Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Szabad kéz – Gigor Attila, rendező

Október 27-én indul a Terápia második évada az HBO-n. Ha ezt a sorozatot Amerikában találják ki, akkor biztos tele lenne flashback betétekkel – interjú Gigor Attilával, a Terápia író-rendezőjével. INTERJÚ
 
Az első évad sikerét követően egyértelmű volt a részvételed az új szezonban, vagy erre is pályáznod kellett?
 
Tulajdonképpen mire bemutattuk az első évadot, addigra a második megírására már megjött a felkérés. Persze mindig van egy kevésbé formális felkérés, amikor például egy első évados bemutatón elhangzik, hogy hamarosan el kéne majd kezdeni írni a folytatást, aztán ez idővel hivatalosan is realizálódik. Az első szezon idején egyáltalán nem volt evidens, hogy íróként és rendezőként is számítanak rám, de a második előtt már felajánlás volt. Enyedi Ildikónak és nekem is azt mondták, nagyon boldogak lennének, ha volna kedvünk folytatni a munkát. Mindkettőnk részéről egyértelmű volt. Már az első szezon írása közben is tudtam, ha engem megkeresnek majd, akkor biztosan benne szeretnék lenni.
 
Miért volt ez ennyire egyértelmű, úgy, hogy közben lassan hét éve várod, hogy elkészíthesd végre a második nagyjátékfilmed?
 
Ez egy nagyon jó munka. Bérmelóba, ami nem az én kútfőmből ered, fel lettem kérve rá és fizetést kapok érte, még soha nem voltam ennyire szerelmes. Most, hogy már a harmadik évadot írjuk – ami persze még egyáltalán nem biztos, hogy le is forog –, annyira az enyémnek érzem a Terápiát, mintha saját munka lenne, annak a felelőssége nélkül, hogy lehet, hogy tök hülyeség az, amit kitaláltam. De az eddigi munkát illetően a legjobb helyről kaptam megerősítést arról, hogy nem hülyeség, amit csinálok. Amikor megnéztem az izraeli első évadot, nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen van. Két ember beszélget egy szobában, és ez 45 részen keresztül odaszögelt engem a képernyő elé.
 
 
 
Úgy tudom, az izraeli eredeti a második évadnál már csak afféle kiindulópontként szolgált. Milyen fő szempontok vezéreltek titeket az átírás során?
 
Sokkal jobban kellett ragaszkodni az eredeti licenchez, mint ahogy azt helyenként mi írók szerettük volna, de tény, hogy szabadabb kezet kaptunk. Sok mindenről beszélhetnék itt, de a legtöbb lelőne bizonyos poénokat, spoilernek minősülne. Olyan ájult, vallásos tisztelettel voltam az első évad iránt íróilag, hogy ott a maximum, amit el tudtam képzelni, hogy csak legalább meg tudjam közelíteni íróként és rendezőként azt a szintet, amit ők elértek. Dialógban, színészi játékban és úgy egyáltalán. Sokkal problémásabb körülmények között készült viszont Izraelben a második évad, és ezért áltathattuk magunkat azzal, most talán még jobbat is sikerül majd csinálni, mint az eredeti. Nagyon fontos szempont volt, hogy az egész magyarabb legyen. A Máté Gábor alakította karakter történetében rengeteg olyan elem van, ami csak itt Magyarországon történhetne meg. Ha nem tudnák az emberek, hogy ez egy remake, és nem látták sem az izraeli alapot, sem pedig az amerikai feldolgozást, valószínűleg el sem tudnák képzelni, hogy nézhetett ki az eredeti, mire a végére érnek a szálnak. Mert a lényeg, a karakter drámája az specifikusan kelet-európai, és azon belül magyar történet.
 
Miért lehet ennyi eltérés az új szezon esetén?
 
 
Nem tudom. Egyrészt talán az HBO sem érezte olyan erősnek a második évadot, mint az elsőt, de szeretnék magunknak azzal is hízelegni, hogy az írócsapat felé is lett egy nagyobb bizalom. Elkezdtek hinni abban, hogy ha valamit kitalálunk, akkor az talán működni is fog.
 
Megnéztétek, hogy a különböző európai remake-ek hogyan és mennyiben változtak az eredetihez képest a második évadra?
 
Nem. Szigorúan az izraeli verzióból indultunk ki.
 
Már a felkérésnél elhangzott, hogy ezúttal már nagyobb írói szabadságot kaptok?
 
