Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

„A filmezés csapatmunka” - Bak Zsuzsanna, forgatókönyvíró

fotó: Stinglicz Gábor
 
A montreali filmfesztivál fődíját 2018-ban elnyerő Curtiz című film forgatókönyvírójának évtizedes álmát váltotta valóra az Amerikába vándorolt magyar filmes életét feldolgozó film. Az ELTE angol-esztétika szakán végzett bölcsészként, a tanári lét nyitva állt volna előtte, valójában azonban mindig is művészi pályára vágyott. Kiskorától zongoristának készült, a gimnáziumban már az írás foglalkoztatta igazán, olyannyira, hogy egyetemistaként két novellás-verses kötete és egy regénye meg is jelent. A színház iránti szeretete mindettől függetlenül mindig is töretlenül élt benne. De hogyan lesz ezek után valakiből forgatókönyvíró? INTERJÚ

Irodalom, színház, film. Összefüggnek. Hogyan jelent meg az írás az életedben?

Egerben, a Dobó István Gimnáziumban magyar fakultációra jártam. Batári Antal tanár úr hétről hétre egyedi olvasmánylistákat csempészett a kötelező irodalom közé, és irodalmi versenyekre küldött. Ködöböcz Gábor tanár úr, az egri Eszterházy Károly Egyetem tanára zsűrizte írásaimat és biztatott tovább. Édesanyám nagyméretű füzeteket kezdett vásárolni – írjak, amit csak szeretnék. Írtam is, például a családunkról mindenféle novellákat. Anyukám ennek ellenére is kitartott mellettem. Nagymamám unokatestvére és férje Kecskeméten és Egerben ünnepelt színészházaspár voltak (Ribár Éva és M. Horváth József). Az egri színházban nőttem fel, majd több éven át statisztáltam is. Később Budapesten Brenyó József, az I.A.T. Kiadó vezetője vett pártfogásába. Kezdő írók műveivel foglalkozva húsz, huszonegy és huszonkét éves koromban is megjelentette egy-egy kötetemet, és szerkesztőként is foglalkoztatott. Első könyvembe bekerültek azok a bizonyos családi novellák is – akkor már anyukám örömére. Harmadik könyvemet, a Senki fáját színpadra állítottuk, néhány évig alternatív színházakban játszottuk. A forgatókönyvírásba belesodródtam. A Senki fája előadása kapcsán ismerkedtem meg Sümeghy Claudia producerrel, aki magával hívott a Curtizhez. 

Akkor nincs is forgatókönyvírói végzettséged?

Nincs. A szövegtapasztalatom a könyvszerkesztésből jön. Széles spektrumon gyakorolhattam: szépirodalmi szövegektől kezdve regényeken, történelmi könyveken, lexikonokon át verses kötetekig. De tudtam, hogy nem a szerkesztés az utam. A Curtiz, életem első filmje egy nagyfilm volt. Szerencsés vagyok, mélyvízbe dobtak. Eközben vált egyértelművé, hogy a forgatókönyvírás egy szakma, amit el kell sajátítani. A Budapest Filmakadémián végeztem féléves forgatókönyvírói kurzust. Bejutottam a csehországi forgatókönyvíró ösztöndíjprogramba (MIDPOINT), melynek első díját akkori csapatunkkal megnyertük. Így részt vehettem a cottbus-i, majd a trieszti filmfesztivál filmíró kurzusán is. Jó mentorokat és konzulenseket adtak mellénk, hogy mást ne mondjak példának, Gazdag Gyulát. Ezekkel a tapasztalatokkal magam mögött a Curtiz first draftját (első változat) újra terveztem.   Hároméves munkával született meg a Curtiz. Ennek sikere következtében aztán több filmes lehetőség is megtalált.

A szépíró egyedül alkot, a színdarabíró, pláne a forgatókönyvíró, alá kell, hogy vesse magát más érdekeknek.

