Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Budapest, némafilmfőváros

Két rendezvényen is láthattunk az elmúlt hónapban méltó előadásban némafilmet. Ewald André Dupont Az ősi törvényét a Tavaszi Fesztiválon, Garas Márton A tánczosnőjét pedig az idén első ízben megrendezett Magyar Film Napján mutatták be. Meg tudnak-e szólítani bennünket ezek az alkotások csaknem száz év távlatából? SZEMLE
 
E. A. Dupont pályáján az 1925-ös Varieté számított mérföldkőnek. A kivételes minőségérzékű Hevesy Iván a Nyugatban maga is ahhoz hasonlítva marasztalta el az 1927-ben Amerikában készített Szeress, és enyém a világot. Dupont a Varieté sikerén felbuzdulva szerződött a Universalhoz, ám az Új Világ nem váltotta be a reményeit. 1928-ban már a British International Pictures vezető rendezője volt, s két nagy költségvetésű alkotást forgatott (Moulin Rouge, 1928;  Piccadilly,1929). Utóbbi nem mellesleg a gyártó cég addigi legdrágább produkciója volt.

A remekművet, az iskolát teremtő világítástechnikájú, a nehéz kamerával a trapéz lengését pontosan követő Varietét hosszú tanulóévek előzték meg. Az idei Berlinalén bemutatott Az ősi törvény, amit a nagy siker előtt két évvel, 1923-ban készített, arra példa, hogy a Varieté mennyire szervesen jött létre: olyan alkotások előzték meg, amelyek -  évtizedekkel a francia újhullámos eredetű fogalom létrejötte előtt – határozottan szerzői filmes jegyeket mutattak.

Az ősi törvény. „Film az identitáskeresésről és a változásról, vízió a keresztények és a zsidók harmonikus együttéléséről” (a DVD ajánlója)

Az ősi törvény (1923, rendező: E. A. Dupont) a 19. századi ortodox zsidóság szigorú miliőjében játszódik, és egy megindító apa-fiú történetet mesél el. A fiatal és tehetséges Baruch (Ernst Deutsch) elmenekül a kelet-európai stetl szűk világából, és leghőbb vágya, hogy színész legyen. Egy vándorszínházzal járja az országot, amikor egy osztrák főhercegnő (Henny Porten) felfigyel rá. Megtetszik neki a fiatalember, és hozzásegíti, hogy a bécsi Burgtheater szerződtesse. Baruchból egy-kettőre körülrajongott színpadi sztár lesz. Egyszer aztán honvágya támad, és hazalátogat szülővárosába; apja (Avrom Morewski) azonban látni sem akarja, mert azzal, hogy világi színésszé lett, meggyalázta a rabbicsalád hagyományát. Baruch visszatér Bécsbe. Hosszú időbe telik, amíg apja a mozgóárus Ruben Pick (Robert Garrison) rábeszélésére mégiscsak elutazik Bécsbe, és meglátja Baruchot a színpadon. Amikor fia szájából hallja Schiller „Don Carlos”-ának híres szavait: „Uram! Adja meg a gondolatszabadságot”, belátja, hogy az ősi vallási törvények nem állhatnak az európai felvilágosodás útjába. - Löwensohn Enikő ajánlója

Dupont a német expresszionizmus kifejezőeszközeit a narrativitás szolgálatába állította, s ilyetén módon szembement a formát előtérbe helyező fősodorral. A történet elsődlegessé tételét a társadalmi feszültség oldásának szándéka indokolta.

Dupont és forgatókönyvírója, Paul Reno a távolításnak a romantikus dramaturgiából jól ismert eszközével éltek. Egy kortárs problémát személyes történetbe ágyazva mintegy fél évszázaddal korábbra, az 1860-as évekbe helyeztek, és megoldást is mutattak. Példázatukat kétségtelenül ösztönzésnek, követésre méltónak szánták. Az 1920-as években mind a német, mind az osztrák fővárosban tömegesen jelentek meg a kelet-európai pogromok elől menekülő zsidók. E többnyire ortodox vallási irányt követő, javarészt falusi emberek mind öltözékükkel, külsejükkel, mind szokásaikkal élesen elütöttek új környezetüktől, melynek következtében e háború sújtotta, elszegényedett, indulatoktól fűtött országokban megerősödött az antiszemitizmus. A filmbeli apa-fiú konfliktus megbékéléssel végződik, s azt sugallja: létezik megoldás a két „ősi törvény” feloldhatatlannak tűnő ellentmondására. Azt közvetíti, hogy az Ószövetség keménykezű, fiakat az apákkal megtagadtató Kimondhatatlanjának törvényei nem írhatják felül a még ősibb, a természet, a család, végső soron a szeretet törvényeit. Az asszimilációt megoldásnak kínáló reménykedők nem tudhatták, amit az utókor sajnos igen: Dupont Amerikába menekült, Paul Reno-t azonban 1944-ben Bergen-Belsenben elpusztították.