Olyannyira, hogy bár csak gondolatkísérlet szinten, de még arra is volt lehetőségünk, hogy saját karaktereket hozzunk. Akkor még nem dőlt el teljesen, mennyire kell adaptálnunk. Ilyen szintű szabadságból indult a beszélgetés, aztán amikor kiderült, hogy a második évadot dolgozzuk majd fel, akkor természetesen azokon a karaktereken belül kellett mozogni, de én mindkét általam írt szálra nagyon büszke vagyok. Szerintem elég jó adaptáció lett, nagyon szeretem azt, amivel sikerül kibővítenünk. Persze ez nem csak az én érdemem, még ha én is írtam azokat a szálakat. Ez a jó az írócsapat-munkában, hogy mindig mindenki benne van.
 
Hogy kell elképzelni az írói folyamatot ebben az esetben? Gondolom, nem ültök 8.00-tól 16.00-ig egy nagy asztalnál mindannyian…
 
Amerikában ez valóban úgy néz ki, hogy a csatorna kilóra megvesz egy írói csapatot néhány hónapra, és ők tényleg így járnak be az írószobába. Lehet, hogy adott esetben majd az itthoni HBO-nál is lesz erre egy kísérlet, de egyelőre úgy áll a dolog, hogy mi írók két-háromhetente megyünk be. A Terápia esetében öt írónak kell ott lennie, plusz ugye Krigler Gábornak, aki az HBO részéről felügyeli az írói folyamatot. Ilyenkor összegyűlünk, és mint egy színházi olvasópróbán, összeolvassuk az egyes epizódokat, majd mindenki nekiesik és elmondja, mi stimmel, mi nem, mi maradjon és mi nem. Ez egy nagyon kreatív veszekedés tulajdonképpen. Egy ilyen megbeszélés után mindig hazamegyünk, csinálnunk egy átírást és hozzuk a következőt. Az írói folyamatban mindig az első draft a legnehezebb, amikor az megvan, akkor már valamihez kell hozzányúlni, megvan a szobor, amit farigcsálhatsz.
 
Hogy megy a jóváhagyatás?
 
Egy új évad esetében általában úgy néz ki a dolog, hogy berendelik az első tíz részt. Azokat megírjuk, kipofozgatjuk, egy ideig visszaküldik, hogy írjuk újra ilyen és ilyen szempontok alapján. Mindenkire jut két rész, és mikor elkészült mind a tíz, akkor azt Krigler Gábor letisztázza, lefordítják angolra, elmegy a főnököknek, ők elolvassák ezt a tíz részt, és eldöntik, hogy a maradékot berendelik-e. Aztán jön egy újabb kör, de ez már sokkal szabadabb, hiszen ilyenkor már egyszerre berendelik a többit. Utána jönnek az előbb említett közös megbeszélések.
 
 
Mennyire volt erős a kontroll a jogtulajdonos részéről?
 
Nem volt erős. A jogtulajdonossal, Hagai Levivel én személy szerint sajnos soha nem is találkoztam, bár nagyon tisztelem a munkásságát. Az első évad alatt Krigler Gábor még rendszeres skype-kapcsolatban volt vele, és tudom, hogy a „vadászpilótából gyógyszergyárost” változtatást részletesen átbeszélték, és ő is támogatta. De azt hiszem, ha nem hagyta volna jóvá, akkor is megtehettük volna, hiszen a jogokat ő eladta. Az HBO részéről sem olyan a kontroll, hogy az bármikor is zavaró lenne. Biztos mindenki mindig ilyeneket mond, de én tényleg összeteszem a két kezem, hogy két film között ilyen munkám lehet, ahol nem utasításokról van szó, hanem együttműködésről. Természetesen vannak köztünk vitás kérdések, és ők a megrendelők, de soha nem éreztetik, hogy én egy alkalmazott vagyok. Soha nem érzed, hogy bármit megtehetnek, sőt, borzasztó jó érzés, hogy folyamatosan éreztetik velem, hogy azért vagyok ott, mert arra kíváncsiak, amit én tudok. Mindig, minden esetben meghallgatják a véleményem, aztán az ő döntésük, hogy azzal mennek, vagy nem mennek. Amennyiben pedig nem ezzel mennek tovább, akkor is mindig megvan az indokuk, hogy miért nem. Igazi együttműködésként élem ezt meg, abból, amit régen képzeltem erről, és ahogy a stúdiórendszer most is működik, ahol a nagy gonosz cég megmondja az embernek, mit csináljon a művészetével, jelen pillanatban, az HBO-nál semmit nem tapasztalok a Terápia kapcsán.
 
Voltak olyan változtatások, amiket ti íróként szerettetek volna átvinni, de a csatorna nem engedte?
 
Biztosan volt, de nem emlékszem olyanra, ami kirívó lenne. Nekem, amikor visszanéztem az eddigi két évadot, nagyon nagy dolgok nem hiányoztak.
 
A karaktereket illetően végül lényeges eltérések lesznek az izraeli második évadhoz képest?
 
