Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Lumiére nevében - Tudományos Filmfesztivál, Szolnok

2015 a fény éve és egybeesett a film születésének 120. évfordulójával. Ezzel foglalkozott a tudomány és a művészet. Lumiére-ék - nevük fényt jelent - maguk is, kísérletezőként, a filmet a tudomány tárgyának és eszközének tekintették - csak később lett a szórakoztató iparé (Méliés, Pathé fivérek). Kettőjük „találkozott” a tudományos filmek nemzetközi fesztiválján, Szolnokon, október 15. és 18. között. SZEMLE
 
Ezt a speciális rövidfilmfesztivált az ezredforduló óta rendezik. Növekvő szerepét jelzi, hogy 42 országból 257 filmet küldtek, Amerikától Kazahsztánig. A mintegy 50 órányi anyagból 55 film került a versenybe, de a kimaradtak jó része is látható volt a Tisza moziban. A vetítések gyakran „telt ház” előtt történtek, nemcsak a kis termekben, de a nagyban is, ahol a verseny- filmeket adták. A nézőteret nem a filmkészítők töltötték meg, hanem diákok, nemcsak helyiek, de érkeztek az egri főiskoláról, a kaposvári egyetemről is. Emiatt az a benyomása támadhatott a nézőnek néha, hogy egy fizika-, biológia- vagy más tudomány óráján/előadásán van, s egy kísérletet mutatnak be. Beigazolva látja Charles Pathé 1900-ban mondott jóslatát, hogy a film lesz a jövő iskolája, színháza, újságja. A jóslattól függetlenül megállapítható, hogy a látottakat az újság = információ frissessége jellemzi, nem avult dolgok előadása nóvumként. Utóbbiakat célszerű egy tudomány –technika vagy társadalom- történeti kategóriába csoportosítani. A sok „romlandó” ismeret csak aláhúzza a tudomány gyorsaságát –az igazságok relativitását. Ezekre több példát mutatott a Fesztivál. Kulcsmű Akar Péter filmje: A parányi világa, a kísérletezés, megfigyelés idejét láttatja, a londoni Imperial College-ban, s a lézerfizika világában történik. Ebben a kutatói stádiumban az eredmény nem annyira az előfeltevést igazolja, mint inkább újabb kérdéseket vet fel a fiatal kvantumfizikus kutatókban. A film nem ad, nem adhat választ a tudós helyett. Volt erre is példa, hogy a film, ill. a rendező a kutatás eredményét túlértékelte, hiposztazálta, bár a rákos betegségek esetében a gyakorlat visszaigazolása sokáig eltart, az egyértelmű kijelentésig. Ami nem azonos az egyféle, pozitív vélemények felsorolásával, s az „ellenoldalt” képviselő szakemberek háttérbe szorulásával. (Akik mögött ugyanúgy állhatnak más hipotézisek, érdekek.) Mindemellett egy akut – orvosi és szociális- neuralgikus jelenségre mutat rá és társadalmi segítségért kiált.