Dupont a szélesebb tömegízléshez szabta azokat az eszközöket, amelyekkel mondandóját célba juttathatja. A lenyűgöző díszletek (Alfred Junge, Curt Kahle), jelmezek (Ali Hubert), s a fő hatásforrás: az operatőri munka és a bevilágítás (Theodor Sparkuhl) expresszívek ugyan, mégis megmaradnak realitásközelinek. Dupont legfőbb erőssége a színészvezetés: alig látni némafilmben hasonlóan elmélyült, a belső folyamatokat ennyire letisztult, visszafogott játékkal megmutató, a szó legmodernebb értelmében vett alakításokat.

A némafilmek kópiáinak, felújításuknak története többnyire legalább olyan érdekes, mint maguk a filmek. A Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvényét az tette még különlegesebbé, hogy Az ősi törvény német változatából sem az eredeti negatív, sem pozitív kópiák nem maradtak fenn. A világ különböző archívumaiban megtalált exportkópiák alapján 1984-ben a Deutsche Kinemathek már készített egy felújítást. Az újravetítéseket követően kerültek elő a film cenzúraszövegei, melyek nyomán össze lehetett állítani az eredeti, 135 perces hosszt.  Az újra-felújított alkotást az idei Berlinalén mutatták be, aláfestésül az Orchester Jakobsplatz München játszotta Philippe Schoeller francia szerzőnek a filmhez írt zenéjét.

Ezt a produkciót láthattuk a zenekar és a film turnéjának (képek itt) fővárosunk beli állomásán. Az együttes alapító-vezetője, Daniel Grossmann Budapesten is tanult - Lukács Ervin volt a mestere -, és kifogástalanul pontos, árnyalt, hamisítatlan zenészhumorral átszőtt magyar nyelven vezette be az eseményt. A zenei kíséretet így jellemezte: „Schoeller munkája teljesen eltér a némafilmek tipikus zenéjétől. Nem az a célja, hogy azt írja le, amit a képek mutatnak, hanem valami egészen újat mesél el: a film pszichológiáját, az egyes szereplők érzelemvilágát. Nagyon finom tónusokat használ, sok szünettel, mintegy felveszi és megmutatja a film ritmusát, azokat a pillanatokat, ahol kvázi megáll a történet. Ezzel egyrészt tudatosítja a filmtől való időbeli távolságot, másrészt viszont aláhúzza a film különleges vizuális élményét.” A szimpatikus ajánlás, a kiváló teljesítmények dacára, mi tagadás, a film teljes hossza alatt sem sikerült megkedvelnünk a zenét. Nem éreztük, hogy hozzáadott volna a lélekrajzokhoz, az igazat megvallva bizonyos idő elteltével már nem is szenteltünk figyelmet neki. Emellett a 135 perc egyvégtében alighanem soknak bizonyult a nézőknek. Talán, ha szünetet iktattak volna be, ahogyan technikai okokból a film kortárs vetítései idején feltehetően tették, a hatás mélyebb lehetett volna.

Érdekesség, hogy Az ősi törvényt a TIFF-en klezmerzenei aláfestéssel játszották. Legközelebb San Diegoban lehet megnézni ugyancsak klezmerzenei alapokkal.