Nem, az alap kliens-karakterek megmaradtak. A főszereplő, András magánéletébe hozhattunk be új dolgokat.  A többiekről spoiler nélkül semmilyen konkrétumot nem tudok mondani, de maga a tett, hogy az egyik karaktert, aki az eredetiben egy gyáros volt, politikussá tettük, lényeges eltérés, és ezzel szerintem elkerülhetetlen, hogy ez a dolog jó és rossz értelmében is nagyon magyar történet legyen. Ez nagyon fontos szempont volt. De az építészhallgató építészhallgató maradt, az ügyvédnő ügyvédnő, az előző évad házaspárjának gyerekét is átvettük az eredetiből és Csákányi Eszter karaktere is maradt. Itt az eredetihez képest tehát a politikus változott a leglátványosabban. A harmadik évadot viszont már úgy írjuk, hogy Tasnádi István és én teljesen saját történetet hozhattunk, aminek már semmiféle előképe nincs.
 
Úgy emlékszem, Izraelben nem is készült harmadik évad.
 
Így van, csak Amerikában illetve Lengyelországban készült harmadik is. Úgy tudom, itthon az amerikaiból fogunk átvenni valamennyit, de mi ketten olyan szálat írunk, amit már mi hoztunk.
 
 
 
Írói szempontból mi volt a legnagyobb kihívás a 2. évad során?
 
Alapvetően az, hogy jobbat írjunk, mint az eredeti. A részleteket illetően rengeteg ilyen van. Az embernek ilyenkor nem csak az a nagy kihívás, hogy mi a fenéről beszélgessenek húsz-huszonöt percen keresztül a figurák, ami még érdekes is tud lenni, hanem hogy minden specifikus dolognak utána kell járni. Egy politikust ugyan pont nem tudsz leültetni, hogy beszéljen a munkája trükkjeiről, hiszen ezeknek épp az a lényege, hogy nem beszélnek róluk, de ezeket az információkat is be kell szerezned valahonnan, meg nem erősített forrásoktól. Ez ugyanígy volt az építészhallgató problémájánál is, ami egy egész komoly tudományágat érint, és ilyenkor a legegyszerűbb beszélgetéstől egészen a legkitüntetettebb professzorig mindenkihez el kell menni és meg kell kérdezni, hogy az a félmondat, amit beleírok, az igaz, vagy nem igaz. A Terápia esetében, még ha magának a pszichoterápiának a működési folyamatát sűrítjük, dramatizáljuk is, nagyon szeretnénk, hogy a felvetett problémák ne legyenek támadhatóak azon a szinten, hogy baromságokat írunk olyasmiről, amiről fogalmunk sincs.
 
Rendezőként jelentett még bármilyen kihívást az újabb etap?
 
Rendezőként sem tudok ennél izgalmasabbat elképzelni egy ilyen időszakra, amikor, ahogy mondtad is, közel hét éve nem forgattam fikciót. Persze jó az, mikor autókat lehet borogatni, meg emberek szétverik egymás fejét botokkal és szexelnek, de valahogy ezt én sokkal izgalmasabbnak tartom mindennél. Engem rajongással töltött el az első izraeli évad megnézése közben, hogy ez a sorozat valami nagyon ősit, a történetmesélés lényegét fogja meg, miközben effektív társadalmi haszna tud lenni, amennyiben jól csinálunk mindent és fogékony a felvevőközeg. Beszélő fejek. Ennél ősibb tévézés-fajta nincs. Ülünk a tűznél és sztorizunk egymásnak, hogy hogyan öltem meg, vagy nem öltem meg a bölényt. Nagy dolog volt, amit ezek a nagyon bátor izraeli emberek íróként és rendezőként is meg mertek csinálni, miközben iszonyatos vizuális szeméttel tömik tele a szemünket, gyakorlatilag történetnélküli filmeket nyomnak le a torkunkon azzal, hogy iszonyatosan jól néz ki, vagy nagyon sok minden robban fel, vagy nagyon nagyok a robotok. És itt most nem egy vizuális konzervativizmus beszél belőlem, nagyon szeretem a képregényfilmeket és a videojátékokat, tehát nem erről van szó. De az elképesztően bölcs, nyugodt és bátor történetmesélés, hogy engem viszont semmi nem érdekel ebben a nagyon zajos világban, csak az az ember, aki elmeséli a történetét. Ha ezt a sorozatot Amerikában találják ki, akkor biztos tele lenne flashback betétekkel. Mindig, amikor elkezdenek mesélni, akkor látnánk is, mindez hogyan történt meg. Holott pont ez a lényeg, hogy nem azt tudom meg, hanem az kezd el érdekelni, hogy ő ezt miért így meséli, és az, amit mesél, az valójában mit jelent. Ennek a nyomozásnak, az ember megismerésének az izgalma az, ami szerintem zseniális találmány ebben a sorozatban. Rendezőként ez, illetve az alázat a legnehezebb benne, mert ha engem itt észreveszel, mint rendezőt, akkor elrontottam a feladatomat. Semmi mást nem szabad látnod, mint azt, hogy ez a karakter mit mond.
 
