A TÁBORTŰZ KÖRÜL FÁK MELEGEDNEK... Anilogue, 2014

2014. 12. 08. • Lenhardt László |

A 2014-es Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Rövidfilmes válogatása

A 2014. november 19 és 23 között (ezúttal kizárólag Budapesten, az Uránia filmszínházban) megrendezésre került Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon ismét nem kevesebb, mint 30 rövidfilmet mutattak be, három szekcióban. Az idei rövidfilmes verseny zsűrije (Nina Mihaila, Jana Slezáková és Marinov Gábor) a német Sonja Rohleder Hölgy kutyával című alkotását választotta a legjobbnak. Három különdíjat is kiosztottak: a potenciális Oscar-jelölés miatt szinte közismertnek mondható MOME-s Bucsi Réka Symphony No. 42 filmjének, a magyar-lengyel Ducki Tomek Fürdő, és a szintén lengyel Izabela Plucinska Drágám című munkájának. A közönségdíjat pedig szintén Bucsi Réka filmje kaphatta meg. SZEMLE

Egy rövidfilmes válogatás olyan benyomást tud kelteni, mint egy kocsmai asztaltársaság, ahol a megjelentek közül mindenki megszólal, és elmondja az életről alkotott ars poeticáját. Van, aki jókat mond, van, aki furcsákat, van, aki megbotránkoztat, van, aki túl sokat árul el magáról (többet, mint kellene), van, aki túloz, van, aki hadonászik beszéd közben és lever egy-két poharat, van, aki álszenteskedik - de összességében ez egy jó kis asztaltársaság, elgondolkodtatóan színes, szórakoztató egyéniségekkel. És amikor az este végén felkelek az „asztaltól”, tudom, legközelebb is kíváncsian, és szívesen fogok jönni, hogy megtudjam, tavaly óta mi történt. Az 2014-es Anilogue Fesztivál is ilyen „osztálytalálkozó” volt a lengyellel, a franciával, a svájcival, a hollanddal, na és természetesen a honfitársainkkal.

A jó rövidek, mint alkohol-tartalmú névrokonaik, megfelelő mennyiségben és adagolásban kipiszkálják az emberből a bennragadt, elpalástolt gondolatokat és rákényszerítik, hogy mozduljon meg, és mindent, amit lát, gondoljon újra, és nézzen meg egészen extrém oldalakról is. Persze „fogyasztás” közben, bizonyos mennyiség után némi émelygés is előfordulhat, de ha jó az a „rövid”, kellemesen fejbe vágja és megbizsergeti az embert. A jól működő animációs rövidfilm megfog, a szemeidnél fogva, és odahúz közel, hogy nézz be a kanapé alá, akkor is, ha keresgélés közben fájni fog a nyakad meg a térded. Ha jól csinálja, akkor még azért a rég elgurult labdáért is hajlandó leszel benyúlni. És észre sem veszed es már játszol vele, az alkotóval, és alkotásával, vagy épp azt hiszed, játszol vele, miközben igazából a film játszik veled.

A néző persze kiszámítható. Pedig nem kellene, hogy kiszámítható legyen, de mégis az. Csak be kell ülni egy vetítésre és hallgatni, hogy mikor és min nevetnek a látogatók, vagy épp hol morzsolgatják kínosan a programfüzetet, hol esik le az álluk. Ismétlődő mintákkal lehet találkozni. Ha megnézzük a 2014-es Anilogue nyerteseit, ez is azt igazolja, hogy szórakozni szeretnek a fizetővendégek (és valószínűleg a zsűritagok is), a humort, a feloldást kedvelik egy fokkal jobban, nem pedig a nyomasztást, mélyfilozofálást, amit nem biztos, hogy haza akarnak vinni, mert lehet, hogy abból már otthon is jut elég. Pedig az animáció területén (is), a humor a nehéz „műfaj”; nem is vállalják fel sokan, és aki meri őszintén csinálni, az jól láthatóan még nyerni is tud vele. „Kamuzni” pedig nem lehet, nem érdemes, a humornál megérzi a néző, mikro-milliméterekből leveszi a készítő(k) arcáról a jeleket, a kis izomrángás elárulja a szándékot, ha túlgondolt és „kimatekolt” a mókaság. Emellett széles körben megfigyelhető még, hogy a befejezetlen ötlet is tűnhet koncepciónak, ez sokakat megtéveszthet, és olyasmit kezdenek el látni, ami amúgy nincs is ott. Persze egyébként is olyanokat látunk oda a vászon mellé, elé, helyére, ami nincs is ott. De van számos alkotó, aki ezt véletlenül teszi, nem koncepcióból; ez nem baj, de nem is kellene, hogy érdem legyen. Mondhatnám: „Nem probléma!”, úgyis elgondolkodtam, ha amúgy az alkotónak ez nem volt célja, de ezt még a filmkészítő sem akadályozhatja meg. Én is csak szubjektum volnék (bizonyos filozófia iskolák keretrendszere szerint legalábbis, mert ugyebár vannak elméletek arra nézve is, hogy létezése az egyénnek egyébként is csak illúzió), egyelőre úgy néz ki nem tudom megkerülni a saját agyamat, ugyebár. Az ember pedig reflexszerűen pszichoanalizálna minden egyes alkotást (és alkotót), de ehelyett inkább leszűkíteném a fókuszt a díjazott és az említésre méltó, de nem díjazott filmekre:

