A félárva Morten apja a Salamander kapitánya, állandóan úton van. A fiú Annabelle nénikéjénél és Felix bácsikájánál nevelkedik. Az asszony valaha balerina volt, s kissé túlsúlyos kislányát, Elizát és Mortent is a művészet eme ágának gyakorlására kényszeríti. Szó szerint is vaskézzel vezeti kis kávézóját, mert egyik keze műkéz. A kisfiú napjai álmodozással telnek. Várja haza az apját, s úgy igyekszik kibekkelni Annabelle dühkitöréseit és büntetéseit, hogy egy ócska cipőből hajót épít. A legénységet rovarok alkotják, akiket Morten a kávézó akváriumában tanít a tengerjárás mesterségére. Az ír kisváros jellegzetes figurája két, a megszólalásig hasonló tengerész, akik mindennapi mámorukat ugyan csak limonádéból merítik, mégis elképesztő bénázásokra képesek, s az őrületbe kergetik Annabelle-t. Stinger, a cselszövő lepkegyűjtő azonban nagyon is kedvére van az asszonynak, együtt próbálnak a nyomára bukkanni a kalózok rég eltűnt kincsének. A városkába érkező olasz bűvész balul elsült varázslata folytán Morten bogár méretűre zsugorodik, s kis hajóján találja magát. Inkompetens legénységét mindennapi élete ugyancsak átváltozott szereplői alkotják, élükön a Morten elpusztítására törekvő Pókkirálynővel, aki ki is lehetne más, mint Annabelle?

Az észt-ír-belga koprodukcióban készült, s a világ legrégebb óta működő stop-motion animációs stúdiójában forgatott Morten kapitány és a Pókkirálynőt három rendező jegyzi: észt részről Kaspar Jancis és Riho Unt, mellettük pedig az ír Henry Nicholson. A Morten mégis elsősorban Jancis alkotása, aki még 2011-ben nevezett az ötlettel a tallinni Európa Kulturális Fővárosa programra. Az ötletek saját gyerekkora fantáziavilágán alapulnak: a maga épített kishajót rovarok számára, s tanította őket vitorlázni a patak hullámain. A kicsivé válás is az ő egykori gondolatait idézi a Gulliver utazásai és az Alice Csodaországban mintájára. Ez az első változat a Morten és a bolondok hajója címet viselte: egy ósdi vitorláson hajókázott a színházi társulat a Balti-tengeren, s észt és finn helyszíneken adták elő a történetet, valódi állatszámokkal. Jancis egy kiadó barátja unszolására saját illusztrációival mesekönyvet írt a sztoriból, amihez együttese, a Kriminaalne Elevant (Bűnöző Elefánt) zenekar cd-jét mellékelte. A könyv több díjat is kapott, egyike lett a legjobb észt gyerekkönyveknek. Amikor a Nukufilm egyik tulajdonosa, Andres Mänd elolvasta, azonnal fölkérte egy egészestés animációs film tető alá hozására. Így lett ebből a kezdetben mellékes ötletből Jancis első egészestés stop motion animációja.

A budapesti bemutatón úgyszólván minden összeesküdött Kaspar Jancis és filmje ellen. A fő megrázkódtatást a hangbemondásos fordítás jelentette: az Uránia nagytermében vetített alkotás eredeti angol hangjára mondta rá – az amúgy hősiesen hatalmas munkát végző – szinkrontolmács a magyar szöveget. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy egyik nyelvet sem lehetett még hallani sem, nem hogy érteni. Az előtte vetített Cartoon Network-produkció, a Bűbájtábor ugyancsak a Morten kapitány és a Pókkirálynő ellen dolgozott: feltehetően csak a legprofibb animáció-ítészek alkalmasak nyitottságuk megőrzésére két ennyire különböző produkció egymást követő megtekintése során. A futószalagon legyártott televíziós alkotás és a műremek tűz és víz, mindkettő fontos, de összeengedni feltehetően nem szerencsés őket. Mindezek együttesen sem indokolják azt a jobb híján műre való vakságnak nevezett effektust, amit a Jancis-filmről referáló kevés számú reakciókban tapasztaltunk, például itt.

