Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Nullszaldó – Ridley Scott: A világ összes pénze

Azt mondják, kétféle film létezik: jó és rossz. Pedig van egy harmadik is: a felesleges.  Az Oscar-nevezéshez azért jól jön. MOZI
 
A világ összes pénze
(All the Money in the World)
amerikai krimi, 132 perc, 2017
rendezte: Ridley Scott
forgatókönyv: David Scarpa
operatőr: Dariusz Wolski
zene: Daniel Pemberton
producer: Mark Huffam, Ridley Scott, Bradley Thomas
szereplők: Christopher Plummer, Mark Wahlberg, Michelle Williams, Romain Duris, Timothy Hutton, Charlie Plummer, Andrew Buchan, Giuseppe Bonifati, Andrea Piedimonte, Clive Wood, Olivia Grant, Stacy Martin
forgalmazza: Freeman Film
bemutató dátuma: 2018. január 25.

A világ összes pénzére most már biztosan úgy fogunk emlékezni, mint Kevin Spacey utolsó, soha be nem mutatott filmjére. Arra, amit Ridley Scott még ugyanabban az évben kihozott volna, mint a Prometheus retrózó folytatását, az Alien: Covenantot, de közbeszólt a hollywoodi zaklatási botrány, amely Harvey Weinstein után Kevin Spacey karrierjének is véget vetett, pedig előtte a stúdió erőteljes reklámkampányt folytatott azért, hogy 17 évvel az Amerikai szépség után újabb Oscar-szobor kerüljön fel a színész polcára. A botrány, úgy tűnt, A világ összes pénzét is kiírja a versenyből, és nemcsak az Oscar-esélyes filmek kedvenc premieridőpontjáról, a késő őszi bemutatóról csúszik le, de talán el sem jut a mozikba, mint Louis C.K. friss rendezése, az I Love You, Daddy. Valószínűleg ez is történt volna, ha nem Ridley Scott rendezi a filmet, aki 80 fölött is elképesztő munkatempót diktál magának, és így hetek leforgása alatt megoldotta a helyzetet: felhívta Christopher Plummert, akinek eredetileg szánta a szerepet, de akit a stúdió nyomására lecserélt a Kártyavár sikere révén a pályája sokadik csúcsára kerülő és így több nézőt vonzó Kevin Spacey-re, és 9 nap alatt újravették a milliárdos, Paul J. Getty 22 jelenetét. A Spacey-vel készült verzió nem kerül moziba, se a DVD-kiadás extrái közé – talán majd kutathatóvá válik évtizedek múlva, amikor már filmtörténeti értéke lesz a kópiának.

Hogy a mozikba került verziónak milyen értéke van, azt már nehezebb megmondani. Erre A világ összes pénzére ugyanis biztosan nem fogunk emlékezni, annyira semmitmondó, annyira érdektelen – de természetesen nem Christopher Plummer miatt. Ő tökéletesen hozza, amit elvárnak tőle: a megkeseredett milliárdost, aki nem hajlandó kifizetni a váltságdíjat az elrabolt unokájáért, mert a fogához ver minden pennyt, és különben is, ha elkezdene fizetni, a végén még a másik 13 unokáját is elrabolnák. Plummer bravúrt abszolvál: egyenlő mértékben tűnik zsugori pénzembernek és a családjához visszataláló nagyapának, hogy aztán kifogjon rajta a forgatókönyv, és az ambivalens felvezetés után mindössze szívtelen Dagobert bácsiként fukarkodja végig a filmet. Pedig ha A világ összes pénze találó és eredeti portrét vázolt volna most, az oligarchák korában a kielégíthetetlen kapzsiságról és a mindent felzabáló pénzéhségről, az egyik legaktuálisabb hollywoodi film lehetett volna. De David Scarpa írónak csak a közhelyek jutottak eszébe a gazdagságról: a beteges spórolás, a nagyzási hóbort, ahogy Hadrianusnak képzeli magát a hetvenes évek leggazdagabb embere, és az örök magány, amiben a kastélyuk üres folyosóira zárva tengeti az életét.

