Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Újabb kiemelkedő magyar filmes siker - a Hivatal forgatókönyves díja

A Saul fia sikereinek nagyon örülünk, és annak is, amikor Nemes filmje mellett más magyar alkotások is elismerésben részesülnek a nagyvilágban.  Így örömmel számolunk be arról, hogy Nagy Viktor Oszkár Hivatal című filmje (elemzését lapunkban itt olvashatja) a Legjobb forgatókönyvnek járó díjat nyerte január 23-án a franciaországi Biarritzban, Európa legfontosabb televíziós fesztiválján, a 29.  FIPA nevű nemzetközi filmes rendezvényen (Festival International de Programmes Audiovisuels).
 
A nemzetközi fesztiválra idén több mint 70 országból közel 1200 nevezés érkezett, ezek közül 144 alkotást mutattak be a fesztivál szervezői a verseny- és versenyen kívüli szekciókban.
 
A Hivatal forgatókönyve tehát jelentős számú versenytárs között lett az első, Nagy Viktor Oszkár rendező Szőcs Petrával együtt írta a győztes scriptet. A film az Európai Unió Európai Integrációs Alapjának támogatásával készült, gyártója a Campfilm, amely többek között a lapunkban szintén méltatott  Káin gyermekei című dokumentumfilm gyártója is.
(forrás: Campfilm sajtó)

 

Címkék

Transz, Netflix, Dyga Zsombor, Retro noir, Művészetek Völgye, filmkritika, popzene, western, HBO GO, Elek Dóra, Horror, Inkubátor, forgatókönyv, DVD bemutató, új magyar film, francia film, Kvíz, Maya Forbes, A hetedik Star Wars film, Szépművészeti, expresszionizmus, Visszanéző, Boyle, sorozat, Aranyglóbusz, Jéger, Cigánygyilkosságok, Kaszkadőr, Filmalap, Hajdu Szabolcs, Berlinale, monográfia, krimi, Guinness, Tomit., 60-as évek, építészet, Kormákur, Diplomamunka, Carrie Fisher, Wegerer, farkasember, Tinédzser, Észt filmhét, Jelenidő, Magyar Kultúra Napja, Gauder, Titanic, Forgalmazói filmnapok, fantasy, Cassell, bagoly, Pixar, Filmrendező, Fliegauf, finn filmnapok, Tóth Barna, Felújított filmek, Bill Condon, Készülő film, Kino, thriller, Röhrig Géza, Tiszta szívvel, Love story, halálhír, Sára Sándor, Antal Nimród, Titanic Filmfesztivál, disztópia, diplomafilmek, Tárlat, Tábor, LuMu, Vígjáték, Magyar film fesztiválszereplés, Szolnok, jelölés, Jancsó, vámpír, cikk, vizsgafilm, Verzió, alkotó, 2. Magyar Filmhét, háborús film, Aranyélet 2., Herczeg Attila, Cannes, Amszterdam, Filmalap-Filmarchívum, Wajda, Televízió, rassz, Ukrán film, szörnyek, Anilogue 2016, Valentino, Greengrass, magyar sorozat, Jeff Nichols, Akadálymentesen, Oscar, zene, olasz film, Díjak, Artmozik éjszakája, Ősz Gábor, Dokumentumfilm, Kultfilmek, dán, Cseh filmek, báb, német film, Nyár, Bertolucci, , Almodóvar, Cinefest 2016, Oscar-jelölt, doku, buli, Csányi Sándor, Filmnapok, Cseh Tamás, HBO, KAFF 2017, babona, MaNDA DVD, Jeles, Interjú, Beatles, Sopsits, Amrita Sher-Gil, Gólem, producer, Titanic 2017, ELTE, 1920, animáció, Magyar Nemzeti Galéria, filmtörvény módosítás, Filmhét, Tudományos filmek, Filmtörténet, The Affair, Történelmi magánügyek, Kincsem, Örökmozgó, Anilogue, Mark Ruffalo, Török Ferenc, Uránia,