Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Empátiadeficit – Cory Finley: Telivérek

Az elsőfilmes drámaíró a mindent készen kapó Z-generáció helyett inkább a még több mindent megkaparintó arisztokráciáról rajzol szatirikus képet. MONITOR
 
Telivérek
(Thoroughbreds)
amerikai, thiller, dráma, 92 perc, 2017
írta és rendezte: Cory Finley
operatőr: Lyle Vincent
vágó: Louise Ford
zene: Erik Friedlander
producer: Andrew Duncan, Alex Saks
szereplők: Anton Yelchin, Anya Taylor-Joy, Olivia Cooke, Alex Wolff, Paul Sparks, Svetlana Orlova, Francie Swift, Kaili Vernoff
DVD forgalmazója: BONTONFILM

Ha csak DVD-n is, de hozzánk is eljutott a 2017-es Sundance Filmfesztivál egyik nagy felfedezése, a színház világából érkező Cory Finley Telivérek című debütálása, amely morbid, fekete humort kever a klasszikus noirhagyományba. Lily (Anya Taylor-Joy A boszorkányból és a Széttörvé-ből) és Amanda (Olivia Cooke az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni-ból) gyerekkori barátok, de már régóta nem találkoztak. Akkor jönnek újra össze, amikor a tanévet idő előtt befejező éltanuló, Lily korrepetálni kezdi Amandát, akiről azt pletykálják az iskolában, hogy saját kezűleg lőtte le a lovát. Amanda nem kér az udvariaskodásból: hamar bevallja, hogy születése óta nem érez semmit, se örömöt, se bánatot. Úgy véli, szociopata, akinek egyszerűen nincsenek érzései, de ebből inkább előnyt kovácsol: sutba dobja az amerikaiak, pláne a gazdag amerikaiak körében bevett és elvárt udvariaskodást, és nyers őszinteséggel beszél bármiről. Ez felszabadítja a másik lányt is, aki korántsem olyan pedáns, mint amilyennek tűnik: a szívélyesség maszkja mögött az apa elvesztésének traumája munkál, és dolgozik egy gyilkos düh, amit anyja új barátja ellen irányít.

A fekete humorú és tetszetősen stilizált filmnek nagyjából a feléig tűnik úgy, mintha szatírát néznénk a mai fiatalságról, egy nárcisztikus, empátiahiányos generációról, amelyik természetesnek veszi, hogy a szülők kiszolgálják, és hozzájut a jóléti civilizáció legtöbb szolgáltatásához. De ahogy a cím is jelzi, amely nemcsak a prológban lelőtt lóra, de a gondosan kinevelt arisztokráciára is utal, Finley-t inkább  a kérdés  társadalmi vetülete érdekli, és azt firtatja, mennyiben jár szociopátiával a gazdagság. A lányok olyan környezetben nőnek fel, amely tranzakcióként kezeli az emberi kapcsolatokat: Lily anyja trófeafeleségként szolgálja ki újdonsült párját, naphosszat sütteti magát az emeleti szoláriumban, hogy megfelelően lebarnuljon az önelégült élettársa számára; de a fiatalok is azért kezdenek el újra barátkozni hosszú évek kihagyása után, mert Amanda anyja magas órabért fizet Lilynek, hogy a lánya egy korabeli társával töltsön időt.

Ezek a lányok a környezetük termékei – ezt emelik ki a lassú, lépegető kameramozgások, amelyek bebóklásszák a labirintusszerű házat, mintha már az operatőr is rosszban sántikálna. Finley-t bevallottan A ragyogás hosszú Steadicam-felvételei ihlették, amelyek a folyosón bóklászó és eltévedő szereplőkkel az őrület vizuális szinonimáját rajzolták föl – a hosszú kameramozgások itt a hideg, érzéketlen, öncélú fényűzést tükrözik vissza. Finley eredetileg színdarabként írta meg a Telivéreket, de ahogy bekúszott és megerősödött a thrillerszál a történetben, filmként gondolta újra, és ez a megvalósításon is látszik. Nemcsak a stilizált, kevés gesztussal dolgozó, és a gazdagok elidegenedését hangsúlyozó színészi játékon, hanem az izgalmas, filmszerű beállításokon, és azon, hogy egy olyan egyszerű filmtrükköt, mint az átélezés, képi metaforává képes emelni:  annyira elhidegül egymástól pótapa és lánya, hogy már szó szerint nem tudnak megférni egymás mellett (ha egy térben is tartózkodnak, az átélezés miatt az egyikük mindig homályban marad).

Az amorális indokok mentén tervezett, tökéletesnek szánt gyilkosság kapcsán nem túlzás Hitchcockot, a Kötelet vagy az Idegenek a vonaton-t, esetleg olyan klasszikus noirokat emlegetni, mint a Kettős kárigény vagy A postás mindig kétszer csenget, de a kivitelezésben Finley-nek még fel kell nőnie a mestereihez. A Telivéreknek ugyanis pont a thrillerszála a kevésbé kidolgozott: bár vannak érdekes vizuális megoldásai (következetesen képen kívül tartja az erőszakot, aminek a hatása pont így válik sokkolóvá, mert magunk sem hisszük el, hogy valóban megtörtént, ami megtörtént), de a tervezés, az akadályok, és a kivitelezés fázisaiból nem facsarja ki a lehető legtöbb suspense-t.

Talán mert nem annyira a gyilkosság aktusa érdekli Finley-t, hanem az azt mozgató motivációk. A Telivéreknek a szimbiotikus lánybarátságról van érdekes mondanivalója, amelyben a két fél idealizálja egymást, és átveszi azt, amit a másikban irigyel vagy tisztel. Lily nem bírja az erőszakot, de a morális érzéke kikezdhető, míg Amanda képes az erőszakra, de nincs rá semmiféle motivációja. Ha elkövet valamilyen erőszakos cselekedetet (lelövi például a lovát), azt azért teszi, mert úgy gondolja, mások ezt ítélnék helyesnek. Finley akkor téved igazán izgalmas terepre, amikor elkezdi feszegetni, mennyiben fog össze a morális érzék az emberi jósággal, a jó és rossz megkülönböztetésének képességéből mennyiben fakad etikus magatartásminta.

A Telivérek világában az empátia civilizációs hátrány, olyan sallang, amely csak visszahúzza az embert – érvényesülni, felfelé törtetni csak akkor lehet, ha megszabadulnak tőle. Finley narratívájának csavarja, hogy az érzéseknek híján lévő lányt hozza ki erkölcsi győztesként, mert ő legalább színleli az empátiát, és így legalább kommunikálja kifelé az együttérzést, még ha nem is érzi legbelül. Ezzel együtt sem véletlen, hogy a legemberibb karakter a filmben nem Amanda, hanem Anton Yelchin pitiáner drogdílere lesz, aki azzal kábítja magát, hogy tíz év múlva vezetni fogja azt a vállalatot, aminek egyelőre csak a konyhájában dolgozik. Finley Yelchin figurájában, plusz Steve Jobs állandó emlegetésében azt a fiatalokra nehezedő terhet villantja fel, hogy már húszéves korukban illene megcsinálni magukat és létrehozni valamit (lehetőleg eredetit és újszerűt) a korlátlan szabadság és lehetőségek hazájában. Yelchin játékában így egyszerre csillan meg az amerikai álom által megvezetett kisember nagyzolása, a gyerekeknek drogot áruló megélhetési gengszter gerinctelensége, és az amerikai társadalomban félresöpört kisember megható lúzersége. Méltó mementója ez a tragikusan fiatalon elhunyt színész karrierjének.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322