Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Hajszál híján – Christopher McQuarrie: Mission: Impossible – Utóhatás

Szintet lépett a franchise: az új epizód amennyire régi vágású, ugyanannyira hallgat az új idők szavára is és meri a saját útját járni. MOZI
 
Mission: Impossible - Utóhatás
(Mission: Impossible - Fallout)
amerikai akciófilm, kalandfilm, thriller, 147 perc, 2018
forgalmazó: UIP-Duna Film
bemutató dátuma: 2018. augusztus 2. 
 

Christopher McQuarrie ugyan visszatérő direktor a korábbi eklekticizmusát fennen hirdető szériában, ám szó sincs fáradságról vagy a rutin győzelméről. Pusztán az a prózai igazság, hogy a Mission: Impossible – Utóhatás a korábbiaknál jóval erősebb szálakkal kötődik az előző részhez, sőt, bátran utalgat a Titkos nemzet előtti felvonásokra is. Lényege azonban szerencsére nem ebben merül ki: a hatodik bevetés hősei újfent margóra szorítva, de az eddigieknél valóban rövidebb idő alatt, a másodperc törtrésze alatt kénytelenek életbevágó döntéseket hozni.

Ethan Hunt és a többiek egy meredély szélén táncolva, nagyon kevés eszközre hagyatkozva vetik bele magukat a világmentésbe: McQuarrie iszonyatosan gyors tempót diktál, egyszerűen túl nagy a tét, minden pillanat számít. Soha nem szorították még a sarokba ilyen kényelmetlenül az IMF (Impossible Mission Force) derék katonáit, és a néző még az első részben sem érezte a bőrén ennyire az esetleges hezitálások potenciális csúf következményeit. Csakúgy, mint az ötödik felvonásban, már a legelső jelenetekbe begyűrűzik a nyitófőcím – ennyire résen kell lenni. A rendező nem is pepecsel sokat, azonnal a mélyvízbe hajít sokkoló álomszcénával, végletekig pörgetett akcióba lépéssel és helyzetvázolással. Újabb erénynek minősül az intelligens, elmejátékokat és nyaktörő szekvenciákat ötvöző dramaturgia: az Utóhatásban visszatér a lassú építkezésre voksoló, nyugodt tempóban csordogáló suspense-technika, a letisztult thriller-elegancia biztos kézzel ad löketet a bőrünk alá kúszó, feltartóztathatatlan akciószcénáknak. McQuarrie csúcsformát fut, remekül érzi, hogyan centizze ki a hatásorientáción nyugvó thriller- és akciómozis védjegyeket úgy, hogy azok ne gátolják, hanem segítsék egymást.

 

Míg a Titkos nemzetben jószerivel átvette a kirobbanó pillanatok helyét a régi, míves, Hitchcock, Siodmak, Dassin előtt kalapot emelő thriller-kelléktár, addig az Utóhatásban a rohanás és a higgadt építkezés gyönyörű násza vehető észre. Hunt úgy lohol a Szindikátus nevű – mely egyébként az 1966 és 1973 között futott Bruce Geller/ Peter Graves/ Lalo Schifrin-tévésorozat ősnemezis-csoportjának újrahasznosítása – terrorszervezetet váltó Apostolok nyomában, hogy kénytelen felülvizsgálni addigi nézeteit. És ez újabb sarokpontja a hatodik résznek. A Közönséges bűnözők írója nem csak brahiból dobálózik olyan tematikai motívumokkal, mint belső utazás, karakterdráma vagy átverés, ezek nyomatékos-organikus részei a 147 perc dacára 2 órásnak ható, hihetetlenül feszes cselekménynek. Egyfelől sikerül tovább fokozni az előző rész betyáros megtévesztés-dramaturgiáját: 3 éve Hunt csupán megfigyelő pozícióból leste, kik cserélnek maszkot, hogyan áll tótágast körülötte a világ, most azonban senkiről nem tudni, mihez kezd legközelebb, sőt, ő sem áll minden gyanú felett. A jó ideig főopponensként hirdetett – és talán a Tom Clancy által papírra vetett hidegvérű Rainbow Six-vezér John Clark névrokonának tartható – John Lark bőrébe bújva néhányan ellenségnek titulálják, és párszor ő maga is ellentmondásokba keveredik önmagával. („Szereti a paradoxonokat.” – állapította meg mosolyogva a fiatal Hunt az első részben a Vanessa Redgrave játszotta Max előtt, akinek öröksége érdekesen épül tovább e filmben.) Ugyanez érvényes másokra is, az Utóhatásban gyakorlatilag minden szereplő két tűz közé kerül, és senki nem ússza meg a viaskodást. Ilsa Faust továbbra sem szabad, és az MI-6 adósaként ténykedik. Látsszon bár tettre kész, feminista amazonnak, csaknem végig szorult helyzetben marad, a nagydarab hacker, Luther életét meg kell menteni – ráadásul McQuarrie csalafintán az ő életben hagyásával szabadítja el a plutónium vs. erkölcsi tartás indító akcióthriller-konfliktusát. Benji Dunn komikus zöngéből határozott legénnyé nő, az újra anarchiára vágyó Solomon Lane visszafogott gonoszsága pszichotikus bosszúvággyá degradálódik, az ellenszenves CIA-főnöknő felismeri emberei állhatatosságát, Hunley miniszter akcióba bonyolódik. Jól realizálható karakteríveket kapunk, az Utóhatásban minden papírmasénak tűnő spion A-pontból B-be jut, nem alibiből van testük és lelkük.