Nem zavar, hogy ebben a minőségedben nem igazán hagyhatod rajta a „kéznyomod”?
 
Azt gondolom, hogy rajta tudom hagyni. Nagyon szűk mozgástérben ugyan, de lehet. Borzasztóan büszke vagyok például az első évadból egy képsorra: Volt egy jelenet, ahol egy nagyon drámai fordulatnál a Sztarenki Dóri által játszott tornászlány felpattan és ki akar rohanni a szobából, de András feláll és megállítja őt. A lány már kinyitotta az ajtót, amin tejüveg van, megáll az üveg mögött és a dialóg onnantól öt percen keresztül úgy megy, hogy az Andrást direktben látod, a lányt pedig csak ezen a tejüvegen keresztül. Nem tudod, mi látszódik épp az arcán, sír-e, magánál van-e, csak azt tudod, hogy ott áll a küszöbön, és ha kilép, akkor lehet, hogy soha többé nem jön vissza. Iszonyatosan ihletett dolog volt rájönni, hogy nézőként nekem ez adná a legnagyobb feszültséget, ha nem tudom, mit gondol, csak a körvonalait látom. Itt például volt vita az HBO-val, mert velük szemben én ragaszkodtam volna ahhoz, hogy ne mutassuk meg itt egyetlenegyszer sem az arcát, mielőtt kimegy, miközben ők azt akarták, hogy de, igenis, legalább egyszer lássuk. Persze nekik lett igazuk, egyszer megmutattuk.
 
A rendezésnél is vannak afféle sztenderdek, mint például a televíziós licenc-műsoroknál, vagy itt szabadabb kezet kap a rendező?
 
Szó sincs ilyesmiről, ez nem egy showműsor. Itt, ha az HBO megvette a licencet, akkor ő maga felügyeli, hogy minden úgy történjen, ahogyan ő szeretné. Az utolsó szögig az HBO, illetve mi, rendezők vagyunk a felelősek azért, ami a képen van.
 
Itt hogy zajlik az elfogadás? Kié a végső szó?
 
Ők a tulajdonosok. Tehát én nem dönthetek úgy a vágás után, hogy na, ez kész van, mehet fényelésre. Minden egyes epizódnak van egy olyan vetítése, amikor jönnek és megnézik az HBO illetékesei, általában Krigler Gábor és még egy executive, Wayne Henry. Ők ketten szokták azt mondani, hogy ezt vagy azt még változtassuk meg, vagy ez, így ahogy van, mehet, el van fogadva.
 
Melyik a jellemzőbb?
 
Az utóbbi, amikor egyből elfogadják. Valószínűleg ennek is köszönhető az a bizalom, ami minket íróként is körülvesz, valamint az is, hogy engem is visszahívtak az új szezonra. Mert ami az én elfogadásaimat illeti, nagyon kevés problémára emlékszem vissza, és ha volt is valami, az általában csak félreértésből adódott.
 
Volt bármi, amibe egyáltalán nem szólhattatok bele?
 
Dizájn dolgokba például, mint a főcím, vagy a plakát nem szólhatok bele. Ezen felül semmi olyan nem volt, amibe ne lehetett volna beleszólni. Nem mondom, hogy mindent elfogadtak, de minden téren volt beleszólásunk és szavazati jogunk.
 
Úgy tudom, voltak technikai újítások is. Mesélnél ezekről?
 
Több is volt, de ami a legfeltűnőbb és kifelé is érdekes, az az ablakos dolog. A főszereplő szobájának utcai ablakképét nem zöld háttér előtt vettük fel és utólag tettük oda a műképet, hanem az előre rögzített képet vetítettük, valahányszor az ablak felé fordultunk a kamerával. Ami úgy volt összehozva a képpel, hogy az a képernyőn valóban azt az illúziót kelti, mintha tényleg egy élő, mozgó, lélegző utca lenne kint az ablak előtt.
 
Miért volt erre szükség?
 
Egyrészt dramaturgiai oka van, hiszen András elválik, fontos lesz neki, hogy újra fiatalnak érezze magát és beköltözik a belváros sűrűjébe. Ez viszont technikailag nagy csapdahelyzet, mert nem lehet hangot rögzíteni ezeken a helyeken úgy, hogyha közben folyamatosan megy a forgalom oda-vissza. Mi nem tudjuk megtenni azt, amit Spielberg tett a München forgatásán, amikor az Opera környékén forgatott, de az Oktogontól egészen a Bajcsy-Zsilinszky útig lezáratta az Andrássy utat. Ő sem azért csinálta ezt, mert olyan messzire akart látni a kamerával, hanem mert forgalom mellett nem tudott volna hangot rögzíteni ezeken a helyeken. Erre nekünk nincs lehetőségünk, magyar filmes nem tud belvárosi lakásban forgatni, ha hasznos hangot akar használni, és nem utószinkront. Viszont nagyon szerettük volna, ha érzékeltetve van, hogy András egy teljesen idegen, nagyon zajos, nagyon zsibongó környezetbe jön be, ezért volt fontos, hogy az ablakon keresztül ezt lássuk.
 