Amikor első alkalommal javított novelláim szövegébe Friedrich Judit (tanárom az ELTE-n), kamaszos felháborodással fogadtam. Pedig ő kedvesen és diplomatikusan jelezte, van még mit tanulnom. Nem tanácsokat adott, hanem rávezetett, hogy én találjam ki a megoldást. Sok-sok forró csokiba és rántott húsos szendvicsbe került számára, míg megbíztam benne. Szép lassan szembenéztem saját csökönyösségemmel, és elengedtem az egómat, olyan volt, mint egy felnövési folyamat. Amikor a színdarabot írtam, még jobban el tudtam engedni ezt. Menszátor Héresz Attila rendezővel és Halmos Fatime színésznővel hárman alkottuk az alapcsapatot. Szorosan dolgoztunk együtt, Pogány Judit és drága Rajhona Ádám is tanácsokkal látott el, mindenki hozzátette saját szakmai és emberi tapasztalatait.

És hogyan működik ez a forgatókönyvírásnál? Tudvalevőleg nagyon sok a változat, a draft, sokszor át kell írni.

Azon múlik, hogy kikkel dolgozol, hogy egymás iránt mekkora a tisztelet, amit adni tudtok. Félre tudjátok-e tenni az egót vagy nem. A filmezés csapatmunka, érződik az anyagon, ha valaki kisajátítja, ha úgy kezeli, hogy „én írtam”, „én rendeztem”, „én voltam az operatőr”, „én vágtam”. Sokszor én is inkább egyedül haladnék, de több szem többet lát alapon, ha értelmes embereket összeültetnek, abból jobb dolog születik, mint ha mindenki a sajátjához ragaszkodik. Külföldi tanulmányaim során úgy érzékeltem, a konstelláció úgy épül fel, hogy az emberek együtt dolgoznak, nem egyvalaki írja a könyvet. Minden esetben konzulenseknek, asszisztenseknek, véleményezőknek adjuk oda a szöveget, akikhez bizalommal kell fordulnunk, nem támadásnak venni, amit mondanak, hanem megbízni abban, hogy jó esetben a másik azért mondja azt, amit mond, hogy a végeredmény jobb legyen.

a Curtiz stábja a budapesti sajtópremieren (fotó JUNO 11 Pictures)

Mennyire veszik figyelembe a forgatókönyvíró véleményét az előkészítés, netán a forgatás során?

A Curtiz igazi csapatmunka volt jó szellemiségben, sok önfeláldozással. A szereplőválogatástól az első vágott változatig mindenben kikérték a véleményem. Ha nem ezekkel az emberekkel dolgozom, elsőfilmesként rossz néven vettem volna, hogy egy egész jelenet esett ki a filmből a vágószobában. Nem vagyok sem vágó, sem rendező, a helyemen kell kezelni magam. Tudok rossz példát is. Az egyik rövidfilmnél (ami aztán éppen ezen okok miatt el sem készült) megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor nincs bizalom, nincs együttműködés a stábtagok között, és mindenki mondja a magáét. Az anyag végül kusza lett, érezni lehetett rajta azt, hogy mindenki mást akart. Mindig kérdés, miért ragaszkodom valamihez: mert én találom ki, vagy mert objektíve jobb úgy.

Mennyire tudsz személyes lenni?

Máshogy kell személyesnek lenni, mint a szépirodalomban. Más eszközöket használsz, hogy az anyag befogadható legyen, gondolatokat ébresszen, vitára invitáljon, együttérzést váltson ki. Nem mondhatod például a Curtiznél, vagy akármelyik rövidfilm, dokumentumfilm esetén sem, hogy nem személyes. Mert azon kívül, hogy utána olvasol a témának, a saját tapasztalataidból és érzelmi gyűjtésedből is dolgozol. A Curtizben az apa-lánya kapcsolatban és a szerelmi szálban hoztam a saját tapasztalataimat. A politikai szálat pedig tanulmányoztam. Nem csinálhatod persze teljes mértékben azt, amit akarsz, és ezt limitként éled meg. A szakmai tudás azért kell, hogy tudj bánni a határokkal, amit a szöveg, a forgatókönyv, mint forma ad, vagy amit a téma, a korrajz ír körül. Ezeket kell a saját oldaladra fordítani.

Összegezhető az, hogy milyen szakmai fogások kellenek ehhez?

