Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Soha nem lesz vége? - Radu Jude: Bánom is én, ha elítél az utókor

Radu Jude utóbbi három játékfilmje a rasszizmus témája köré szervesült. A botrányvadászok nála hoppon maradnak, mert művein nincs fogás. A trilógia konzekvensen köti össze a 19. század első felének kisemberét, az 1930-as évek végének polgárát és napjaink átlagemberét. Legújabb filmje, a Bánom is én, ha elítél az utókor az előzményekhez hasonlóan kevés okot ad az optimizmusra. MOZI
 
Bánom is én, ha elítél az utókor
(Îmi este indiferent dacă în istorie vom intra ca barbari)
román-német-bolgár-francia-cseh, 140 perc, 2018
írta és rendezte: Radu Jude
operatőr: Marius Panduru
vágó: Catalin Cristutiu
producer: Maren Ade, Jonas Dornbach, Claire Dornoy, Janine Jackowski, Jiri Konecny, Serge Lalou, Diana Paroiu, Ada Solomon
szereplők: Ioana Iacob, Alex Bogdan, Alexandru Dabija, Ion Rizea
forgalmazó: Magyarhangya
bemutató: 2019. január 24.

A legboldogabb lány a világon (2009) és a Mindenki a mennybe megy (2012) hiperrealista, ízig-vérig „román újhullámos” bravúrjai után a 19. század első felében játszódó fekete-fehér filmje, az Aferim! (2015, Ezüst Medve a legjobb rendezésért) a faji megkülönböztetésnek azt a megnyilvánulási formáját tette pontosan érzékelhetővé, amit talán a legnehezebb megmutatni: a lélegzetvétel természetességével megélt hétköznapiságát. Azt a lelki beállítottságot, amikor az érintett tiszta lelkiismerettel cáfolja, hogy rasszista volna. Hiszen élni kell, ő csupán praktikus, s ha tud, még segít is. Az Aferim! hibátlan 19. század eleji kosztümös darab (bővebben itt a Megsebzett szívek (2016) szintén korhű, az 1930-as években játszódó alkotás. Az élet és halál közötti mezsgye Varázshegy-szituációjában a 2. világháború előtti időszak összes fontosabb kérdése terítékre kerül, köztük az antiszemitizmus is. A Vasgárda előretörése, a növekvő rasszizmus ebben a keretben kulturált társalgási témák, s a beszélgetések során a film zsidó főszereplőjének, Emanuelnek magától értetődő vitajoga van. Hiszen őt ismerik, sorstárs, nem az elvont „zsidó”, akit gyűlölni kell. Új filmje, az egyebek mellett a legjobb filmnek járó Kristály Glóbusszal jutalmazott Bánom is én, ha elítél az utókor sokszorosan idézőjelezett visszacsatolás napjaink rasszizmushoz való viszonyához.