 
Az első évadot ketten vittétek rendezőként. Most miért volt szükség a rendezői csapat bővítésére?
 
Az HBO nem titkolt célja, hogy egyre több és több saját gyártású anyaggal vesse meg a lábát Magyarországon és a régióban, így érthető és nagyon szimpatikus módon szeretnének fiatal tehetségeket megismerni. Erről szól a sok-sok írói pályázat, amit kiírnak, és erről szól az is, hogy Nagypál Orsi bekerült a Terápia rendezői közé.
 
Hogyan választottátok ki az új direktort?
 
A kiválasztásban nem volt szerepünk, természetesen nem a mi szavunk döntött, de előzetesen mindkettőnket, Enyedi Ildikót és engem is megkérdeztek arról, kiket tartanánk alkalmasnak erre a feladatra, kik azok, akik szerintünk jók lehetnek habitusban egy ilyen alkalmazott művészi munkára. Persze itt már olyan szempontok is voltak, hogy az illető jól beszéljen angolul, hiszen a főnökeink közül sokan nem beszélnek magyarul. Ildikó is bedobott pár nevet és én is, végül pedig Orsira esett a választás, aminek én nagyon örültem.
 
Mi alapján dőlt el, hogy ki melyik szálat, szálakat rendezi?
 
Ezt általában mi rendezők lematekoljuk egymás között. Ez is jó példa arra, mennyire szabadjára enged minket helyenként az HBO. Gyakorlatilag ők kérdeztek meg minket, a háromfejű sárkányt, hogy ki mit szeretne csinálni. Mivel én benne voltam az írócsapatban, nekem volt némi stipistopi jogom, az építészhallgató szálát például mindenképp én szerettem volna rendezni. Ez már akkor is így volt, amikor még csak ketten voltunk Ildikóval, részéről is rendben volt, de például úgy gondoltuk, hogy pont a rendszerváltás előtti és utáni mizériákról is szóló történet miatt talán szerencsésebb, ha a politikus szálát Ildikó rendezi, hiszen ő effektív benne volt ezekben a dolgokban. Az, hogy Orsolyát az Orsi rendezi, már akkor eldőlt, amikor kiderült, hogy a szerepet Péterfy Bori játssza majd, mert Orsi nagyon szerette volna, ha ő kapja a szerepet, és ők nagyon jóban is vannak. Egyetlen dolog billegett: én nagyon szerettem volna a másik díszletben is forgatni, ráadásul Csákányi Eszterrel sem forgattam korábban, viszont nagyon rettegtem a gyerekszereplőtől, így ez a két szál volt kérdéses egy ideig, de végül én bevállaltam a gyerekes szálat, Ildikó pedig maradt a másiknál.
 
Rendezőként mennyire érzed a különbséget az általad, illetve a mások által írt részek között?
 
Ebben a sorozatban kevésbé. Egyrészről annyira jól voltak megírva a szálak már az első évadban is, másrészt most, a második évad során az egyik általam rendezett szálat eleve én írtam, a másikat pedig Jeli Viktória, aki szerintem csodálatosan ír forgatókönyvet. Igazán nagy különbséget tehát nem éreztem.
 
Az új szezonban két eddig ismeretlen fiatal, Kurta Niké és Surányi Áron is feltűnik. Őket hogy találtátok meg?
 