A formákkal kell játszani, mint egy puzzle-ben, kérdés az, hogyan rakod egymás után a részeket. Dévényi Zoltán operatőrtől sokat tanultam arról, hogy mit tud a szövegből az operatőr képként megmutatni. A szöveg ekkor újra kinyílik. Bodoky Eszter vágótól pedig azt, hogy nem, megint nem itt van vége a jelenetnek… Erre jó a csapatmunka. Emellett önképzéssel sajátítom el ezt a tudást: filmeket nézek, és kijegyzetelem, mivel mit váltanak ki, és azt értelmezem. Például a filmben minden egyéb gesztus kiváltja a beszédet: a világosítás, a jelmez, a díszlet, az arc, egy nézés. Mintha szinonimákat keresnél.

A mentor, r: Szabó Szonja. A képen: Psotta Zsófi és Gál Kristóf  (fotó:Zsemberi Zsófia)

Mi a munkamódszered?

Az írás magányos műfaj. Volt egy év, amikor ki sem léptem a szobámból, amikor nem láttam milyen évszak van. Ez egy extrém életmód, könnyű elmagányosodni. Mindent el lehet intézni telefonon, de újabban rákényszerítem magam, hogy személyesen is találkozzak a többiekkel: meginvitálom a csapatokat hozzám, és én is eljárok hozzájuk. Vannak szakaszok az írás során, amelyeket meg kell osztani másokkal, amikor átbeszéljük az irányokat. Hiszen nem csak én döntök a folyamatokról, hanem az alkotói csapat, amelynek tagja vagyok. A megbeszélések után egy-két hetet magamban dolgozom. Az első draft megírása legalább másfél hónapos egyéni munka. Egy anyagból nem élsz meg, több anyagot kell egyszerre vinni. Néha úgy érzem magam, mint egy skizofrén színész, akinek kétóránként kell szerepet váltani. A fejemben nem csak az van meg, ami a papíron a végeredmény, hanem minden egyes szereplő összes kihúzott, vagy már átfogalmazott, újragondolt mondata. Nincs idő mindent lejegyzetelni. Nehéz kikapcsolni, mert nem nyolcórás a munkaidő. Viszed magaddal a gondolataidat, és a legváratlanabb pillanatokban tör rád egy ötlet vagy egy feldolgozandó érzelem.

A forgatókönyvíró munka hogyan áll kapcsolatban a dramaturgi munkával?

Nem tiszták a határvonalak. A dramaturg a szerkezeten dolgozik, és a szövegkorrekciókat végzi, mint a könyvnél a szerkesztő. Az író meg írja. Fontos, mert az ember a saját szövegét nem tudja meghúzni, nem tud eltávolodni. Hívhatjuk dramaturgnak, konzulensnek, szerkesztőnek, bárminek, de mindenképp kell a külső szem. Egy jó konzulens nem mondja meg, hogy mit hogyan kéne csinálni, hanem rávezeti a helyes útra, ha az író elakad. A Curtizt Topolánszky Tamás Yvannal, a rendezővel írtuk, és volt egy tapasztalt amerikai segítőnk, Ward Parry (Legendary), aki tovább formázta és nyelvhelyességi szempontból is értelmezte a szöveget (a film angol nyelvű). Talán ő töltötte be a dramaturg funkcióját is. De kezdetektől ott állt mellettem barátom és állandó konzulensem, Kiss Tamás, és segített Gigor Attila is.

Magadat hogy látod ebben a szerepben?

Most például dramaturgként dolgoztam két rövidfilmen, előtte ilyet még nem csináltam. Talán nem nekem való, mert túl erős elképzeléseim vannak; van, amikor meg tudom tenni, hogy hátrébb állok, van, amikor nem. Néha azt érzem, túl erősen fogalmazom meg a véleményem, amit nem szabad, mert nem abban a pozícióban vagyok. Nekem az írással kell foglalkozni. Van azért ellenpélda is. Szirmai Mártonnal készítünk egy inkubátoros – a Filmalap diplomás pályakezdő rendezők első egészestés filmjét támogató pályázata (a szerk.) – történelmi-életrajzi animációs filmet Hol rontottam el? címmel. Ászity Boglárka rajzolja, Marci írja és rendezi. Marci mellett dramaturgként nem érzem azt a késztetést, hogy íróként érvényesüljek, mert ő maga egy nagyszerű író, és gyakorlott hagymás tojás készítő is. Vagy ott van a Széchenyi Zsigmond életét feldolgozó dokumentumfilm, a Vadonvilág Lerner János rendezésében (Film Positive és Takarék Csoport). A narratíva alapját Széchenyi Zsigmond írásai adják, itt a szépirodalmi tapasztalatomat tudtam kamatoztatni. János válogatta a szövegeket, én rendeztem egységbe és egészítettem ki a dokumentumfilmes keretet nagyjátékfilmes fogásokkal. Ez sem tisztán dramaturgi vagy forgatókönyvírói munka, hanem valahol a kettő között.

