körülötte gombamód szaporodó kis stúdiók megkaparintották maguknak a külföldi bérmunkákat, az állami dotáció megszűnt” – foglalja össze keserűen a helyzetet Ordódy György. Mi történt? Mi változott meg? Erről beszélgettünk a Mafilm híres kaszkadőrcsapatának volt vezetőjével.

Kezdjük az elejéről! Hogyan került a filmgyárba? Hogyan lett filmes?

A katonaság előtt, érettségi után a Vígszínházban dolgoztam díszletmunkásként többek között Ernyei Bélával és Szigethy Gáborral, akik később fényes karriert futottak be. Az egyik filmes, a másik színész, a harmadik író lett, és így tovább. Ott valami „megcsapott”. Ettől kezdve tudtam, hogy merre kell továbbmennem. Katonaság után sikerült a Pannónia Filmstúdióba kerülnöm hangkamerásként, majd szinkronrendező-asszisztensként, sőt, később rendeztem is kisebb hangalámondásokat. Ezekre akkor nagyon büszke voltam. De már kacsingattam a filmgyár felé, és be-bedolgoztam itt-ott, azt sem tudom, milyen filmekbe, amíg el nem jött az igazi nagy lehetőség.

Annak idején, akárcsak ma, a legtöbb fiatal álma az volt, hogy a film közelébe kerüljön. Kellett-e ehhez protekció?

Hát, igen… Egyik jó barátom, Erdőss Pali 68 elején szólt, hogy egy óriási film készül, olyan, amilyen Magyarországon addig még soha. Ehhez keresnek erős fiatalokat, akár még a pálya szélén lévőket is, „hatvannyolcadik” ügyelőnek. Ez volt az Egri csillagok. „Én is ott leszek – mondta –, hasonló beosztásban, nekem a haverom haverja szólt.” Tehát nem ismertünk senkit. Jelentkeztünk Daubner Pistánál, a gyártásvezetőnél.
És mivel ebben a filmben tényleg rengeteg ügyelőt alkalmaztak, minket is felvettek.

Elkezdődött a forgatás, és egy idő után Várkonyi Zoltánnak feltűnt, hogy bármit kér, az első asszisztensek, szegény Bánk Laci és Rémiás Gyuszi, mind az én nevemet kiáltják. És azt is észrevette, hogy bármit kér, az mindjárt el van intézve, noha ott volt 3800 statiszta, napi 70-140 színész, 200 ló, ágyúk, pirotechnika… Ilyen körülmények között nagyon nehéz volt gyorsan intézkedni.
Egy hét után Várkonyi már azt is észrevette, hogy egyrészt én lóra pattanok, ha irányítanom kell a statisztákat (mert akkor már régóta lovagoltam), másrészt nemcsak hogy ismerem a katonai vezényszavakat (nemrég szereltem le), hanem alkalmazom is. Nem azt mondtam, hogy „menjenek kicsit jobbra vagy kicsit balra”, hanem hogy „egyes század jobbra át, lépés indulj! Egység állj! Balra át! Pihenj!” Ez bevált, mivel a statiszták katonák voltak.
Az esti eligazításokon tetszett az ezredeseknek, hogy van egy fazon, aki azt mondja, hogy „a 2. század janicsárnak öltözik, az 5. század akindzsi lesz, meg amúgy is tüzérek és így tovább”. Így kezdett racionálissá válni a katonasággal a munka.

Mert addig akkora volt a káosz, hogy ha például feltűnt az ivóvizet szállító lajtoskocsi, a török seregeket „alakító” katonák azonnal megrohamozták. Nyár volt, rekkenő hőség, mindig mindenki szomjas volt. És bizony nekem lóháton, kancsukával kellett megállítanom és helyreraknom őket, hogy csak a megfelelő időben és sorban, egymás után ihatnak. A katonaság segített minket a terep behangosításával és a katonai lajtoskocsikkal is. A forgatás nekik (is) egyfajta furcsa hadgyakorlat volt, ahol mind a katonák, mind a tisztek rendet és fegyelmet tanultak.

Várkonyi másodasszisztensnek nevezett ki. Ez a karrier számomra akkor elképzelhetetlen volt. A gyártásvezetők sem értették, hogy lehet ilyen gyorsan főiskola nélkül előrejutni a ranglétrán.
Várkonyinak óriási tekintélye volt, keresztülvitte az akaratát. Amikor a tábornokokkal megbeszélték, hogy kinek mi a feladata, azt mondta nekik: „Itt én vagyok a vezér, a parancsnok, a tábornokaim az első asszisztensek és az ezredesek pedig a másodasszisztensek.”