A legkevésbé romantikus módon, casting útján találtuk meg mindkettőjüket. Az HBO egy nagy nemzetközi cég, olyan, mint A Gyűrűk Urában az entek: nehezen mozdul meg, de ha egyszer megindul, akkor nehezen áll meg. Ezért hiába tudtuk mi már januárban, hogy ez majd nyáron forogni fog, amíg a csatorna nem vált zöld lámpára, addig nincs költségvetés. Amíg nincs költségvetés, addig senkit sem tudunk ráállítani az ügyre, márpedig egy gyerek-castingra szerencsés esetben rengeteg időt kéne szánni. Kellene egy ember, aki elmegy minden iskolába. Ráadásul én eleve nem hiszek a gyerekszínészekben és ezt vissza is igazolta a casting. Nincs ilyen. Az a gyerek, aki elhiszi magáról, hogy színész, az borzasztó rossz hangsúlyokat és szinkronos beidegződéseket hoz. Ők nagyon nehezen mozdíthatók ki abból, amiről azt gondolják, az a színészet. Nagyon alapos gyűjtésre lett volna tehát szükség, de erre itt most egyáltalán nem volt idő.  Tavasszal váltott zöldre a lámpa és júniusban már forgatnunk kellett. Áron végül nagyjából húsz gyerek közül lett kiválasztva, tehát egyáltalán nem volt nagy merítés. Megmondom őszintén, és ezt azóta már neki is elmondtam, én borzasztóan meg voltam ijedve attól, hogyan fog ő működni. Bár én szeretek hosszú castingokat tartani, többször egy-másfél órát is simán el tudok tölteni egy jelölttel, de az csak egy dolog, hogy ő adott esetben meg tud szólalni természetesen, vagy bizonyos helyzetekben még érzelmeket is vissza tud tükrözni. Ezért az első dolog, amit én kértem a csatornától, amikor eldőlt, hogy Ároné lesz a szerep, az volt, hogy az egyik kedvenc magyar színészemet, Ötvös Andrist vegyük fel coachnak, egyfajta edzőnek vagy színész-kiképzőnek. Korábban nagyon sokat jártunk együtt nyári táborokba gyerekekkel foglalkozni, így pontosan tudom, milyen elképesztő pedagógiai vénája van, azon túl, hogy az egyik legjobb magyar színész. Így, miközben én Nikével már forgattam, ők egy másik szobában flakonokkal lövöldöztek, hülyéskedtek és közben felkészültek. Andris megtanította neki a legfontosabb szabályt, hogy ne játsszon, mert a színészkedés nem arról szól, hogy ha szomorú vagyok, akkor szomorú arcot vágok. Elképesztő munkát végeztek, remélem, Surányi Áron legalább akkora meglepetés lesz a nézőknek idén, mint az előző szezonban Sztarenki Dóri volt.
 
Könnyen átvitted a csatornánál ezt a felkészítési szándékot?
 
Azért van annak előnye, hogy ott nagyon sok embernek nyugati a gondolkodása. Soha semmiről nem éreztem, hogy spórolásból meg akarnák úszni, ha csak egy kicsit is úgy érzik, jogos. Pontosan érezték ők is, mekkora a kockázat, ahogy azt is, hogy az a casting lehetett volna alaposabb. Erről persze senki sem tehet, sem az HBO, sem a casting cég, egyszerűen kevés volt az idő. Ezen soha sem volt vita, sem a csatorna, sem a produkciós cég részéről. Amikor Áronka az első epizód nyolcadik percében elkezd majd könnyezni, reményeim szerint előfizetők százait ríkatva meg ezzel, akkor mindenki látni fogja, milyen munkát végeztek ők. Azok igazi könnyek, az nem smink.
 
A másik általad rendezett szál főszereplője, Kurta Niké hogy került képbe?
 
Ez egy pici szakma, mindenki ismer mindenkit. Niké idén vette át a diplomáját a Színház és Filmművészeti Egyetemen, de már akkor is képben volt, amikor korábban szó volt arról, hogy majd benne leszek a Társas játékban is. Erre a szerepre persze jóval nagyobb volt a merítés, mint a túlsúlyos kisfiúénál, mert csinos, vonzó fiatal lánnyal tele a padlás, ami a színészszakmát illeti. Jó sok castingot csináltunk, három-négy név maradt végül, de ilyenkor még mindenkinél teljesen más a figura. Ez egy iszonyatosan intim szöveg, és mindenkinek magára kell húznia azokat a mondatokat és helyzeteket, úgyhogy mindegyik színésznő teljesen mást jelentett volna. Vele már az első pillanattól kezdve meg volt az összhang, később pedig teljesen letaglózott a tehetsége, nagyon-nagyon szeretem, amit ő csinál ebben a sorozatban. Kicsit úgy érzem, a titkos meglepetések megint az én kezemben voltak.
 
A színészválasztásban kié a döntő szó?
 
A vége mindig egy szavazás, az HBO, a másik két rendező és az én jelenlétemben, ahol eldöntjük, hogy a három-négy jelöltből végül ki lesz. A végső mondat ilyenkor sosem nálunk, rendezőknél van, de legalább egy szavazatunk nekünk is van.
 
Másképp kell vezetned a színészeidet itt, mint egy nagyjátékfilm esetén?
 
Többet kell lelkizni. Egy nagyjátékfilm esetében sokkal rövidebb jelenetek vannak, mindent sokkal sűrűbben kell fogalmazni, míg egy terápia nagyjából tényleg ez, amit mi most csinálunk. Mindent azon belül kell megfogalmazni, hogy két ember dumál. Sokkal több időnk van azzal foglalkozni, hogy minden egyes szónak és minden egyes mondatnak megtaláljuk a helyét és az értelmét. Itt nagyon pici nüanszokon dolgozunk, míg egy nagyjátékfilmben, ahol emberek jönnek-mennek, beülnek az autóba, esznek-isznak, szeretkeznek, ott teljesen máshol vannak a hangsúlyok. Ott nincs minden egyes szónak ilyen súlya, pontosabban nem így van súlya. A Terápia esetében a forgatáson tulajdonképpen arcgyurmázás és lélekmasszírozás folyik. 
 