Halmos Fatime a Senki fája című darabban

Hogy látod, milyenek ma egy forgatókönyvíró lehetőségei Magyarországon?

Elég sok film készül, keresik az írókat. Kerékgyártó Yvonne-nal – akinek Gyújtópont című rövidfilmjén dolgoztam – beszélgettem arról nemrég, hogy sokszor produkció és forgatókönyvíró nem találja meg egymást időben. Pedig hiányszakma az írói. Romwalter Judit szerint (a Curtiz koproducere, akinek ezúton is üzenem, hogy még mindig nálam van a montreal-i esernyője) azért nehéz az írói lét, mert egyszerre több anyagon kell dolgoznunk ahhoz, hogy megélhessünk belőle. Adott számú pályázaton lehet részt venni, adott feltételekkel lehet jelentkezni. Én azért optimista vagyok: lehet jó anyagot, csapatot, rendezőt találni. Most szerencsés helyzetben vagyok. Minden munkára igaz: aki szereti, amit csinál, azt lehet rajta érezni; aki lelkes, megbízható, azt keresik. Arra törekszem, hogy folyamatosan képezzem magam, és új dolgokat csináljak. Az egyik konzulens azt mondta Olaszországban: csinálj filmet és kész. Az a jó, ha a tehetség párosul a szakmaisággal. Így ki lehet emelkedni.

Merülés című színdarabodból rövidfilm készült. Miként lehet leírni a két műfaj közötti különbséget?

A csodálatos Bánsági Ildikóra és Halmos Fatimére írt nyolcvanperces színdarab még sajnos nem került színpadi feldolgozásra, de lehetőségünk nyílt rövidfilmet készíteni belőle szintén Topolánszky Tamás Yvan rendezésében. A színdarab érzelmi bázisát, az anya és lánya közötti mechanizmust nehéz volt technikailag áthelyezni a rövidfilmbe. A színház inkább dialóg-, a film cselekmény-, és érzelemközpontú. Ez a színdarab gyakorlatilag két ember párbeszéde. A színházban a nyelv minőségével játszol, ott ez lehetséges, örömöt ad, ahogy olvasod, ahogy hallod. A film más. Nagyon sokáig tartott, míg a nyolcvan perc esszenciáját tizenöt percbe tudtuk sűríteni. A Curtiz szerencsére eleve egy dialógfilm, megengedett volt a sok párbeszéd. Első lépésnek hálás feladat volt, hagyott nekem szépírói teret.

Milyen konkrét munkákon dolgozol?