Díjazottak és Különdíjazottak:

A „B” szekció utolsó filmje a lengyel Tomek Ducki, Fürdő/Laznia című alkotása volt. Egy impozáns fürdőben két, már nehezen mozgó idős hölgy találkozik, komikus bemelegítés után, ahogy a vízbe érnek, őrült úszóversenybe kezdenek egymással. A medence aljáról éles fény szűrődik át, beleúsznak, és feltehetően egy alternatív dimenzióba, egy évtizedekkel azelőtti olimpia úszóversenybe csöppenek, ahol folytatják az ádáz küzdelmet, mint fiatal úszónők. Végül a főszereplő, piros úszódresszes néni célba ér ... a fürdőben. De a kék versenyző sehol sincs - mint kiderül, a fejjel lefelé vizualizált alternatív olimpiai versenyben viszont ő diadalmaskodott. A feloldás természetesen keserédes, a törékeny idős hölgy egyedül marad a fürdőben az emlékeivel. A melankolikus történethez igazán jó választás volt az elmosódó körvonalú, ízléses akvarell technika. https://vimeo.com/66236203

Izabella Plucinska, Lengyelországból Drágám/Liebling című rövidfilmjével szintén elnyerte a zsűri idei különdíját. 2005-ös Jam Session című alkotásához hasonlóan ismét stop-motion gyurmaanimációt használt, Cakó Ferenc homokanimációira emlékeztető képekkel. Egy amnéziás nő és párjának életébe tekinthetünk be, és követhetjük végig a szörnyű rácsodálkozást, ahogyan a feleség próbálja összerakni élete széthullott mozaikjait, és az idegen-mégis-ismerős férfiban megtalálni férjét. Ezt a filmet még természetesen nem, de a 2008-as Marathon-t itt meg lehet tekinteni: https://vimeo.com/26333937

A Dame mit Hund/Hölgy kutyával, Sonja Rohleder filmje, Németországból egy kedves, mediterrán hangulatú bohózat. Fekete alapon színes lábnyomokat láthatunk alsó nézetből, ahogyan egy (feltehetően) olasz kisvárosban egy reggeli kutyasétáltatás totális káoszba fullad. A főszereplő fiatal nő kutyát sétáltatna, de belefut egy rámenős gigolóba, akit legszívesebben messze elkerülne, menekülése közben akarva-akaratlanul keresztezi mások életet is. Mindez rendkívül intelligens módon pusztán láb- tárgy- és egyéb nyomokkal és jól szerkesztett hangeffektekkel jelzik a néző felé, akinek ebből kell összeraknia a történetet. Sonja egy korábbi filmje (Cocoon Child) itt látható: https://vimeo.com/104095565

A „C” szekcióban szerepelt Bucsi Réka Symphony No. 42 című tíz perces rövidfilmje is, mely a zsűri egyik különdíját és a közönségdíjat is elnyerte. Az immár szinte az összes fontos animációs fesztiválon (Berlin, Annecy, Hiroshima, Melbourne, Kijev) bemutatott és azóta is „turnézó” mű nemzetközi szinten is sikeres lett. A zörejezésre erősen támaszkodó film igazi 2D „kézműves” munka, a szó jó értelmében; egy szürreális videoklip, szabad asszociációkkal és kulturális utalásokkal bátran operáló gondolatroham. Álomszerű természeti és urbánus jelenetek keverednek (Beethoven IX. szimfóniájával a háttérben/előtérben), némi társadalomkritikával fűszerezve, fanyar fekete humorral átitatva, visszafogott, célirányos animációkkal tálalva. Központi szálnak talán az ember és környezetének komplikált, ellentmondásos és megismerhetetlen viszonyát találnám, ha általánosítani és egyszerűsíteni szeretném, az egyébként szerencsére nehezen konkretizálható tartalmat. Bucsi Réka 2010-es báb-animációja, Mime Appétit címmel itt megnézhető: https://vimeo.com/26432974