Az új részt néhányan előszeretettel mérik a Mad Max: A harag útjához. Első blikkre ifjonci túlzásnak definiálhatjuk ezt, jobban belegondolva azonban cseppet sem dobálóznak nagy szavakkal. George Miller után Christopher McQuarrie is száguldás közben hozza testközelbe karaktereit (ezt korábban a hongkongi időszakát élő John Woo fejlesztette tökélyre, de Sam Peckinpah westernjei sem vallottak szégyent ebben), elég a fantasztikus, legalább 30-45 percre rúgó párizsi rabszállítós szökésre, majd a rá válaszként adott autós, motoros üldözésre gondolni. Óvatosan, drabális páncélozott járgányokkal, tárgyakkal, establishing shotokkal applikálják be a feszültséget, majd amint összeáll a kép, jöhet a rombolás. Felvezetéssel/ előjátékkal indul a művelet, aztán az indokolt ponton jön az aktus/ a hamisítatlan akciócirkusz. Tovább is lép az író-rendező: az Utóhatás azért csodálatos élmény, mert ebben a hatalmas kesze-kuszaságban dobja be vezértémáit úgy, hogy azok cseppet sem kaotikusak vagy modorosak. Mivel Huntéknak szorult helyzetben, hajszál híján kell cselekedniük, tettek során ismerszenek meg a férfiak és nők. Az Utóhatás így elvekhez ragaszkodás és elvtelenség párbajáról regél, a racionális, együttérzésen és logikán alapuló higgadt feladatmegoldás és a foglyokat nem ejtő, kezet bemocskoló bulldózertaktika nyomasztó ellentétéről szól. Hunt és ellenfele, a keménykötésű August Walker morális pólusokat alkotnak ilyen értelemben: míg Tom Cruise hősfigurája vérontást akadályoz meg (nem lő agyon egy fiatal, védtelen párizsi rendőrnőt), a túlharsogott „egyén a milliókkal szemben” tézist ülteti gyakorlatba, addig bajuszos vetélytársa csak ütve, bárdolatlanul, hullákon átgázolva tekinti elvégzettnek a missziót. Hunt mintha a második rész arrogáns Sean Ambrose-ával találkozna ismét, de az esetleges Superman-hasonlat sem elvetélt, lévén a Walkert játszó, Acélemberként befutott Henry Cavill az őt sztárrá avató karakterrel szemben egyszemélyes kommandóként öldököl, lekezel, olyasmit tesz, amit a képregénybeli szuperhős visszautasítana, ezért a gáncstalan védelmező szerepkörét Huntnak muszáj betöltenie. Így nemcsak mutatóban sorjáznak – a kortárs, CGI-jal üzemelő látványpornókkal ellentétben – az analóg módon, felépített díszletekre, hagyományos kaszkadőrmunkára, nyers realizmusra, kézműves-technikára húzott összecsapások: az Utóhatás érzelmeket invesztál a bunyókba (játszódjanak mosdóban, sziklatetőn), a motoros borulásokba, vagyis érezni mögöttük, emberek törtetnek egy cél felé, az esetleges járulékos károk nem elhanyagolhatók, tényleg lehet drukkolni a kidolgozott figuráknak.