 
A parányi világ filmajánlója párhuzamot von az ő munkájuk és a művészi alkotó folyamat között, - de nem hanyagolható el a különbség. Most csak a film dramaturgiája és a kutatás /megismerés közötti különbségre utalnánk. Az utóbbi években megjelenő, „lángelmékkel” foglalkozó filmek a tudomány felé fordították az érdeklődést, ami motiválhatta a nézőket, talán ezért is épültek jó részt a sikerdramaturgiára, „hepiendre”. A látott dokumentumok jó része meggyőzhetett arról, hogy e műfajban is lehet olyan feszültséget teremteni tényekkel, mint dramaturgiai eszközökkel a fikcióban (pl. késleltetéssel). Az előbbi film „pandantja” a Rosetta, az üstökösvadász: utazás az élet eredetéhez. Míg az a parányik, a mikrovilágban keres választ, emez az univerzumban kutatja a létezés alapját, a genezist,- s ez hozza „közös nevezőre” a két filmet.  A címszereplő űrszonda, 10 év utazás után 2014-ben éri el célját, a 67P üstököst, s ehhez fel kell ébreszteni, 450 millió km.-re a Földtől, az Európai Űrügynökség központjából. Kettős feladatnak kell eleget tenni: az üstökös körüli pályára állítani a szondát, másrészt a leszálló egységet eljuttatni a felszínre, ahonnan információkat küldjön a földi központba, mivel ott, az olyan ősi elemeket tartalmaz, melyekből a bolygók keletkeztek, s magyarázatot adhatnak az élet keletkezésére is. Az űrközpontból nézve az „ébresztést” majd  a „landolás”pillanatait a felszínen, mindez veri a legrafináltabb sci-fiket, feszültségével, de hitelességével is, a tudósok reakcióival,- és a drámával: a leszálló egység felszíni repedésbe esik …nincs „hepiend”, csak a filmforgatás után állt helyre a kapcsolat vele. A Rosetta, a francia Jean- Christophe Ribot filmje a Magyar Tudományos Akadémia oklevelét kapta.

Ez a két film – kérdése: emberi létünk korlátja-e a világ megértésének- kijelöli két végpontját annak a fonalnak, amire a többi is felfűzhető. Így a belga Kenguru komplexus, a fejlődésben visszamaradt gyerekek szülői és házon, „erszényen” kívüli kezelésének problémáit járja körül. Látni rajta, hogy rendezője, Sarah Moon Howe nemcsak e film erejéig foglalkozik a témával. Csörköl Zsolt (Az) utolsó cseppjének ezermester hőse eldobott nejlonszatyrokat reciklálva üzemanyagot „sajtol”. A Vad Szigetköz, Mosonyi Szabolcs munkája a természetbe avatkozás –katasztrofális?- következményeinek, az élővilág egyensúlya felborulásának továbbgondolását közvetíti. Szintén elgondolkodtató Novák Tamás Globál menüje, ami a zöld - forradalom tartalékainak kimerülése okán az idevezető ellentmondásos körülmények bemutatása mellett vázolja a lehető megoldásokat. Hogy e felsorolt filmeket a diákzsűri díjazta, az jelzi, hogy a „kis” és a nagyvilág problémái is foglalkoztatják a fiatalokat is, nemcsak az idősebbeket.

Döntésük átfedi a nagy zsűriét: akitől a Vad Szigetköz oklevelet, a Globál menü pedig az első díjat kapta. A film modellezi a tudományos módszert: a különböző hipotézisek ütközését, a mérés,- számok, megfigyelés –tények szerepét a feltételezésben, s a következtetésben, valamint a próbákban-kísérletezésekben. Amiknek a helyességét ez esetben csak emberöltőkkel lehet egyértelműen megállapítani. Oklevélben részesült a francia Rémi Briand Kambodzsában forgatott filmje, a Lo. Bemutat egy környezetbarát kezdeményezést, hogyan tudnak minimális technikai segítséggel és napelemekkel ivóvizet előállítani. A második díjat a holland születésű német Tamar Baumgarten kapta: Nagyvilági adatok - A digitalizált bolygóért. Az adathalmaz egy részterületével foglalkozik, a geo-adatgyűjtéssel, s felhasználásával. Aminek jó részét a tudósok úgy szerzik, hogy az űrből folyamatosan „figyelik” bolygónkat, mérik a felszínét, vizsgálják az óceánok mélyét-a modern technika, a szoftverek segítségével. A film jelzi, hogy a világ folyamatban lévő feltárása a nagy mennyiségű adatok korába lépett, de utal arra, hogy a fejlődéssel együtt járnak a problémák: részben a kémkedés, de maga az adatmennyiség feldolgozása is. Az elismerésben részesült filmek a globális problémákat ugyanúgy képviselik, mint a lokális kérdéseket. Ebből a nézőpontból sajátos helyet foglalt el a harmadik díjazott, Lerner János és Nógrádi Tímea munkája: A természetfilm magyar találmány? E műfajjal a filmtörténet szűkmarkúan bánik, pedig 70 év alatt számos elismerést szerzett a magyar filmnek, Homoki-Nagy Istvántól Kollányi Ágostonig - és tovább… A készítők - akaratlanul is mintha ezt a tartozást rónák le. A leporello jellegű film a hiány(zók)ra utal, a kamerával írt monográfiákra. Itt meg kell jegyezni, hogy a NMHH Média Mecenatúra Kollányi pályázatára annyian jelentkeztek, hogy a névadóról tervezett filmre nem jutott pénz. Gyapay Janka producer és fiatal stábja számára. Kár, mert a hazai „versenyzők” korát nézve, - jó részükről már forgathatnák az emlékfilmet - nagy szükség lenne az utánpótlásra. Akiket a kedvezőtlen döntés elkedvetleníthet a természet és tudományos filmezéstől, vagy külföldön próbálnak szerencsét, amire már láttunk itt példát.  