Bánom is én, ha elítél az utókor

A film története látszatra egyszerű: egy, a korai Godard-t idéző munkamódszerű és világszemléletű, forradalmár hevületű rendező, Mariana Marin (Ioana Iacob) színre akarja vinni 1941 nyarának román etnikai tisztogatásait. Nemes cél vezérli: a legnagyobb hatásfokkal akarja meggyőzni az embereket arról, hogy szembe kell nézni a múlt bűneivel, tanulni kell belőlük, ezért a történelmi újrajátszást választja, ezt a napjainkban meglehetősen népszerű oktató célú bemutatót. A reenactment a vásári komédiákhoz vagy az élőképekhez hasonlóan fizikai közelséget jelent, s a lehető legelevenebb kontaktust hozza létre néző és színész között. Az arrogáns lány igazát senki sem vitatja, valóban szükséges volna emlékeztetni az embereket a múltbeli szörnyűségekre, mert a történelem ismétli önmagát, ismét terjed a rasszizmus, az antiszemitizmus. Vállalkozásának sikerét ezzel szemben többen erősen kétségbe vonják, élükön Movilă úrral (Alexandru Dabija játssza, aki elsősorban színházi rendező, de Jude több filmjében színészként is láthatjuk. A vágó szerepében pedig Dana Bunescut láthatjuk, aki egyebek között a 4 hónap, 3 hét, 2 nap (2007), az Anyai szív (2013) vagy a Szerelmem, Ana (2017) vágójaként, hangmestereként rangos kitüntetésekben részesült.). A férfi behatóan ismeri a történelmet, a társadalmi erőviszonyokat, igazi mestere az érdekérvényesítésnek, a manipulációnak. Nem mellékes az sem, hogy pénzosztó, hatalmi pozícióból szól bele a rendezésbe, s közben briliáns vitákat folytat a művészet meggyőző erejében száz százalékig hívő, álláspontját energikusan képviselő lánnyal. Mariana etikus világszemlélete miatt nem képes abban a léptékben gondolkodni, ami a hatalmi manipulációkon edzett Movilă-nak az anyanyelve, így csaknem fegyvertelen vele szemben. A lány meggyőződése az Emberi jogok nyilatkozatához vezető filozófiákra alapozott, a humanizmus és a tízparancsolat jegyében van igaza, s a „prodesse et delectare” esztétikájának eszközeivel akarja elérni, hogy kortársai hasonló nézeteket valljanak. Movilă a történelmi és a jelenbeli realitással igyekszik őt szembesíteni. Emlékezteti arra, hogy amikor 1941-ben a román hatóságok megkezdték a szervezett emberirtást, a román lakosság egy része olyannyira lelkesen üdvözölte azt, hogy helyi pogromok formájában ők is kivették a részüket az öldöklésből. Tisztában van azzal is, hogy még a német hadvezetés maga is sokallta a Vasgárda és a kisebb különítmények durva kegyetlenségét. Movilă változtathatatlan faktumként kezeli az igazságtalanságot, a gonoszságot, ami ellen Mariana küzdeni akar. Jelen esetben azt, hogy Ion Antonescu marsallt a mai napig nem kevesen nemzeti hősnek, Vasgárdáját pedig a nemzeti erő megtestesülésének tekintik. „Azt ugyanis talán nem kell elmesélni, hogy Antonescunak több romániai városban is volt utcája a közelmúltig (aki nem hiszi, az keressen rá a Google Maps-ben mondjuk Kolozsváron: a Tavasz / Primăverii utcát még az amerikai keresőóriás is felismeri str. Antonescu Ion, Msal-ként – ez kis sarkítással azzal lenne ekvivalens, ha mondjuk Debrecenben vagy Pécsett lazán korzózhatnánk a ma már más nevet viselő, de a közhasználatban még mindig Szálasiként ismert sugárúton).”

A Bánom is én… mondandója egészében a román történelem beható ismerete nélkül is érthető. A részleteknek mégis hasznos utánanézni, a film címadó idézetét a kritikák ugyanis túlnyomórészt Ion Antonescunak tulajdonítják, holott az Mihai Antonescutól származik (nem voltak rokonok). Külön elemzést érdemelne, hogyan vált az utóbbi liberális politikusból diktátor névrokona kiszolgálójává, s hogyan lett az odesszai tömeggyilkosságra a film eredeti címével minden vitát lezáró parancsot adó hóhérrá: „Nem érdekel, ha barbárokként vonulunk be a történelembe!” A magyar címre reflektálva: nem az utókor, hanem kortársai ítélték el, s 41 évesen együtt végezték ki a Vasgárdás diktátorral.

Egy gondolat erejéig érdemes kitérnünk itt a filmcímadás jelentésképző aktusára is. Az eredeti emblematikus filmcímben szereplő „barbárok” megjelölés magában foglalja a gyilkolás aktusának kortárs minősítését. Mihai Antonescu tisztában volt azzal, hogy barbárság, amit cselekszenek, s a többes szám első személy használatával csatlakozik azon barbárság elkövetőihez. A magyar cím egyes szám első személye ezzel szemben az utókor elítélő magatartását egyetlen személyre, a kijelentést tevőre irányítja. Ez a gesztus nem mellesleg a Movilă-karakter képviselte cinizmust emeli az értelmezés homlokterébe. Elítél az utókor? Na, és? Az a fontos, hogy most mi vagyunk hatalmon, és megtehetjük, az utókor meg tehet egy szívességet.