Azt, hogy a némafilmek élménnyé tételében mekkora a jelentősége a zenének, azt az idén első ízben megünnepelt Magyar Film Napjának egyik fénypontja bizonyította. 1901-ben mutatták be az Urániában Zsitkovszky Béla A táncz című alkotását, amelyet a magyar filmtörténet az első, tudatosan rendezett magyar filmalkotásként tart számon. A filmnek nem maradt fenn kópiája, ezért esett a választás az első filmnapon Garas Márton A tánczosnőjére. Az 1918-as melodráma alatt Darvas Ferenc zongorázott. Játéka hallatán óhatatlanul az az iskolai közhely idéződött fel, hogy a zongora a hangszerek királynője, ami képes helyettesíteni egy komplett zenekart. A film kvalitásai korántsem vetekedhetnek Dupont alkotásáéival, ám Darvas játéka úgy működött, mint valami hangzó szupersmink, vagy, a film korára tekintettel, ráncfelvarrás. A kellően megválasztott akkordok, dallamok, a motivikusság, a jól kijátszott variációk a hatásos részeket kiemelték, a gyengébbeket  jótékonyan elfedték vagy éppenséggel kiviccelték. Zongora és képsorok eleven párbeszédének, a kortársságot valódi kommunikációként értelmező interpretációnak lehettünk tanúi, amit a közönség örömmel fogadott.

Bojdán (Fenyvesi Emil), az ismert művészetpártoló rendre megjárja gyámolítottjaival. Éppen soros sztárocskája távozása miatt kesereg, amikor megpillantja Lolát (Leopoldine Constantin), a virágáruslányt. Tehetségesnek tartja, s táncosnőt farag belőle. A lány fényes sikereket arat, a közönség miatta jár az Alhambrába  A lány hálából felajánlkozik Bojdánnak, a férfi azonban elutasítja: a művésznőnek szüksége van a magányra ahhoz, hogy a közönséget boldoggá tudja tenni. Ám a fiatal nőt hamarosan hatalmába keríti a szerelem, s erősebbnek bizonyul hivatástudatánál. Cserbenhagyva nemcsak mentorát, de az Alhambrát is, a fiatal diplomata-földesúrral, Eöri Lászlóval (Kertész Dezső) annak birtokára, Szabadszállásra utazik. Idilljük azonban hamar véget ér. Lolának hiányzik a színpad, a fiatalembert pedig gyámja megfenyegeti, hogy megvonja tőle az apanázst, ha nem szakít Lolával. Eörinek kapóra jön, hogy a lánynál éppen ott találja „csepűrágó barátait”. Összevesznek, Lola a csoporttal visszatér a városba, s újra táncolni kezd. Eöri Párizsban vállal diplomáciai munkát, de nem tudja elfelejteni a lányt. Fölkeresi, s arra kéri, éljen vele, hagyja ott végleg a színpadot. A lánynak a művészet vált legfontosabbá az életében, s bár ő is szereti a férfit, nemet mond az ajánlatára. Eöri sértegetni kezdi a lányt, úri gőggel becsmérli komédiás vérét, feslett nőnek nevezi, akinek ő ki tudja, már hányadik szeretője. Az összetört Lola minden kínzó fájdalmát táncába sűríti, s holtan csuklik össze a színpadon.

A film alapjául Lengyel Menyhért 1915-ös azonos című, nagy sikerrel bemutatott darabja szolgált, melynek főszerepét Leopoldine Constantin Bécsben 260-szor, Berlinben 90-szer játszotta. A történet a 20. század elejének szinte valamennyi divatos témáját felhasználta, s G. B Shaw Pygmalionja (1913) egyfajta variációjának is tekinthetjük. (Erre történő egyenes utalás Bojdán kijelentése Lolának: „Több vagy, mint a tulajdonom. Én teremtettelek.”)

A színdarab azon az éjszakán kezdődik, amikor Lola elhagyja Bojdánt, a megelőző eseményekre a párbeszédekből derül fény. Darab és filmadaptáció korabeli hatáseszközeinek eltérését plasztikusan domborítja ki, hogy a filmet lezáró (napjainkban némileg groteszk hatást keltő) haláltánc nem része a darabnak. A filmet Budapesten, a Hungária Filmgyárban forgatták. A játékstílusra a némafilmeknek oly sokszor felrótt deklamáló, túljátszó előadás jellemző, a térkompozíciók és a mozgások színházszerűek, a kamera pedig éppen olyan rendíthetetlenül fix, mintha a színház nézőterén ülne.