 
Nem adtak díjat az operatőröknek, pedig ebben a műfajban is fontos a szerepük. Példaként Kiss Sándort említhetjük, nem a mennyiségi munkája miatt - több filmet készített: Globál menü; Magyar mangalica - hanem a minősége okán. A külső és a belső felvételei harmóniában voltak, miként a „natúr” képek és az elvont ábrák között is egyensúlyt teremtett, egységbe fogta a filmet úgy, hogy nem vonta el a látvány a figyelmet a tartalomtól. A „mangalicában” a táj szépségének, a kis állatok kedvességének felmutatása a humanizált természetszeretetre utal és ehhez társultak gusztusos „gasztro” képei. „Arany kamera” díjas operatőrként hozzájárul „tévképek” lebontásához, - ami a film célja is, - melyek a hazai agrikultúrával kapcsolatban léteznek, ezért hiánypótló mű a Melocco Annával közös alkotás.
 
Akadémikus nemcsak filmben (Globál menü) szerepelt, de a fesztiválmegnyitón is, a zsűri elnök Kiss László személyében. A csillagász a Magyar Tudományos Akadémia legfiatalabb tagja. Pályáját formálta, hogy gyerekkorában Horgoson zavartalanul szemlélhette az éjszakai eget, olvasta Fred Hoyle könyvét, s hatott rá a Csillagok háborúja is. A szabadkai gimnázium után nehéz helyzetbe került, mivel ilyen szak a belgrádi és a budapesti egyetemen volt, de messze, így a közeli Szegedet választotta, a lézerfizikát. Itt megismerkedett Vinkó Józseffel és más csillagászokkal, s az épülő csillagvizsgáló betonozásában részvétele mellett az elméleti építkezése sem maradt el. Így lett a munkája egyben a hobbija, kis túlzással a „szerelme”,- egy ideig az első felesége is csillagász volt. Mint mondta, a mai csillagász számítógép előtt tölti ideje nagy részét. Ő maga űrtávcsövek építésén dolgozik. 2018-ban repülni fog a THEOPS űrtávcső, amibe miskolci kft gyártott elemeket, ő az itthoni építő csapatokat vezeti, nagy nemzetközi konzorciumok részeként. Mára ez vált fő tudományos tevékenységévé. Csatlakoznak egy új, nagy európai távcsőhöz, bedolgoznak tudományos csapattal, ipari partnerekkel. A PLATO 2025-ben fog repülni, ehhez most kapnak nagy értékű – több száz millió eurós- szerződést. Mindezek fókuszában más csillagok körül keringő bolygók vannak, a 2025-ösnek a lakható bolygók világa. Ami korábban a sci-fik világába tartozott, már a tudományok területe...
 