Jude filmje sokszorosan megterheli nézőjét, a meglepetés erejével hatna, ha hazánkban kasszát robbantana. (Ennél nagyobbat csak az szólna, ha elhozná az Oscart, lévén ez Románia favoritja idén.) Arról, hogy szerzői filmként, metaalkotásként, s főleg kollázsként hogyan működik, itt olvashatunk. A film pontosan úgy viselkedik, amilyen alkotói metódust kritikával illet: nem épp nézőbarát hossza (2 óra 20 perc) mellett Brecht-i gesztussal alaposan elbánik a jól befogadható dramaturgiáknak még a halvány visszfényével is. Igazságot képviselő főszereplőjét, Marianát ellenszenves krakélerként ábrázolja, s nézőpontját nem ellensúlyozza a „nehéz emberek”-nek járó csöndes rokonszenvvel. Godard-éhoz hasonlóvá tett történetvezetése, ne szépítsük, határozottan fárasztó, sőt idegesítő a film első két órájában. Mennyivel egyszerűbb és értelmesebb ráállni a cinizmus észérveire: a világ nem megváltoztatható, törődjünk bele - sugallja ebben a két órában. Nyoma sincs jótékonyan irányító, vagy éppen megnyugtató gesztusnak - például filmzene à la Hollywood -  az igazság kijelölésére, sem semmi másnak, ami a nézőt segíthetné a döntésében. Két órát kell kibírnia annak a nézőnek, s az nem kevés, aki látni szeretne a Jude-világban. És keserű lesz, amit látnia kell: a tömeggyilkosságok Mariana-rendezte, igazságot tenni akaró reenactmentjében (spoiler!) kortársaink mintegy mellesleg, spontán reakcióképpen, ám meglehetősen lelkesen foglalnak állást a gyilkosok mellett.

Jude sokszoros áttétellel dolgozik, s teljesen helytálló Jakab-Benke idézett kritikájának fölvetése: ”Hány idézőjelbe kell tenni a Heil Hitlert, hogy megfosszuk eredeti jelentésétől? És ez a megfosztás mekkora erkölcsi felelősséggel jár?”

Radu Jude egyebek között azért is korunk egyik legizgalmasabb rendezője, mert képes arra, hogy az értelmiségi véleményvezérséget, így a filmrendezést is (ön)iróniával kezelve megmutassa a világ dolgait filmekkel rendbehozni akaró aktus csődjét. Eddigi karrierje során egyre világosabbá vált számára, hogy nemigen ment előre a világ a filmek által. E három, a rasszizmus működésmódját vizsgáló alkotásában fokozatosan sötétedik a kép. Az Aferim! joviális, praktikus cinikusa a világ rendjeként elismerve kiszolgálja ugyan a rasszizmust, de sem természetesnek nem tartja, sem nem hisz benne. A sokat tapasztalt fejvadász igazságérzete rendben működik, ám a saját érdekeit mindennél előbbre helyezi. A Sebhelyes lelkek kortárs módon magától értetődő rasszizmusa még szólni, érvelni engedi a személyesen is ismert (=nem démonizálható) zsidót. A Bánom is én… pedig minden gyűlölködés leglényegéig jut el: azt lehet hatékonyan ellenségként kezelni, akit nem ismersz, nem látsz. Azok a „kifinomult művészi dolgok” pedig nem képesek tenni a dolgukat, mert a közönséghez nem a lényegük, hanem pusztán a felületük jut el. Igazán kíváncsian várjuk, merre fordul Radu Jude útja e trilógia után.

Radu Jude a Kristály Glóbusszal Karlovy Vary-ban (fotó: Fotó: Kviff.com). Ő az első román rendező, aki elnyerte a rangos díjat.

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322