Volt valamiféle kutatás az első évad nézettségéről? Tudjátok, hogy kik szerették igazán?
 
Nem tudom, hogy ez egyáltalán számok kérdése-e. Arról az HBO-ról beszélünk, amelyik annak idején úgy tartotta műsoron a Drótot, hogy gyakorlatilag kimutathatatlan volt a nézettsége. Nyilván kell egyfajta nyitottság ahhoz, hogy az emberek egyáltalán leüljenek megnézni egy ilyen ijesztően high concept sorozatot, de nem a célcsoport volt a lényeg. Mindig csak az volt a szempont, hogy igazat, vagy az igazsághoz a lehető legközelebb eső dolgot írjuk meg, még akkor is, amikor egy politikusról volt szó. Az egyetlen megkötés itt is csak az volt, hogy még véletlenül se hasonlítson egyetlen élő, lélegző magyar politikusra sem.
 
Volt olyan törekvés, hogy a második évaddal újabb nézőket is elérjetek, vagy az új szezon kizárólag azoknak szól, akik már láttak az első évadot?
 
Az új évad abszolút működik a korábbi részek ismerete nélkül is. András magánélete is úgy alakul, hogy teljesen egyértelműen nézhető az előzmények ismerete nélkül, ezen felül pedig önálló, új sztorik lesznek. Van visszautalás, van kapcsolódási pont az első évadhoz, de én abban bízom, ha valaki a másodikat nézi meg először, akkor attól majd kíváncsi lesz az elsőre is.
 
Miért lett „egy héttel” rövidebb az új évad?
 
Mert az eredeti is rövidebb volt, és mi is úgy éreztük, hogy ezekben a történetekben ennyi volt.
 
Nem féltetek attól, hogy túl sok idő telt el, és két év alatt elveszíthetik az érdeklődésüket azok, akiket berántott az első szezon?
 
Na, ez az, amibe egyáltalán nem volt beleszólásunk. A sorozat tavaly nyáron forgott, és egy ideje már dobozban van, de el kell fogadnunk, hogy vannak magasabb szempontok, mint a mi hatalmas művészi ambícióink, és hogy mi most azonnal szeretnénk megmutatni, milyen szépet csináltunk.
 
Szerinted mi a hazai Terápia titka? Mitől működik nálunk is olyan jól, mint máshol, miközben a hazai ízléshez képest meglehetősen statikus, ráadásul itt jóval kevésbé elismert a pszichoterápia is?
 
Abban szeretnék hinni, hogy azokat a mítoszokat, miszerint a magyarok nem tudnak a nyugati kollégákkal megegyező minőségű mozgóképet előállítani, ezzel a sorozattal le lehet rombolni. Szerintem, ha jól szólalunk meg egy, a magyarok számára fontos témában, akkor a hazai néző kifejezetten szeret magyar nyelven sorozatot nézni. Nekem már a Társas játék sikere is ezt bizonyította, noha az abszolút nem az én műfajom. Az emberek már annak is örültek, hogy budapesti helyszíneket nézünk magyar színészekkel. De bárki, aki ezt az országot tudatosan éli és tudatos gondolkodó, azt a Terápia során felvetett problémák egyenként meg tudják szólítani. Minden egyes nap külön-külön olyan társadalmi és emberi problémákat feszeget, mindenféle propaganda nélkül. Ahogy az első évadban sem, úgy a második évadban sem fogunk konkrét válaszokat adni a problémákra, mert az élet sajnos nem ennyire egyszerű. Minden egyes probléma kapcsán felmutatunk egy igaz helyzetet, amin az emberek nem fognak tudni nem vitatkozni, hogy ha elég nyitottak rá, és ha mi elég alaposan végeztük a munkánkat. Tényleg hiszek abban a közhelyben, hogy effektív társadalmi haszna lehet egy ilyen sorozatnak. Ha más nem, legalább annyi, hogy ebből meg tud születni a következő ilyen, majd újabb és újabb következők, míg egyszer majd lesz egy olyan magyar mozgóképes termék, aminek tényleg igazi nézettsége lesz és tényleg szólni fog majd valamiről.
 
Van olyan magyar sorozat, ami megüti az általad elvárható szintet?
 
Most mit mondjak, a Mézga családot, vagy a Pom Pom meséit?! Nem tudok igazán érdemben nyilatkozni. A napi szappanoperákról azért nem, mert eleve a műfajt sem ismerem, nem tudom, mitől jó, vagy nem jó, az egyéb próbálkozásokból pedig nagyon kevés részt láttam.
 