A Magyar Film Ünnepén bemutatott változatot  korábban az Örökmozgó néhányszor már vetítette. A kópia nem teljes, e jelenleg ismert változatot feltehetően két német kópiából állították össze, s 1990-ben került Oroszországból a Filmarchívumba. Tudjuk, hogy egy teljes felvonás hiányzik belőle, ami feltehetően epizodikus jeleneteket tartalmazhatott, mert a cselekmény ebben a formában is jól követhető. Az Uránia mozi közönsége a Telecine-nel másolt, lelassított (18 kocka/mp) változatot láthatta.

A rendező Garas Márton e film idején volt sikerei csúcsán. 1921-ben a magyar filmgyártás válsága miatt pályatársaihoz hasonlóan ő is Németországba távozott. Az évtized második felétől odakint is elfogytak a lehetőségei. 1930-ban súlyos betegen, már csupán meghalni tért haza.

A sztár, Leopoldine Constantin talán legemlékezetesebb szerepe az évtizedekkel későbbi Forgószél (Notorious, Alfred Hitchcock, 1946) anya-szerepének megformálása volt, a főcímben Madame Constantin néven tüntették föl. Érett kora színészi kvalitásainak egyik bizonyítéka az a tény, hogy mindössze három évvel volt idősebb a fiát játszó Claude Rainsnél.

Alfred Hitchcock: Forgószél

 

Az ősi törvény / Das alte Gesetz

2018.04.22. 19.30, Várkert Bazár

A Deutsche Kinemathek Berlin, a ZDF/ARTE és az Orchester Jakobsplatz München közös produkciója. Együttműködő partnerek: Goethe-Institut és Sunrise Foundation for Education and the Arts, San Diego

A tánczosnő / Die Tänzerin

A Magyar Film Napja, Uránia, 2018. április 30.

Köszönet Balogh Gyöngyi filmtörténésznek a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért.

 

Címkék

Guinness, Netflix, Ősz Gábor, új magyar film, Hajdu Szabolcs, Tóth Barna, Elek Dóra, Filmalap-Filmarchívum, Cassell, producer, Jéger, A hetedik Star Wars film, Észt filmhét, Felújított filmek, Jancsó, Örökmozgó, „A harmadik szándékosan egy kavarós évad volt.”, alkotó, ELTE, Kaszkadőr, Szolnok, Tudományos filmek, Greengrass, Uránia, Mark Ruffalo, Sára Sándor, thriller, Titanic, Diplomamunka, Horror, Aranyélet 2., KAFF 2017, Magyar film fesztiválszereplés, expresszionizmus, Gauder, Kino, Fliegauf, Vígjáték, finn filmnapok, Filmnapok, Filmalap, dán, Maya Forbes, Cseh Tamás, Amszterdam, zene, Akadálymentesen, Transz, Dokumentumfilm, vámpír, Dyga Zsombor, olasz film, Gólem, halálhír, szörnyek, Boyle, HBO GO, Jeles, Cinefest 2016, Cannes, Csányi Sándor, Carrie Fisher, 60-as évek, Filmtörténet, animáció, fantasy, báb, Készülő film, Wegerer, filmtörvény módosítás, krimi, Ukrán film, német film, 1920, Interjú, Pixar, farkasember, jelölés, The Affair, francia film, Bertolucci, Kvíz, Oscar, Magyar Kultúra Napja, LuMu, babona, Nyár, Cseh filmek, western, Amrita Sher-Gil, Díjak, Wajda, Bill Condon, Televízió, Forgalmazói filmnapok, Kormákur, Artmozik éjszakája, DVD bemutató, Aranyglóbusz, cikk, Berlinale, Anilogue, forgatókönyv, építészet, disztópia, Jeff Nichols, 2. Magyar Filmhét, Love story, HBO, Filmhét, Szépművészeti, Sopsits, Tábor, Inkubátor, Történelmi magánügyek, popzene, Kincsem, Magyar Nemzeti Galéria, Röhrig Géza, vizsgafilm, Művészetek Völgye, Anilogue 2016, sorozat, doku, bagoly, Tinédzser, MaNDA DVD, Oscar-jelölt, Cigánygyilkosságok, Almodóvar, Kultfilmek, monográfia, magyar sorozat, Retro noir, Filmrendező, háborús film, Antal Nimród, Herczeg Attila, Tiszta szívvel, Tárlat, Beatles, diplomafilmek, buli, filmkritika, Török Ferenc, , Visszanéző, Titanic 2017, Verzió, Tomit., Titanic Filmfesztivál, Jelenidő, Valentino, rassz,