Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Körkörös szégyen – Schwechtje Mihály: Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

Schwechtje Mihály papíron az online zaklatásról forgatott kamaszfilmet, de a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) sokkal többet tesz a szakszerű hiánypótlásnál. MOZI
 
Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)
magyar dráma, 96 perc, 2018
írta és rendezte: Schwechtje Mihály
Pusztai Ferenc, Osvárt Andrea, Petrányi Viktória, Galambos Zoltán, Jancsó Dávid
operatőr: Herbai Máté
vágó: Kővári Szabolcs
zene: Peter Bernath, Szabadi Balázs, Tóth Bálint
szereplők: Herr Szilvia, Vajda Kristóf, Polgár Csaba, Rácz Dávid, Kardos Róbert, Lénárt Judit, Csúcs Olívia, Schell Judit, Rezes Judit, Mácsai Pál
forgalmazó: Vertigo Média Kft.
bemutató dátuma: 2018. szeptember 13. 

Hiába kutatunk Schwechtje kamaszfilmjének előzményei után, nem fogunk ilyesmit találni a magyar filmtörténetben. Az online zaklatás viszonylag friss, de annál aktuálisabb jelenség, ami értelemszerűen nem került elő azokban a jobbára kertévés romkomokban, amelyek mai iskolai közegben játszódtak. Schwechtje Mihály élet(műv)ében azonban nem a semmiből jött az ötlet, hiszen forgatott már dokumentumfilmet a kamaszok szerelmi életéről, és a legutóbbi, Aki bújt, aki nem című kisfilmjét is egy hangsúlyos gyerek-problematikáról készítette. Az SZFE-s diplomafilmjében, a Porcukorban pedig megjelent a bizarr, internetes párkapcsolat motívuma, ahol egy huszonéves srác a szerelmi bánat hatására gubózik be, és kezd videochates randizásba egy távoli országban élő (és ott, a képernyő előtt meg is haló) lánnyal.

Schwechtje, ha már erre a feldolgozatlan témára irányította a kameráját, sokkal többet tesz szakszerű hiánypótlásnál: nem papolni, még csak nem is szívet facsarni akar, hanem a kamaszok zűrzavaros lelki világához keres sorvezetőt. Ahhoz a változó korhoz, amikor még minden nap és minden történés a lehetőségek végtelen tárházával kecsegtet, ugyanakkor a legkisebb sértés, bénázás és megaláztatás hatására is egész világ omolhat össze az emberben. Schwechtje sokat tud ezekről a szélsőségesen megélt érzelmekről, amelyek akaratlanul is szélsőséges túlkapásokhoz vezethetnek, és első nagyjátékfilmjében az ehhez passzoló filmnyelvet is megtalálta. A kamaszfilmekből ismerős figurákat, a nagyszájú nagymenőt, a félénk, de érzékeny tinilányt, annak cserfes barátnőit, meg a kiközösített, esetlen fiút is felvonultatja, de nem sztereotípiákként állítja elénk őket. Ebben a filmben nem rossz emberek, csak rossz döntések vannak, és ez akkor válik egészen nyilvánvalóvá, amikor különböző emberek perspektívájából éljük át ugyanazokat az eseményeket. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) dupla fenekű, távolról a Szégyen (Skam, norvég sorozat, 2015 - a szerk.) és A viszony trükkjét megidéző film, amely az áldozat és a zaklató szemszögéből is felvillantja a sztorit, hogy megértsük, hogyan juthat el valaki odáig, hogy közzétegye egy lány félmeztelen képeit a neten, vagy érzéketlen kommentekkel az öngyilkosság felé taszigálja őt.

A Remélem…, bár a marketinggel ellentétben thrillernek nem neveznénk, rendkívül izgalmas film, a története végig sodor magával. Perspektívaváltása bravúros, ahogy szinte észrevétlenül csúszunk át egy másik karakter életébe, de érdekfeszítő már a jól felrakott karakterek miatt lesz. Nem közhelyek gesztikulálnak előttünk, a kamaszok szóhasználata, viselkedése természetes. Schwechtje nem túlkoros színészekkel játszatja őket, mint az amerikai filmrendezők, hanem valódi – a drámatagozatot azért megjárt – tinédzserekkel, akiknek az arcára van rajzolva karakterük. Különösen Vajda Kristóf hozza tehetségesen a frusztrációját, agresszióját befelé fojtó kiskamaszt, akinek az érzéseit, gondolatait nem tudja kifejezni, mert senki sem kíváncsi rá. Láthatóan rajong Eszterért (Herr Szilvia), de érdeklődését nem képes a tudtára adni, a lány pedig átnéz rajta – Kristóf arcára ennek a mellőzöttségnek minden fájdalma kiül. Még akkor is, ha mint a többi kamaszszínésznél, nála is becsúsznak botladozó, hamiskás mondatok.