Említésre méltó, de nem díjazott rövidfilmek:

Az „A” szekció talán legerősebb filmje számomra a svájci, Nils Hedinger Fa/Timber című rövidfilmje volt. A Happy Tree Friends rajzfilmsorozatot idéző morbid, technikailag és vizuálisan rendkívül egyszerű, közben valójában filozófiailag mély történet még a vetítési malőrtől (ez volt az egyetlen film, amely valamilyen oknál fogva hang nélkül került levetítésre) eltekintve is erős hatással volt a nézőkre. Ha kategorizálnom kellene, azt mondanám: burleszk, túlélő horror dráma. Egy vészjósló hófúvással nehezített éjszakán, a kiirtott erdő helyén néhány túlélő farönk verődik össze, akik természetesen nagyon fáznak. Egy kis tábortüzet raknak, hogy melegedhessenek, de nincs elég éghető anyag náluk, így kitör a pánik, és az amúgy nagyon vicces és karakteres figurák szépen lassan elkezdik egymást „felaprítani”, tűzifa gyanánt. Ebbe az igazán jó humorral előadott, túlélő thriller történetbe akár még szociálpszichológiai vitákat is bele lehetne látni, de a sokértelmű helyzetkomikum anélkül is maradandó nyomokat hagy. A film trailere itt található: https://vimeo.com/94532537?from=outro-local

A „B” szekcióban szerepelt, a kanadai Nicolas Menard, a londoni Royal College of Arts végzősének vizsgafilmje, Loop Ring Chop Drink címmel, egy igazán egyedi színvilágú, minimalista reklámgrafika stílusban Adobe Photoshop és After Effects segítségével készült külvárosi blues bohózat. Az alkoholista, kleptomán, tömeggyilkos hajlamokkal megáldott „sebész”, a magányos, frissen elhagyott, öngyilkosságát tervező remete srác, a különc bolond, aki a soha el nem jövő randevúra vár és az internet gambling által csődbe jutott vagány csaj mind egy házban laknak – abszurd, diszfunkcionális életük szürreális módon egymásba gabalyodik. Az amatőr öngyilkosjelölt netes vásárlói véleményeket böngészve választ magának kötelet, amit aztán még Ikea illusztrációkkal sem tud „üzemképessé” tenni. A fogadásfüggő lány bosszúból felrobbantja (!) magát a nagybetűs Internetet. Ilyen és ehhez hasonló jeleneteivel a Loop Ring Chop Drink a már réges-régen elkoptatott 'urbánus elhidegülés' tematikában tud újszerű és szórakoztató megközelítést felmutatni. Nicolas Menard, korábbi, de hasonló képi világú 2013-as rövidfilmje (Somewhere), egészében megtekinthető ezen a linken: https://vimeo.com/77703019

A holland Job, Joris & Marieke néven futó alkotócsapat Mute/Néma című darabja volt a mezőny igazi komikus felütése. Ez egy velejéig romlottan morbid, humoros, társadalomkritikus reklámklip-szerű 3D animáció, mely elsőre felszínes szórakoztatásnak tűnhet, de összességében a „C” szekció egyik legemlékezetesebb alkotása. A száj nélküli karakterek városában egy banális balesetnél fogva mindenki rájön, hogy kényszeredett némaságukból a kiút a bármivel való spontán szájnyílás vágása, önnön arcukon. Az operettbe átcsapó bohózat minden groteszksége ellenére nagyon szerethetőre sikeredett. Az idei rövidfilmes válogatásból, a közönségből a legnagyobb nevetéseket ez az alkotás váltotta ki. A jó hír pedig az, hogy ez a mű teljes egészében megtalálható az interneten: https://vimeo.com/76512663

Filmkultúra

A TÁBORTŰZ KÖRÜL FÁK MELEGEDNEK... Anilogue, 2014

Kapcsolat