Valóban fantáziátlan és unalmas volna?

A hazai visszhang alapján joggal gondolhatjuk, hogy Jancis munkái nem kellően ismertek nálunk, noha az Anilogue, az Észt Intézet, vagy éppen a Primanima stábja sokat tettek azért, hogy a műfaj hazai kedvelőivel megismertessék „az animáció Ulrich Seidljé”-t

Pedig könnyen, gyorsan tanulhatunk életet Jancistól, hiszen filmjei hozzáférhetők online. Már pályája kezdetén megmutatkozott, hogy sajátos humorát elsőrendű dramaturgiával képes érvényre juttatni. 29 évesen már világszerte ismert volt a Priit Pärnnal és Ülo Pikkovval készített Frank és Wendy (2004) révén. A filmet nálunk a Mediawave-en lehetett először látni, 2007-ben a Szimpla Film forgalmazta is. A Maraton (2006) azon frissiben, a 2007-es Anilogue-on már itt is volt. Ugyancsak a kezdetektől nyilvánvaló, hogy Jancisnál nincsen fölösleges tárgy vagy szereplő. A Weitzenberg utca (2002) stilizált madara nem pusztán humorforrás, de a nem kicsit abszurd történet pompásan karikírozott rezonőrje is. A  Krokodil (2009) egyik kezdő jelenetében az operaénekes főhős teltház előtt énekel. A színpadi függöny belső bal oldalán egy vállfa, a jobb oldalon borosüveg látható. Ez a két tárgy jó előre jelzi mind a ruhakatasztrófát, az énekes nadrágjának lecsúszását, s az utána következő, átvitt értelmű lecsúszást - a film teljes története szimbolizálódik e két, első látásra úgyszólván észrevétlen, hangsúlytalan tárgyban. Az animációban gyakori, hogy mini-poénokat is elrejtenek a képen; a figyelmes néző hamar észreveszi a „Bravo Kaspar” és „Ülo Pikkoff”  (az észt animáció másik fiatal nagymestere, Jancis alkotótársa) feliratokat az operaénekest kirúgó menedzser irodájának falán. A legtapasztaltabb animációrajongók számára is meglepetést meglepetésre halmozó, körkörös történetű Villa Antropoffban (2012) a templom oldalában vizelő maffiózó feje fölött pedig mi más lehetne a graffiti, mint hogy „Jesus is watching you”?

A sült-, és a szürreálist mesteri módon vegyítő A zongorában (2015) követhető leginkább nyomon az az átalakulás, melynek során a primer élményből Jancis-mű válik. „Édesapám zongorista, egyszer segítettem neki szállítani egy zongorát Tallinnba. Ez inspirálta a filmet: olyan karakterből indultam ki, aki zongorát tol az utcán.”

A Morten készítésének részletei legalább olyan izgalmasak, mint maga a film.

Jancis az a rendező, akinél a limonádé részegítő hatását csakúgy elfogadjuk, mint azt, hogy egy kisfiú apróvá zsugorodik. S hogy mit takar a kritika címében idézett választás, azt nem csupán azért nem fejtjük ki, mert óriási spoiler volna, hanem azért sem, mert a film ironikus világa mögött szemérmes, de nagyon határozott állítás rejlik. Olyan állítás, amit a jól megcsinált tucatalkotások annyira elkoptattak, hogy jobb érzésű alkotó többszörös áttétel használatával is legfeljebb utal rá. Kivéve persze, ha az újságírók sarokba szorítják. Annyit azért elárulunk: a Salamander nevű  hajó a vágyálom, s az aranyszögek annak épségével kapcsolatosak…