Itt kitérőt tettünk a filmek világába, összehasonlításképp a tudománnyal, ábrázolásával. A tudományos megismerés nem lineáris, ugrás vagy robbanásszerű. Évekig dolgoznak egy feltevésen, ami zsákutcába vezethet. A tudományfilozófia foglalkozik a paradigmák harcával, a valóságban is így történik. Az uralkodó paradigmát egy ideig erősítik, de jönnek új elemek, amik nem illeszthetők bele, megkérdőjelezik a paradigma valódiságát, tudományos forradalmat eredményeznek. A modern természettudományokban és így a csillagászatban, az utóbbi évtizedekben új területek születtek.
 
20 éve fedeztek fel Naphoz hasonló csillagkörüli, Merkúrnál közelebbi, Jupiternél nagyobb, 1-2 ezer fokos fura égitestet, - amit évekig képtelenségnek tartottak tekintélyes tudósok, mert a mi Naprendszerünkben másmilyenek a bolygók, mint ezek. Példája annak, hogy felfedezünk valamit, ami olyan érdekes, hogy mindenki azzal kezd foglalkozni. Ma a tudományokban ez nagyon sokszor jelenik meg: egy kis effektusból 10 év múlva hihetetlen dolgok jönnek ki. Ezt lehetett látni a fizikában a lézerek területén, vagy a nano dolgoknál, ez történt a csillagászatban. Pár évbe telt, amíg az új paradigma rendszer megjelent, újfajta bolygók vannak. Ma több ezret ismerünk, sok tucatot, ami olyan távolságban kering a csillagától, amin víz is van. Egyikről tudjuk, hogy besugárzása olyan, mint a Földé.  2015-ben szenzáció volt a Föld 0.2 felfedezése, Kiss László szerint pontosabb jelölés lenne az F 1.6, ennyivel nagyobb Földünknél az „ikertestvére”, azaz „nagybátyja”, - amiről egyetemistaként még sci-fikben olvasott.
 
Hogy más bolygón milyen a légkör, nem a csillagász mondja meg, de a klimatológus, vagy a planetológus, vagy földrajztudós, vagy biológus, hogy lehet-e élet ott. Egy felfedezésben az ember fajlagos tudományos szerepe csökken, a mai tudományos kísérletek nagy csapatokat mozgatnak, de a csapatot vezetni kell, a gondolat egy vagy két ember fejéből pattan ki. Ebből a szempontból izgalmasabb talán a régi 100- 150 évnél, mikor az ember magányos volt, ma az új megközelítés dominál. A kutatások a mikrovilágban értek el látványos sikereket, nemcsak optikai-filmi értelemben, azt az utóbbi 10-15 év Nobel díjai igazolják. Ennek magyarázata, Kiss László szerint, hogy a modernizációval járó miniatürizálás akkor sikeres, ha a mikro-világot értjük.  
 
Hogy az utóbbi időben a tudós életrajz filmek felértékelődtek - akár az Oscar-díjig - az ember közelbe hozza a tudományt a tudósok „sztárolásával”. Új arcokat keresnek a mondanivalójuk hitelesítéséhez. Üzenetük, hogy a tudós nem varázsló, ő is ember, a „gyarlóságaival”együtt.    
 
Az akadémikus szavait „hitelesítette”, hogy a zárónapot nem tudta megvárni, gyerekbútor vásárlás miatt előbb hazautazott.

