Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Sokadik vér – Mark Waters: Vámpírakadémia

Vámpírakadémia
(Vampire Academy)
amerikai vígjáték, 104 perc, 2014
rendezte: Mark Waters
írta: Daniel Waters (Richelle Mead nyomán)
fényképezte: Tony Pierce-Roberts
vágó: Chris Gill
zene: Rolfe Kent
producer: Susan Montford, Don Murphy, Deepak Nayar
szereplők: Zoey Deutch, Lucy Fry, Sarah Hyland, Olga Kurylenko, Joely Richardson, Gabriel Byrne
forgalmazó: Big Bang Media
bemutató dátuma: 2014. március 6.

Ismételten egy alkotás, melynek egyáltalán nem tartozom a  célközönségébe, és ezzel valószínűleg korántsem vagyok egyedül. A készítőknek azonban nem kell aggódniuk, hiszen a könyvszéria által megcélzott korosztály, a tinédzserkorú vámpírrajongók tömegbázisa már tűkön ülve várja a mozira adaptált vérszívást, így a várt anyagi bevétel minden bizonnyal nem marad el. A producerek természetesen biztosra mentek, semmi rizikót nem vállalva, így pontosan azt kapjuk, amit mindenki vár: egy átlagos, sablonos tinivámpír-mesét, pofonegyszerű tanulsággal, és még egyszerűbb cselekménnyel.

Kezdjük a pozitívummal: Mead – habár karakterei és a világ, amelyet benépesítenek, nem igazán eredeti – mindenképpen jobb szerző, mint Stephenie Meyer. Míg utóbbi lányregényeiben főként az erősen giccsbe hajló románc kerül előtérbe, a Vámpírakadémia esetén a két kamaszkorú hősnő egymás iránt érzett felelősségtudata és erős (helyenként enyhe leszbikus tónusokat felrebbentgető) barátsága áll a középpontban. A harcias Rose és az arisztokratikus Lissa nem a Bella-féle passzív női vonalat képviselik, épp ellenkezőleg: ők a cselekmény középpontjában álló „kemény csajok”, akik ha kell, erővel védelmezik meg egymást és világukat a sötétség erőitől. Pozitívumként hat még a helyenként fejsejlő irónia, főként a szereplők általi, magára a zsánerre való humoros reflektálás, mely során egy ízben még maga az Alkonyat-saga is gúny célpontjává válik.
 
Sajnos ezzel nagyjából le is írtunk minden pozitív tényezőt. A fantáziátlan rendezés egyenletesen ingadozik a középszerű és a gyenge kategóriák között, a forgatókönyv pedig minden létező klisét elpuffogtat. Lissa az osztály kiközösített lúzerébe lesz szerelmes, akit társai megvetnek, mivel szülei átálltak a sötét oldalra, míg barátnője tíz évvel idősebb mentorába habarodik bele, kinek zordon izompacsirta külseje (természetesen) érző lelket takar. A kötelező érvényű üzenet igencsak egyértelmű: (mint a film szlogenje is hirdeti) a barátság örök, mindig számíthatsz valakire, és együtt képesek vagytok legyőzni bármilyen gonoszt. A szerző vaskos háttérvilágot is teremtett hősei számára, ennek részletes ismertetése azonban bőven meghaladja egy százperces mozifilm kereteit. A laikusok (értsd: a forrásművet nem ismerők) számára Rose narrációja szolgál egyfajta útmutatásul, ez azonban a szüzsé többségében inkább zavaró (és túlzottan drámaira hangszerelt).
 
A független produkcióban, nagy stúdió részvétele nélkül született mozi készítői szűkös költségvetésből gazdálkodhattak, így viszonylag szegényes látványvilággal kell beérnie a nézőnek. A Harry Potter-filmekből megszokott nagyszabású és fantáziadús helyszínek helyett ezúttal inkább egy hétköznapi tanintézményre, mintsem egy (a sztori szerint Montana hegyei közt elrejtett) kastélyban helyet foglaló vámpír-középiskolára emlékeztető díszleteket kapunk. Ugyanígy illúzióromboló a gyenge, ma már tévében is cikinek számító minőségű CGI és az igencsak vérszegényre (szóvicc!) sikerült akciójelenetek kidolgozása.
 
Utóbbiakra persze kevés hangsúly esik, hiszen a Vámpírakadémia nem akciófilm, ellenkezőleg: egy klasszikus formulákra épülő gimnáziumi tini-dráma, amolyan természetfeletti közegbe helyezett szappanopera, melyben legalább annyira (ha nem jobban) előtérbe kerülnek a diákok közti rivalizálások, szerelmek és barátságok, mint a gonosz elleni harc. Nem véletlen, hogy Mark Waters rendező korábban olyan művekkel került be a köztudatba mint a Bajos csajok vagy a Nem férek a bőrödbe, így lévén ideális választás a direktori szék elfoglalására. Sajnos mind vámpíros, mind pedig tinédzser vonalon láttunk már ezerszer összeszedettebb, eredetibben megírt, sokkal kreatívabban rendezett és jobban eljátszott produkciókat.
 
A színészek – akiknek javarésze ifjú és zöldfülű – számos kívánnivalót hagynak maguk után. Zoey Deutsch (Rose) leginkább a meggyötört kamaszlány és a harcias csaj figurája között vergődik, a többiek szimplán vagy élettelenek a vásznon (úgy tűnik, az orosz Danila Kozlovsky nem csupán Steven Seagal testfelépítését, de drámai adottságait is örökölte), vagy pedig túljátsszák szerepüket. Az igazgatónőt alakító egykori Bond-lány, Olga Kurylenko önfeledten ripacskodik, és még a (spoiler!) főgonoszként felbukkanó Gabriel Byrne sem képes a haloványnál akár egy árnyalattal is hangsúlyosabbat alkotni – egy efféle sablonszerepben ez nehéz is lenne.
 
Waters filmje tehát az az alkotás, melyet a rajongók kötelező érvénnyel úgyis végigülnek (akár többször is), mindenki más pedig nyugodtan kihagyhatja, nem lesznek eme hiányosságtól álmatlan éjszakái. Fekete bőrcuccokba öltözött fiatalkorú vámpírhölgyek biztosan nem fogják kísérteni őket, ebben biztos vagyok.
 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322