Ezt az évet elsősorban a Curtiz utóéletének szánom. Nagy reményeket fűzünk hozzá, remélhetőleg több fesztiválon részt vesz a kanadai és amerikai debütálást követően is. A dramaturg munkák mellett további filmjeim: Szabó Szonja (A mentor) és Szilágyi Fanni (Orsi és Tenshinhan) rövidfilmjeiben íróskodtam. Két nagyon egyedi rendező, két különleges vízió. Tavalyi munkák, bemutatóik idén várhatók, de Szonjával már írjuk az új filmet. Szintén idén lesz a már említett Vadonvilág premierje is. A Rend a lelke című dokumentumfilm is hamarosan elkészül, az érdi ciszterci nővérekkel a főszerepben (Iamnewhere). Ugron Réka dokumentumfilm-terve (Ragadozók) megnyerte a 2018. novemberi Duna DOCK-ot. Ennek a szerkesztője vagyok. Ebben az évben fejezzük be másik közös projektünket, Réka SZFE-s vizsgafilmjét is – már gyakorlatilag náluk lakom, ugyanis Réka férjének, Wrochna Marcellnek az SZFE-s vizsgafilmjét is írtam, és rengeteg szép időt töltünk együtt. Ezentúl van még egy nagyfilmem, amellyel fejlesztésre pályázom, ha sikerül, egyéves fókuszált munka következik. Állandó rendezőmmel Topolánszky Tamás Yvannal új, közös nagyfilmünkön is dolgozunk (DVNA), náluk, vagy éppen a Curtiz fesztiválútján, a Niagaránál. Az Amerikában élő Jakab Edit kért fel egy rövidfilm megírására, ez ősszel forog majd Ohióban. A Los Angelesben élő Bordán Lili színésznő rendez majd egy közös rövidfilmünket, aminek a története Montréalban született, a Curtiz premierjén (Lili is játszott a filmben). A Senki fája színdarabot nagyon szívesen felújítanám, és színpadra vinném a már említett Merülést. Van terv bőven.

A Merülés forgatásán (fotó: Márkus Ádám)

Állítólag írtál egy rajongó levelet Szabó Magdának kamaszkorodban. Ez az íróvá válás vágyának egyik kifejeződése volt?

Tizenhét-tizennyolc évesen nagy Szabó Magda rajongó voltam. Véleményem szerint ő volt az egyik legműveltebb, legérzékenyebb, a magyar nyelvet legszebben művelő írónk. Egyszer levelet is írtam neki, hogy milyen nagy hatással van az olvasási-írási szeretetemre. Életem egyik legszebb pillanata volt, amikor tizennyolc évesen a postaládában megtaláltam a nekem címzett négyoldalas, kézzel írt levelét, amely így kezdődött: „Először is, kislányom, add át hódolatom jelét középiskolai magyartanárodnak, amiért egy ilyen levelet ilyen stilisztikai- és nyelvtani hibahányad nélkül meg tudsz fogalmazni.” (Batári tanár úr ujjongott persze.) Ezek után szerencsém volt az írónővel többször is személyesen elbeszélgetni. Egy év múlva jelent meg a könyvem az övével egyszerre a Könyvfesztiválon, a mellettünk lévő teremben volt az ő könyvbemutatója, és egy évvel később, amikor meghalt, a Szabó Magda terem adott helyszínt az én második könyvemnek. Ezekért nagyon hálás vagyok.

Hogy látod a jövőt?

Nagy álmom volt, hogy filmeket írjak, és most ez történik. Remélem, ez azért van, mert megbíznak bennem, mert az alkotótársaimmal jól dolgozunk együtt. Mivel nem jártam forgatókönyvíró iskolába, szerettem volna minél több műfajban kipróbálni magam: sorozatban, tévéfilmben, mozifilmben, rövidfilmben, dokumentumfilmben. Most már nem vállalok el mindent, az időmbe sem férne bele, és tudom mi az utam. Jobban szeretem a komótosabb, elmélyülő feladatokat, olyan filmeket szeretnék csinálni, ami minden tekintetben egy irányba tart, és engem is formál. Keményen küzdök azért, hogy a lehetőségeimet megtarthassam, mert szeretem, amit csinálok, és hosszú távon is ezzel szeretnék foglalkozni. Ez egy befektetés. Mindig is nagyon bizakodó voltam, nagy kitartás kellett és most is, hogy ne adjam fel, mert ezt vagy csinálod, vagy nem. Sokan mondták, hogy ott van a tanári diplomám, miért nem tanítok. Sokáig úgy éltem, hogy magántanítványaim voltak, és éjszaka írtam, de így szétesik a fókuszod, fel kellett magamat darabolni. Az utóbbi három-négy évben már a filmírásból élek, és most érzem először, hogy meghozza a gyümölcsét, hogy bár elszeparálva és korlátokkal, de azt csinálom, amit szeretek.

Dévényi Zoltán, Topolánszky Tamás Yvan, Bak Zsuzsanna és Sümeghy Caludia (fotó JUNO 11 Pictures)

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322