 
A zöld 50 árnyalata
 
A díjazottak mellett a nem klasszikus dokumentumfilmeket tartotta jónak, azokban újszerűen történnek a dolgok, új problémát tárgyalnak, újszerűen, mint A világ megmentői (Jana Garve filmje) - ahogy a zsűrielnök nevezte. A zöld 50 árnyalata – akik facebookon, chat ablakon szerveződnek a környezet védelmére. Lehetett volna „arcra menni”, de a téma fontosabb volt. Ugyanakkor fontos, hogy nem a beszélő fejek domináltak a filmekben, s hogy a tudományt nem elvont, szárazként mutatták be, hanem árnyaltabb képet adtak róla. Érzékeltették, hogy az eredmények aprólékos, több évig tartó munkából épülnek, és párnapos szenzáció után visszasüllyednek a tudomány hétköznapjaiba. Meglepte a Meglepő matematika (Damiano Petrucci): nagyon frappánsan mutatta be, miért kell megtanulni ezt az alapvetően hasznos tudást, s ezt hiányolta az egyetemen is Kiss László, pedig ez tanít gondolkodni. Módszerei, kutatásai nagyon különlegesek, egyediek – ezért is tartják „művészetnek”-  máig az egyéni szerep dominál, a róla írt tanulmányokat 1 vagy 2 szerző jegyzi. A zsűrielnöknek jó volt nézni a mangalicás filmet, mint magyar sikertörténetet. A film azt is bemutatja, hogy a természet hatása hogyan változtatja meg az állat jellegét: ami itthon jellemezte, a spanyol környezetben már nem. Így a gasztro transzformáción túl a bio-, zoológiai változásról is képet ad a film.  A társadalmi tudományos filmeknél nehezebb a helyzet, néha több tudományágat fognak át, - átfedhetik a természettudományokat - és voltak filmek, amikről nehéz eldönteni, hogy tudományosak. Ebből a szempontból vitatta a zsűri A tartótiszt című filmet. Az elnök szerint Varga Ágota filmje a szociológiát és a pszichológiát is magában foglalja. Főszereplője hitt abban, amit csinált és felvállalta a kamera előtti „lemeztelenítését”.
 
A bolygók és csillagok viszonyát áttételesen értve: megemlítjük a fesztivál társrendezvényeit. Kiállításokkal most is tele volt a város, az Aba-Novák Agórától a Művésztelepig; a szolnoki Képzőművészeti Társaság éves tárlatától a II. Bronzöntő Szimpózium anyagáig. A Damjanich múzeum új rendezésű kiállítása mellett bemutatta az itt élő, dolgozó Cselle Judit grafikáit és Szente-Szabó Ákos festményeit, reflexív portréit. Ég és Föld címmel Sulyok Gabriella és Tenk László a Szoboszlai Galériában állította ki képeit. Sulyok Gabriella képzőművészeti filmekkel is szokott indulni a fesztiválon. Új rendezvény volt a szolnoki kiadású, a helyi irodalom kulturális orgánuma, az Eső őszi számának bemutatója (1), amely szintén a fénnyel foglalkozott. Önreflexiv volt a „120 éves a film” program. Siflis Zoltán A kamerás emberekje az első szabadkai vándormozisnak, Lifka Sándornak állít emléket, Mirko Grlica a Városi Múzeum munkatársa pedig PowerPointos előadásában, régi képeslapok alapján idézi fel az első városi filmszínház létrejöttét, kultúrtörténeti szerepét. Megemlékeztek Janovics Jenő munkásságáról is, aki színházi rendezőként Kolozsváron teremtette meg a magyar film-készítés bázisát. Ő indította el pályáján Korda Sándort és Kertész Mihályt. Janovicsról, mint A magyar Pathéról készített filmportrét Zágoni Bertalan. A cím annyiban nem túlzás, hogy Janovics Párizsból hozott kamerát és operatőrt. A színidirektor nem ellenfelet látott a filmben, hanem új médiumot. Mindkét film inkább „előzetesnek” tűnt. Remélhetőleg a kultúratörténeti mezőnyben helye lesz.
 
1.A folyóiratot Jenei Gyula költő-főszerkesztő, P. Nagy István költő-szerkesztő és Ahmed Amran író mutatta be. A jemeni származású Amran geofizikus-mérnök, Szolnokon él, dolgozik és „törzsszerzője” a lapnak. Egyben szerzőként is szerepelnek az őszi tematikus számban, többek közt Tóth Krisztina, Kukorelly Endre, Térey János és Turczi István mellett. 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322