Milyen sorozatokat nézel?
 
Legutóbb iszonyatosan rágyógyultam a True Detective-re, aminél bár kipukkant a lufi a végére, de lenyűgöző látvány, díszlet és operatőri munka, és hihetetlen színészet volt benne. És nem Matthew McConaughey-re, hanem Woody Harrelsonra gondolok. Csodálatos. Felülmúlhatatlan kedvenc a Drót, de hogy ne csak HBO-sorozatokat mondjak, mint egy jó PR-os, nagyon tetszik az amerikai Killing, aminek a harmadik évadában volt egy olyan epizód, aminél szomorúbbat és megrázóbbat nem láttam még soha semmi másban. Nagyon tetszik az Utópia című BBC-sorozat, amiről épp most olvastam, hogy megcsinálják majd az amerikai remake-jét. Tökre tetszett a Line of Duty is. De például a Trónok harcánál három rész után türelmetlen lettem és inkább elolvastam a könyveket, a Walking Dead első évada pedig kifejezetten untatott. A Breaking Bad sem tetszett annyira, csak egy évadot néztem meg belőle. De rengeteg minden érdekel, amit nem láttam még: a Sons of Anarchy, a Gotham, a Constantine, és nagyon várom a Terápia kitalálójának, Hagai Levinek az új, The Affair című sorozatát, ami a napokban indul majd.
 
Jelenleg milyen munkáid vannak a Terápia harmadik évadának forgatókönyvén kívül?
 
Amennyiben egyáltalán leforog majd a harmadik szezon, úgy az általam írt új szálat mindenképpen szeretném majd megrendezni is, és két hete kaptam egy viszonylagos zöld lámpát a Filmalaptól egy viszonylag kis költségvetésű magyar filmre. Az ember, akit nem lőttek le filmtervemet kénytelen voltam elengedni januárban, de van rá esély, hogy ezt az újat jövő nyáron le is forgathatom majd. Addig pedig íróként és színházban dolgozom sokat.

 

Címkék

Ősz Gábor, Csányi Sándor, Carrie Fisher, zene, francia film, Oscar-jelölt, Filmalap, Tábor, Herczeg Attila, Tóth Barna, KAFF 2017, új magyar film, Artmozik éjszakája, német film, Filmnapok, Magyar film fesztiválszereplés, Röhrig Géza, Díjak, Kultfilmek, animáció, Felújított filmek, babona, Antal Nimród, olasz film, Cannes, 1920, fantasy, rassz, vámpír, Mark Ruffalo, thriller, „A harmadik szándékosan egy kavarós évad volt.”, Cassell, Cseh Tamás, Diplomamunka, The Affair, Filmrendező, Amszterdam, DVD bemutató, magyar sorozat, Vígjáték, halálhír, Tiszta szívvel, Fliegauf, krimi, Történelmi magánügyek, Gólem, dán, Boyle, disztópia, Transz, háborús film, Nyár, monográfia, filmtörvény módosítás, expresszionizmus, Anilogue 2016, Titanic 2017, Televízió, Jeles, Tudományos filmek, Magyar Nemzeti Galéria, Guinness, Tárlat, építészet, Szolnok, Kaszkadőr, filmkritika, Bill Condon, Sopsits, A hetedik Star Wars film, Filmhét, Dokumentumfilm, Cseh filmek, Pixar, , producer, popzene, jelölés, sorozat, Jelenidő, Maya Forbes, Filmalap-Filmarchívum, Jancsó, Cigánygyilkosságok, Verzió, Anilogue, doku, Uránia, western, Török Ferenc, HBO GO, HBO, Jéger, Wegerer, Készülő film, Retro noir, Dyga Zsombor, Horror, Filmtörténet, Visszanéző, Szépművészeti, Greengrass, Interjú, Sára Sándor, Ukrán film, báb, Wajda, Cinefest 2016, Aranyglóbusz, Észt filmhét, Amrita Sher-Gil, Bertolucci, Kino, LuMu, Művészetek Völgye, alkotó, MaNDA DVD, Hajdu Szabolcs, Akadálymentesen, Forgalmazói filmnapok, 2. Magyar Filmhét, Örökmozgó, Tomit., Berlinale, finn filmnapok, bagoly, Aranyélet 2., Tinédzser, Beatles, szörnyek, Love story, Kormákur, Oscar, Jeff Nichols, Gauder, Inkubátor, vizsgafilm, Almodóvar, cikk, Titanic Filmfesztivál, Kvíz, diplomafilmek, ELTE, Netflix, Valentino, Elek Dóra, 60-as évek, farkasember, Kincsem, buli, Magyar Kultúra Napja, Titanic, forgatókönyv,