Belfastban kezdünk, Németországba jutunk, onnan Párizsba, Londonba és végül Kashmir hegyei közé, ám a Mission: Impossible – Utóhatás folyton az emberre koncentrál. James Bond-kalandból karaktercentrikus kémthrillerré lesz, amely a J.J. Abrams-féle harmadik részben indított fontos szálat is elvarrja. McQuarrie nem beszélt mellé, amikor Hunt privát életét emlegette. A főhős és exneje, Julia viszonya ugyanis abszolút kiélesedik a fináléra, mivel immár nemcsak egy-két ember fenyegeti a nő testi épségét, hanem az orvosként dolgozó hölgyön kívül odaveszne egy rakás ártatlan doktor, rakodómunkás, földműves, pilóta három atombomba-villanás fényénél. Ezét nem működött a házasságuk, ezért kell folyton az újabb küldetésre rohannia az 54 évesen is agilis Ethannek és barátainak, miközben Julia sosem tudhatta/ tudhatja, hazaér-e a férjúr: Mi lesz akkor, ha a Philip Seymour Hoffman alakította fegyvernepper pisztolylengetése után a férfi és a nő olyan színtérre zuhannak, ahol már a tétek bőven túlnőnek az ő életben maradásukon? Akcióval exponált dilemmafelvetés, de piszok jól működik, mert akárcsak egy párizsi motoros mutatványba, ebbe is szorult műgond, itt is akadnak karakterek, nemcsak robbanástól csonttörésig trappol a sztori.

McQuarrie stílusa valahogy így fest az eltérő szerzői kézjegyekkel bíró 22 éves, Tom Cruise sztár- és producer-jelenlétével/ ikon, mamut-státuszával fémjelzett blockbuster-franchise-ban: számít a csapatmunka, a Brian De Palma rendezte első rész magányos farkasához képest Ethan Hunt kooperációra hajlamos, miközben az átverések hatványra nőnek, a konfliktusok és a terepen zajló leszámolások valószerűek. De Palma poszt-hidegháborús paranoiathrillere, John Woo gun fu-poézise, J.J. Abrams nevetséges házastársi melodrámája és Brad Bird lendületes akcióthrillere után a sorozat teljesen átlibbent a valóság talajára átélhető drámával, komolyan vehető héroszokkal – az Utóhatás rászolgál a széria A sötét lovagja címére, és bombasztikus energiája azonnal malmozásra ösztönzi a hetedik részért óhajtozó rajongótábort.

 

Címkék

olasz film, német film, Filmnapok, Magyar Kultúra Napja, popzene, Elek Dóra, MaNDA DVD, Kormákur, Retro noir, Tiszta szívvel, babona, disztópia, rassz, Ősz Gábor, HBO GO, Antal Nimród, Kaszkadőr, Beatles, LuMu, western, Herczeg Attila, HBO, expresszionizmus, Wajda, ELTE, Horror, Sára Sándor, Valentino, vizsgafilm, cikk, jelölés, Cseh filmek, Visszanéző, Jéger, Tóth Barna, Magyar film fesztiválszereplés, Tomit., Oscar-jelölt, , Amszterdam, Kvíz, 2. Magyar Filmhét, Díjak, KAFF 2017, DVD bemutató, Magyar Nemzeti Galéria, Akadálymentesen, Gauder, új magyar film, Bertolucci, Cannes, Szépművészeti, monográfia, Kino, diplomafilmek, 60-as évek, Inkubátor, Művészetek Völgye, Ukrán film, Jeff Nichols, farkasember, Tinédzser, Nyár, The Affair, Bill Condon, Titanic, Diplomamunka, báb, Guinness, Almodóvar, zene, Sopsits, sorozat, Televízió, Jelenidő, dán, Örökmozgó, Felújított filmek, Interjú, Kincsem, bagoly, Török Ferenc, Tudományos filmek, Aranyglóbusz, filmkritika, Kultfilmek, halálhír, filmtörvény módosítás, Cseh Tamás, buli, Dokumentumfilm, Cigánygyilkosságok, Filmrendező, fantasy, krimi, Röhrig Géza, 1920, építészet, Készülő film, Uránia, Maya Forbes, Filmtörténet, animáció, Greengrass, Anilogue, francia film, Filmalap-Filmarchívum, vámpír, Vígjáték, Jancsó, Artmozik éjszakája, alkotó, Hajdu Szabolcs, Cinefest 2016, Wegerer, Szolnok, Anilogue 2016, Tárlat, Verzió, Amrita Sher-Gil, Jeles, producer, Titanic 2017, Forgalmazói filmnapok, Titanic Filmfesztivál, Fliegauf, Történelmi magánügyek, Filmalap, finn filmnapok, doku, „A harmadik szándékosan egy kavarós évad volt.”, Észt filmhét, forgatókönyv, háborús film, Berlinale, Csányi Sándor, Boyle, Oscar, Mark Ruffalo, Filmhét, Aranyélet 2., Tábor, magyar sorozat, Love story, Carrie Fisher, szörnyek, Pixar, A hetedik Star Wars film, thriller, Dyga Zsombor, Netflix, Cassell, Gólem, Transz,