Ridley Scottnak vannak azért fanyar poénjai: az egyik jelenetben az öreg milliárdos beadja a derekát, elmegy tárgyalni és talán a pénzt is kifizetni, de kiderül, nem a fiút vásárolja vissza, hanem egy újabb festményt a műkincsgyűjteményébe. Paul J. Getty műalkotásokkal veszi körül magát, szobrokkal, festményekkel ápol barátságot, hozzájuk és róluk beszél, mert az emberekben mindig csalódott, de úgy érzi, a tárgyakban nem lehet. Aligha világrengető felfedezés ez a milliárdosról, akinél folyton kölcsönért kopogtatnak, de a játékidő további részében még ilyen mélyre sem ás Scott, aki a fináléban a B-filmek egyik legsúlyosabb kliséjét is képes elsütni, és pimaszul, trágárul kioktatni a gonoszt, hogy elégtételt érezhessen a közönség: igen, az érzéketlenek megbűnhődnek, a bűnözőket utoléri az igazságszolgáltatás keze, a világ rendje helyreáll. Hiába tűnik úgy az elején, a film nem érti és érteti meg, sokkal inkább elítéli a milliárdost, akihez így – zaklatási botránytól függetlenül – bizony jobban illett volna Kevin Spacey az ő elmaszkírozott fizimiskájával. A mindössze 56 éves színészt ugyanis maszkmesterek öregítették meg, az előzetesben látható, foltozott és összeaszott bőrével, görnyedt járásával már előre jelezte: görbe itt a gerinc és fukar a szív, és ez a direktség sokkal jobban passzolt ahhoz a rajzfilmgonoszhoz, amit Scotték felskicceltek. Plummerben több a szív, a melegség, a pajkos mosoly a szája szélén, de a forgatókönyv cserbenhagyja, hiszen nem írták meg és nem motiválták rendesen azt az összetört szívű, keserű embert, akit a film első felében játszik.

Persze a jómódúak karaktertanulmánya csak egy töredékét teszi ki A világ összes pénzének: a másik részében emberrablós thrillerként és anyamelodrámaként is helyt kéne állnia, de itt is csak kifejtetlen ötleteket és elpuskázott suspense-ket pakol egymásra. Ahogy a tőzsdeárfolyam-olvasást rövid, de ütős adrenalinfröccshöz hasonlító Getty pénzfüggőségét sem taglalja részleteiben, ami után csak az űr marad és a várakozás a következő reggelre, úgy a fogságba került fiú és a hozzámelegedő olasz gengszter barátságából sem hoz ki semmi érdemlegeset, mert Scarpa csupán sztereotípiákban gondolkodik. A zsugori milliárdos az egyik, a jószívű bűnöző a másik oldalon, kettejük között pedig a megtört aranyifjú. Rengeteg közös jelenetük, melyben a kis Getty és a nagy gengszter csak múlatja az időt a fogságban, akár egy megkapó barátságot is kiadhatott volna, de a film nem ragadja meg a kettősséget, amit a szeretetteljes börtönőr figurája hordoz, aki azért rabol embereket, hogy eltartsa a családját, de közben megesik a szíve a fiún – olyannyira, hogy irracionális módon még az életét is kockáztatja érte. De ezt az érthetetlen váltást nem magyarázzák mással, csupán a hollywoodi dramaturgia követelményeivel. Miért helyezi hirtelen a maffiózó előrébb a Getty-fiú életét a saját gyerekeinél? Persze, hogy suspense legyen, szökhessen a fiú, és lehessen kergetni a fináléban egy kihalt olasz kisváros macskaköves utcáin, a valós eseményektől messzire rugaszkodva.