Hogy mennyire lelkes voltam, azt egy történet jól illusztrálja. A forgatás alatt a munkamánia mint az alkohol megszállt, és volt úgy, hogy még ebédelni sem szálltam le a lóról. Felnyújtották a csajkát, én pedig oldalra ültem, mint egykoron a nők, a két cipőm közé vettem a kengyelt, és úgy kanalaztam az ebédet. Ez nemegyszer előfordult, de nem stréberségből. Egyszer éppen eszegetem a sárgaborsó-főzeléket fasírttal, amikor a távolból meghallom, hogy a Várkonyit ordít: „Gyuri! Gyuri! Merre vagy?” Én meg kifordultam a lovon: „Itt vagyok, Zoli bácsi!” És leestem az álló lóról csajkástul, sárgaborsó-főzelékestül, fasírtostul. Visítottak a röhögéstől a katonák, a stáb és mindenki, én magam is… Képzelheted, hogy szájról szájra járt a történet, hogy az Ordódy leesett egy álló lóról. Várkonyi csak ennyit fűzött hozzá: „Hova sietsz?”

Majd Az Emberrablás magyar módra egyik jelenetét forgattuk. Kora reggel volt, föl-alá rohangáltam és intéztem, amit kell, amikor Várkonyi egyszer csak magához hívott. Amikor odamentem hozzá, azt kérdezte: „Mi van, Ordódy király úr? Komor vagy, dühös vagy, látom rajtad, itt nincs hangulat! Biztos nem reggeliztél.” Mondtam neki, hogy nem. „Akkor szépen megreggelizel, és utána úgy dolgozol, jókedvűen, ahogy szoktál.” És annak ellenére, hogy nagyon kevés volt az idő, megreggeliztem, a többiek is, ezzel szét is esett az egész forgatás. Nem tudtam, hogy dühös legyek-e, vagy a megtiszteltetéstől meghatódjam...

Mennyi ideig tartott az Egri csillagok forgatása?

Akkoriban a filmgyárban követelmény volt, hogy egy normális filmet 20-30 nap alatt kellett leforgatni. Előre megszabták a forgatás idejét, és erre nagyon odafigyelt a vezetőség. De az Egri csillagok nagyon nagy szabású film volt, pontosan nem is tudom, meddig forgattunk, de több hónapig. Iszonyatos nagy munka volt.

Megismertem a szakma színe-javát a maszkmestertől a fővilágosítóig. Biztos, hogy nem tudok most mindenkit felsorolni, de Várkonyi a filmgyár legkitűnőbb embereit gyűjtötte össze.
Ivanicza Péter volt a maszk, az Őrsi volt a fővilágosító, Szécsényi Feri az operatőr, Vayer Tamás a díszlettervező, Szász Endre, a festő a látványtervező.
Várkonyi az egyik forgatási szünetben kiment Párizsba 48 órára valamilyen magas rangú küldöttséggel. Amikor visszajött, elmesélte nekünk, hogy Párizsban azokat a sportolókat, akik vívnak, lovagolnak, veszélyes mutatványokat végeznek, úgy hívják, hogy kaszkadőrök. Nekünk ez nagyon megtetszett, Várkonyi is rábólintott, jól van, legyenek ezentúl a mieink is kaszkadőrök. És érdekes módon, miután kineveztük őket „kaszkadőröknek”, valahogy ők is jobban összekapták magukat. Volt közöttük sok öttusázó, cselgáncsozó, vívó, Ferdinándy Géza volt a parancsnokuk, a volt öttusa olimpiai és világbajnok. A vívásokat szegény Papp Berci bácsi, a háromszoros olimpiai bajnok vívó koreografálta meg. A verekedőket a cselgáncsozókból és a bokszolókból válogattuk, a lovasokat pedig legtöbbször az öttusázók közül, mert ők tudtak vívni is, lovagolni is.

Tehát mindannyiunk számára világossá vált, hogy a forgatás végére egy profi kaszkadőrcsapat alakult ki nálunk is, amire mindannyian – beleértve Várkonyit is – nagyon büszkék voltunk.

Tehát az egész stáb – beleértve a rendezőt is – beletanult egy szakmába.

Igen, mindannyian. Ezt a fajta rendkívül nehéz, komoly, akciódús filmet mindannyian ott, együtt tanultuk meg. Várkonyi közben mutogatott nekünk különböző francia filmeket, hasonló jellegű csatákkal. Olyan filmet viszont nem találtunk, ahol várvédés vagy várostrom lett volna. Ezt ott helyben, nekünk kellett kitalálnunk, minden apró részletében. Például azt is, hogy a létrákat, amelyekről a törökök támadnak, építkezésekről szerezzük be. Csak a fémcsavarokat kellett eltüntetnünk, letakartuk, befestettük diófapáccal jó sötétre, kicsit megrongáltuk, a létrák végére pedig kampókat szereltünk.
Pilisborosjenőn zajlott a forgatás, ott is aludtunk éjszakánként, annak ellenére, hogy közel volt Budapest. Nem lehetett onnan eljönni, mert mindenkit nagyon izgatott a feladat, borzasztóan élveztük. Nem csak a fiatalok, az idősek is.

1 . 2 . 3 . oldal