Hogy Schwechtje milyen finoman tud többrétegű karaktert építeni, arra jó példa az is, hogy Péter karakterében nem (csak) a veleszületett esetlenséget hangsúlyozza, hanem azt a mély vágyakozást az elfogadásra, ami mögött ott van azért a dafke lázadás, amit nem mer megélni, mert nem akar éles konfliktusba keveredni az osztálytársaival. (Ennek legszebb példája, amikor videojátékozás közben „véletlenül” lelövi a menő srác karakterét, akinek ugyanaz a lány tetszik, mint neki – és megússza a dolgot, mert bénának könyvelték el a játékban.) A szülőket a rendező ugyan csupán jelzésértékűen állítja a háttérbe, de jelenlétük különösen fontos, mert a szülők és gyerekük közti kommunikációképtelenségre is felmutatnak lehetséges okokat (szinte mindegyikük csonka családban nevelkedik), és viselkedésük univerzálissá duzzasztja a film problématikáját. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) az online zaklatással nem tézisszerűen foglalkozik – az csak a legutolsó harmadban, következményként kerül elő –, sokkal inkább a generációról generációra lecsöpögő frusztrációt, érzelmi elhidegülést, és a körkörösen továbbadott szégyenérzetet vizsgálja behatóan. A szülők szerepében ismert színészek, Rezes Judit és Schell Judit bukkannak fel, utóbbi Péter anyjaként, a gyerekével mit sem törődő businesswomanként, aki félévente cserélgeti a párkapcsolatát, és érzelmi melegséget nyomokban sem találni az otthonában. De a legjobb Mácsai Pál bajszos apukája, aki a fiát, az osztály menőjét, Benit erőszakosan kényszeríti bocsánatkérésre, miután az iskolában lehúzta Eszter nadrágját. A kikényszerített gesztusból pont annak értelme, a megbánás kimutatása veszik el, de szembesülünk vele, honnan fakad az az erőszakosság, amit Benin az iskolában látunk. A poroszos nevelésben hívő apa a tekintélyelvűséget és a hierarchikus emberi viszonyokat mutatja fel követendő példaként, a fia így akaratlanul is újratermeli ezeket a saját kapcsolataiban, és igyekszik leuralni a környezetét, zrikál és befenyít másokat. Alapvetően jóindulatú fiú, csak nem ismeri a határokat. Amit Beni otthon kap, azt az iskolában adja tovább, csakúgy, mint Péter, aki a gimnáziumban átélt, sorozatos megaláztatások miatt lépi át talán könnyebben az erkölcsi határokat, és ebből a végeérhetetlen zaklatásláncolatból születik meg a film végén a tragédia.

A Remélem…-nek a képi világa is egyedi, amennyiben visszatér a klasszikus film 4:3-as, dobozszerű képformátumához. Kényszerből, ugyanis a pénzhiány indokolta, hogy ezt a formátumot válasszák az alkotók (Schwechtje mellett Herbai Máté, a Testről és lélekről operatőre). Hiába a profin összerakott, gördülékeny forgatókönyv, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) nem kapott támogatást a Filmalaptól, így a producerek, Pusztai Ferenc és Petrányi Viktória anyagi támogatásával, szívességekből készült el. Schwechtje az interjúkban felhozott érveket a 4:3-as képarány mellett (a nézők tudják az Instagram négyzet alakú képeihez kötni, és a háttér levágásával elrejtik a költségvetés hiányosságait, és az arcokra, az érzelmekre irányítják a néző figyelmét), de a filmnek épp ez a szűkös látványvilág az egyetlen számottevő hiányossága. A chatelés megjelenítésére viszont egy meggyőző vizuális trükköt biztosít, amikor kiszélesedik a kép, és annak széleire íródnak a számítógépes beszélgetések.

A Remélem… meglepően jól teljesített a mozikban, három hét alatt több mint tízezren nézték meg. Schwechtje önerőből forgatott filmje mindenképp érdemes a figyelemre – ügyesen eljátszott, ravaszul felépített, fontos film, amit jó esetben minden kamasznak és mindegyik szülőnek látnia kéne.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322