Plummer Oscar-jelölést kapott a szerepéért, ami részben a színész tekintélyének, másrészben pedig az emberfeletti(en gyors) teljesítményének jár, pedig ha van Oscar-érdemes alakítás a filmben, az mindenképpen Michelle Williams-é, aki nem kap elegendő játékidőt, se jó dialógusokat, mégis végigzongorázza a kétségbeesett, de magát szilárdan tartó és a fiáért elszántan harcoló anya érzéseit: a szorongást, a dühöt és a pajzsként maga elé tartott gúnyt, amiért egy dollárt sem tud kicsikarni az apósából. Mark Wahlberg elveszik mellette, és nem találja a helyét a nagydumás, nagystílű megoldóember szerepében: Wahlberg akkor jó, ha az egyszerű hőst játssza, a becsület sziklából faragott szobrát, vagy mindezek paródiáját, mint a Pain and Gainben, itt viszont olyan ívet kellett volna bejárnia a sármos megoldóembertől a gyengék és megalázottak pártjára álló, felszikrázó igazságérzetű hősig, amihez nem talált magában elég muníciót. Ha Ridley Scott belejött a színészcserékbe, igazán leválthatta volna őt is – de hát eddig is tudtuk, ami ezzel a szereposztási sztorival újra megerősítést nyert, hogy a hollywoodi filmben azok kapják a főszerepet, akik jól hoznak a kasszára. A világ összes pénze például 46 millió dollárt hozott: kicsit kevesebbet, mint amennyibe került, de jóval többet, mint amennyit Scott bravúros mentése nélkül keresett volna. Így aztán mindenki jól járt: a stúdió kijött nullszaldóra, az alkotók pedig begyűjthettek egy Oscar- és három Golden Globe-jelölést. Csak mi maradtunk hoppon. Már megint.

Címkék

Valentino, Akadálymentesen, Bertolucci, fantasy, popzene, buli, háborús film, Jeff Nichols, forgatókönyv, zene, rassz, sorozat, Sopsits, diplomafilmek, Dyga Zsombor, Anilogue, Aranyglóbusz, halálhír, olasz film, Tóth Barna, DVD bemutató, LuMu, Tomit., farkasember, Elek Dóra, Interjú, báb, vámpír, Fliegauf, Tábor, Diplomamunka, Visszanéző, jelölés, Herczeg Attila, Magyar film fesztiválszereplés, Dokumentumfilm, Antal Nimród, Tárlat, Titanic Filmfesztivál, Filmtörténet, Guinness, Magyar Nemzeti Galéria, Cseh filmek, új magyar film, Oscar-jelölt, Ősz Gábor, 1920, krimi, Nyár, Jelenidő, Sára Sándor, Magyar Kultúra Napja, Love story, vizsgafilm, KAFF 2017, Titanic, Almodóvar, Kaszkadőr, Gauder, Verzió, Örökmozgó, Készülő film, Csányi Sándor, építészet, Boyle, Transz, Vígjáték, Jancsó, Cassell, filmkritika, Filmhét, Inkubátor, Szolnok, filmtörvény módosítás, Gólem, Uránia, Észt filmhét, Filmnapok, Tiszta szívvel, Cigánygyilkosságok, Szépművészeti, Történelmi magánügyek, Jéger, 2. Magyar Filmhét, Berlinale, finn filmnapok, thriller, Wajda, Jeles, disztópia, Horror, Greengrass, Ukrán film, Tudományos filmek, Titanic 2017, Maya Forbes, Aranyélet 2., Cannes, , Artmozik éjszakája, Filmalap, MaNDA DVD, doku, A hetedik Star Wars film, Pixar, Wegerer, Anilogue 2016, Carrie Fisher, Filmrendező, Kvíz, ELTE, western, szörnyek, Cinefest 2016, dán, Filmalap-Filmarchívum, Kultfilmek, Cseh Tamás, Retro noir, Bill Condon, Mark Ruffalo, Netflix, Amrita Sher-Gil, Amszterdam, Művészetek Völgye, Felújított filmek, Forgalmazói filmnapok, Török Ferenc, magyar sorozat, animáció, monográfia, francia film, német film, cikk, The Affair, Tinédzser, Kormákur, Díjak, Röhrig Géza, expresszionizmus, Oscar, bagoly, Televízió, Kino, HBO GO, 60-as évek, HBO, Kincsem, Hajdu Szabolcs, babona, Beatles, producer, alkotó,